Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét

Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét

Csodálatos dolog, ha az embernek van egy kis nyaralója vagy hétvégi háza, ahová időnként elutazhat és kipihenheti magát.

Ugyan, csak időszakosan használjuk, a teljes kényelem érdekében mégis igyekszünk olyanná varázsolni, hogy az otthonunk hangulatát idézze.

Magyarán tehát a legtöbb nyaraló vagy hétvégi ház összkomfortos, hogy a feltételek nélküli pihenéshez minden adott legyen.

Bár egy ilyen ingatlan fenntartási költsége nem lehet olyan nagy, mint az otthonunké, mégis számolni kell némi rezsiszámlával, amit okos és tudatos megoldásokkal, egészen nullává lehet redukálni.

De mi is lehet ez a nagyon egyszerű megoldás?

Hát persze, hogy egy napelemes rendszer kiépítése.

Néhány év alatt megtérül, és több évtizedig szolgál

Néhány év alatt megtérül, és több évtizedig szolgál

Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, hogy a napelemek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek már Magyarországon is.

Mára már sokan felismerték azt, hogy amellett, hogy akár 20-30 évre előre gondoskodnak a saját áramellátásukról, hatalmas összegeket tudnak megspórolni, amit aztán arra költenek, amire csak szeretnének.

Egy megfelelően kialakított fotovoltaikus egység 8-10 év alatt visszahozza az árát, de a rendszer élettartama ennél sokkalta több időre szól.

A megtérülési idő lejártával szinte teljesen nullás lesz az ember villanyszámlája, az áramszolgáltatóval pedig akár a kapcsolat is csak amolyan formalitás jellegű lesz – ez leginkább attól függ, hogy milyen rendszermegoldást választunk.

Hibrid rendszerek a legjobb eredményért

Hibrid rendszerek a legjobb eredményért

Manapság az egyik legnépszerűbb megoldás a hibrid rendszer, amiről alapvetően elmondható, hogy a szigetüzemű és a visszatápláló rendszernek az ötvözete.

Működését tekintve semmi bonyolult dologra nem kell gondolni, ám sokkalta gazdaságosabb és hatékonyabb, mint társai.

Egy hibrid napelemes rendszer ugyanúgy rendelkezik akkumulátorral, mint egy szigetüzemű, és ugyanúgy vételez szükség esetén áramot a szolgáltatótól, mint a hálózatra visszatápláló.

A napközbeni áramtermelés során a fel nem használt energia elsőkörben a kiépített akkumulátort tölti fel, ha pedig az már elérte a maximumot, az áramszolgáltató vásárolja tőlünk az áramot.

A felhasználást tekintve mi viszont először az akkumulátorban megbúvó energiát használjuk fel, és csak akkor van szükség az áramszolgáltatóra, ha ebből a külső egységből már elfogyott.

Ezzel a szép körforgással pedig egy olyan rendszert lehet kialakítani, ami tökéletes egyensúlyban tartja az áramfelhasználás és az áramszolgáltatás arányát.

Az egyik legpraktikusabb megoldás

Egy nyaraló esetében tehát tökéletes megoldás lehet a hibrid rendszer, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy az akkumulátor mindig teljesen fel lesz töltve és akár az is könnyen megeshet, hogy az azon lévő áram mennyiséget nem is használjuk el teljesen egy-egy rövidebb ottlét alatt.

Egy ilyen megoldással pedig elérhetjük azt, hogy azt a rezsiköltséget, jelentősen csökkentsük, a villanyszámlát pedig úgy ahogy van, el is felejtsük.

Elsősorban tehát mindenkinek a hibrid rendszereket ajánljuk, de természetesen vannak olyan esetek, amikor nem megoldható ez az út, így nézzük meg, hogy milyen lehetőségek állnak még rendelkezésünkre.

Mi a helyzet akkor, ha nincs lehetőség a szolgáltatóval való kapcsolatra?

Mi a helyzet akkor, ha nincs lehetőség a szolgáltatóval való kapcsolatra?

Bár egy balatoni nyaraló esetében nem feltétlen ütközhetünk ilyen problémába, de ha valakinek a pihenés egyet jelent a külvilágtól való teljes elszigeteltséggel, és az együtt jár azzal, hogy nem lehet kivezetni az áramszolgáltatót, akkor sem kell búcsút inteni a napelemes rendszereknek.

Igaz, hogy sem a hibrid, sem a visszatápláló egység nem jöhet szóba, egy szigetüzemű rendszer még mindig alkalmas lehet.

Ebben az esetben az áramellátás teljesen függetlenné válik a szolgáltatótól, vagyis nem történik semmilyen formában adás-vétel, csak és kizárólag a fotovoltaikus rendszerrel nyerjük az energiát.

