Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek – a mozgás jó a testünknek, a napelem a vállalkozásunknak

Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek

Energiára mindenhez szükség van, ami bármiféle szemmel látható aktivitással jár, még ha nem is azonos módon.

És itt nem feltétlenül csak a hálózatokon keresztül érkező energiahordozókra meg az üzemanyagra gondolunk, hanem bármire, még a saját testedre is.

Ahhoz, hogy mozogni tudj, dolgozni, gondolkodni, sportolni, bizony Neked is szükséged van energiára, amit elsősorban az ételből szerzel – nem véletlen, hogy a különösen megterhelő életmódhoz nagyobb kalóriatartalmú étrendet szoktak javasolni, különben elsorvadás lesz a vége.

Az edzőtermek és fitnesztermek kifejezetten olyan helyek, ahol az ember rengeteget használ el a saját energiájából, ám az üzemeltetésükhöz is szükség van rá, csak éppen más formában.

Mert bizony egyetlen vállalkozás sem működhet elektromosság nélkül.

Ám, mint ahogy az lenni szokott, a napelem rendszerek ezen is jelentősen könnyíteni tudnak!

Az energiafelhasználás elengedhetetlen

Az energiafelhasználás elengedhetetlen

Ellentétben más vállalkozásokkal, ahol például gépekre van szükség anyagmegmunkáláshoz, egy edzőteremben vagy egy fitneszteremben maguk a használók végzik a leginkább energiaigényes munkát, a saját tartalékaikból.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy ilyen létesítmény ne igényelne hálózati energiát, hiszen szükség van

  • fűtésre,
  • világításra,
  • számítógépes rendszerre,
  • vízmelegítésre,
  • elektromos edzőgépekre,
  • és sok terem szaunát vagy más kikapcsoló berendezést is üzemeltet.

De még ha csak az abszolút minimumot vesszük, a lámpákra és a szobahőmérsékletre akkor is szükség van, elvégre ki szeretne sötétben és kabátban edzeni?

Ráadásul a zuhanyozó is gyakorlatilag kötelező, hiszen nem várható el a fizető vendégektől, hogy izzadtan és rossz szagúan induljanak tovább, nem igaz?

Egy népszerű, egész héten napi 10-12 órát nyitva tartó terem esetén így már egy laikus is el tudja képzelni, milyen rezsiszámlákkal járhat az üzemeltetés.

Mindez megoldható hagyományos módon…

Egyetlen edzőterem vagy fitneszterem sem kaphatná meg a hivatalos működési engedélyt, ha a szükséges minimum sincs biztosítva a kényelmes és higiénikus használathoz.

Természetesen a felsoroltakat mind-mind meg lehet oldani hagyományos úton is, azaz az elektromosan üzemelő rendszereket, berendezéseket szolgáltatói áramról működtetni, a fűtést, vízmelegítést pedig gázkazánnal vagy szilárd tüzelésű kazánnal.

Ez mind szép és jó, csakhogy a fenntartás nem csak időszakos, elektromosságra konkrétan egész évben szükség van, hiszen sokan vannak, akik munka után mennek edzeni, főleg este.

A fűtést pár hónapig lehet ugyan hanyagolni, de a vízmelegítést semmiképpen, éppen ezért a gázszámla is folyamatosan érkezik; nincs üresjárat, amikor a vendégek egyöntetűen kerülik a tisztálkodást.

Mindezekből egy átlagos család éves energiafogyasztásának a többszöröse is összejöhet, és akkor még nem említettük olyasmit, ami opcionális, például turmixbár vagy büfé üzemeltetése.

És pont ezeken a terheken enyhíthet egy jól megtervezett és kivitelezett napelem rendszer!

…és napelemek segítségével is!

…és napelemek segítségével is!

A napelem rendszerek csodája, hogy nem csak részben képesek az energiafogyasztást fedezni, hanem (a megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel persze) akár az összes felsoroltat!

Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy az edzőterem éves fogyasztását figyelembe véve kitűnően kiszámolható, mekkora névleges teljesítményű napelem rendszer termelne annyi áramot, ami akár az összes fogyasztást lefedné!

Tekintettel arra, mint ahogy már említettük, hogy nincsenek nagyteljesítményű elektromos szerszámok, gépek, csak olyasmi, amit egy háztartás is használ, így még talán jobban is megéri ilyesmibe fektetni, mint egy előállító üzemnek vagy műhelynek!

