Hamarosan kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata – itt az ideje napelemre váltani!
2024. június 30-a után már csak azok az újonnan épült ingatlanok kapnak majd engedélyt a használatbavételre, amik megfelelnek bizonyos energiahatékonysági szempontoknak.
Ez a rendelkezés persze nem most lett kitalálva: eredetileg 2021. január 1-je lett volna a határidő, de az ekkor életbe lépett módosítás hatására ez több mint másfél évvel későbbre, 2022. június 30-ra tolódott, majd utána még 2 évvel tették arrébb.
A rendelet egyik célja a megújuló energiaforrások (köztük a napenergia) használatának előmozdítása, így talán nem meglepő, hogy a kritériumok is ennek megfelelően lettek megszabva.
Ebben a cikkben megnézzük, mit is foglal magában ez az intézkedés, és mit fog ez jelenteni azoknak, akik újonnan épített lakóház kivitelezését, vásárlását vagy eladását tervezik.
Fő az energiahatékonyság
Azoknak, akik 2024. június 30. után vennék használatba új ingatlanukat, több olyan szempontot is figyelembe kell venniük az építés során, amelyek azelőtt szóba sem kerültek volna.
Ez egyrészt szigorúbb szabályozást és esetleg olyan költségek felmerülését jelenti, melyek nem szerepeltek eredeti terveink között, ugyanakkor érdemes a jó oldalát nézni a dolognak: az alacsony energiaigény miatt a befektetett költségek idővel megtérülnek, mi pedig egy gazdaságos, környezetbarát otthon tulajdonosai leszünk.
Az első fontos feltétel, amit figyelembe kell venni, az a „közel nulla energiaigénynek”, azaz a BB besorolásnak való megfelelés, és ennek energetikai tanúsítással való igazolása.
Nézzük meg, mit is jelent ez pontosan!
Mi is az a BB besorolás?
Az épületeket különböző osztályokba sorolhatjuk aszerint, hogy mennyire energiahatékonyak.
A legalacsonyabb besorolás a JJ, amely kiemelkedően rossz minőségre utal, a legmagasabb pedig az AA++, melyet nagyon nehéz elérni, hiszen ez esetben az ingatlannak minimális energiaigényűnek kell lennie.
A BB besorolás egészen felül helyezkedik el ezen a listán, és hivatalos megnevezése a „közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő”.
Ebbe, vagy az efölött elhelyezkedő kategóriák (AA, AA+, AA++) valamelyikébe kell tehát tartoznia minden új építésű ingatlannak 2024 nyarától kezdve.
A BB besorolás feltétele, hogy az adott épület
- fajlagos primer energiafogyasztása legfeljebb 100 kWh/m2a legyen;
- megfeleljen a határoló- és nyílászáró szerkezetekkel szemben támasztott követelményeknek, melyek a hőátbocsátásra vonatkoznak;
- fajlagos hőveszteség-tényezője optimális legyen;
- felhasznált energiájának legalább 25%-a megújuló energiaforrásokból származzon.
Fogyassz kevesebbet!
Az energiafogyasztás mértéke az új ingatlanod esetében az alapján kerül megállapításra, hogy egy négyzetméternyi területen egy évre vonatkozóan mekkora számérték jön ki.
Ezt a maximum 100 kWh/m2a értéket minden esetben szakember számítja ki, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a különböző épületgépészeti berendezések hatásfoka és a felhasznált energiaforrások.
Fontos szempont emellett a hőszigetelés hatékonysága is: itt nem a konkrét vastagság van meghatározva, hanem az, hogy az egyes szerkezeteknek milyen hőátbocsátási tényezőkkel kell rendelkeznie.
A hőveszteség-tényező esetében emellett az épület egészére vonatkozó adat is kiszámításra kerül, mégpedig az egy légköbméter térfogatra jutó hőveszteség alapján.
A legérdekesebb kritérium azonban a megújuló energia felhasználására vonatkozik – térjünk is át arra, hogy ez mit foglal magában!
Itt jön a képbe a napelem rendszer
Az előbb már említettük, hogy az újonnan épített ingatlanoknál a felhasznált energia minimum 25%-ának megújuló forrásból kell származnia.
Ez természetesen nem korlátozódik a napenergiára: sokan választanak olyan módszereket, mint a hőszivattyú, biomassza, tűzifa, szél- vagy vízenergia, de léteznek további alternatívák is.
