100% megújuló energiával fog üzemelni a Google 2017-től
Már csak hetek kérdése, hogy a Google beváltsa ígéretét, amit még 2012-ben tett, és befejezze óriási projektét, melynek eredményeképpen annyi energiát fog termelni nap- és szélerőművekből, amennyiből óriási adatközpontjait és irodáit 100%-osan el tudja látni árammal.
A hír óriási, és azt a jövőt vetíti elénk, amikor már az egész bolygó lakossága képes lesz megújuló energiaforrásokból ellátni magát.
Cikkünkben kielemezzük, mekkora lépést is jelent ez nem csak a környezetvédelem, de a gazdaság szempontjából is, és azt is bemutatjuk, milyen más nagyvállalatok dédelgetnek hasonlóan nagy célokat.
A Google a 100% felé vezető úton
Az internetóriás Google már eddig is a világ legnagyobb vásárlójának számított, ami a megújuló energiatermelést illeti.
A múlt évben pontosan 44%-át termelte ki napelemekkel és szélerőművekkel annak az árammennyiségnek, amelyet felhasznál, 2017-től kezdve pedig nem kevesebb, mint 100% lesz a cél, amit a vállalat maga is „mérföldkő pillanatnak” nevez.
De hogy pontosan lássuk, mégis mekkora árammennyiségről beszélünk, nézzük meg a számokat: a Google összesen 13 adatközpontjának és 150 városban található irodáinak energiaellátását tervezi kizárólag a nap és a szél segítségével, ami összesen kb. 60.000 dolgozóját fogja érinteni.
Ezek nem kis villanyszámlát képesek produkálni, és nem is volt rövid idő, míg a Google eljutott idáig.
A fejlődés azonban a bejelentést követő 5 évet tekintve mégis óriási mértékű, főleg ha látjuk, hogy 2014-ben még csak 37%-nál tartottak, hónapokon belül pedig már a 100%-ot fogják elérni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az „internet királya” ezután egyedül a természet jóindulatától függene.
Továbbra sem kizárólag a nap- és szélenergiára fog támaszkodni, viszont emellett folyamatosan termelni fogja a teljesen zöld, megújuló forrásból származó áramot, amivel kiváltja saját energiafelhasználását.
Versengés a legzöldebb címért
További jó hírünk is van: nem a Google az egyetlen, aki ilyen terveket vett a fejébe.
Az IKEA 2012-ben már elfoglalta az újságok címoldalait azzal, hogy 2020-ra szintén 100%-osan megújuló energiával fogja ellátni áruházait.
Ugyanezt az ígéretet tette a HP is, ugyanezzel a dátummal, csak négy évvel később.
Mit mutat ez?
Hogy a napelem és szélerőmű technológia elképesztő ütemben fejlődik.
Amit 2012-ben még 8 év múlva tudtak csak elképzelni, azt tavaly már 4 évvel későbbre tervezték.
A nagyvállalatok ma már nem csak a vásárlókért versengenek, de azért is, hogy melyikük éri el hamarabb a 100%-os határt.
Az Apple már igen közel jár hozzá, hiszen 2015-ben már 93%-nál tartott, és mellette olyan nevek is beneveztek a versenyre, mint a Facebook, a Starbucks, vagy a Johnson & Johnson.
A nagy cégek tehát lassan teljesen környezetbaráttá válnak, és ez már odáig jutott, hogy külön szervezkedés indult, ami a többi vállalatot is erre sarkallja.
RE100
Forrás: theclimategroup.org
A RE100 olyan nem állami vállalkozások és nonprofit szervezetek szövetségeként jött létre, melyek saját energiaellátásukat 100%-ban megújuló energiaforrásokból akarják biztosítani.
A kampányban olyan neveket találhatunk, mint az imént bemutatott Google, a Starbucks, valamint a Nordisk, vagy a Novo, és a tagoknál alapkövetelmény, hogy nagyjából a felét kell megtermelniük a saját maguk által felhasznált árammennyiségnek.
Bár eredetileg az Egyesült Államokból indult, ma már India, Kína és Európa nagyvállalatainak komoly részét is maga mögött tudja a RE100, ami óriási előrelépés a környezetvédelem területén.
Ha a legnagyobb energia felhasználók a fosszilis energiahordozókból származó energiát félretéve, saját maguk kezdik el megtermelni a szükséges áramot megújuló energiaforrásokból, az már valóban óriási terhet vehet a bolygó válláról.
De mi az oka annak, hogy a nagy cégek ilyen lelkesen kezdenek bele ezekbe az olcsónak egyáltalán nem mondható fejlesztésekbe?
A válasz egyszerű, de éppen ezért talán meglepő is.