Ebben két tényező jelenthet nagy segítséget:

  1. a Magyarországon még mindig működő szaldó-elszámolás,
  2. illetve az, hogy szinte bármi megvalósítható elektromosan is.

Tehát ha okos dologba szeretnél fektetni, és az edzőtermedet, fitnesztermedet fejleszteni és rezsiköltség-mentessé tenni, akkor ez egy remek lehetőség!

Szaldó elszámolás: kivételes lehetőség

Szaldó elszámolás: kivételes lehetőség

Európa többi részén már vagy kivezették a szaldó-alapú elszámolást, vagy nem is volt ilyen lehetőség korábban, ám hazánkban ez még mindig opció, és az emberek szeretnek is élni vele!

A lényege röviden összefoglalva:

  • a kétirányú mérőóra rögzíti, hogy a napelem rendszer mennyi fel nem használt energiát táplált vissza az elektromos hálózatba,
  • Te viszont a szolgáltatótól vételezel energiát, amikor a rendszer éppen nem termel,
  • és az éves elszámoláskor, ha a kettő kiegyenlíti egymást, akkor nem kell villanyszámlát fizetned!

Sajnos az a helyzet, hogy ez a rendszer csak 2023. december 31-ig elérhető, utána megszabott díjakon alapuló bruttó elszámolás lép életbe, de akik addig csatlakoznak, azok számára továbbra is él a lehetőség!

A fűtés, vízmelegítés is megoldható napelemekkel!

Nem csak a világítás és a háztartási gépek üzemelnek elektromosan, de manapság már kitűnő lehetőségek vannak arra, hogy hatékonyan és gazdaságosan kifűtsd a termet is ilyen módon!

Elmúltak már azok az idők, amikor egy-egy energiazabáló elektromos radiátor vagy hősugárzó jelentette csupán az alternatívát.

Egész háztartások és vállalkozások üzemelnek elektromos fűtéssel, amihez az energiát a napelem rendszered is elő tudja állítani!

Néhány igen népszerű példa:

  • egy napelemekkel kombinált hőszivattyú rendszer a fűtést és a meleg vizet is megoldja számodra,
  • de igen hatékony elektromos kazánok is elérhetőek,
  • vagy akár elektromos padlófűtésben is gondolkodhatsz,
  • netán fűtőpanelekben,
  • vagy a plafonra is szerelhető infrapanelekben!

Mindegyik megoldás tökéletesen csendes és káros anyagok kibocsájtásától mentes, napelemek termelte energiával üzemeltetve pedig abszolút környezetbarát is.

Tedd vonzóbbá és takarékosabbá edzőtermedet, fitnesztermedet!

Tedd vonzóbbá és takarékosabbá edzőtermedet, fitnesztermedet!

Egy edzőtermet vagy fitnesztermet természetesen elsősorban a felszereltsége és az ott dolgozók szakértelme teszi vonzóvá, ám a közönség igényei egyre nőnek, és ehhez a környezettudatosság is társul.

És mi mással lehetne jobban imponálni a zölden gondolkodó érdeklődőknek, mint egy napelemekkel üzemeltetett sportlétesítménnyel?

De ami még fontosabb: egy ilyen beruházással akár teljesen villanyszámlamentessé is teheted vállalkozásodat!

Biztosan lenne jobb helye is annak a bevételnek, amit eddig rezsire kellett félretenned, nem igaz?

A napelem rendszer egy biztosan megtérülő befektetés, a 8-10 év elteltével pedig már ténylegesen ingyenessé válik számodra az elektromosság!

Kérd hát regionális partnereink ajánlatát az adatlap kitöltésével és elküldésével, ők pedig felveszik Veled a kapcsolatot, hogy megbeszélhessétek a további részleteket!

Kérd ajánlatodat még ma, és tedd napelemessé edzőtermedet, fitnesztermedet!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára

Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen tényezők játszottak szerepet a fotovoltaikus rendszerek árának csökkenésében.

Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára


Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem

Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem


Fűtés napelemek segítségével

Fűtés napelemmel: nem csak sci-fi! Szabadulj meg örökre fűtésszámláidtól! A napelem rendszer elektromos fűtéssel kombinálva akár örökre megszabadíthat a fűtési költségektől.