A lényeg az, hogy az ingatlanban vagy annak közelében kerüljön előállításra az az energia, amit a háztartásunk igénybe vesz.
Ha már olyan helyzetbe kerülünk, hogy kötelezően választanunk kell megújuló források közül, mi – talán nem meglepő módon – a napelemes megoldás mellett tennénk le a voksunkat.
Napelem rendszerrel nem csak a megszabott 25%-ot, hanem akár a teljes energiaigényt is el tudjuk látni – beleértve a villanyt, a fűtést, a meleg vizet és bármi mást, aminek a működéséhez áramot használunk.
Rendkívül gazdaságos és környezettudatos megoldásról van szó, hiszen ebben az esetben a házunk tetején (vagy kertjében) elhelyezett napelemek által begyűjtött napfény biztosítja számunkra az energiát, amely teljesen biztonságos és nem jár károsanyag-kibocsátással.
Többet spórolhatsz, mint gondolnád!
Egy napelem rendszert nem csak amiatt éri meg beüzemelni, hogy lecsökkentsük az ökológiai lábnyomunkat.
Bár az új rendelet beiktatása mögött a környezettudatosság és fenntarthatóság állhat fő indokként, a megújuló energia használatával a Te pénztárcád is jól járhat.
A kivitelezéskor ugyan egyáltalán nem számít olcsó mulatságnak egy minőségi napelem rendszer, azonban hosszabb távon ezek a költségek megtérülnek, sőt, jövedelmező befektetéssé válnak.
Gondolj csak bele: egy megfelelő teljesítményű rendszer képes megtermelni a háztartásod igényeit kiszolgáló áramot, gyakorlatilag lenullázva a magas költségeket, amiket addig a villanyszámlára kellett kifizetned.
Ráadásul ma már akkor is van lehetőség energiahatékony, napelem rendszerrel ellátott ingatlan építésére vagy vásárlására, ha nem áll rendelkezésünkre a szükséges pénzösszeg a folyamat elején.
Elindult ugyanis az NHP Zöld Otthon Program, melynek keretein belül lehetőség van kedvező, fix kamatozású hitelt felvenni erre a célra – arra azonban figyelni kell, hogy itt a BB besorolás mellett is legfeljebb csak 90 kWh/m2a lehet az ingatlan energiaigénye.
Válts napelem rendszerre Te is!
Bár elsőre aggasztónak tűnhet, hogy ilyen szigorú kritériumok határozzák meg az új lakások építését, ez nem feltétlenül rossz hír.
Éppen ellenkezőleg: az újonnan bevezetett energetikai előírások elősegítik a minőségi, fenntartható és gazdaságos otthonok létrehozását, melyekből azoknak lakói is legalább annyit profitálhatnak, mint a bolygónk.
Talán ebből az intézkedésből is látszik, hogy a megújuló energiaforrások – és ebből kifolyólag a napelem rendszerek is – egyre meghatározóbb részét képezik a mindennapjainknak, és egyre többen ismerik fel a használatukkal járó előnyöket.
Ne várj tovább, csatlakozz Te is az elégedett napelem-tulajdonosok egyre népesebb táborához!
Töltsd ki árajánlatkérő űrlapunkat még ma, hogy kivitelező partnereink felvehessék Veled a kapcsolatot!
Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára
Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen tényezők játszottak szerepet a fotovoltaikus rendszerek árának csökkenésében.
Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem
Fűtés napelemek segítségével
Fűtés napelemmel: nem csak sci-fi! Szabadulj meg örökre fűtésszámláidtól! A napelem rendszer elektromos fűtéssel kombinálva akár örökre megszabadíthat a fűtési költségektől.
A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások
A napenergián kívül számos megújuló energiaforrás létezik még, amelyeket a nem megújulók helyett használhatnánk. Ebben a cikkben ezeket az energiaforrásokat szeretnénk ismertetni.
Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!
Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági napelem-technológia mennyi kritikát kap, a kísérletek visszajelzései továbbra is egyöntetűen pozitívak. Most mutatunk is pár példát!
A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből
A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!
Egy fiatal, fülöp-szigeteki mérnök hallgató növényi hulladék újrahasznosításával hozott létre merőben új napelemes festéket! Ez egy teljesen új és minden eddiginél zöldebb megoldás.
