Napelem működése a családi házadban

Napelem működése a családi házakban

Kezdem a legelején

Már több mint 100 éve volt, amikor az első villanykapcsolót felkapcsolták, az erőművekben boldogan lapátoltak a szénporos arcú munkások a szenet, a báltermek pedig ragyogtak az égők fényétől.

Akkor még nem is gondoltak arra, hogy ezek az energiahordozók nem tartanak örökké.

Mára ez sokat változott a tudomány fejlődésének köszönhetően.

A fenntartható fejlődés

Gyakran hallhatod ezt a kifejezést „fenntartható fejlődés” de mit is értek ez alatt.

A fenntartható fejlődés nem jelent mást, mint az erőforrások olyan módú felhasználását, mely segítségével a jövő generációi számára is annyi erőforrás marad, melynek segítségével kielégíthetik szükségleteiket.

A mai túlzott fosszilis energia felhasználás nem állja meg a helyét egy ilyen fogalom mellett, ezért van szükségünk alternatív megoldásokra, olyan energiaforrásokra melyek képesek megújulni és korlátlan mennyiségben a rendelkezésünkre állni.

Te mit tehetsz a fenntartható fejlődésért?

Ha egy kicsit is érdekel, illetve fontos neked ez a- ma egyre sürgetőbb megoldást igénylő-probléma, biztosan gondolkodtál már azon, hogy te személyesen mit tehetnél.

Vannak olyan hétköznapi szokások, melyekkel bármilyen erőfeszítés nélkül támogathatod Földünket. Pl.: fogmosás közben elzárod a csapot, nem órákig lubickolsz, nem használsz annyi szennyező anyagot, szelektíven gyűjtöd a szemetet stb.

Igen, és van a napenergia.

Beszéljünk erről kicsit bővebben.

A Nap energiája

A Nap energiája

Napjainkban az egyik legfontosabb megújuló energiaforrás a Nap.

A belőle nyert energia tiszta, a környezetet nem terheli és nincs szükségünk más energiahordozók felhasználására annak érdekében, hogy áramot termeljünk.

Segítségével a még rendelkezésünkre álló földgáz, szén és kőolaj készletek felhasználását csökkenthetjük, ami nem csak azért hasznos mert ezek kifogyóban lévő energiahordozók, hanem mert ha felhasználásukat csökkentjük azzal együtt alacsonyabb mértékű lesz az üvegházhatású gázok kibocsátása is.

A megújuló energiaforrások felhasználásával lehetőséget biztosítasz a téged követő generációk számára, hogy egy egészséges Földön élhessenek, ahol elegendő erőforrással rendelkeznek saját szükségleteik kielégítéséhez.

Tehát kielégíted az általunk definiált „fenntartható fejlődés” fogalmának követelményeit.

Ha eddig csak kevésbé, most már biztosan jobban érdekel ez a téma igaz?

Szeretnék segíteni abban, hogy egy olyan felelős döntés meghozatala, mint egy napelem rendszer beruházása, könnyedén sikerülhessen.

Az a célom, hogy minden apró kis lépésről, és a nagyobbakról is - pl. az árakról - alapos tájékoztatást adhassak Neked.

A célunk az, hogy megtaláljuk a Te igényeidet leginkább kielégítő megoldást!

A célunk az, hogy megtaláljuk a Te igényeidet leginkább kielégítő megoldást!

Hiszen ne felejtsd el, nagyon fontos az elemek tájolásának, a felület nagyságának meghatározása a maximális teljesítmény elérése érdekében.

Kiemelt hangsúlyt kell fektetni a különböző meglévő, vagy későbbiekben várható teljesítménycsökkentő tényezőkről.

napelemeket általában a ferde tetőn kell elhelyezni (35 – 40fokos dőlésszögben) tartószerkezet segítségével.

Persze annak sem kell kétségbe esni, aki esetleg síktetős épülettel rendelkezik, a megfelelő kialakításhoz tudunk biztosítani tartószerkezetet.

A hatás olyan lesz, mintha egy ferde tetős ház tetején helyezkednének el a napelemek.

A terület felmérését követően meghatározzuk a számításaink szerint legjobb rendszereket.

Ebbe beletartozik a megfelelő napelemek típusának és számának meghatározása valamint az elhelyezés betájolása.

Remélem, most már nagyobb bizalommal fordulsz hozzánk.

Teljesen érthető, ha napjainkban valaki kételkedik ez üggyel kapcsolatban.

Éppen ezért a következőkben szeretném Neked bemutatni a napenergia előnyeit.

Mit ad nekünk a Nap és mi lenne velünk nélküle?

A Nap az élet energiája a naprendszer központi csillaga mely körül a bolygók keringnek köztük a Föld is.

Fénye a növények fotoszintézisét, hő ereje pedig az elviselhető hőmérsékletet biztosítja az élőlények számára.

