AI és napelem: mesterséges idegsejt hálózatot alkalmaztak a napelem rendszerekkel kapcsolatos kutatásokhoz

AI és napelem: mesterséges idegsejt hálózatot alkalmaztak a napelem rendszerekkel kapcsolatos kutatásokhoz

A tudomány világában már megjelentek azok a bonyolult, matematikai modelleken alapuló programok, melyek számos esetben képesek felgyorsítani és megkönnyíteni a kutatók munkáját.

Ide tartoznak a mesterséges intelligenciák, illetve az idegsejt hálózatok is.

Ezek az úttörő technológiák jelentős támogatást nyújtanak a meteorológiai kutatások számára, melyek eredményei felbecsülhetetlen segítséget jelentenek, ha a napelem rendszerek jövőbeni létjogosultságának meghatározása a cél.

Magyar kutatók is felhasználták ezeket a magas szintű matematikán alapuló eljárásokat, melynek célja nem más, mint feltérképezni hazánk lehetőségeit a megújuló energiaforrások tekintetében az időjárás függvényében.

Ez finoman szólva is egy komoly kihívást jelentett, hiszen a meteorológia egy sokváltozós szisztéma, és a mesterséges neurális hálózat alkalmazásának hiányában valószínűleg még mindig várnánk ezekre az eredményekre.

Napelem rendszerek és mesterséges idegsejt hálózat? Mi köze a kettőnek egymáshoz?

Nem mondok Neked újdonságot azzal, hogy a napelem rendszerek hatékonysága erőteljesen függ a külső, időjárási körülményektől.

A meteorológia egy hihetetlenül összetett rendszer, melynek elemzése és értékelése finoman szólva sem egyszerű.

Egy mesterséges idegsejt hálózat azonban képes átlátni ennek egészét, és kézzelfogható eredményeket közölni, a bődületes adatmennyiség ellenére is.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is ehhez az eljáráshoz folyamodtak, amivel az volt a céljuk, hogy meghatározzák a várható szél- és napenergiából előállított villamos áram mennyiségét Magyarországon, és közben az előrelátható energiaigényeket is kikalkulálták.

Ehhez arra volt szükség, hogy sokéves múltbeli meteorológia adatokat dolgozzon fel a hálózat, melyből aztán következtetéseket tud levonni a jövőre vonatkozólag.

Ez egy soktényezős és összetett feladat, de a mesterséges idegsejt hálózat ezt képes volt átlátni és megoldani.

Egy biztos: megérte alkalmazni ezeket a matematikai programokat, hiszen olyan eredményekhez sikerült hozzájutni, melyek a napelem rendszerekkel kapcsolatos döntések meghozásában segíthetnek a piac minden résztvevője számára.

A legfontosabb tanulság: a sötétszélcsend gyakorisága

A legfontosabb tanulság: a sötétszélcsend gyakorisága

A sötétszélcsend egy olyan körülmény, mely során nem süt a nap és közben még szélcsend is van, tehát a szélerőművek és a napelemek is jóval az elfogadható érték alatt képesek csak energiát előállítani.

Ez nyilvánvalóan egy szerencsétlen helyzet egy olyan ország számára, mely nagyban támaszkodik a megújuló energiaforrásokra, de az ilyen kutatásoknak köszönhetően könnyedén felkészülhetünk ezekre az esetekre.

42 évnyi adatra támaszkodva sikerült megkapni az eredményeket, ami nagy idő, és ennek a modern matematikai eljárásnak a hiányában ez aligha valósulhatott volna meg.

A 2 és 4 óra közötti sötétszélcsendek gyakorisága éves viszonylatban 20 és 30 közé tehető, míg az extrémebb, a 15 órát is meghaladó sötétszélcsend esetek száma 3 és 5 közé tehető Magyarországon.

Ezek a számok közel sem jelentenek áthidalhatatlan problémát, de tény, figyelembe kell venni őket.

Ilyen számok mellett borítékolható a napelem rendszerek hódítása

Ilyen számok mellett borítékolható a napelem rendszerek hódítása

Természetesen jól látod, a sötétszélcsend egyáltalán nem válik előnyére a zöldenergia elterjedésének, de aligha lenne reális elvárás, hogy ne számítsunk ilyen időszakokra.

A fentebb látható magyarországi számok kifejezetten jónak számítanak, és a jövőben állami szinten is érdemes ezeknek a rendszereknek a fejlesztésére összpontosítani, és csupán arra kell figyelni, hogy a sötétszélcsendes időszakok alatt máshonnan – például atomenergiából – pótoljuk a kiesett energiát.

Vegyük észre: a tudomány számára is központi témának számítanak a napelem rendszerek és a szélerőművek, hiszen a legmodernebb matematikai eljárásokat alkalmazzák a terület feltérképezésére.

Ennek megfelelően állami szinten is észlelhető már a napelem rendszerek jövőjének felismerése, hiszen jövő év végéig Magyarország teljes területén engedélyeztetni fogják a visszatáplálás lehetőségét azoknak a háztartásoknak, melyek rendelkeznek napelem rendszerekkel.