Fűtés napelemek segítségével


A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások

A napenergián kívül számos megújuló energiaforrás létezik még, amelyeket a nem megújulók helyett használhatnánk. Ebben a cikkben ezeket az energiaforrásokat szeretnénk ismertetni.

A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások


Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!

Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági napelem-technológia mennyi kritikát kap, a kísérletek visszajelzései továbbra is egyöntetűen pozitívak. Most mutatunk is pár példát!

Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!


A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből

A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből


A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!

Egy fiatal, fülöp-szigeteki mérnök hallgató növényi hulladék újrahasznosításával hozott létre merőben új napelemes festéket! Ez egy teljesen új és minden eddiginél zöldebb megoldás.

A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!


A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra

A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra


Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai

Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai


Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom

Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom


2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket

2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket


Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere

Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere


A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén

A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén


Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén

Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén


Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!

Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!


Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs

Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs


Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon

Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon


A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?

A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?


A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!

A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!


Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra

Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra


Három kontinens, három biztató jel

Három kontinens, három biztató jel


Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére

Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére


Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék

Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék


Nap vagy szél?

Nap vagy szél?


Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei

Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei


Napelemmel a környezetszennyezés ellen

Napelemmel a környezetszennyezés ellen


Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?


Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?


Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt


Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt


Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!


Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!


Így csinálnak a régi napelemből újat


Így csinálnak a régi napelemből újat


365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből


365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből


Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól


Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól


Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen

Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen


Német áttörés energiatermelésben, a mezőgazdaság és a napelemes rendszer házasításában!

 

Német áttörés energiatermelésben


Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel


Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel


40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye


40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye


A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”

A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”


Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?

Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?


A jövő közlekedése a napelemes autóké?

A jövő közlekedése a napelemes autóké?


Elérkeztek a szén végnapjai?

Elérkeztek a szén végnapjai?


Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?

Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?


2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?

2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?


Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?

Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?


Napelemek a balesetvédelem szempontjából

Napelemek a balesetvédelem szempontjából


Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására

Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására


Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?

Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?


Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás

Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás


Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?

Sokak érdeklődését csigázta fel a tervezett bruttó elszámolási rendszer, ami Európa többi részén már évek óta működik. Érdekel, hogy ezzel kapcsolatban idehaza mi változott?

Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?


Napelem rendszer és hőszivattyús bojler

A vízmelegítés is alaposan kiveszi a részét a rezsiköltségekből. Ám napelem rendszerrel és hőszivattyús bojlerrel ez is kiváltható! Érdekel, hogy hogyan? Olvass tovább a részletekért!

Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?


Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval

A két legnépszerűbb megújuló energiát hasznosító módszer közül melyik a jobb fűtésre: a napelem rendszer, vagy a hőszivattyú? Ha érdekel a válasz, olvass tovább!

Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval


Áremelkedés várható a napelem piacon?

A 2020-as és 2021-es évek nem tettek jót a világgazdaságnak, és ez a napelem iparágat is fájdalmasan érintette. Biztos, hogy áremelkedés lesz ennek a következménye? És ha igen, meddig?

Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval


5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?

Aggódsz, hogyan fogod fizetni a vállalkozásod rezsi költségeit? Úgy érzed, hogy még el sem kezdődött a 2022-es év, de már bizonytalan a kiadások finanszírozása? Van rá megoldás!

5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?


Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?

Ha az elektromos fűtést napelemekkel kombinálod, akkor akár a fűtés költségétől is megszabadulhatsz. De vajon mekkora teljesítményű napelem rendszerre van ehhez szükség?

Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?


Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata

2022 nyarán életbe lép egy rendelet, melynek következtében az új építésű ingatlanoknak kötelező legalább 25%-ban megújuló forrásokból nyerni az energiát. Mutatjuk, mivel jár ez pontosan!

Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata


Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára

Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!

Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata


Elektromos kazán és napelem rendszer

Ha napelemes rendszerrel termeled az energiát, akkor a villanyszámlát már kipipálhattad. Vajon hogyan tudod ugyanezt megtenni a fűtéssel is? Milyen alternatív megoldások léteznek?

Elektromos kazán és napelem rendszer


Hűtés-fűtés klímával és napelemmel

A klímaberendezés használata okos választás, amennyiben megoldást keresel otthonod hűtésére vagy akár fűtésére. De miért érdemes a berendezést napelem rendszerrel üzemeltetni?