A nap energiáját a Föld minden pontján megtaláljuk, még a saját szervezetünkben is, ha elfogyasztunk egy almát a benne fotoszintézissel megkötött energia is a napból származik.

A Nap energiája nélkül a földi élet nagyon rövid idő alatt megszűnne, hiszen a növények fotoszintézis nélkül nem termelnek oxigént, nélküle pedig nincs élet a Földön.

Miért jobb a napenergia felhasználása a többi megújuló energia hordozónál?

Ha megújuló energiaforrásról hallasz, akkor három alapvető dolog juthat eszedbe: szél, nap és víz energia.

A szél és a víz energia is igazán jól hasznosítható, de nem kis kertes családi házak, gazdálkodó épületek esetén.

Ha te magadnak és családodnak szeretnél energiát termelni, abban az esetben a legjobb befektetés a napelemek segítségével termelt áram.

Mit veszítesz egy ilyen rendszer kihagyásával?

Mit veszítesz egy ilyen rendszer kihagyásával?

Gondolhatod azt is, hogy rendben, vegye meg akinek ennyi felesleges pénze van.

Nem miattam, Miattad mondom, ez nem a legjobb hozzáállás, hiszen a napenergia legnagyobb előnye, hogy megtérül.

Persze nem azonnal, de az azért mégiscsak túlzás lenne.

Először csak néhány előnyt emelnék ki, ami megmutatja mennyivel egyszerűbb a napenergia felhasználása más megújuló energiaforrásoknál.

  • a napelemek a ház tetejére, oldalára telepíthetők, így jelenlétük észrevehetetlen, nem jár jelentősebb átalakítással elhelyezésük
  • éves átlagra bontva a napos órák számából és az alkalmazott napelem hatásfokából könnyen kiszámíthatod, mennyi energiát tudsz előállítani
  • környezettudatos, míg egy szélturbina zajterhelést okoz a környezetében élőknek, egy vízerőmű kialakítása folyószabályozással jár, ami maga után vonhatja, az ökoszisztéma megváltozását addig a napelemek jelenléte a tetőn sem a vadon élő állatokat, sem a szomszédodat nem zavarja
  • időtálló, a megfelelően rögzített napelemek több évtizeden keresztül zavartalanul termelik a háztartás, termelés vagy a gazdaság számára az áramot
  • megbízható, mert a számításokkal meghatározható értékektől a valós eredmények kis mértékben térhetnek el pl. nem várt felhős időszak következtében
  • könnyen tisztítható felülettel vannak bevonva, mely az időjárás viszontagságainak ellenáll, pl. jégeső, hóesés
  • meghibásodás esetén cseréjük gyorsan megoldható

Az energia árak növekedése

Erre is fontos kitérnem.

Az energiahordozók mennyiségének csökkenése nem az egyetlen dolog, amely az alternatív megoldások felé sodorja az emberiséget, hanem az energia árának rohamos növekedése.

Ez a növekedés annak köszönhető, hogy a Föld különböző pontjain eltérő mennyiségben állnak rendelkezésünkre a fosszilis képződmények, még egyes országok dúskálnak benne, addig más területeken szinte teljesen kimerültek a készletek.

Az elmúlt 20 évben a villamos energia fogyasztása az ötszörösére növekedett a minket körülvevő technológiának köszönhetően és a fogyasztást rohamléptekben követte az árak emelkedése is.

Az elkövetkezendő néhány éven belül elképzelhetetlen lesz a háztartások számára, hogy fogyasztásukat ne támogassák meg valamilyen egyéb energiaforrással a hálózati energián kívül.

Most pedig, bemutatom azokat az előnyöket, melyek Téged leginkább érintenek, de előbb egy kis ismertető

Mi is az a napelem?

Mi is az a napelem?

A napelem az az eszköz, amely a Nap sugárzását elektromos árammá alakítja át a fényelektromos jelenség segítségével.

Napelemek előállítása során szilíciumot alkalmazunk legtöbbször, ez nagy mennyiségben áll a gyártás rendelkezésére.

Alapvetően három fő típusát különböztetjük meg a napelemnek: monokristályos, polikristályos és vékonyréteg napelemeket.

Attól függően, hogy milyenek a környezet adottságai pl. éghajlat, beárnyékoltság a különböző napelemek különböző teljesítményt nyújtanak.

Fontos megemlítenem, hogy egy napelem hatásfoka nem egyezik meg a teljesítményével.

Hiába választod a legnagyobb hatásfokú napelemet, nem biztos, hogy azt a hozamot éred el, amit szeretnél.

A megfelelő napelem típus kiválasztásában mi nyújtunk neked segítséget.

Hogyan alakítsuk ki a saját napelemes rendszerünket?