Ez régen is így volt, azonban a szerencsétlen körülmények miatt ez átmenetileg megváltozott, de a napelem piac minden résztvevője és az állam is tisztában van vele: ennek fenntartása hosszútávon stratégiailag rendkívül hibás lépés lenne.

A tudomány kiáll a napelem rendszerek mellett. És Te?

A tudomány kiáll a napelem rendszerek mellett. És Te?

A tudomány, a piac és az állam is látja: a napelem rendszereknek kitüntetett szerepe lesz a jövőben, de ezt biztosan Te is észrevetted már, hiszen az elmúlt években sokan, talán a szomszédod is, döntöttek e lehetőség mellett!

Jogosan kérdezed, hogy a nemrég történt negatív fordulatok –, mint a visszatáplálási kérelmek fogadásának ideiglenes leállítása – nem mondanak-e ellent ennek az állításnak?

Ne feledjük: ez csupán egy átmeneti időszak, ami nem fog sokáig tartani, hosszú távon nem lesz hatása erre a piacra, és évek múlva már alig fogunk erre emlékezni.

Mi mindenképpen azt tanácsoljuk, mérlegeld egy napelem rendszer beüzemelésének a lehetőségét, de legalábbis járj utána a témának és a lehetőségeidnek.

Ha napelem rendszer mellett döntesz, érdemes a legjobb kivitelezőket választanod!

Ha napelem rendszer mellett döntesz, érdemes a legjobb kivitelezőket választanod!

A napelem rendszerek nyilvánvaló előnyeiről már biztosan Te is sokat hallottál: anyagilag megtérül, környezetbarát, később könnyedén bővíthető stb.

De fontosnak tartjuk kihangsúlyozni: a fentiek csak abban az esetben szereznek érvényességet, ha a tervezés és a kivitelezés is szakszerű körülmények között zajlik.

Ehhez megtalálni a kellő tapasztalattal és képzetséggel rendelkező kivitelezőket nem egyszerű feladat, de mi ebben segítséget tudunk nyújtani a számodra!

Kapcsolatban állunk Magyarország legjobb kivitelezőivel, és bármelyik régióban is szeretnél napelem rendszert telepíteni, számíthatsz lelkiismeretes munkájukra.

Ehhez Neked csak meg kell tenned egy egyszerű lépést: kitölteni az űrlapunkat és elküldeni nekünk, melyet annak a partnerünknek jutattunk tovább, aki a legideálisabb megoldást képes nyújtani a számodra.

Az űrlap kitöltése csak néhány percet követel meg Tőled, de közben mégis életed egyik legjobb döntéséhez vezethet!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára

Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen tényezők játszottak szerepet a fotovoltaikus rendszerek árának csökkenésében.

Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára


Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem

Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem


Fűtés napelemek segítségével

Fűtés napelemmel: nem csak sci-fi! Szabadulj meg örökre fűtésszámláidtól! A napelem rendszer elektromos fűtéssel kombinálva akár örökre megszabadíthat a fűtési költségektől.

Fűtés napelemek segítségével


A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások

A napenergián kívül számos megújuló energiaforrás létezik még, amelyeket a nem megújulók helyett használhatnánk. Ebben a cikkben ezeket az energiaforrásokat szeretnénk ismertetni.

A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások


Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!

Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági napelem-technológia mennyi kritikát kap, a kísérletek visszajelzései továbbra is egyöntetűen pozitívak. Most mutatunk is pár példát!

Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!


A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből

A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből


A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!

Egy fiatal, fülöp-szigeteki mérnök hallgató növényi hulladék újrahasznosításával hozott létre merőben új napelemes festéket! Ez egy teljesen új és minden eddiginél zöldebb megoldás.

A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!


A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra

A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra


Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai

Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai


Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom

Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom


2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket

2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket


Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere

Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere


A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén

A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén


Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén

Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén


Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!

Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!


Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs

Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs


Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon

Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon


A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?

A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?


A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!

A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!


Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra

Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra


Három kontinens, három biztató jel

Három kontinens, három biztató jel


Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére

Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére


Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék

Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék


Nap vagy szél?

Nap vagy szél?


Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei

Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei


Napelemmel a környezetszennyezés ellen

Napelemmel a környezetszennyezés ellen


Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?


Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?


Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt


Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt


Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!


Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!


Így csinálnak a régi napelemből újat


Így csinálnak a régi napelemből újat


365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből


365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből


Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól


Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól


Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen

Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen


Német áttörés energiatermelésben, a mezőgazdaság és a napelemes rendszer házasításában!

 

Német áttörés energiatermelésben


Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel


Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel


40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye


40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye


A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”

A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”


Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?

Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?


A jövő közlekedése a napelemes autóké?

A jövő közlekedése a napelemes autóké?


Elérkeztek a szén végnapjai?

Elérkeztek a szén végnapjai?


Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?

Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?


2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?

2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?


Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?

Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?


Napelemek a balesetvédelem szempontjából

Napelemek a balesetvédelem szempontjából


Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására

Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására


Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?

Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?


Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás

Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás


Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?

Sokak érdeklődését csigázta fel a tervezett bruttó elszámolási rendszer, ami Európa többi részén már évek óta működik. Érdekel, hogy ezzel kapcsolatban idehaza mi változott?

Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?