Ez üzleti érdek
Beköszöntött az aranykor azon nagyvállalatok számára, akik megújuló energiába akarnak fektetni.
Csak a napelemek ára 50%-ot esett 2008-óta, és akkor még nem beszéltünk a többi energiatermelési lehetőségről.
Ami valaha drága volt, ma már egyre olcsóbb, és erre még rátesznek Amerikában az adókedvezmények, amik még elérhetőbbé teszik a napelemeket vállalkozások és magánszemélyek számára egyaránt.
A napelem és a szélenergia tehát megtérülő befektetéssé vált végre, és még a Google is beismeri, hogy ez volt a fő mozgatórugója a változásnak.
Azok a cégek, akik megújuló energiaforrásokra támaszkodnak, gyakorlatilag nincsenek többé kitéve az energiaárak ingadozásainak, amiket a fosszilis üzemanyag piac tud okozni, és emellett még a klímaváltozással szemben is megteszik a szükséges lépést.
A szél és a nap az előrejelzések szerint 2030-ra gyakorlatilag a legolcsóbb energiaforrást fogják jelenteni, de még ma sincs olyan vállalkozás, amelyik ne tudná életképes, kedvező stratégiával elérni az áramfogyasztás 100%-os kiváltását.
A fenntartható üzlet titka a fenntartható energiagazdálkodás.
Ami még sokakat visszatart
A vállalatok energiafelhasználásában tehát óriási átalakulás zajlik, és az utóbbi évek törvényi támogatásainak kellett megszületnie ahhoz, hogy ma azt lássuk, a nagyvállalatok önszántukból kezdenek el megújuló energiaforrásokat igénybe venni.
Ennek ellenére azonban még most sem egyszerű olyan olcsón megújuló energiához jutni, mint ahogy a hagyományoshoz.
Az USA áramfelhasználásának 67%-a tavaly még fosszilis energiahordozókból származott, és hosszú még az út, hogy ezt éppen 67%-kal csökkentsünk le.
A napelem telepek és szélerőművek telepítése tehát igen komoly anyagi befektetést igényel, amit nem biztos, hogy mindenki fel akar vállalni.
Emellett pedig egy másik komoly akadályt jelent a papírmunka nehézsége.
A Google-nek 5 évébe került, hogy idáig eljuthasson, és ez nem a telepítések miatt húzódott el ennyire.
Gondoljunk bele, a saját házunkra szerelt napelemek esetében sem a felszerelés miatt van szükség hetekre: a telepítést a kivitelezők egyetlen nap alatt is végre tudják hajtani, minden gond nélkül.
A valódi nehézség a dokumentáció – a Google folyamatosan kemény munka árán szerezte be a szükséges engedélyeket, és utólag el is ismeri, hogy ez az út nem mindenki számára járható.
Mivel különböző energiacégekkel és joghatóságokkal is tárgyalnia kellett, így egy egészen speciális szerződés jött létre, amit nem is lehet lemásolni, és a fontosabb adatokat átírva más vállalatokra alkalmazni.
Viszont ahogy egyre több vállalat lép erre az útra, annál több precedens is fog születni, ami szépen lassan azt eredményezi, hogy ezek a folyamatok egyszerűbbé válnak, ahogy tették ezt az utóbbi évtizedben is.
Ezért csökken folyamatosan a napelem rendszerek ára
Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy milyen tényezők játszottak szerepet a fotovoltaikus rendszerek árának csökkenésében.
Az ausztrál áruházaknál is népszerű a napelem
Fűtés napelemek segítségével
Fűtés napelemmel: nem csak sci-fi! Szabadulj meg örökre fűtésszámláidtól! A napelem rendszer elektromos fűtéssel kombinálva akár örökre megszabadíthat a fűtési költségektől.
A napenergián kívül is léteznek még megújuló energiaforrások
A napenergián kívül számos megújuló energiaforrás létezik még, amelyeket a nem megújulók helyett használhatnánk. Ebben a cikkben ezeket az energiaforrásokat szeretnénk ismertetni.
Napelemek a termőföldön? Egyre több jel mutat afelé, hogy az agrivoltaika működőképes!
Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági napelem-technológia mennyi kritikát kap, a kísérletek visszajelzései továbbra is egyöntetűen pozitívak. Most mutatunk is pár példát!
A napelemek teljesítményének növelése egy új szemszögből
A növényi hulladék egy újabb felhasználása – ezúttal napelemekhez!
Egy fiatal, fülöp-szigeteki mérnök hallgató növényi hulladék újrahasznosításával hozott létre merőben új napelemes festéket! Ez egy teljesen új és minden eddiginél zöldebb megoldás.