A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra
Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai
Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom
2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket
Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere
A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén
Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén
Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!
Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs
Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon
A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?
A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!
Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra
Három kontinens, három biztató jel
Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére
Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék
Nap vagy szél?
Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei
Napelemmel a környezetszennyezés ellen
Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?
Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt
Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!
Így csinálnak a régi napelemből újat
365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből
Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól
Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen
Német áttörés energiatermelésben, a mezőgazdaság és a napelemes rendszer házasításában!
Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel
40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye
A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”
Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?
A jövő közlekedése a napelemes autóké?
Elérkeztek a szén végnapjai?
Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?
2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?
Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?
Napelemek a balesetvédelem szempontjából
Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására
Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?
Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás
Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?
Sokak érdeklődését csigázta fel a tervezett bruttó elszámolási rendszer, ami Európa többi részén már évek óta működik. Érdekel, hogy ezzel kapcsolatban idehaza mi változott?
Napelem rendszer és hőszivattyús bojler
A vízmelegítés is alaposan kiveszi a részét a rezsiköltségekből. Ám napelem rendszerrel és hőszivattyús bojlerrel ez is kiváltható! Érdekel, hogy hogyan? Olvass tovább a részletekért!
Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval
A két legnépszerűbb megújuló energiát hasznosító módszer közül melyik a jobb fűtésre: a napelem rendszer, vagy a hőszivattyú? Ha érdekel a válasz, olvass tovább!
Áremelkedés várható a napelem piacon?
A 2020-as és 2021-es évek nem tettek jót a világgazdaságnak, és ez a napelem iparágat is fájdalmasan érintette. Biztos, hogy áremelkedés lesz ennek a következménye? És ha igen, meddig?
5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?
Aggódsz, hogyan fogod fizetni a vállalkozásod rezsi költségeit? Úgy érzed, hogy még el sem kezdődött a 2022-es év, de már bizonytalan a kiadások finanszírozása? Van rá megoldás!
Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?
Ha az elektromos fűtést napelemekkel kombinálod, akkor akár a fűtés költségétől is megszabadulhatsz. De vajon mekkora teljesítményű napelem rendszerre van ehhez szükség?
Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata
2022 nyarán életbe lép egy rendelet, melynek következtében az új építésű ingatlanoknak kötelező legalább 25%-ban megújuló forrásokból nyerni az energiát. Mutatjuk, mivel jár ez pontosan!
Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára
Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!
Elektromos kazán és napelem rendszer
Ha napelemes rendszerrel termeled az energiát, akkor a villanyszámlát már kipipálhattad. Vajon hogyan tudod ugyanezt megtenni a fűtéssel is? Milyen alternatív megoldások léteznek?
Hűtés-fűtés klímával és napelemmel
A klímaberendezés használata okos választás, amennyiben megoldást keresel otthonod hűtésére vagy akár fűtésére. De miért érdemes a berendezést napelem rendszerrel üzemeltetni?
Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?
Tudj meg többet a napelem rendszer telepítéssel kapcsolatos lehetőségeidről! Ha garázstetőre vagy autóbeállóra szerelnéd fel a napelem paneleket, akkor ismerj meg minden fontos tudnivalót!
Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?
Ki akarod kerülni az egyre magasabb energiaárakat, és egy gazdaságosabb fűtésrendszert használni? Használj infrafűtést és napenergiát! Ez egy költség- és környezethatékony megoldás!
Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét
Bizonyára te is elgondolkodtál már azon, hogyan lehetne minimálisra csökkenteni a nyaralód rezsiszámláját. Megsúgjuk: a megoldás nem abban rejlik, hogy kevesebb időt tölts ott!
Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!
Tartasz tőle, hogy a frissen vásárolt napelem rendszered idő előtt elromlik, és ez anyagilag komolyan fog súlytani Téged? Tudj meg többet a napelemes rendszerekkel kapcsolatos garanciákról!
Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra
Manapság már semmi nem akadályoz meg abban, hogy saját napelem rendszered lehessen, még az sem, ha a tetőd nem alkalmas rá. Bemutatunk egy remek alternatívát, a napelemes kocsibeállót!
Prémium napelem rendszer – mi tesz felső kategóriássá egy háztartási naperőművet?