Napelem rendszer és hőszivattyús bojler

A vízmelegítés is alaposan kiveszi a részét a rezsiköltségekből. Ám napelem rendszerrel és hőszivattyús bojlerrel ez is kiváltható! Érdekel, hogy hogyan? Olvass tovább a részletekért!

Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?


Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval

A két legnépszerűbb megújuló energiát hasznosító módszer közül melyik a jobb fűtésre: a napelem rendszer, vagy a hőszivattyú? Ha érdekel a válasz, olvass tovább!

Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval


Áremelkedés várható a napelem piacon?

A 2020-as és 2021-es évek nem tettek jót a világgazdaságnak, és ez a napelem iparágat is fájdalmasan érintette. Biztos, hogy áremelkedés lesz ennek a következménye? És ha igen, meddig?

Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval


5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?

Aggódsz, hogyan fogod fizetni a vállalkozásod rezsi költségeit? Úgy érzed, hogy még el sem kezdődött a 2022-es év, de már bizonytalan a kiadások finanszírozása? Van rá megoldás!

5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?


Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?

Ha az elektromos fűtést napelemekkel kombinálod, akkor akár a fűtés költségétől is megszabadulhatsz. De vajon mekkora teljesítményű napelem rendszerre van ehhez szükség?

Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?


Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata

2022 nyarán életbe lép egy rendelet, melynek következtében az új építésű ingatlanoknak kötelező legalább 25%-ban megújuló forrásokból nyerni az energiát. Mutatjuk, mivel jár ez pontosan!

Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata


Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára

Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!

Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata


Elektromos kazán és napelem rendszer

Ha napelemes rendszerrel termeled az energiát, akkor a villanyszámlát már kipipálhattad. Vajon hogyan tudod ugyanezt megtenni a fűtéssel is? Milyen alternatív megoldások léteznek?

Elektromos kazán és napelem rendszer


Hűtés-fűtés klímával és napelemmel

A klímaberendezés használata okos választás, amennyiben megoldást keresel otthonod hűtésére vagy akár fűtésére. De miért érdemes a berendezést napelem rendszerrel üzemeltetni?

Hűtés-fűtés klímával és napelemmel


Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?

Tudj meg többet a napelem rendszer telepítéssel kapcsolatos lehetőségeidről! Ha garázstetőre vagy autóbeállóra szerelnéd fel a napelem paneleket, akkor ismerj meg minden fontos tudnivalót!

Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?


Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?

Ki akarod kerülni az egyre magasabb energiaárakat, és egy gazdaságosabb fűtésrendszert használni? Használj infrafűtést és napenergiát! Ez egy költség- és környezethatékony megoldás!

Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?


Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét

Bizonyára te is elgondolkodtál már azon, hogyan lehetne minimálisra csökkenteni a nyaralód rezsiszámláját. Megsúgjuk: a megoldás nem abban rejlik, hogy kevesebb időt tölts ott!

Napelem rendszer nyaralóra


Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!

Tartasz tőle, hogy a frissen vásárolt napelem rendszered idő előtt elromlik, és ez anyagilag komolyan fog súlytani Téged? Tudj meg többet a napelemes rendszerekkel kapcsolatos garanciákról!

Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!


Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra

Manapság már semmi nem akadályoz meg abban, hogy saját napelem rendszered lehessen, még az sem, ha a tetőd nem alkalmas rá. Bemutatunk egy remek alternatívát, a napelemes kocsibeállót!

Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra


Prémium napelem rendszer – mi tesz felső kategóriássá egy háztartási naperőművet?

Prémium kategóriássá nem akármit lehet minősíteni, és ez alól a PV rendszerek sem képeznek kivételt. Tudd meg, mi mindenből állhat össze egy prémium napelem rendszer!

Prémium napelem rendszer


Szemfényvesztés? Gyakori napelem rendszer tévhitek

Ha fotovoltaikus rendszert szeretnél a háztartásodba, biztosan Te is találkoztál már a cikkben találkozó állításokkal. Nézzük, mik a legnépszerűbb napelem rendszer tévhitek, és mi az igazság!

Napelem rendszer tévhitek


0 energiás ház napelemmel

Egy minimális, vagy 0 energiaigényű ház igen komoly befektetés, de az alacsony fenntartási költségek miatt megéri. És ebben a napelem rendszereknek is fontos szerep jut!

0 energiás ház napelemmel


Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések

A biztonsági előírások és intézkedések egy napelem rendszernél is fontosak, hiszen elektromos áramot termel és alakít át. A túlfeszültség és villámvédelem fontosságát ismerheted meg cikkünkből!

Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések


Most vagy soha? – A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre

A chiphiány utoléri a napelemipart is. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a válságról, és mit tegyél, ha el szeretnéd kerülni a negatív hatásait, mikor saját napelem rendszert vásárolsz!

A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre


Napelem rendszer és padlófűtés – a komfort és a praktikum együtt jár!

Szeretnél padlófűtést, de tartasz attól, hogy a munkálatok túl sok problémával járnak, és emiatt nem éri meg? Emiatt egy percig se aggódj! Olvasd el cikkünket, hogy megszűnjenek a kételyeid!

Napelem rendszer és padlófűtés


Minden, amit tudnia kell a jelenlegi csúcsteljesítményű napelemekről!