A megtermelt villamos energia egy külső akkumulátorban tárolódik el, használat esetében pedig innen történik a fogyasztás.

Magyar különlegesség

Magyar különlegesség

Végül pedig mindenképpen érdemes pár szót ejteni a jól ismert hálózatra visszatápláló rendszerről, hiszen kis hazánkban a korábbi években igen széles körben elterjedt, legfőképpen az elszámolási rendszerének köszönhetően.

Ennek az elszámolási elvnek a lényege abban rejlik, hogy a napközben fel nem használt energiát az áramszolgáltató megveszi tőlünk, este pedig, mikor a rendszer nem termel áramot és nekünk van szükségünk az energiára, mi vételezünk a szolgáltatótól.

Ezt nevezik szaldós elszámolási rendszernek, ami az egész Unióban egyedülállónak számított, hiszen a legtöbb EU tagállamban kereskedelmi alapon történt az energia elszámolása.

Legkésőbb 2023. december 31-gyel azonban kivezetésre fog kerülni ez a fajta elszámolási rendszer, így aki ezután az időpont után szeretne hálózatra visszatápláló rendszert, az már bruttó elszámolásra számíthat.

Viszonylag jó hír, hogy azok a napelem tulajdonosok, akik szaldóban kezdték meg a „pályafutásukat” ebben is maradhatnak, így ha te mindenképpen szaldós elszámolási rendszerben szeretnél lenni, akkor még nem késő.

A lehetőségek adottak, csak egy űrlap választ el a napelemes rendszeredtől!

A lehetőségek adottak, csak egy űrlap választ el a napelemes rendszeredtől!

Összegezve tehát, nem csak a lakóotthonunkat érdemes napelem rendszerekkel támogatni, sőt mi több, egy nyaralónál is érdemes zöld energiára váltani, az anyagiakat tekintve idővel sokkal kedvezőbbek lesznek a feltételek.

Rengeteg lehetőség van, hogy magunk termeljük az energiát, ami pedig további bíztató pont lehet, hogy Magyarország jócskán bővelkedik a napos órák számában.

Mi hiszünk abban, hogy csak és kizárólag a legszemélyreszabottabb fotovoltaikus egységgel lehet elérni a legnagyobb hatékonyságot, éppen ezért végleges árajánlatot csak az ingyenes helyszíni felmérés után adunk, hogy úgy tudd meghozni a döntést, hogy biztosan minden a helyén legyen.

Legyen szó akár hibrid, szigetüzemű vagy hálózatra visszatápláló rendszerről, profi kivitelező csapatunk mindenben a rendelkezésedre áll, csupán annyi a dolgod, hogy kitöltöd az ajánlatkérő űrlapunkat!

Könnyíts a kiadásaidon, termeld magad az energiát, és élvezd úgy a pihenést, hogy ne kelljen azon aggódnod, hogy a kis hétvégi kiruccanás milyen többletköltségekkel fog járni!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Talán már nincs is olyan messze az átlátszó napelemek korszaka?

Elindulhat a jövőben az átlátszó napelemek korszaka? Hamarosan a szoba ablakunk fogja termelni a szükséges energiát?

Talán már nincs is olyan messze az átlátszó napelemek korszaka?


Napelemek és napenergia az űrből

A napelemek használata már igen elterjedt a Földön. De mi lenne, ha az űrből érkezne hozzánk a napelemek által megtermelt energia?

A napelemek használata már igen elterjedt a Földön. De mi lenne, ha az űrből érkezne hozzánk a napelemek által megtermelt energia?


Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára

Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen tényezők játszottak szerepet a fotovoltaikus rendszerek árának csökkenésében.

Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára


Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem

Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem


Bebizonyosodott: a gazdasági visszaesés sem állhat a napenergia útjába

Az elmúlt két évben jelentősen megugrott a megújuló energiafelhasználás. Mivel kecsegtet majd 2021?

Bebizonyosodott: a gazdasági visszaesés sem állhat a napenergia útjába


Fűtés napelemek segítségével

Fűtés napelemmel: nem csak sci-fi! Szabadulj meg örökre fűtésszámláidtól! A napelem rendszer elektromos fűtéssel kombinálva akár örökre megszabadíthat a fűtési költségektől.

Fűtés napelemek segítségével


A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások

A napenergián kívül számos megújuló energiaforrás létezik még, amelyeket a nem megújulók helyett használhatnánk. Ebben a cikkben ezeket az energiaforrásokat szeretnénk ismertetni.

A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások


Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!

Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági napelem-technológia mennyi kritikát kap, a kísérletek visszajelzései továbbra is egyöntetűen pozitívak. Most mutatunk is pár példát!

Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!


A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből

A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből


Napelemes kikötő és kamionok Svédországból

Svédország is kiveszi a részét a napelemes fejlődésből: a skandináv ország nyugati partján egy egész kikötőt napelemesítettek. A Scania napelemes hibrid kamionokat tesztel.