A napelemek elhelyezése két féle módon történik vagy fixen rögzítjük azokat vagy pedig egy úgynevezett napkövető rendszert alakítunk ki.

A fixen rögzített napelemek kialakítása jellemző a lakóházak, termelőépületek vagy mezőgazdasági épületek (üvegházak, istállók, ólak) esetében.

Ennél a kialakításnál úgy kell elhelyezni a napelemeket, hogy a geometriai tényezőkből következő veszteségeket a minimálisra csökkentsük, ezért célszerű déli tájolást, valamint egy bizonyos dőlésszöget alkalmazni.

A napkövető technológia segítségével a napelem saját maga folyamatosan biztosítja a megfelelő beesési szög meglétét, de ez az eljárás sokkal költségesebb és a napelem sérülésére is nagyobb esély van.

Családi házak, kisebb gazdaságok esetében mindenképpen a fix rögzítésű elemeket szoktuk javasolni.

Mennyi idő alatt térül meg a napelemes rendszer ára?

Mennyi idő alatt térül meg a napelemes rendszer ára?

Abban az esetben, ha évi 5 – 7 %-os átlagos energia – árnövekedéssel számolunk, akkor egy átlagos 4 - 5 fős család ellátásra elegendő napelem rendszer (kb. 22 mterületet jelent) 10 év alatt térül meg.

Tehát egy 35 – 40 éves élettartamú napelem működése során akár többször is visszahozhatják árukat.

Összegzés

Úgy érzem, én mindent megtettem annak érdekében, hogy hiteles és megbízható megoldást kínáljak számodra.

Innentől a következő lépés csak Rajtad múlik!

Tegyél saját magad és környezeted biztonságáért, a fenntartható fejlődésért!

Ha felkeltettem érdeklődésedet, töltsd ki ajánlatkérő űrlapunkat, hogy a Te megyédért felelős kivitelező partnerünk minél hamarabb felvehesse veled a kapcsolatot!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

A napelem rendszer működéséről és az inverterről bővebben

A napelem rendszer működéséről és az inverterről bővebben


A nagy napelem „számháború”: ha napelemekről van szó, ne csak a számokra hallgassunk

Ebben a cikkünkben tisztázzuk a napelem panelek méretei és teljesítményei közötti összefüggéseket.

A nagy napelem „számháború”: ha napelemekről van szó, ne csak a számokra hallgassunk


Ismerd meg a szigetüzemű napelem rendszert!

Ha többet akarsz megtudni a szigetüzemű napelem rendszerekről, akkor most itt a lehetőség! Mik az előnyei, hátrányai, hogyan működik, és kiknek javasolt a telepítése?

Ismerd meg a szigetüzemű napelem rendszert!


A nagy kérdés: mennyi napelem kell egy házhoz?

Mégis hány napelemre van szükség egy működőképes rendszerhez? Összetettebb kérdés, mint gondolnád. Miért érdemes inkább a profikra hagyni a számolgatást?

A nagy kérdés: mennyi napelem kell egy házhoz?


Mennyit spórolhatsz egy napelem rendszerrel?

Mennyit spórolhatsz egy napelem rendszerrel?


Napelemek mérete, méretezése: mi az igazság?

Elvesztél a kilowattok és egyéb paraméterek sokaságában? Tényleg az a jobb napelem, amelyik nagyobb? Cikkünkből megtudod, valójában mik a lényeges adatok!

Napelemek mérete, méretezése: mi az igazság?


Napelem akkumulátorral – mi miatt lehet népszerűbb ez a megoldás Magyarországon is?

Szeretnéd megtudni, hogy milyen energiatároló megoldásokkal egészítheted ki napelem rendszered, és hogy mi köze az autóiparnak a szolár akkumulátorokhoz? Akkor olvasd el ezt a cikket!

Napelemek energiatároló szolár akkumulátorral


Mi kell ahhoz, hogy a napelemek termelése a maximumot hozza?

Az, hogy a napelemek mennyi áramot tudnak megtermelni, számos tényezőtől függ. Kíváncsi vagy, hogy a Te napelemeid elég energiát termelnének-e? A cikkünk segítségével közelebb juthatsz a válaszhoz!

Mi kell ahhoz, hogy a napelemek termelése a maximumot hozza?


Mit kell tudnunk a napelem farmokról?

Lehetséges nagyobb területen is napelem rendszereket telepíteni? A napelem farmokhoz kell plusz felszerelés? A következő bekezdésekben a napelem farmokkal ismerkedünk meg közelebbről.

Mit kell tudnunk a napelem farmokról?


Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?

Szeretnéd megismerni a különböző napelem rendszereket mielőtt kiválasztod a számodra legideálisabbat? Ismerd meg a szigetüzemű és a hibrid napelem rendszert és válassz tudatosan!

Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?


Áramkimaradás esetén mi történik a napelem rendszerrel?