Manapság egyre több csúcsteljesítményű, akár 800 W-os napelem érhető el a piacon. De mit is jelent ez a gyakorlatban és tényleg megéri-e ilyen fotovoltaikus rendszerekbe fektetni?

Csúcsteljesítményű napelemek a piacon – valóban megéri?


Napelem rendszer szállodáknak – a vendéglátás egy következő szintje

A lakosság és a vállalkozások egy része már jó ideje boldogan élvezi a napelemek nyújtotta előnyöket. De mi a helyzet a szállodákkal? Ez egy óriási lehetőség nekik is!

Napelem rendszer szállodáknak


Napelem újépítésű lakásokra – több szempontból is megéri!

Az újépítésű ingatlanokra 2022 nyarától új szabályok vonatkoznak, melyeknek része a megújuló energia is. Szeretnéd tudni, milyen fontos szerep juthat ebben a napelemeknek?

Napelem újépítésű lakásokra


Biztosítás napelem rendszerre – hogyan működik?

Ma már egyre többet lehet hallani, hogy napelem rendszer esetén is ajánlott biztosítást kötni. De milyen lehetőségeink vannak erre, és mire érdemes odafigyelni a szerződés megkötésekor?

Biztosítás napelem rendszerre


Napelem telepítés bölcsődék, óvodák és iskolák számára

A napelemes rendszerek nem csak magánszemélyeknek elérhetőek, hanem közintézmények, tehát iskolák vagy óvodák is élhetnek a lehetősséggel. Sőt, mindezt akár támogatással is megtehetik!

Napelem telepítés bölcsődék, óvodák és iskolák számára


Napelem rendszer borászatok számára – mert nem csak borban az igazság!

Egy borászat nem csak a szőlő érése révén láthatja a napsütés hasznát, hanem napelem rendszerrel is! Érdekel, hogyan hasznosíthatók a napelemek a bortermelésben?

Napelem rendszer borászatok számára


Napelem rendszer lovardáknak

A napenergia alkalmazása nemcsak a háztartások számára előnyös befektetés. De vajon egy lovarda esetében is csökkentheti a kiadásokat? Olvasd el cikkünket, hogy többet megtudj róla!

Napelem rendszer lovardáknak


Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek – a mozgás jó a testünknek, a napelem a vállalkozásunknak

Számos vállalkozás döntött már a napelemesítés mellett, egy edzőterem vagy fitneszterem pedig különösen alkalmas lehet rá! Hogy miért? Ha érdekel, most megtudhatod!

Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek


Napelem rendszer állattartó telepre – miért jó döntés?

Hazánkban a napelem rendszerek elterjedése mellett bővülnek az igénybe vehető pályázatok is. Tudd meg cikkünkből, miért érdemes napelemet kiépíteni állattartó telepre!

Napelem rendszer állattartó telepre – miért jó döntés?


Napelem rendszer műanyag fröccsöntő üzemeknek

Műanyag fröccsöntő üzemek nélkül az életünk szinte elképzelhetetlen lenne, annyi termékkel látnak el. Ám a folyamat energiaigényes. Ezen segíthetnek a napelemek!

Napelem műanyag fröccsöntő üzemeknek


Napelem rendszer sertéstelepeknek – mert az állattenyésztés energiaigényes műfaj

A sertéstelepek üzemeltetése energia szempontjából igen költséges lehet. Van azonban megoldás, mellyel takarékosabbá és fenntarthatóbbá tehetők! Igen, napelemekkel!

Napelem rendszer sertéstelepeknek


Napelem rendszer telepítése hűtőházra – érdemes belevágni?

Napelem rendszert nem csak családi házra érdemes telepíteni, hanem akár hűtőházra is. Ismerd meg, hogyan működik a hűtőházakra való kivitelezés, és miért éri meg!

Napelem rendszer telepítése hűtőházra


A napelem rendszer és a szél – kell-e aggódnunk, hogy megrongálja rendszerünket a heves légmozgás?

A szélről tudjuk, hogy komoly természeti és anyagi károkat tud okozni, a napelemek pedig közvetlenül ki vannak neki téve! Kell-e aggódnunk a szél okozta károk miatt?

A napelem rendszer és a szél


Napelem rendszer magtárhoz – mert a gabonatároláshoz is jól jön a megújuló energia

Miért ne lehetne napelem rendszert telepíteni egy magtárra is? Kitűnő lehetőség, hogy az épületet jobban kihasználd, és energiahatékonyabbá tedd vállalkozásodat!

Napelem rendszer magtárhoz


Napelem rendszer pékségeknek

Akinek péksége van, vérbeli vállalkozóként biztosan tudja, hogy a cég fejlesztése elengedhetetlen a sikerhez. Ehhez egy napelemes rendszer remek lehetőség lehet!

Napelem rendszer pékségeknek


Baromfitelep és napelem rendszer? Biztos, hogy nyerő páros!

Szeretnéd még sikeresebbé tenni baromfitelepedet, de sok a rendszeres kiadás? Napenergia segítségével könnyedén csökkentheted költségeidet! Olvasd el cikkünket!