Hűtés-fűtés klímával és napelemmel


Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?

Tudj meg többet a napelem rendszer telepítéssel kapcsolatos lehetőségeidről! Ha garázstetőre vagy autóbeállóra szerelnéd fel a napelem paneleket, akkor ismerj meg minden fontos tudnivalót!

Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?


Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?

Ki akarod kerülni az egyre magasabb energiaárakat, és egy gazdaságosabb fűtésrendszert használni? Használj infrafűtést és napenergiát! Ez egy költség- és környezethatékony megoldás!

Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?


Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét

Bizonyára te is elgondolkodtál már azon, hogyan lehetne minimálisra csökkenteni a nyaralód rezsiszámláját. Megsúgjuk: a megoldás nem abban rejlik, hogy kevesebb időt tölts ott!

Napelem rendszer nyaralóra


Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!

Tartasz tőle, hogy a frissen vásárolt napelem rendszered idő előtt elromlik, és ez anyagilag komolyan fog súlytani Téged? Tudj meg többet a napelemes rendszerekkel kapcsolatos garanciákról!

Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!


Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra

Manapság már semmi nem akadályoz meg abban, hogy saját napelem rendszered lehessen, még az sem, ha a tetőd nem alkalmas rá. Bemutatunk egy remek alternatívát, a napelemes kocsibeállót!

Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra


Prémium napelem rendszer – mi tesz felső kategóriássá egy háztartási naperőművet?

Prémium kategóriássá nem akármit lehet minősíteni, és ez alól a PV rendszerek sem képeznek kivételt. Tudd meg, mi mindenből állhat össze egy prémium napelem rendszer!

Prémium napelem rendszer


Szemfényvesztés? Gyakori napelem rendszer tévhitek

Ha fotovoltaikus rendszert szeretnél a háztartásodba, biztosan Te is találkoztál már a cikkben találkozó állításokkal. Nézzük, mik a legnépszerűbb napelem rendszer tévhitek, és mi az igazság!

Napelem rendszer tévhitek


0 energiás ház napelemmel

Egy minimális, vagy 0 energiaigényű ház igen komoly befektetés, de az alacsony fenntartási költségek miatt megéri. És ebben a napelem rendszereknek is fontos szerep jut!

0 energiás ház napelemmel


Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések

A biztonsági előírások és intézkedések egy napelem rendszernél is fontosak, hiszen elektromos áramot termel és alakít át. A túlfeszültség és villámvédelem fontosságát ismerheted meg cikkünkből!

Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések


Most vagy soha? – A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre

A chiphiány utoléri a napelemipart is. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a válságról, és mit tegyél, ha el szeretnéd kerülni a negatív hatásait, mikor saját napelem rendszert vásárolsz!

A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre


Napelem rendszer és padlófűtés – a komfort és a praktikum együtt jár!

Szeretnél padlófűtést, de tartasz attól, hogy a munkálatok túl sok problémával járnak, és emiatt nem éri meg? Emiatt egy percig se aggódj! Olvasd el cikkünket, hogy megszűnjenek a kételyeid!

Napelem rendszer és padlófűtés


Minden, amit tudnia kell a jelenlegi csúcsteljesítményű napelemekről!

Manapság egyre több csúcsteljesítményű, akár 800 W-os napelem érhető el a piacon. De mit is jelent ez a gyakorlatban és tényleg megéri-e ilyen fotovoltaikus rendszerekbe fektetni?

Csúcsteljesítményű napelemek a piacon – valóban megéri?


Napelem rendszer szállodáknak – a vendéglátás egy következő szintje

A lakosság és a vállalkozások egy része már jó ideje boldogan élvezi a napelemek nyújtotta előnyöket. De mi a helyzet a szállodákkal? Ez egy óriási lehetőség nekik is!

Napelem rendszer szállodáknak


Napelem újépítésű lakásokra – több szempontból is megéri!

Az újépítésű ingatlanokra 2022 nyarától új szabályok vonatkoznak, melyeknek része a megújuló energia is. Szeretnéd tudni, milyen fontos szerep juthat ebben a napelemeknek?

Napelem újépítésű lakásokra


Biztosítás napelem rendszerre – hogyan működik?