A „nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra
Napelemes házak és autók családoknak – a jövő hétköznapjai
Érdekességek a napenergiáról, avagy a tudás hatalom
2 találmány, ami még hatékonyabbá fogja tenni napelem rendszerünket
Angliában jelenik meg először az IKEA új napelemes energiatárolásra alkalmas rendszere
A napfény erejével termesztenek növényeket a sivatag közepén
Ezt már te sem akarod majd elhinni: a napelemek vizet is csinálnak a sivatag közepén
Ha bizonytalan lennél: a Google elmondja, melyik háztetőre érdemes napelemet szerelni!
Fény az éjszakában ott, ahol áram sincs
Mi is ott voltunk a 2017-es Intersolar kiállításon
A két legújabb és legmegdöbbentőbb hír a napelemek világából – Veszélyes vagy életmentő?
A világ 3 legnagyobb napelemfarmja!
Csernobil területét naperőművekkel hasznosítják újra
Három kontinens, három biztató jel
Kísérletek a napenergia terjedésének ellehetetlenítésére
Megújuló energiaforrások és a jövő nemzedék
Nap vagy szél?
Az idei év leghatékonyabb napelem paneljei
Napelemmel a környezetszennyezés ellen
Hivatalosan is a megújulók a legolcsóbb energiaforrások – mit jelent ez a jövőre nézve?
Így fog változni a villanyszámla a megújulók miatt
Napelemes ablak? Egy újabb figyelemreméltó innováció!
Így csinálnak a régi napelemből újat
365-ször több emberéletbe kerül 1TWh energia előállítása szénből, mint napfényből
Ausztrália már csak megújuló energiaforrásokat használna 2030-tól
Úszó naperőmű Albániában – norvég kivitelezők szárazon és vízen
Német áttörés energiatermelésben, a mezőgazdaság és a napelemes rendszer házasításában!
Németországban már az IKEA-ban is kapható napelem, amit a hatóságok nem feltétlenül néznek jó szemmel
40 évnyi fejtörés után angol kutatók rájöttek, miért csökken a napelem cellák teljesítménye
A napelemek következő generációja, és a „cseppfolyós napfény”
Ha elöregednek a napelemek – gondolunk a jövőre is?
A jövő közlekedése a napelemes autóké?
Elérkeztek a szén végnapjai?
Mi köze a napelemeknek a kávéhoz, és a lufikhoz?
2020-ban elkezdődhet egy „zöld évtized”?
Éjszaka is működő napelemek, és 30%-os teljesítmény? Mit hozhat még a napelemek jövője?
Napelemek a balesetvédelem szempontjából
Ausztrália: újabb kísérlet a napelemes ablakok előállítására
Milyen mértékegységeket használunk a napelemekhez?
Napenergia: a járványt és válságot is kiálló energiaforrás
Bruttó elszámolás, szaldó elszámolás – milyen változások történtek?
Sokak érdeklődését csigázta fel a tervezett bruttó elszámolási rendszer, ami Európa többi részén már évek óta működik. Érdekel, hogy ezzel kapcsolatban idehaza mi változott?
Napelem rendszer és hőszivattyús bojler
A vízmelegítés is alaposan kiveszi a részét a rezsiköltségekből. Ám napelem rendszerrel és hőszivattyús bojlerrel ez is kiváltható! Érdekel, hogy hogyan? Olvass tovább a részletekért!
Fűtés elektromosan, napelemmel, vagy hőszivattyúval
A két legnépszerűbb megújuló energiát hasznosító módszer közül melyik a jobb fűtésre: a napelem rendszer, vagy a hőszivattyú? Ha érdekel a válasz, olvass tovább!
Áremelkedés várható a napelem piacon?
A 2020-as és 2021-es évek nem tettek jót a világgazdaságnak, és ez a napelem iparágat is fájdalmasan érintette. Biztos, hogy áremelkedés lesz ennek a következménye? És ha igen, meddig?
5x magasabb villanyszámlára számíthatnak a vállalkozások?
Aggódsz, hogyan fogod fizetni a vállalkozásod rezsi költségeit? Úgy érzed, hogy még el sem kezdődött a 2022-es év, de már bizonytalan a kiadások finanszírozása? Van rá megoldás!
Elektromos fűtéshez mekkora napelem rendszerre van szükségem?
Ha az elektromos fűtést napelemekkel kombinálod, akkor akár a fűtés költségétől is megszabadulhatsz. De vajon mekkora teljesítményű napelem rendszerre van ehhez szükség?
Kötelező lesz új ingatlanoknál a megújuló energia használata
2022 nyarán életbe lép egy rendelet, melynek következtében az új építésű ingatlanoknak kötelező legalább 25%-ban megújuló forrásokból nyerni az energiát. Mutatjuk, mivel jár ez pontosan!
Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára
Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!