Prémium kategóriássá nem akármit lehet minősíteni, és ez alól a PV rendszerek sem képeznek kivételt. Tudd meg, mi mindenből állhat össze egy prémium napelem rendszer!
Szemfényvesztés? Gyakori napelem rendszer tévhitek
Ha fotovoltaikus rendszert szeretnél a háztartásodba, biztosan Te is találkoztál már a cikkben találkozó állításokkal. Nézzük, mik a legnépszerűbb napelem rendszer tévhitek, és mi az igazság!
0 energiás ház napelemmel
Egy minimális, vagy 0 energiaigényű ház igen komoly befektetés, de az alacsony fenntartási költségek miatt megéri. És ebben a napelem rendszereknek is fontos szerep jut!
Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések
A biztonsági előírások és intézkedések egy napelem rendszernél is fontosak, hiszen elektromos áramot termel és alakít át. A túlfeszültség és villámvédelem fontosságát ismerheted meg cikkünkből!
Most vagy soha? – A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre
A chiphiány utoléri a napelemipart is. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a válságról, és mit tegyél, ha el szeretnéd kerülni a negatív hatásait, mikor saját napelem rendszert vásárolsz!
Napelem rendszer és padlófűtés – a komfort és a praktikum együtt jár!
Szeretnél padlófűtést, de tartasz attól, hogy a munkálatok túl sok problémával járnak, és emiatt nem éri meg? Emiatt egy percig se aggódj! Olvasd el cikkünket, hogy megszűnjenek a kételyeid!
Minden, amit tudnia kell a jelenlegi csúcsteljesítményű napelemekről!
Manapság egyre több csúcsteljesítményű, akár 800 W-os napelem érhető el a piacon. De mit is jelent ez a gyakorlatban és tényleg megéri-e ilyen fotovoltaikus rendszerekbe fektetni?
Napelem rendszer szállodáknak – a vendéglátás egy következő szintje
A lakosság és a vállalkozások egy része már jó ideje boldogan élvezi a napelemek nyújtotta előnyöket. De mi a helyzet a szállodákkal? Ez egy óriási lehetőség nekik is!
Napelem újépítésű lakásokra – több szempontból is megéri!
Az újépítésű ingatlanokra 2022 nyarától új szabályok vonatkoznak, melyeknek része a megújuló energia is. Szeretnéd tudni, milyen fontos szerep juthat ebben a napelemeknek?
Biztosítás napelem rendszerre – hogyan működik?
Ma már egyre többet lehet hallani, hogy napelem rendszer esetén is ajánlott biztosítást kötni. De milyen lehetőségeink vannak erre, és mire érdemes odafigyelni a szerződés megkötésekor?
Napelem telepítés bölcsődék, óvodák és iskolák számára
A napelemes rendszerek nem csak magánszemélyeknek elérhetőek, hanem közintézmények, tehát iskolák vagy óvodák is élhetnek a lehetősséggel. Sőt, mindezt akár támogatással is megtehetik!
Napelem rendszer borászatok számára – mert nem csak borban az igazság!
Egy borászat nem csak a szőlő érése révén láthatja a napsütés hasznát, hanem napelem rendszerrel is! Érdekel, hogyan hasznosíthatók a napelemek a bortermelésben?
Napelem rendszer lovardáknak
A napenergia alkalmazása nemcsak a háztartások számára előnyös befektetés. De vajon egy lovarda esetében is csökkentheti a kiadásokat? Olvasd el cikkünket, hogy többet megtudj róla!
Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek – a mozgás jó a testünknek, a napelem a vállalkozásunknak
Számos vállalkozás döntött már a napelemesítés mellett, egy edzőterem vagy fitneszterem pedig különösen alkalmas lehet rá! Hogy miért? Ha érdekel, most megtudhatod!
Napelem rendszer állattartó telepre – miért jó döntés?
Hazánkban a napelem rendszerek elterjedése mellett bővülnek az igénybe vehető pályázatok is. Tudd meg cikkünkből, miért érdemes napelemet kiépíteni állattartó telepre!
Napelem rendszer műanyag fröccsöntő üzemeknek
Műanyag fröccsöntő üzemek nélkül az életünk szinte elképzelhetetlen lenne, annyi termékkel látnak el. Ám a folyamat energiaigényes. Ezen segíthetnek a napelemek!