Baromfitelep üzemeltetése napelemekkel


Te is aggódsz az energiaválság miatt? Védekezz napelem rendszerrel az elszálló áram- és gázárak ellen!

Miért jelent megoldást a napelem rendszer az energiaválságra, és az egyre növekvő energiaárakra? Európa egyre több országában is terjed emiatt a napenergia felhasználása!

Napelem rendszerrel az energiaválság ellen


2022-es napelemstop: kell-e aggódni miatta, ha napelem rendszert szeretnél?

2022 májusában a felügyelő szervek bejelentették, hogy a hálózatban nincs több hely új naperőműnek. Vajon mennyiben érinti ez a háztartási méretű napelem rendszereket?

2022-es napelemstop: kell-e aggódni miatta?


Napelem rendszer lapszabászatoknak – a gyors és precíz munka stabil energiaellátást igényel

Egy lapszabászat bárki számára hasznos lehet, aki precízen kivágott bútorlapot keres. Ám az üzemeltetés igencsak energiaigényes, amin segíthet egy napelem rendszer!

Napelem rendszer lapszabászatoknak


Jó hír: óriási összegből bővítik az elektromos hálózatot a megújulók számára!

A 2022 májusában bejelentett erőmű-stop a napenergiában érdekelteket is érzékenyen érintette. De már itt a megoldás! Fejlesztések jönnek hatalmas támogatásból!

Óriási összegből bővítik az elektromos hálózatot


Napelem rendszer ruházati varróüzemek számára

Azt mondják, a napelem rendszerekből mindenki profitálhat, de vajon ez igaz egy ruházati varróüzemre is? Cikkünkben bemutatjuk, miért és hogyan lehet ez előnyös!

Napelem rendszer ruházati varróüzemek számára


Nincs rezsicsökkentés a vállalkozásoknak: csődbe mehet a cég, ha most nem fektet napelem rendszerbe?

Egyre nagyobb bajban vannak a magyar cégek és önkormányzatok a magas energiaárak miatt. Kik azok, akik mégis talpon tudnak maradni? Megmutatjuk, mi a titkuk!

Nincs rezsicsökkentés a vállalkozásoknak: csődbe mehet a cég?


Az állandóan felmerülő kérdés: környezetszennyező-e a napelem?

A napelemek kapcsán sokszor felmerül a kérdés: valóban szennyezi a környezetet az előállításuk? És mit tudunk az újrahasznosíthatóságukról? Cikkünkből kiderül.

Az állandóan felmerülő kérdés: környezetszennyező-e a napelem?


Napelem rendszer asztalos műhelyeknek

A napelemes rendszerek nemcsak a családok számára jelentenek nagy könnyebbséget, hanem egy vállalkozás, például egy asztalos műhely számára is. Tudd meg, miért!

Napelem rendszer asztalos műhelyeknek


Napelem rendszer uszodákra

Miért ne működhetne egy uszoda környezetkímélő módon? Ez már nem utópia, hanem valóság! A napelemes rendszerek segítségével környezetbarát módon biztosítható az energia.

Napelem rendszer uszodákra


3 kérdés, amit ha nem gondolsz át, nem térül meg a napelem rendszered

Könnyebben, gyorsabban juthatsz napelem rendszerhez, ha pontosan tudod, mire van szükséged. Ezt a három kérdést tedd föl magadnak, ha napelemen gondolkodsz!

3 kérdés, amit ha nem gondolsz át, nem lesz megtérülő a napelem rendszered


És te miért akarsz napelem rendszert? – Az 5 leggyakoribb motiváló erő

Kérdezték már meg tőled, hogy pontosan miért is akarsz napelem rendszert telepíttetni a háztetődre? Biztos, hogy ezek közül valamelyik ott volt a válaszaid között:

És te miért akarsz napelem rendszert?


Ha fontos a minőség: Tier 1 besorolású napelemek

A napelemek kapcsán gyakran lehet hallani a Tier 1 besorolásról. De mit is jelöl ez pontosan? Cikkünkből most mindent megtudhatsz a prémium minőségű napelemekről!

Ha fontos a minőség: Tier 1 besorolású napelemek


Napenergiával egy jól működő fémforgácsoló műhelyért!

Szeretnéd korszerű technológiával csökkenteni a fémforgácsoló műhelyed kiadásait? Esetleg a zöld gondolkodás sem áll távol tőled? Tudj meg többet a témáról!

Napenergiával egy jól működő fémforgácsoló műhelyért!


 3-4 év alatt megtérülő napelem rendszer? Ezért érdemes vállalkozásként MOST befektetni!

Hogyan tudnak a vállalkozások gyorsabb megtérüléssel napelem rendszerbe fektetni? Furcsának hangozhat, de épp a sokat emlegetett energiaválság segít ebben.

3-4 év alatt megtérülő napelem rendszer vállalkozásoknak


Napelemek és rezsicsökkentés: most már 5-7 év alatt térül meg a napelem rendszer a lakosságnak (10 év helyett)?

A rezsiárak emelkedése tömegeket mozgatott meg a napelem rendszerek irányába, és ez nem csoda: hatalmasat zuhantak a megtérülési idők, ezért most a legjobb befektetni!