Elektromos kazán és napelem rendszer
Ha napelemes rendszerrel termeled az energiát, akkor a villanyszámlát már kipipálhattad. Vajon hogyan tudod ugyanezt megtenni a fűtéssel is? Milyen alternatív megoldások léteznek?
Hűtés-fűtés klímával és napelemmel
A klímaberendezés használata okos választás, amennyiben megoldást keresel otthonod hűtésére vagy akár fűtésére. De miért érdemes a berendezést napelem rendszerrel üzemeltetni?
Napelem rendszer garázstetőre? Biztos, hogy jó ötlet ez?
Tudj meg többet a napelem rendszer telepítéssel kapcsolatos lehetőségeidről! Ha garázstetőre vagy autóbeállóra szerelnéd fel a napelem paneleket, akkor ismerj meg minden fontos tudnivalót!
Infrafűtés és napelem rendszer – kell ennél jobb kombó?
Ki akarod kerülni az egyre magasabb energiaárakat, és egy gazdaságosabb fűtésrendszert használni? Használj infrafűtést és napenergiát! Ez egy költség- és környezethatékony megoldás!
Napelem rendszer nyaralóra: így csökkentsd a nyaralód rezsiköltségét
Bizonyára te is elgondolkodtál már azon, hogyan lehetne minimálisra csökkenteni a nyaralód rezsiszámláját. Megsúgjuk: a megoldás nem abban rejlik, hogy kevesebb időt tölts ott!
Napelem rendszer garancia – legyen garantált a minőség!
Tartasz tőle, hogy a frissen vásárolt napelem rendszered idő előtt elromlik, és ez anyagilag komolyan fog súlytani Téged? Tudj meg többet a napelemes rendszerekkel kapcsolatos garanciákról!
Autóval is zölden: napelem rendszer kocsibeállóra
Manapság már semmi nem akadályoz meg abban, hogy saját napelem rendszered lehessen, még az sem, ha a tetőd nem alkalmas rá. Bemutatunk egy remek alternatívát, a napelemes kocsibeállót!
Prémium napelem rendszer – mi tesz felső kategóriássá egy háztartási naperőművet?
Prémium kategóriássá nem akármit lehet minősíteni, és ez alól a PV rendszerek sem képeznek kivételt. Tudd meg, mi mindenből állhat össze egy prémium napelem rendszer!
Szemfényvesztés? Gyakori napelem rendszer tévhitek
Ha fotovoltaikus rendszert szeretnél a háztartásodba, biztosan Te is találkoztál már a cikkben találkozó állításokkal. Nézzük, mik a legnépszerűbb napelem rendszer tévhitek, és mi az igazság!
0 energiás ház napelemmel
Egy minimális, vagy 0 energiaigényű ház igen komoly befektetés, de az alacsony fenntartási költségek miatt megéri. És ebben a napelem rendszereknek is fontos szerep jut!
Túlfeszültségvédelem napelemeknél, és egyéb biztonsági intézkedések
A biztonsági előírások és intézkedések egy napelem rendszernél is fontosak, hiszen elektromos áramot termel és alakít át. A túlfeszültség és villámvédelem fontosságát ismerheted meg cikkünkből!
Most vagy soha? – A globális chiphiány hatása a napelem rendszerekre
A chiphiány utoléri a napelemipart is. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a válságról, és mit tegyél, ha el szeretnéd kerülni a negatív hatásait, mikor saját napelem rendszert vásárolsz!
Napelem rendszer és padlófűtés – a komfort és a praktikum együtt jár!
Szeretnél padlófűtést, de tartasz attól, hogy a munkálatok túl sok problémával járnak, és emiatt nem éri meg? Emiatt egy percig se aggódj! Olvasd el cikkünket, hogy megszűnjenek a kételyeid!
Minden, amit tudnia kell a jelenlegi csúcsteljesítményű napelemekről!
Manapság egyre több csúcsteljesítményű, akár 800 W-os napelem érhető el a piacon. De mit is jelent ez a gyakorlatban és tényleg megéri-e ilyen fotovoltaikus rendszerekbe fektetni?
Napelem rendszer szállodáknak – a vendéglátás egy következő szintje
A lakosság és a vállalkozások egy része már jó ideje boldogan élvezi a napelemek nyújtotta előnyöket. De mi a helyzet a szállodákkal? Ez egy óriási lehetőség nekik is!
Napelem újépítésű lakásokra – több szempontból is megéri!
Az újépítésű ingatlanokra 2022 nyarától új szabályok vonatkoznak, melyeknek része a megújuló energia is. Szeretnéd tudni, milyen fontos szerep juthat ebben a napelemeknek?
Biztosítás napelem rendszerre – hogyan működik?