Napelem rendszer sertéstelepeknek – mert az állattenyésztés energiaigényes műfaj
A sertéstelepek üzemeltetése energia szempontjából igen költséges lehet. Van azonban megoldás, mellyel takarékosabbá és fenntarthatóbbá tehetők! Igen, napelemekkel!
Napelem rendszer telepítése hűtőházra – érdemes belevágni?
Napelem rendszert nem csak családi házra érdemes telepíteni, hanem akár hűtőházra is. Ismerd meg, hogyan működik a hűtőházakra való kivitelezés, és miért éri meg!
A napelem rendszer és a szél – kell-e aggódnunk, hogy megrongálja rendszerünket a heves légmozgás?
A szélről tudjuk, hogy komoly természeti és anyagi károkat tud okozni, a napelemek pedig közvetlenül ki vannak neki téve! Kell-e aggódnunk a szél okozta károk miatt?
Napelem rendszer magtárhoz – mert a gabonatároláshoz is jól jön a megújuló energia
Miért ne lehetne napelem rendszert telepíteni egy magtárra is? Kitűnő lehetőség, hogy az épületet jobban kihasználd, és energiahatékonyabbá tedd vállalkozásodat!
Napelem rendszer pékségeknek
Akinek péksége van, vérbeli vállalkozóként biztosan tudja, hogy a cég fejlesztése elengedhetetlen a sikerhez. Ehhez egy napelemes rendszer remek lehetőség lehet!
Baromfitelep és napelem rendszer? Biztos, hogy nyerő páros!
Szeretnéd még sikeresebbé tenni baromfitelepedet, de sok a rendszeres kiadás? Napenergia segítségével könnyedén csökkentheted költségeidet! Olvasd el cikkünket!
Te is aggódsz az energiaválság miatt? Védekezz napelem rendszerrel az elszálló áram- és gázárak ellen!
Miért jelent megoldást a napelem rendszer az energiaválságra, és az egyre növekvő energiaárakra? Európa egyre több országában is terjed emiatt a napenergia felhasználása!
2022-es napelemstop: kell-e aggódni miatta, ha napelem rendszert szeretnél?
2022 májusában a felügyelő szervek bejelentették, hogy a hálózatban nincs több hely új naperőműnek. Vajon mennyiben érinti ez a háztartási méretű napelem rendszereket?
Napelem rendszer lapszabászatoknak – a gyors és precíz munka stabil energiaellátást igényel
Egy lapszabászat bárki számára hasznos lehet, aki precízen kivágott bútorlapot keres. Ám az üzemeltetés igencsak energiaigényes, amin segíthet egy napelem rendszer!
Jó hír: óriási összegből bővítik az elektromos hálózatot a megújulók számára!
A 2022 májusában bejelentett erőmű-stop a napenergiában érdekelteket is érzékenyen érintette. De már itt a megoldás! Fejlesztések jönnek hatalmas támogatásból!
Napelem rendszer ruházati varróüzemek számára
Azt mondják, a napelem rendszerekből mindenki profitálhat, de vajon ez igaz egy ruházati varróüzemre is? Cikkünkben bemutatjuk, miért és hogyan lehet ez előnyös!
Nincs rezsicsökkentés a vállalkozásoknak: csődbe mehet a cég, ha most nem fektet napelem rendszerbe?
Egyre nagyobb bajban vannak a magyar cégek és önkormányzatok a magas energiaárak miatt. Kik azok, akik mégis talpon tudnak maradni? Megmutatjuk, mi a titkuk!
Az állandóan felmerülő kérdés: környezetszennyező-e a napelem?
A napelemek kapcsán sokszor felmerül a kérdés: valóban szennyezi a környezetet az előállításuk? És mit tudunk az újrahasznosíthatóságukról? Cikkünkből kiderül.
Napelem rendszer asztalos műhelyeknek
A napelemes rendszerek nemcsak a családok számára jelentenek nagy könnyebbséget, hanem egy vállalkozás, például egy asztalos műhely számára is. Tudd meg, miért!
Napelem rendszer uszodákra
Miért ne működhetne egy uszoda környezetkímélő módon? Ez már nem utópia, hanem valóság! A napelemes rendszerek segítségével környezetbarát módon biztosítható az energia.