Napelem rendszer és rezsicsökkentés: most már csak 5-7 év a megtérülés?


Split klíma napelem rendszerrel: a megoldás a rezsigondjaidra?

Egyre több háztartásban találhatunk manapság klíma berendezést, és ezek többsége már a fűtésre is alkalmas. Olyan lehetőség rejlik benne, ami maximálisan pénztárcabarát.

Split klíma napelem rendszerrel: a megoldás a rezsigondjaidra?


Válasz az energiaválság hatására: fektess napelembe!

A jelenleg tetőző energiaválság hosszútávon befolyásolhatja hazánkban is az árakat. De miként lehet védekezni ellene? Válassz biztos energiaellátást: telepíts napelemet!

Válasz az energiaválság hatására: fektess napelembe!


Hogyan csökkentheted a fogyasztásod energiaválság idején?

A jelenleg elszabaduló energiaárak már mindenkit sújtanak. De mi a megoldás? Összegyűjtöttük a legfontosabb tippeket, amelyekkel csökkenteni tudod kiadásaidat!

Hogyan csökkentheted a fogyasztásod energiaválság idején?


Miért érdemes napelemes rendszerrel spórolni a fűtésen?

A háztartásra elköltött pénz mindig értékes. Pont ezért nem mindegy, hogy ugyanannyi felhasznált villany- és gáz fogyasztásáért mekkora árat kell kifizetni.

Miért érdemes napelemes rendszerrel spórolni a fűtésen?


Az EU mesterterve az energiaválságra – kötelezővé válhat a napelem?

Az Európát sújtó energiaválság mindannyiunk életét befolyásolja, éppen ezért az EU egy átfogó stratégiát dolgozott ki az energiafüggőség leküzdésére napelemekkel!

Az EU mesterterve: kötelező napelemek?


Miért a napelem a legnépszerűbb és leghatékonyabb megújuló energia?

A napelem rendszer már évek óta bizonyítja hatékonyságát, és az emberek elvárásainak is egyre jobban megfelelnek a legújabb termékek. Nem véletlenül választják ezt.

Miért a napelem a legnépszerűbb és leghatékonyabb megújuló energia?


Villanyszámla 10 és 20 000 Ft között – hogyan csökkenthetem ezt?

Érdekel, hogy a villanyszámlád alapján mekkora napelem rendszerre lenne szükséged? Olvasd el cikkünket, mert most adunk némi támpontot!

Villanyszámla 10 és 20 000 Ft között – hogyan csökkenthetem ezt?


Ezért sietős, ha társasházra szeretnétek napelem rendszert szerelni

Te tudtad, hogy nem árt sietned, ha napelem rendszert szeretnél a társasházra, ahol élsz? Ehhez kapsz segítséget a cikkben, de egy kicsit a jogi tudnivalókra is kitérünk.

Ezért sietős, ha társasházra szeretnétek napelem rendszert szerelni


Érdekel a házad napelem rendszerének a potenciálja? Ebben segít ez az alkalmazás!

A napelem rendszerek iránti igény láthatóan egyre csak növekedik, és ezért is jött létre a Budapest Szolár Térkép alkalmazása, ami egyszerűbbé teszi a tervezést!

Milyen napelem rendszer telepíthető a házadra? Ez az alkalmazás segít!


Kiderült, meddig elérhető a szaldós elszámolás – még nem késő csatlakozni!

Sok volt a nyitott kérdés az egyik legfontosabb napelemes előny, a szaldó elszámolás körül. Marad? Ha igen, akkor meddig? Lehet még hozzá csatlakozni? Tudj meg többet!

Kiderült, meddig elérhető a szaldós elszámolás – nem késő csatlakozni!


Hány fokra érdemes felfűtenünk a lakás különböző helyiségeit? (És hogyan segít ebben a napelem rendszer?)

A rezsicsökkentés korábbi formájának eltörlése sok háztartásnak okozott nehézséget. Legtöbben a fűtéssel szeretnének takarékoskodni, elvégre ez lett sokkal drágább.

Hány fokra érdemes felfűtenünk a lakás különböző helyiségeit?


A napelem rendszerek és más módszerek a rezsiemelkedés ellen

Az energiaköltségeknek az emelkedése és a rezsitámogatás megnyirbálása együttesen borzasztó hatást gyakorol a lakosságra. Itt bemutatjuk a védekezési lehetőségeket!

A napelem rendszerek és más módszerek a rezsiemelkedés ellen


A homokakkumulátorok csúcsra járatják a napelem rendszereket!

Eddig is tudni lehetett, hogy a napelem rendszerek által generált energia tárolása drága és nehézkes, de itt bemutatunk egy megoldást, amivel mindez egyszerűbbé válhat!

A homokakkumulátorok csúcsra járatják a napelem rendszereket!


Egy napelem rendszerrel Te is követheted a dán példát!

Dániában nagyon tudhatnak valamit, ha képesek voltak elérni, hogy egy teljes órán át ingyenes legyen számukra az áram. Bemutatjuk, hogyan is érték el megújuló energiával!

Egy napelem rendszerrel Te is követheted a dán példát!