Ma már egyre többet lehet hallani, hogy napelem rendszer esetén is ajánlott biztosítást kötni. De milyen lehetőségeink vannak erre, és mire érdemes odafigyelni a szerződés megkötésekor?
Napelem telepítés bölcsődék, óvodák és iskolák számára
A napelemes rendszerek nem csak magánszemélyeknek elérhetőek, hanem közintézmények, tehát iskolák vagy óvodák is élhetnek a lehetősséggel. Sőt, mindezt akár támogatással is megtehetik!
Napelem rendszer borászatok számára – mert nem csak borban az igazság!
Egy borászat nem csak a szőlő érése révén láthatja a napsütés hasznát, hanem napelem rendszerrel is! Érdekel, hogyan hasznosíthatók a napelemek a bortermelésben?
Napelem rendszer lovardáknak
A napenergia alkalmazása nemcsak a háztartások számára előnyös befektetés. De vajon egy lovarda esetében is csökkentheti a kiadásokat? Olvasd el cikkünket, hogy többet megtudj róla!
Napelem edzőtermeknek, fitnesztermeknek – a mozgás jó a testünknek, a napelem a vállalkozásunknak
Számos vállalkozás döntött már a napelemesítés mellett, egy edzőterem vagy fitneszterem pedig különösen alkalmas lehet rá! Hogy miért? Ha érdekel, most megtudhatod!
Napelem rendszer állattartó telepre – miért jó döntés?
Hazánkban a napelem rendszerek elterjedése mellett bővülnek az igénybe vehető pályázatok is. Tudd meg cikkünkből, miért érdemes napelemet kiépíteni állattartó telepre!
Napelem rendszer műanyag fröccsöntő üzemeknek
Műanyag fröccsöntő üzemek nélkül az életünk szinte elképzelhetetlen lenne, annyi termékkel látnak el. Ám a folyamat energiaigényes. Ezen segíthetnek a napelemek!
Napelem rendszer sertéstelepeknek – mert az állattenyésztés energiaigényes műfaj
A sertéstelepek üzemeltetése energia szempontjából igen költséges lehet. Van azonban megoldás, mellyel takarékosabbá és fenntarthatóbbá tehetők! Igen, napelemekkel!
Napelem rendszer telepítése hűtőházra – érdemes belevágni?
Napelem rendszert nem csak családi házra érdemes telepíteni, hanem akár hűtőházra is. Ismerd meg, hogyan működik a hűtőházakra való kivitelezés, és miért éri meg!
A napelem rendszer és a szél – kell-e aggódnunk, hogy megrongálja rendszerünket a heves légmozgás?
A szélről tudjuk, hogy komoly természeti és anyagi károkat tud okozni, a napelemek pedig közvetlenül ki vannak neki téve! Kell-e aggódnunk a szél okozta károk miatt?
Napelem rendszer magtárhoz – mert a gabonatároláshoz is jól jön a megújuló energia
Miért ne lehetne napelem rendszert telepíteni egy magtárra is? Kitűnő lehetőség, hogy az épületet jobban kihasználd, és energiahatékonyabbá tedd vállalkozásodat!
Napelem rendszer pékségeknek
Akinek péksége van, vérbeli vállalkozóként biztosan tudja, hogy a cég fejlesztése elengedhetetlen a sikerhez. Ehhez egy napelemes rendszer remek lehetőség lehet!
Baromfitelep és napelem rendszer? Biztos, hogy nyerő páros!
Szeretnéd még sikeresebbé tenni baromfitelepedet, de sok a rendszeres kiadás? Napenergia segítségével könnyedén csökkentheted költségeidet! Olvasd el cikkünket!
Te is aggódsz az energiaválság miatt? Védekezz napelem rendszerrel az elszálló áram- és gázárak ellen!
Miért jelent megoldást a napelem rendszer az energiaválságra, és az egyre növekvő energiaárakra? Európa egyre több országában is terjed emiatt a napenergia felhasználása!
2022-es napelemstop: kell-e aggódni miatta, ha napelem rendszert szeretnél?
2022 májusában a felügyelő szervek bejelentették, hogy a hálózatban nincs több hely új naperőműnek. Vajon mennyiben érinti ez a háztartási méretű napelem rendszereket?
Napelem rendszer lapszabászatoknak – a gyors és precíz munka stabil energiaellátást igényel
Egy lapszabászat bárki számára hasznos lehet, aki precízen kivágott bútorlapot keres. Ám az üzemeltetés igencsak energiaigényes, amin segíthet egy napelem rendszer!
Jó hír: óriási összegből bővítik az elektromos hálózatot a megújulók számára!
A 2022 májusában bejelentett erőmű-stop a napenergiában érdekelteket is érzékenyen érintette. De már itt a megoldás! Fejlesztések jönnek hatalmas támogatásból!