3 kérdés, amit ha nem gondolsz át, nem térül meg a napelem rendszered
Könnyebben, gyorsabban juthatsz napelem rendszerhez, ha pontosan tudod, mire van szükséged. Ezt a három kérdést tedd föl magadnak, ha napelemen gondolkodsz!
És te miért akarsz napelem rendszert? – Az 5 leggyakoribb motiváló erő
Kérdezték már meg tőled, hogy pontosan miért is akarsz napelem rendszert telepíttetni a háztetődre? Biztos, hogy ezek közül valamelyik ott volt a válaszaid között:
Ha fontos a minőség: Tier 1 besorolású napelemek
A napelemek kapcsán gyakran lehet hallani a Tier 1 besorolásról. De mit is jelöl ez pontosan? Cikkünkből most mindent megtudhatsz a prémium minőségű napelemekről!
Napenergiával egy jól működő fémforgácsoló műhelyért!
Szeretnéd korszerű technológiával csökkenteni a fémforgácsoló műhelyed kiadásait? Esetleg a zöld gondolkodás sem áll távol tőled? Tudj meg többet a témáról!
3-4 év alatt megtérülő napelem rendszer? Ezért érdemes vállalkozásként MOST befektetni!
Hogyan tudnak a vállalkozások gyorsabb megtérüléssel napelem rendszerbe fektetni? Furcsának hangozhat, de épp a sokat emlegetett energiaválság segít ebben.
Napelemek és rezsicsökkentés: most már 5-7 év alatt térül meg a napelem rendszer a lakosságnak (10 év helyett)?
A rezsiárak emelkedése tömegeket mozgatott meg a napelem rendszerek irányába, és ez nem csoda: hatalmasat zuhantak a megtérülési idők, ezért most a legjobb befektetni!
Split klíma napelem rendszerrel: a megoldás a rezsigondjaidra?
Egyre több háztartásban találhatunk manapság klíma berendezést, és ezek többsége már a fűtésre is alkalmas. Olyan lehetőség rejlik benne, ami maximálisan pénztárcabarát.
Válasz az energiaválság hatására: fektess napelembe!
A jelenleg tetőző energiaválság hosszútávon befolyásolhatja hazánkban is az árakat. De miként lehet védekezni ellene? Válassz biztos energiaellátást: telepíts napelemet!
Hogyan csökkentheted a fogyasztásod energiaválság idején?
A jelenleg elszabaduló energiaárak már mindenkit sújtanak. De mi a megoldás? Összegyűjtöttük a legfontosabb tippeket, amelyekkel csökkenteni tudod kiadásaidat!
Miért érdemes napelemes rendszerrel spórolni a fűtésen?
A háztartásra elköltött pénz mindig értékes. Pont ezért nem mindegy, hogy ugyanannyi felhasznált villany- és gáz fogyasztásáért mekkora árat kell kifizetni.
Az EU mesterterve az energiaválságra – kötelezővé válhat a napelem?
Az Európát sújtó energiaválság mindannyiunk életét befolyásolja, éppen ezért az EU egy átfogó stratégiát dolgozott ki az energiafüggőség leküzdésére napelemekkel!
Miért a napelem a legnépszerűbb és leghatékonyabb megújuló energia?
A napelem rendszer már évek óta bizonyítja hatékonyságát, és az emberek elvárásainak is egyre jobban megfelelnek a legújabb termékek. Nem véletlenül választják ezt.
Villanyszámla 10 és 20 000 Ft között – hogyan csökkenthetem ezt?
Érdekel, hogy a villanyszámlád alapján mekkora napelem rendszerre lenne szükséged? Olvasd el cikkünket, mert most adunk némi támpontot!
Ezért sietős, ha társasházra szeretnétek napelem rendszert szerelni
Te tudtad, hogy nem árt sietned, ha napelem rendszert szeretnél a társasházra, ahol élsz? Ehhez kapsz segítséget a cikkben, de egy kicsit a jogi tudnivalókra is kitérünk.
Érdekel a házad napelem rendszerének a potenciálja? Ebben segít ez az alkalmazás!
A napelem rendszerek iránti igény láthatóan egyre csak növekedik, és ezért is jött létre a Budapest Szolár Térkép alkalmazása, ami egyszerűbbé teszi a tervezést!
Kiderült, meddig elérhető a szaldós elszámolás – még nem késő csatlakozni!