Már folyamatban van a lakossági napelem rendszerek korlátozásának felülvizsgálata

A legújabb hírek igen biztatóak, hiszen már folyamatban van a visszatápláló napelem rendszerek csatlakozás korlátozásának felülvizsgálata! Érdekelnek a további részletek?

Már folyamatban van a lakossági napelem rendszerek korlátozásának felülvizsgálata


Okos mérők tehetik gyorsabban megtérülővé a napelem rendszereket?

Mi az a smart meter, és hogyan tudja új szintre emelni a napelem rendszerek működését? Ha még nem hallottál erről az eszközről, érdemes most megismerkedned vele!

Okos mérők tehetik gyorsabban megtérülővé a napelem rendszereket?


AI és napelem: mesterséges idegsejt hálózatot alkalmaztak a napelem rendszerekkel kapcsolatos kutatásokhoz

Mesterséges idegsejt hálózatot használtak fel a magyarországi napelem rendszerek kutatása során. Az eredmények mindenki számára tanulsággal szolgálhatnak a témában!

AI és napelem: mesterséges idegsejt hálózatot alkalmaztak a napelem rendszerekkel kapcsolatos kutatásokhoz


Mesterséges intelligenciával, üvegházzal és sínekkel a napelemekért

Az amerikai Sarcos Robotics, a svájci Sun-Ways, illetve a japán Waseda Egyetem legújabb fejlesztései fényes jövőt vetítenek előre a napenergia számára.

Mesterséges intelligenciával, üvegházzal és sínekkel a napelemekért


Innováció lakásban élők számára! – Ez az új fejlesztés lakótömbökben is lehetővé teszi a hatékony napenergia felhasználást

Eddig talán lehetetlennek tűnt a lakásban élők számára, hogy hatékonyan hasznosítsák a napenergiát, de ez az innovatív megoldás új lehetőséget teremt!

Innováció: napenergia a lakótömbökben is


A napelem rendszerek térnyerése miatt a lakáspiac jelentősen átalakul – többet ér egy napelemes ingatlan, mint korábban bármikor

Az ingatlanpiacon már lehet érzékelni, hogy az épületek energiahatékonysága az egyik legfontosabb szemponttá válik.  Mennyivel ér többet egy ház, ha napelem van a tetején?

Többet ér egy napelemes ingatlan, mint korábban bármikor


Így spórolnak most rengeteget a cégek a számláikon! (Jól sejted: a napelemeknek is közük van hozzá)

Az ipari létesítmények számára nehézséget jelent az energiaárak hektikus változása, hiszen ez számos akadályt gördít a sikeres működés felé. A napelem rendszer a megoldás!

Így spórolnak most rengeteget a cégek a számláikon!


Németországban többet termeltek a napelemek, mint minden más együttvéve

Németországból olyan adatok érkeztek a napelemekkel kapcsolatban, melyek tanulságosak lehetnek azok számára, akik itthon terveznek napelem rendszerekbe beruházni.

Németországban többet termeltek a napelemek, mint minden más együttvéve


Ausztriában áfamentessé válik a napelem – állami támogatásban részesül 100 ezer vásárló

Áfamentes lesz Ausztriában a napelem, továbbá csaknem 100 ezren részesülnek állami támogatásban. Összegyűjtöttünk mindent a legújabb ausztriai napelemes intézkedésekről..

Ausztriában áfamentessé válik a napelem?


Napelemek a földeken: fenntartható jövő vagy veszélyes trend?

Hogyan befolyásolhatják a napelemek a mezőgazdaság jövőjét? Ismerd meg a legújabb kutatásokat a témában! A napelemek előnyei, kihívásai és hatása a mezőgazdaságra.

Napelemek a földeken: fenntartható jövő vagy veszélyes trend?


Napelemes generátor vagy benzines? Melyikkel járunk jobban?

A napelemes generátorok nagy segítségünkre lehetnek, ha áramellátásról van szó. Összegyűjtöttük, milyen előnyökkel rendelkeznek az üzemanyaggal működőekkel szemben.

Napelemes generátor vagy benzines? Melyikkel járunk jobban?


Jelenleg mi a helyzet a visszatápláló rendszerek korlátozásával? Várható változás belátható időn belül?

Rengetegen várják, mi is lesz a hálózatra csatlakozás korlátozásának a végkifejlete. Ha Te sem szeretnél lemaradni, most megtudhatod, mi is a helyzet pillanatnyilag!

Jelenleg mi a helyzet a visszatápláló rendszerek korlátozásával?


Hatalmas hiba temetni a napelemeket! Ezek alapján bőven van még jövője a magyar és a külföldi napelempiacnak:

A hazai és a külföldi napelempiacon egyaránt változások várhatók a közeljövőben. Itt megtudhatod, milyen új rendeletekkel kell majd megbékélniük a napelemeseknek!

Hatalmas hiba temetni a napelemeket!


A nyári kánikula idején felszökő villanyszámla is kordában tartható napelem rendszerrel!

A nyárnak is megvan a maga nehézsége, mégpedig az elviselhetetlen hőség. Ám a klímaberendezés komoly rezsiköltséggel is jár. Erre is megoldással szolgálnak a napelemek?

A nyári kánikula idején felszökő villanyszámla is kordában tartható napelem rendszerrel!