Ma már egyre többet lehet hallani, hogy napelem rendszer esetén is ajánlott biztosítást kötni. De milyen lehetőségeink vannak erre, és mire érdemes odafigyelni a szerződés megkötésekor?

Biztosítás napelem rendszerre


Napelem telepítés bölcsődék, óvodák és iskolák számára

A napelemes rendszerek nem csak magánszemélyeknek elérhetőek, hanem közintézmények, tehát iskolák vagy óvodák is élhetnek a lehetősséggel. Sőt, mindezt akár támogatással is megtehetik!

Napelem telepítés bölcsődék, óvodák és iskolák számára


Napelem rendszer borászatok számára – mert nem csak borban az igazság!

Egy borászat nem csak a szőlő érése révén láthatja a napsütés hasznát, hanem napelem rendszerrel is! Érdekel, hogyan hasznosíthatók a napelemek a bortermelésben?

Napelem rendszer borászatok számára


Napelem rendszer lovardáknak

A napenergia alkalmazása nemcsak a háztartások számára előnyös befektetés. De vajon egy lovarda esetében is csökkentheti a kiadásokat? Olvasd el cikkünket, hogy többet megtudj róla!

Napelem rendszer lovardáknak


Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek – a mozgás jó a testünknek, a napelem a vállalkozásunknak

Számos vállalkozás döntött már a napelemesítés mellett, egy edzőterem vagy fitneszterem pedig különösen alkalmas lehet rá! Hogy miért? Ha érdekel, most megtudhatod!

Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek


Napelem rendszer állattartó telepre – miért jó döntés?

Hazánkban a napelem rendszerek elterjedése mellett bővülnek az igénybe vehető pályázatok is. Tudd meg cikkünkből, miért érdemes napelemet kiépíteni állattartó telepre!

Napelem rendszer állattartó telepre – miért jó döntés?


Napelem rendszer műanyag fröccsöntő üzemeknek

Műanyag fröccsöntő üzemek nélkül az életünk szinte elképzelhetetlen lenne, annyi termékkel látnak el. Ám a folyamat energiaigényes. Ezen segíthetnek a napelemek!

Napelem műanyag fröccsöntő üzemeknek


Napelem rendszer sertéstelepeknek – mert az állattenyésztés energiaigényes műfaj

A sertéstelepek üzemeltetése energia szempontjából igen költséges lehet. Van azonban megoldás, mellyel takarékosabbá és fenntarthatóbbá tehetők! Igen, napelemekkel!

Napelem rendszer sertéstelepeknek


Napelem rendszer telepítése hűtőházra – érdemes belevágni?

Napelem rendszert nem csak családi házra érdemes telepíteni, hanem akár hűtőházra is. Ismerd meg, hogyan működik a hűtőházakra való kivitelezés, és miért éri meg!

Napelem rendszer telepítése hűtőházra


A napelem rendszer és a szél – kell-e aggódnunk, hogy megrongálja rendszerünket a heves légmozgás?

A szélről tudjuk, hogy komoly természeti és anyagi károkat tud okozni, a napelemek pedig közvetlenül ki vannak neki téve! Kell-e aggódnunk a szél okozta károk miatt?

A napelem rendszer és a szél


Napelem rendszer magtárhoz – mert a gabonatároláshoz is jól jön a megújuló energia

Miért ne lehetne napelem rendszert telepíteni egy magtárra is? Kitűnő lehetőség, hogy az épületet jobban kihasználd, és energiahatékonyabbá tedd vállalkozásodat!

Napelem rendszer magtárhoz


Napelem rendszer pékségeknek

Akinek péksége van, vérbeli vállalkozóként biztosan tudja, hogy a cég fejlesztése elengedhetetlen a sikerhez. Ehhez egy napelemes rendszer remek lehetőség lehet!

Napelem rendszer pékségeknek


Baromfitelep és napelem rendszer? Biztos, hogy nyerő páros!

Szeretnéd még sikeresebbé tenni baromfitelepedet, de sok a rendszeres kiadás? Napenergia segítségével könnyedén csökkentheted költségeidet! Olvasd el cikkünket!

Baromfitelep üzemeltetése napelemekkel


Te is aggódsz az energiaválság miatt? Védekezz napelem rendszerrel az elszálló áram- és gázárak ellen!

Miért jelent megoldást a napelem rendszer az energiaválságra, és az egyre növekvő energiaárakra? Európa egyre több országában is terjed emiatt a napenergia felhasználása!