Napelem rendszer ruházati varróüzemek számára
Azt mondják, a napelem rendszerekből mindenki profitálhat, de vajon ez igaz egy ruházati varróüzemre is? Cikkünkben bemutatjuk, miért és hogyan lehet ez előnyös!
Nincs rezsicsökkentés a vállalkozásoknak: csődbe mehet a cég, ha most nem fektet napelem rendszerbe?
Egyre nagyobb bajban vannak a magyar cégek és önkormányzatok a magas energiaárak miatt. Kik azok, akik mégis talpon tudnak maradni? Megmutatjuk, mi a titkuk!
Az állandóan felmerülő kérdés: környezetszennyező-e a napelem?
A napelemek kapcsán sokszor felmerül a kérdés: valóban szennyezi a környezetet az előállításuk? És mit tudunk az újrahasznosíthatóságukról? Cikkünkből kiderül.
Napelem rendszer asztalos műhelyeknek
A napelemes rendszerek nemcsak a családok számára jelentenek nagy könnyebbséget, hanem egy vállalkozás, például egy asztalos műhely számára is. Tudd meg, miért!
Napelem rendszer uszodákra
Miért ne működhetne egy uszoda környezetkímélő módon? Ez már nem utópia, hanem valóság! A napelemes rendszerek segítségével környezetbarát módon biztosítható az energia.
3 kérdés, amit ha nem gondolsz át, nem térül meg a napelem rendszered
Könnyebben, gyorsabban juthatsz napelem rendszerhez, ha pontosan tudod, mire van szükséged. Ezt a három kérdést tedd föl magadnak, ha napelemen gondolkodsz!
És te miért akarsz napelem rendszert? – Az 5 leggyakoribb motiváló erő
Kérdezték már meg tőled, hogy pontosan miért is akarsz napelem rendszert telepíttetni a háztetődre? Biztos, hogy ezek közül valamelyik ott volt a válaszaid között:
Ha fontos a minőség: Tier 1 besorolású napelemek
A napelemek kapcsán gyakran lehet hallani a Tier 1 besorolásról. De mit is jelöl ez pontosan? Cikkünkből most mindent megtudhatsz a prémium minőségű napelemekről!
Napenergiával egy jól működő fémforgácsoló műhelyért!
Szeretnéd korszerű technológiával csökkenteni a fémforgácsoló műhelyed kiadásait? Esetleg a zöld gondolkodás sem áll távol tőled? Tudj meg többet a témáról!
3-4 év alatt megtérülő napelem rendszer? Ezért érdemes vállalkozásként MOST befektetni!
Hogyan tudnak a vállalkozások gyorsabb megtérüléssel napelem rendszerbe fektetni? Furcsának hangozhat, de épp a sokat emlegetett energiaválság segít ebben.
Napelemek és rezsicsökkentés: most már 5-7 év alatt térül meg a napelem rendszer a lakosságnak (10 év helyett)?
A rezsiárak emelkedése tömegeket mozgatott meg a napelem rendszerek irányába, és ez nem csoda: hatalmasat zuhantak a megtérülési idők, ezért most a legjobb befektetni!
Split klíma napelem rendszerrel: a megoldás a rezsigondjaidra?
Egyre több háztartásban találhatunk manapság klíma berendezést, és ezek többsége már a fűtésre is alkalmas. Olyan lehetőség rejlik benne, ami maximálisan pénztárcabarát.
Válasz az energiaválság hatására: fektess napelembe!
A jelenleg tetőző energiaválság hosszútávon befolyásolhatja hazánkban is az árakat. De miként lehet védekezni ellene? Válassz biztos energiaellátást: telepíts napelemet!
Hogyan csökkentheted a fogyasztásod energiaválság idején?
A jelenleg elszabaduló energiaárak már mindenkit sújtanak. De mi a megoldás? Összegyűjtöttük a legfontosabb tippeket, amelyekkel csökkenteni tudod kiadásaidat!
Miért érdemes napelemes rendszerrel spórolni a fűtésen?
A háztartásra elköltött pénz mindig értékes. Pont ezért nem mindegy, hogy ugyanannyi felhasznált villany- és gáz fogyasztásáért mekkora árat kell kifizetni.
Az EU mesterterve az energiaválságra – kötelezővé válhat a napelem?
Az Európát sújtó energiaválság mindannyiunk életét befolyásolja, éppen ezért az EU egy átfogó stratégiát dolgozott ki az energiafüggőség leküzdésére napelemekkel!
Miért a napelem a legnépszerűbb és leghatékonyabb megújuló energia?
A napelem rendszer már évek óta bizonyítja hatékonyságát, és az emberek elvárásainak is egyre jobban megfelelnek a legújabb termékek. Nem véletlenül választják ezt.