Milyen hatással lehet egy váratlan áramszünet a napelem rendszeredre? Érdekel, hogy a különböző típusok hogyan reagálnak ilyen esetben? Cikkünkből választ kaphatsz kérdéseidre!

Napelem és áramszünet: hogyan viselkedik áramkimaradásnál a napelem rendszerünk?


Fekete keretes napelemek: miért lehet jó választás?

Manapság egyre több helyen láthatunk teljesen fekete napelemeket. De miért jó, ha a napelem kerete is fekete? Cikkünkben összeszedtük a mellette és ellene szóló érveket!

Fekete keretes napelemek: miért lehet jó választás?


Napelemezz okosan! – A smart napelemes rendszerekről röviden

Egyre jobban teret hódítanak a napelem piacon a smart napelemes rendszerek. Mik az előnyei, ha okos rendszerbe fektetünk be, és miben tér el pontosan a hagyományostól? Cikkünkből kiderül!

Smart napelemes rendszer


A napelem rendszer élettartama – milyen gyorsan öregednek a napelemek?

Szeretnél beruházni egy fotovoltaikus rendszerbe, de nem tudod, hogy mennyi ideig fogja termelni az energiát? Tudj meg többet a napelem élettartamáról, és oszlasd el a kételyeket!

A napelem rendszer élettartama


Napelem tagolt tetőre – optimalizálókkal megoldható a probléma?

Ha a tetőnek nincsenek nagy, egységes felületei, mi több, erősen tagolt, akkor is lehetséges napelem rendszer telepítése? Bizony, optimalizálóval pedig jobbá is tehető!

Napelem tagolt tetőre


A napelemek hatásfoka: mit jelent a gyakorlatban?

Egy napelem rendszer esetén nagyon fontos a hatásfok mértéke. Cikkünkből megtudhatod, mit jelent ez a fogalom, milyen tényezők befolyásolhatják, és az hogyan határozza meg a piac kínálatát!

A napelemek hatásfoka: mit jelent a gyakorlatban?


Működhetnek a napelemek nap nélkül?

Sokakban, talán éppen benned is felmerül a kérdés: mi a helyzet a napelemekkel felhős időben? Közvetlen napfény nélkül is képesek a termelésre? Most megtudhatod!

Működhetnek a napelemek nap nélkül?


Napelem rendszer télen – aggódjunk-e rendszerünk teljesítménye és állapota miatt?

A napelem rendszerekről tudjuk, hogy a működésükhöz elengedhetetlen a napsütés, de mi a helyzet a téli időszakkal? Ha Téged is érdekel, mit tehetsz ilyenkor, olvass tovább!

Napelem rendszer télen


Hogyan befolyásolja az időjárás a napelem hatékonyságát?

A napelem rendszerek esetén a hatásfok az egyik legalapvetőbb jellemző. De mégis hogyan hatnak az időjárási tényezők a napelemünk működésére?

Hogyan befolyásolja az időjárás a napelem hatékonyságát?


Napelem fajták A-tól Z-ig

A napelemek különféle fajtái közt könnyű elveszni, így készítettünk számodra egy hasznos, átlátható útmutatót, mellyel többé nem lesz káosz a fejedben!

Napelem fajták A-tól Z-ig


A jégeső valóban kárt tehet a napelemben?

A napelem rendszerek működését tekintve az időjárási tényezők különösen fontosak. De mi a helyzet a jégesővel? Tényleg tönkre tudja tenni a napelem paneleket?

A jégeső valóban kárt tehet a napelemben?


Napelemes cellatechnológiák – mi gyűjti be a napenergiát?

Már tervezed a napelem rendszer vásárlását, de vannak kétségeid a működését illetően? Ismerd meg közelebbről a napelemeket, hogy ne legyen számodra ismeretlen a terep!

Napelemes cellatechnológiák


Tűzveszélyes napelemek? Valós veszély, vagy csak megint félreértenek az emberek valamit?

Hatalmas port kavarnak a napelemek okozta tűzesetekről szóló hírek. Valóban tartanod kell ettől? Mutatjuk, miket tehetsz, hogy biztonságosan legyél környezettudatos!

Tűzveszélyes napelemek? Valós veszély?


Minden, amit a napelemek tisztításáról tudni kell

Időnként a napelem paneleknek is szükségük van professzionális tisztításra. Cikkünkből kiderül, hogy érdemes ezt elvégezni házilag, és mikor kell szakemberhez fordulni!

Minden, amit a napelemek tisztításáról tudni kell


Napelemek az esőben – A fejlődés nem áll meg!

Hogyan teljesít a napelem rendszer, mikor esős az idő? Mennyire befolyásol ez minket ténylegesen? Milyen technológiával lehet ebből előnyt kovácsolni?

Napelemek az esőben – A fejlődés nem áll meg!