Napelem rendszerrel az energiaválság ellen


2022-es napelemstop: kell-e aggódni miatta, ha napelem rendszert szeretnél?

2022 májusában a felügyelő szervek bejelentették, hogy a hálózatban nincs több hely új naperőműnek. Vajon mennyiben érinti ez a háztartási méretű napelem rendszereket?

2022-es napelemstop: kell-e aggódni miatta?


Napelem rendszer lapszabászatoknak – a gyors és precíz munka stabil energiaellátást igényel

Egy lapszabászat bárki számára hasznos lehet, aki precízen kivágott bútorlapot keres. Ám az üzemeltetés igencsak energiaigényes, amin segíthet egy napelem rendszer!

Napelem rendszer lapszabászatoknak


Jó hír: óriási összegből bővítik az elektromos hálózatot a megújulók számára!

A 2022 májusában bejelentett erőmű-stop a napenergiában érdekelteket is érzékenyen érintette. De már itt a megoldás! Fejlesztések jönnek hatalmas támogatásból!

Óriási összegből bővítik az elektromos hálózatot


Napelem rendszer ruházati varróüzemek számára

Azt mondják, a napelem rendszerekből mindenki profitálhat, de vajon ez igaz egy ruházati varróüzemre is? Cikkünkben bemutatjuk, miért és hogyan lehet ez előnyös!

Napelem rendszer ruházati varróüzemek számára


Nincs rezsicsökkentés a vállalkozásoknak: csődbe mehet a cég, ha most nem fektet napelem rendszerbe?

Egyre nagyobb bajban vannak a magyar cégek és önkormányzatok a magas energiaárak miatt. Kik azok, akik mégis talpon tudnak maradni? Megmutatjuk, mi a titkuk!

Nincs rezsicsökkentés a vállalkozásoknak: csődbe mehet a cég?


Az állandóan felmerülő kérdés: környezetszennyező-e a napelem?

A napelemek kapcsán sokszor felmerül a kérdés: valóban szennyezi a környezetet az előállításuk? És mit tudunk az újrahasznosíthatóságukról? Cikkünkből kiderül.

Az állandóan felmerülő kérdés: környezetszennyező-e a napelem?


Napelem rendszer asztalos műhelyeknek

A napelemes rendszerek nemcsak a családok számára jelentenek nagy könnyebbséget, hanem egy vállalkozás, például egy asztalos műhely számára is. Tudd meg, miért!

Napelem rendszer asztalos műhelyeknek


Napelem rendszer uszodákra

Miért ne működhetne egy uszoda környezetkímélő módon? Ez már nem utópia, hanem valóság! A napelemes rendszerek segítségével környezetbarát módon biztosítható az energia.

Napelem rendszer uszodákra


3 kérdés, amit ha nem gondolsz át, nem térül meg a napelem rendszered

Könnyebben, gyorsabban juthatsz napelem rendszerhez, ha pontosan tudod, mire van szükséged. Ezt a három kérdést tedd föl magadnak, ha napelemen gondolkodsz!

3 kérdés, amit ha nem gondolsz át, nem lesz megtérülő a napelem rendszered


És te miért akarsz napelem rendszert? – Az 5 leggyakoribb motiváló erő

Kérdezték már meg tőled, hogy pontosan miért is akarsz napelem rendszert telepíttetni a háztetődre? Biztos, hogy ezek közül valamelyik ott volt a válaszaid között:

És te miért akarsz napelem rendszert?


Ha fontos a minőség: Tier 1 besorolású napelemek

A napelemek kapcsán gyakran lehet hallani a Tier 1 besorolásról. De mit is jelöl ez pontosan? Cikkünkből most mindent megtudhatsz a prémium minőségű napelemekről!

Ha fontos a minőség: Tier 1 besorolású napelemek


Napenergiával egy jól működő fémforgácsoló műhelyért!

Szeretnéd korszerű technológiával csökkenteni a fémforgácsoló műhelyed kiadásait? Esetleg a zöld gondolkodás sem áll távol tőled? Tudj meg többet a témáról!

Napenergiával egy jól működő fémforgácsoló műhelyért!


3-4 év alatt megtérülő napelem rendszer? Ezért érdemes vállalkozásként MOST befektetni!