Villanyszámla 10 és 20 000 Ft között – hogyan csökkenthetem ezt?
Érdekel, hogy a villanyszámlád alapján mekkora napelem rendszerre lenne szükséged? Olvasd el cikkünket, mert most adunk némi támpontot!
Ezért sietős, ha társasházra szeretnétek napelem rendszert szerelni
Te tudtad, hogy nem árt sietned, ha napelem rendszert szeretnél a társasházra, ahol élsz? Ehhez kapsz segítséget a cikkben, de egy kicsit a jogi tudnivalókra is kitérünk.
Érdekel a házad napelem rendszerének a potenciálja? Ebben segít ez az alkalmazás!
A napelem rendszerek iránti igény láthatóan egyre csak növekedik, és ezért is jött létre a Budapest Szolár Térkép alkalmazása, ami egyszerűbbé teszi a tervezést!
Kiderült, meddig elérhető a szaldós elszámolás – még nem késő csatlakozni!
Sok volt a nyitott kérdés az egyik legfontosabb napelemes előny, a szaldó elszámolás körül. Marad? Ha igen, akkor meddig? Lehet még hozzá csatlakozni? Tudj meg többet!
Hány fokra érdemes felfűtenünk a lakás különböző helyiségeit? (És hogyan segít ebben a napelem rendszer?)
A rezsicsökkentés korábbi formájának eltörlése sok háztartásnak okozott nehézséget. Legtöbben a fűtéssel szeretnének takarékoskodni, elvégre ez lett sokkal drágább.
A napelem rendszerek és más módszerek a rezsiemelkedés ellen
Az energiaköltségeknek az emelkedése és a rezsitámogatás megnyirbálása együttesen borzasztó hatást gyakorol a lakosságra. Itt bemutatjuk a védekezési lehetőségeket!
A homokakkumulátorok csúcsra járatják a napelem rendszereket!
Eddig is tudni lehetett, hogy a napelem rendszerek által generált energia tárolása drága és nehézkes, de itt bemutatunk egy megoldást, amivel mindez egyszerűbbé válhat!
Egy napelem rendszerrel Te is követheted a dán példát!
Dániában nagyon tudhatnak valamit, ha képesek voltak elérni, hogy egy teljes órán át ingyenes legyen számukra az áram. Bemutatjuk, hogyan is érték el megújuló energiával!
Már folyamatban van a lakossági napelem rendszerek korlátozásának felülvizsgálata
A legújabb hírek igen biztatóak, hiszen már folyamatban van a visszatápláló napelem rendszerek csatlakozás korlátozásának felülvizsgálata! Érdekelnek a további részletek?
Okos mérők tehetik gyorsabban megtérülővé a napelem rendszereket?
Mi az a smart meter, és hogyan tudja új szintre emelni a napelem rendszerek működését? Ha még nem hallottál erről az eszközről, érdemes most megismerkedned vele!
AI és napelem: mesterséges idegsejt hálózatot alkalmaztak a napelem rendszerekkel kapcsolatos kutatásokhoz
Mesterséges idegsejt hálózatot használtak fel a magyarországi napelem rendszerek kutatása során. Az eredmények mindenki számára tanulsággal szolgálhatnak a témában!
Mesterséges intelligenciával, üvegházzal és sínekkel a napelemekért
Az amerikai Sarcos Robotics, a svájci Sun-Ways, illetve a japán Waseda Egyetem legújabb fejlesztései fényes jövőt vetítenek előre a napenergia számára.
Innováció lakásban élők számára! – Ez az új fejlesztés lakótömbökben is lehetővé teszi a hatékony napenergia felhasználást
Eddig talán lehetetlennek tűnt a lakásban élők számára, hogy hatékonyan hasznosítsák a napenergiát, de ez az innovatív megoldás új lehetőséget teremt!
A napelem rendszerek térnyerése miatt a lakáspiac jelentősen átalakul – többet ér egy napelemes ingatlan, mint korábban bármikor
Az ingatlanpiacon már lehet érzékelni, hogy az épületek energiahatékonysága az egyik legfontosabb szemponttá válik. Mennyivel ér többet egy ház, ha napelem van a tetején?
Így spórolnak most rengeteget a cégek a számláikon! (Jól sejted: a napelemeknek is közük van hozzá)
Az ipari létesítmények számára nehézséget jelent az energiaárak hektikus változása, hiszen ez számos akadályt gördít a sikeres működés felé. A napelem rendszer a megoldás!
Németországban többet termeltek a napelemek, mint minden más együttvéve
Németországból olyan adatok érkeztek a napelemekkel kapcsolatban, melyek tanulságosak lehetnek azok számára, akik itthon terveznek napelem rendszerekbe beruházni.