Napelemes kikötő és kamionok Svédországból


A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!

Egy fiatal, fülöp-szigeteki mérnök hallgató növényi hulladék újrahasznosításával hozott létre merőben új napelemes festéket! Ez egy teljesen új és minden eddiginél zöldebb megoldás.

A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!


Nyomtassunk napelemet! – a fotovoltaikus rendszerek jövője

Nyomtassunk napelemet! – a fotovoltaikus rendszerek jövője


A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra

A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra


5 megoldás, amit sosem várnál egy napelemtől, de megváltoztatja az életed

5 megoldás, amit sosem várnál egy napelemtől, de megváltoztatja az életed


Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai

Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai


Napelemes utak, napelem spray, 3D-s panelek és wifis tricikli – Megérkeztek a legfrissebb újdonságok

Napelemes utak, napelem spray, 3D-s panelek és wifis tricikli – Megérkeztek a legfrissebb újdonságok


Napelemes fa és a vízszűrő pipa

Napelemes fa és a vízszűrő pipa


Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom

Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom


2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket

2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket


Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere

Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere


A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén

A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén


Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén

Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén


Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!

Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!


100% megújuló energiával fog üzemelni a Google 2017-től

100% megújuló energiával fog üzemelni a Google 2017-től


Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs

Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs


Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon

Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon


A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?

A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?


Új generációs spanyol napelemek és a Gloucester katedrális

Új generációs spanyol napelemek és a Gloucester katedrális


Napenergia akkor és most - i.e. 210-től i.sz. 2018-ig

Napenergia akkor és most - i.e. 210-től i.sz. 2018-ig


A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!

A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!


Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra

Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra


Három kontinens, három biztató jel

Három kontinens, három biztató jel


Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére

Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére


Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék

Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék


Nap vagy szél?

Nap vagy szél?


Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei

Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei


Napelemmel a környezetszennyezés ellen

Napelemmel a környezetszennyezés ellen


Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?


Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?


Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt


Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt


Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!


Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!


Így csinálnak a régi napelemből újat


Így csinálnak a régi napelemből újat


365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből


365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből


Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól


Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól


Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen

Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen


Német áttörés energiatermelésben, a mezőgazdaság és a napelemes rendszer házasításában!

 

Német áttörés energiatermelésben


Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel


Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel


40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye


40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye


A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”

A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”


Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?

Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?


A jövő közlekedése a napelemes autóké?

A jövő közlekedése a napelemes autóké?


Elérkeztek a szén végnapjai?

Elérkeztek a szén végnapjai?


Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?

Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?


2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?

2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?


Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?

Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?


Napelemek a balesetvédelem szempontjából

Napelemek a balesetvédelem szempontjából


Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására

Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására


Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?

Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?


Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás

Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás


Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?

Sokak érdeklődését csigázta fel a tervezett bruttó elszámolási rendszer, ami Európa többi részén már évek óta működik. Érdekel, hogy ezzel kapcsolatban idehaza mi változott?

Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?


Napelem rendszer és hőszivattyús bojler

A vízmelegítés is alaposan kiveszi a részét a rezsiköltségekből. Ám napelem rendszerrel és hőszivattyús bojlerrel ez is kiváltható! Érdekel, hogy hogyan? Olvass tovább a részletekért!

Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?


Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval

A két legnépszerűbb megújuló energiát hasznosító módszer közül melyik a jobb fűtésre: a napelem rendszer, vagy a hőszivattyú? Ha érdekel a válasz, olvass tovább!

Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval


Áremelkedés várható a napelem piacon?

A 2020-as és 2021-es évek nem tettek jót a világgazdaságnak, és ez a napelem iparágat is fájdalmasan érintette. Biztos, hogy áremelkedés lesz ennek a következménye? És ha igen, meddig?

Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval


5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?

Aggódsz, hogyan fogod fizetni a vállalkozásod rezsi költségeit? Úgy érzed, hogy még el sem kezdődött a 2022-es év, de már bizonytalan a kiadások finanszírozása? Van rá megoldás!

5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?


Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?

Ha az elektromos fűtést napelemekkel kombinálod, akkor akár a fűtés költségétől is megszabadulhatsz. De vajon mekkora teljesítményű napelem rendszerre van ehhez szükség?

Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?


Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata

2022 nyarán életbe lép egy rendelet, melynek következtében az új építésű ingatlanoknak kötelező legalább 25%-ban megújuló forrásokból nyerni az energiát. Mutatjuk, mivel jár ez pontosan!

Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata


Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára

Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!

Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata


Elektromos kazán és napelem rendszer

Ha napelemes rendszerrel termeled az energiát, akkor a villanyszámlát már kipipálhattad. Vajon hogyan tudod ugyanezt megtenni a fűtéssel is? Milyen alternatív megoldások léteznek?