Az ausztrál napelem intézkedés, ami ezrek életét fogja megváltoztatni

Gondolkodtál már a túltermeléssel keletkező „felesleges” napenergia felhasználásán? Az ausztrálok egy sajátos módszerrel álltak elő, amiről te is hallani szeretnél!

Az ausztrál napelem intézkedés, ami ezrek életét fogja megváltoztatni


Megéri napelem rendszert telepíteni 2023-ban?

Az utóbbi években szinte mindenki napelem rendszert telepített köszönhetően a rengeteg támogatási formának. De mi a helyzet idén? Most kivesézzük a 2023-as helyzetet!

Megéri napelem rendszert telepíteni 2023-ban?


Miért szakadtak be a napelem árak? - Az olcsóbb napelemek és az európai túlkínálat

Ebben a cikkben megvizsgáljuk, miért csökkentek jelentősen a napelem modulok árai (spoiler: részben az európai túlkínálatnak köszönhetően, de van itt azért más is)

Miért szakadtak be a napelem árak? - Az olcsóbb napelemek és az európai túlkínálat


Az olcsó napelemek új korszaka: történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak

A kínai napelem modulok ára elérte minden idők legalacsonyabb szintjét. Ismerd meg ennek a hátterét és az olcsó napelemek szerepét a fenntartható energiaellátásban.

Az olcsó napelemek új korszaka: történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak


Napelemek – megéri az önerőből történő befektetés?

Az önerőből történő napelem rendszer kiépítése számos előnnyel jár. Gyorsabb és rugalmasabb megvalósítást tesz lehetővé, lehetőséget ad személyre szabott rendszer tervezésére.

Napelemek – megéri az önerőből történő befektetés?


Használt napelem: jó ötlet vagy sem?

A használtcikkek piacán számos hasznos dolgot vehetünk, de vajon napelemet is érdemes így beszerezni? Cikkünkben ezt a témát járjuk körbe, hogy lásd, megéri-e ezzel foglalkozni.

Használt napelem: jó ötlet vagy sem?


Perovszkit napelemek: továbbfejleszthető a napelemek hatékonysága? Olcsóbbá válhat valaha ez a beruházás?

Hallottál már a perovszkit napelemekről? Ha Téged is érdekelnek a legújabb innovációk és a jövőbeli lehetőségek, akkor cikkünkből megismerheted közelebbről ezt az újdonságot!

Perovszkit napelemek: hatékonyabb, olcsóbb napelemes rendszer?


Újabb nagy fordulat a szaldós elszámolásban – Ez várhat a napelemesekre 2024-ben!

Havi és a negyedórás elszámolás? Itt a vége az éves szaldónak? Mutatjuk, milyen eljárásokat vezetne be a kormány és hogyan befolyásolná mindez a napelem tulajdonosok életét!

Újabb nagy fordulat a szaldós elszámolásban


Változások jönnek 2024-től a napelemes elszámolásban

Az energiaügyi miniszter 2023 augusztusának végén fontos bejelentéseket tett, amik érintik a korlátozás feloldását és az elszámolási rendszert.

Változások jönnek 2024-től a napelemes elszámolásban


A napelem piac robbanni készül – Egyre komolyabb hírek érkeznek!

Hol jó, hol rossz hírek ütik fel a fejüket a napelem piacon, emiatt pedig sokan válnak bizonytalanná. Pedig ez továbbra is kiváló befektetés lehet!

A napelem piac robbanni készül – Egyre komolyabb hírek érkeznek!


A napelem piac új főszereplőjévé a társasházak válnak?

A napelem rendszerek piaca elsősorban a családi házak számára nyújtott lehetőséget, de ez most megváltozik, hiszen új szabályozás érkezik a társasházakra.

A napelem piac új főszereplőjévé a társasházak válnak?


Módosulnak a Napenergia Plusz Program feltételei? – Most nagyon kell figyelni!

A Napelem Plusz Program eddig is brutális lehetőséget jelentett sokak számára, de ez most hatványozódik, köszönhetően a mostani módosításoknak!

Módosulnak a Napenergia Plusz Program feltételei?


Padlóra zuhannak a napelem árak! De miért, és milyen hatása lesz ennek?

A kínai piacokon már a felére csökkentek a napelem modulok árai a tavalyi évhez képest! És ki tudja, hol van ennek a vége! Ez a lehetőség, amire eddig vártál!

Padlóra zuhannak a napelem árak! De mi az oka?


Napelem rendszerek és a bruttó elszámolás – Te dönthetsz: érzelmek vagy a józanész?

A Smart Meter egy válasz a bruttó elszámolásra, de nem mindegy, hogyan használjuk! Nézzük meg hogyan érdemes kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket!

Bruttó elszámolás – Több válasz is létezik, de nem mindegyik jó!


Napelem rendszer, bruttó elszámolás és elektromos autó – Így termeld a hasznot magadnak és ne az áramszolgáltatódnak

A bruttó elszámolásra sok napelemes keresi a megfelelő választ. Egy elektromos autó napelemekkel történő töltése is pontosan ilyen megoldás lehet.

Tegyél a bruttó elszámolás ellen: napelem rendszer és elektromos autó