Ausztriában áfamentessé válik a napelem – állami támogatásban részesül 100 ezer vásárló
Áfamentes lesz Ausztriában a napelem, továbbá csaknem 100 ezren részesülnek állami támogatásban. Összegyűjtöttünk mindent a legújabb ausztriai napelemes intézkedésekről..
Napelemek a földeken: fenntartható jövő vagy veszélyes trend?
Hogyan befolyásolhatják a napelemek a mezőgazdaság jövőjét? Ismerd meg a legújabb kutatásokat a témában! A napelemek előnyei, kihívásai és hatása a mezőgazdaságra.
Napelemes generátor vagy benzines? Melyikkel járunk jobban?
A napelemes generátorok nagy segítségünkre lehetnek, ha áramellátásról van szó. Összegyűjtöttük, milyen előnyökkel rendelkeznek az üzemanyaggal működőekkel szemben.
Jelenleg mi a helyzet a visszatápláló rendszerek korlátozásával? Várható változás belátható időn belül?
Rengetegen várják, mi is lesz a hálózatra csatlakozás korlátozásának a végkifejlete. Ha Te sem szeretnél lemaradni, most megtudhatod, mi is a helyzet pillanatnyilag!
Hatalmas hiba temetni a napelemeket! Ezek alapján bőven van még jövője a magyar és a külföldi napelempiacnak:
A hazai és a külföldi napelempiacon egyaránt változások várhatók a közeljövőben. Itt megtudhatod, milyen új rendeletekkel kell majd megbékélniük a napelemeseknek!
A nyári kánikula idején felszökő villanyszámla is kordában tartható napelem rendszerrel!
A nyárnak is megvan a maga nehézsége, mégpedig az elviselhetetlen hőség. Ám a klímaberendezés komoly rezsiköltséggel is jár. Erre is megoldással szolgálnak a napelemek?
Az ausztrál napelem intézkedés, ami ezrek életét fogja megváltoztatni
Gondolkodtál már a túltermeléssel keletkező „felesleges” napenergia felhasználásán? Az ausztrálok egy sajátos módszerrel álltak elő, amiről te is hallani szeretnél!
Megéri napelem rendszert telepíteni 2023-ban?
Az utóbbi években szinte mindenki napelem rendszert telepített köszönhetően a rengeteg támogatási formának. De mi a helyzet idén? Most kivesézzük a 2023-as helyzetet!
Miért szakadtak be a napelem árak? - Az olcsóbb napelemek és az európai túlkínálat
Ebben a cikkben megvizsgáljuk, miért csökkentek jelentősen a napelem modulok árai (spoiler: részben az európai túlkínálatnak köszönhetően, de van itt azért más is)
Az olcsó napelemek új korszaka: történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak
A kínai napelem modulok ára elérte minden idők legalacsonyabb szintjét. Ismerd meg ennek a hátterét és az olcsó napelemek szerepét a fenntartható energiaellátásban.
Napelemek – megéri az önerőből történő befektetés?
Az önerőből történő napelem rendszer kiépítése számos előnnyel jár. Gyorsabb és rugalmasabb megvalósítást tesz lehetővé, lehetőséget ad személyre szabott rendszer tervezésére.
Használt napelem: jó ötlet vagy sem?
A használtcikkek piacán számos hasznos dolgot vehetünk, de vajon napelemet is érdemes így beszerezni? Cikkünkben ezt a témát járjuk körbe, hogy lásd, megéri-e ezzel foglalkozni.
Perovszkit napelemek: továbbfejleszthető a napelemek hatékonysága? Olcsóbbá válhat valaha ez a beruházás?
Hallottál már a perovszkit napelemekről? Ha Téged is érdekelnek a legújabb innovációk és a jövőbeli lehetőségek, akkor cikkünkből megismerheted közelebbről ezt az újdonságot!
Újabb nagy fordulat a szaldós elszámolásban – Ez várhat a napelemesekre 2024-ben!
Havi és a negyedórás elszámolás? Itt a vége az éves szaldónak? Mutatjuk, milyen eljárásokat vezetne be a kormány és hogyan befolyásolná mindez a napelem tulajdonosok életét!
Változások jönnek 2024-től a napelemes elszámolásban
Az energiaügyi miniszter 2023 augusztusának végén fontos bejelentéseket tett, amik érintik a korlátozás feloldását és az elszámolási rendszert.
A napelem piac robbanni készül – Egyre komolyabb hírek érkeznek!
Hol jó, hol rossz hírek ütik fel a fejüket a napelem piacon, emiatt pedig sokan válnak bizonytalanná. Pedig ez továbbra is kiváló befektetés lehet!