Sok volt a nyitott kérdés az egyik legfontosabb napelemes előny, a szaldó elszámolás körül. Marad? Ha igen, akkor meddig? Lehet még hozzá csatlakozni? Tudj meg többet!
Hány fokra érdemes felfűtenünk a lakás különböző helyiségeit? (És hogyan segít ebben a napelem rendszer?)
A rezsicsökkentés korábbi formájának eltörlése sok háztartásnak okozott nehézséget. Legtöbben a fűtéssel szeretnének takarékoskodni, elvégre ez lett sokkal drágább.
A napelem rendszerek és más módszerek a rezsiemelkedés ellen
Az energiaköltségeknek az emelkedése és a rezsitámogatás megnyirbálása együttesen borzasztó hatást gyakorol a lakosságra. Itt bemutatjuk a védekezési lehetőségeket!
A homokakkumulátorok csúcsra járatják a napelem rendszereket!
Eddig is tudni lehetett, hogy a napelem rendszerek által generált energia tárolása drága és nehézkes, de itt bemutatunk egy megoldást, amivel mindez egyszerűbbé válhat!
Egy napelem rendszerrel Te is követheted a dán példát!
Dániában nagyon tudhatnak valamit, ha képesek voltak elérni, hogy egy teljes órán át ingyenes legyen számukra az áram. Bemutatjuk, hogyan is érték el megújuló energiával!
Már folyamatban van a lakossági napelem rendszerek korlátozásának felülvizsgálata
A legújabb hírek igen biztatóak, hiszen már folyamatban van a visszatápláló napelem rendszerek csatlakozás korlátozásának felülvizsgálata! Érdekelnek a további részletek?
Okos mérők tehetik gyorsabban megtérülővé a napelem rendszereket?
Mi az a smart meter, és hogyan tudja új szintre emelni a napelem rendszerek működését? Ha még nem hallottál erről az eszközről, érdemes most megismerkedned vele!
AI és napelem: mesterséges idegsejt hálózatot alkalmaztak a napelem rendszerekkel kapcsolatos kutatásokhoz
Mesterséges idegsejt hálózatot használtak fel a magyarországi napelem rendszerek kutatása során. Az eredmények mindenki számára tanulsággal szolgálhatnak a témában!
Mesterséges intelligenciával, üvegházzal és sínekkel a napelemekért
Az amerikai Sarcos Robotics, a svájci Sun-Ways, illetve a japán Waseda Egyetem legújabb fejlesztései fényes jövőt vetítenek előre a napenergia számára.
Innováció lakásban élők számára! – Ez az új fejlesztés lakótömbökben is lehetővé teszi a hatékony napenergia felhasználást
Eddig talán lehetetlennek tűnt a lakásban élők számára, hogy hatékonyan hasznosítsák a napenergiát, de ez az innovatív megoldás új lehetőséget teremt!
A napelem rendszerek térnyerése miatt a lakáspiac jelentősen átalakul – többet ér egy napelemes ingatlan, mint korábban bármikor
Az ingatlanpiacon már lehet érzékelni, hogy az épületek energiahatékonysága az egyik legfontosabb szemponttá válik. Mennyivel ér többet egy ház, ha napelem van a tetején?
Így spórolnak most rengeteget a cégek a számláikon! (Jól sejted: a napelemeknek is közük van hozzá)
Az ipari létesítmények számára nehézséget jelent az energiaárak hektikus változása, hiszen ez számos akadályt gördít a sikeres működés felé. A napelem rendszer a megoldás!
Németországban többet termeltek a napelemek, mint minden más együttvéve
Németországból olyan adatok érkeztek a napelemekkel kapcsolatban, melyek tanulságosak lehetnek azok számára, akik itthon terveznek napelem rendszerekbe beruházni.
Ausztriában áfamentessé válik a napelem – állami támogatásban részesül 100 ezer vásárló
Áfamentes lesz Ausztriában a napelem, továbbá csaknem 100 ezren részesülnek állami támogatásban. Összegyűjtöttünk mindent a legújabb ausztriai napelemes intézkedésekről..
Napelemek a földeken: fenntartható jövő vagy veszélyes trend?
Hogyan befolyásolhatják a napelemek a mezőgazdaság jövőjét? Ismerd meg a legújabb kutatásokat a témában! A napelemek előnyei, kihívásai és hatása a mezőgazdaságra.