Elektromos kazán és napelem rendszer


Hűtés-fűtés klímával és napelemmel

A klímaberendezés használata okos választás, amennyiben megoldást keresel otthonod hűtésére vagy akár fűtésére. De miért érdemes a berendezést napelem rendszerrel üzemeltetni?

Hűtés-fűtés klímával és napelemmel


Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?

Tudj meg többet a napelem rendszer telepítéssel kapcsolatos lehetőségeidről! Ha garázstetőre vagy autóbeállóra szerelnéd fel a napelem paneleket, akkor ismerj meg minden fontos tudnivalót!

Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?


Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?

Ki akarod kerülni az egyre magasabb energiaárakat, és egy gazdaságosabb fűtésrendszert használni? Használj infrafűtést és napenergiát! Ez egy költség- és környezethatékony megoldás!

Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?


Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét

Bizonyára te is elgondolkodtál már azon, hogyan lehetne minimálisra csökkenteni a nyaralód rezsiszámláját. Megsúgjuk: a megoldás nem abban rejlik, hogy kevesebb időt tölts ott!

Napelem rendszer nyaralóra


Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!

Tartasz tőle, hogy a frissen vásárolt napelem rendszered idő előtt elromlik, és ez anyagilag komolyan fog súlytani Téged? Tudj meg többet a napelemes rendszerekkel kapcsolatos garanciákról!

Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!


Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra

Manapság már semmi nem akadályoz meg abban, hogy saját napelem rendszered lehessen, még az sem, ha a tetőd nem alkalmas rá. Bemutatunk egy remek alternatívát, a napelemes kocsibeállót!

Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra


Prémium napelem rendszer – mi tesz felső kategóriássá egy háztartási naperőművet?

Prémium kategóriássá nem akármit lehet minősíteni, és ez alól a PV rendszerek sem képeznek kivételt. Tudd meg, mi mindenből állhat össze egy prémium napelem rendszer!

Prémium napelem rendszer


Szemfényvesztés? Gyakori napelem rendszer tévhitek

Ha fotovoltaikus rendszert szeretnél a háztartásodba, biztosan Te is találkoztál már a cikkben találkozó állításokkal. Nézzük, mik a legnépszerűbb napelem rendszer tévhitek, és mi az igazság!

Napelem rendszer tévhitek


0 energiás ház napelemmel

Egy minimális, vagy 0 energiaigényű ház igen komoly befektetés, de az alacsony fenntartási költségek miatt megéri. És ebben a napelem rendszereknek is fontos szerep jut!

0 energiás ház napelemmel


Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések

A biztonsági előírások és intézkedések egy napelem rendszernél is fontosak, hiszen elektromos áramot termel és alakít át. A túlfeszültség és villámvédelem fontosságát ismerheted meg cikkünkből!

Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések


Most vagy soha? – A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre

A chiphiány utoléri a napelemipart is. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a válságról, és mit tegyél, ha el szeretnéd kerülni a negatív hatásait, mikor saját napelem rendszert vásárolsz!

A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre


Napelem rendszer és padlófűtés – a komfort és a praktikum együtt jár!

Szeretnél padlófűtést, de tartasz attól, hogy a munkálatok túl sok problémával járnak, és emiatt nem éri meg? Emiatt egy percig se aggódj! Olvasd el cikkünket, hogy megszűnjenek a kételyeid!

Napelem rendszer és padlófűtés


Minden, amit tudnia kell a jelenlegi csúcsteljesítményű napelemekről!

Manapság egyre több csúcsteljesítményű, akár 800 W-os napelem érhető el a piacon. De mit is jelent ez a gyakorlatban és tényleg megéri-e ilyen fotovoltaikus rendszerekbe fektetni?

Csúcsteljesítményű napelemek a piacon – valóban megéri?


Napelem rendszer szállodáknak – a vendéglátás egy következő szintje

A lakosság és a vállalkozások egy része már jó ideje boldogan élvezi a napelemek nyújtotta előnyöket. De mi a helyzet a szállodákkal? Ez egy óriási lehetőség nekik is!

Napelem rendszer szállodáknak


Napelem újépítésű lakásokra – több szempontból is megéri!

Az újépítésű ingatlanokra 2022 nyarától új szabályok vonatkoznak, melyeknek része a megújuló energia is. Szeretnéd tudni, milyen fontos szerep juthat ebben a napelemeknek?

Napelem újépítésű lakásokra


Biztosítás napelem rendszerre – hogyan működik?

Ma már egyre többet lehet hallani, hogy napelem rendszer esetén is ajánlott biztosítást kötni. De milyen lehetőségeink vannak erre, és mire érdemes odafigyelni a szerződés megkötésekor?

Biztosítás napelem rendszerre