Hogyan tudnak a vállalkozások gyorsabb megtérüléssel napelem rendszerbe fektetni? Furcsának hangozhat, de épp a sokat emlegetett energiaválság segít ebben.

3-4 év alatt megtérülő napelem rendszer vállalkozásoknak


Napelemek és rezsicsökkentés: most már 5-7 év alatt térül meg a napelem rendszer a lakosságnak (10 év helyett)?

A rezsiárak emelkedése tömegeket mozgatott meg a napelem rendszerek irányába, és ez nem csoda: hatalmasat zuhantak a megtérülési idők, ezért most a legjobb befektetni!

Napelem rendszer és rezsicsökkentés: most már csak 5-7 év a megtérülés?


Split klíma napelem rendszerrel: a megoldás a rezsigondjaidra?

Egyre több háztartásban találhatunk manapság klíma berendezést, és ezek többsége már a fűtésre is alkalmas. Olyan lehetőség rejlik benne, ami maximálisan pénztárcabarát.

Split klíma napelem rendszerrel: a megoldás a rezsigondjaidra?


Válasz az energiaválság hatására: fektess napelembe!

A jelenleg tetőző energiaválság hosszútávon befolyásolhatja hazánkban is az árakat. De miként lehet védekezni ellene? Válassz biztos energiaellátást: telepíts napelemet!

Válasz az energiaválság hatására: fektess napelembe!


Hogyan csökkentheted a fogyasztásod energiaválság idején?

A jelenleg elszabaduló energiaárak már mindenkit sújtanak. De mi a megoldás? Összegyűjtöttük a legfontosabb tippeket, amelyekkel csökkenteni tudod kiadásaidat!

Hogyan csökkentheted a fogyasztásod energiaválság idején?


Miért érdemes napelemes rendszerrel spórolni a fűtésen?

A háztartásra elköltött pénz mindig értékes. Pont ezért nem mindegy, hogy ugyanannyi felhasznált villany- és gáz fogyasztásáért mekkora árat kell kifizetni.

Miért érdemes napelemes rendszerrel spórolni a fűtésen?


Az EU mesterterve az energiaválságra – kötelezővé válhat a napelem?

Az Európát sújtó energiaválság mindannyiunk életét befolyásolja, éppen ezért az EU egy átfogó stratégiát dolgozott ki az energiafüggőség leküzdésére napelemekkel!

Az EU mesterterve: kötelező napelemek?


Miért a napelem a legnépszerűbb és leghatékonyabb megújuló energia?

A napelem rendszer már évek óta bizonyítja hatékonyságát, és az emberek elvárásainak is egyre jobban megfelelnek a legújabb termékek. Nem véletlenül választják ezt.

Miért a napelem a legnépszerűbb és leghatékonyabb megújuló energia?


Villanyszámla 10 és 20 000 Ft között – hogyan csökkenthetem ezt?

Érdekel, hogy a villanyszámlád alapján mekkora napelem rendszerre lenne szükséged? Olvasd el cikkünket, mert most adunk némi támpontot!

Villanyszámla 10 és 20 000 Ft között – hogyan csökkenthetem ezt?


Ezért sietős, ha társasházra szeretnétek napelem rendszert szerelni

Te tudtad, hogy nem árt sietned, ha napelem rendszert szeretnél a társasházra, ahol élsz? Ehhez kapsz segítséget a cikkben, de egy kicsit a jogi tudnivalókra is kitérünk.

Ezért sietős, ha társasházra szeretnétek napelem rendszert szerelni


Érdekel a házad napelem rendszerének a potenciálja? Ebben segít ez az alkalmazás!

A napelem rendszerek iránti igény láthatóan egyre csak növekedik, és ezért is jött létre a Budapest Szolár Térkép alkalmazása, ami egyszerűbbé teszi a tervezést!

Milyen napelem rendszer telepíthető a házadra? Ez az alkalmazás segít!


Kiderült, meddig elérhető a szaldós elszámolás – még nem késő csatlakozni!

Sok volt a nyitott kérdés az egyik legfontosabb napelemes előny, a szaldó elszámolás körül. Marad? Ha igen, akkor meddig? Lehet még hozzá csatlakozni? Tudj meg többet!

Kiderült, meddig elérhető a szaldós elszámolás – nem késő csatlakozni!