Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!
Közel egy éve történt már, amikor rossz hírek sokasága csapott le a magyar napelem piacra.
Kitört a káosz és mindenki úgy gondolta, hogy onnantól kezdve nem fogja már megérni a napenergia oldalára állni.
Azóta azonban rengeteg minden történt: új intézkedések és tervezetek, valamint a rendszer egyes részeinek korszerűbbé tétele.
Bár sokáig nem lehetett hallani semmiről és úgy tűnt az állóvizet figyeljük, az utóbbi hónapokban rendkívül felgyorsultak az események.
Az első és legfontosabb, hogy feloldották a visszatáplálási stopot, ami ismét új kapukat nyitott a napelem telepítőknek és tulajdonosoknak.
Továbbá információkat kaptunk a szaldó és bruttó elszámolás sorsáról, illetve arról, hogy milyen változásokat várhatunk 2024-től.
Most azonban hivatalos rendeleteket közölt a kormány, amelyekből az egyik már jelenleg is fennáll.
Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni az újdonságokról és hogy miért is olyan kettős valójában a jelenlegi helyzet.
Marad az éves szaldó?
Az új kormányrendelet 2023. szeptember 13-án 23 órakor lépett hatályba és a 2007-ben érvényesített villamosenergiatörvényről szóló végrehajtási rendeletet módosítja.
Ameddig a korábbi rendeletek nem szabták meg a konkrét határidejét az éves szaldó elszámolásra való jogosultságnak, a most érvénybe lépő módosítás ezt egyértelműsíti.
A rendelet azt foglalja magában, hogy azok a telepítők, akik 2023. szeptember 7-én éjfélig elindították a napelemes rendszerük telepítését - háztartási méretű kiserőmű esetén -, 10 évig jogosultak maradnak az éves szaldó elszámolásra.
Mindez azonban csak akkor adatik meg a telepítőnek, ha még 2026. január 1-je előtt véget érnek a munkálatok.
Ugyanez vonatkozik a bővített háztartási méretű kiserőművekre is, amennyiben a méretbővítés kérelmét 2023. szeptember 7-én éjfélig beadták és 2026. január 1-ig sikeresen elvégezték.
A rendelet alapvetően több, mint ideális, hiszen a szaldó elszámolás továbbra is az egyik legkedvezőbb elszámolási forma.
Ráadásul a szabályzat két olyan könnyítést is hoz magával, amely még nagyobb örömre ad okot a napelem tulajdonosoknak.
Két könnyítéssel is számolhatunk, de…
Mint ahogyan azt már egy ideje tudjuk, az előzetes szabályok szerint a 2024 utáni bővítések az éves szaldó elszámolásról való lemondást jelentették volna.
Azonban az új rendeletnek hála az időben beadott kérelem segítségével 2026-ig békében folyhatnak a munkálatok a szaldós elszámolás teljes kihasználása mellett.
Módosították azt is, hogy az érintett, okos mérővel rendelkező napelem tulajdonosok profilos elszámolásban maradhassanak az idei év vége helyett a következő év végéig.
Ez azt jelenti tehát, hogy 2023. december 31. után nem kell áttérniük az idősoros elszámolásra, hanem 2024. december 31-ig a megszokott rendszerben maradhatnak.
Mint mindenhol azonban, itt is van egy bizonyos „de” …
Érkezik ugyanis egy szigorítás, amely során bevezetésre kerül a forgalomarányos rendszerhasználati díj, hogy a felhasználók hozzájáruljanak a hálózat használatának költségeihez.
Neked is kell majd rendszerhasználati díjat fizetned?
A 2023. szeptember 7-ig beadott telepítési vagy bővítési kérelmeket követően a munkálatokat 2026. január 1-ig befejező tulajdonosok a bővítést, vagy az üzembe helyezést követő tíz évben kötelesek lesznek rendszerhasználati díjat fizetni.
Ezt a rendszerhasználati díjat a mérés időintervallumában – azaz szaldós elszámolás során egy év során – mért energia betáplálás és vételezés összességének mértéke alapján fogják meghatározni.
Továbbá azok a napelem tulajdonosok is kötelesek majd ezt a díjat megfizetni, akik 2023. szeptember 7-én már telepített rendszerrel rendelkeztek és profilelszámolást alkalmaztak.
A 2016-ban kiadott MEKH-rendeletben már szó volt az efféle rendszerhasználati díjak bevezetéséről, azonban az csak azokra a háztartásokra vonatkozott volna, amelyek 2024 megkezdését követően telepítettek volna erőművet, vagy azután kezdték volna meg a bővítést.
Az új szabályzat alapján azonban minden felhasználónak forgalomarányosan ki kell majd vennie a részét a rendszer használatának költségeiből.
Tehát nem tudunk egy fix költséggel számolni, hanem minél több forgalmat generálunk, annál többet is kell fizetnünk.
Mi lesz a telepítők sorsa?
Mint minden új intézkedést követően, tudom, hogy most is elhangzik a fejedben a kérdés.
„Mi lesz most a napelemesek sorsa?”
Ugyan ezek a legutóbbi bejelentések igazán kecsegtető hírként szolgálnak - hiszen remek lehetőséget adnak a napelem tulajdonosoknak -, közben mégis számolni kell az újfajta szigorítással, ami eddig nem ismert költségeket von maga után.
Bár egyre inkább tisztul a kép, még mindig vitatható, hogy pozitív évek várnak-e a piacra, vagy továbbra is félni kell attól, hogy a berendezés nem térül majd meg olyan ütemben, mint azt mi szeretnénk.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a bejelentések mellett nyilvánosságra kerültek információk a visszatáplálási stop feloldásával kapcsolatos intézkedésekről, valamint a bruttó elszámolási rendszerben várható energiaárakról is.
Ezekről azonban konkrét és hivatalos közlemények még nincsenek, így továbbra is van, amire érdemes várni.
Pont emiatt nem lehetne egyértelmű választ adni a fejedben felmerülő kérdésekre, de arról biztosíthatunk, hogy mindig naprakész információkkal szolgálunk majd, amivel segíthetünk döntésed meghozatalában!
Ne félj belevágni!
Ha 2023. szeptember 7. előtt elindítottad a kivitelezés folyamatát, akkor most nagyon szerencsésnek mondhatod magad.
Azonban, ha még mindig nem kezdtél bele a régóta fontolgatott napelemes projektedbe, mi arra bíztatunk, hogy ne húzd tovább az időt!
Egy személyre szabott, valamint jól megtervezett és kivitelezett rendszer sosem fogja negatív irányba sodorni a kiadásaidat.
Biztos lehetsz benne, hogy ha még ki is tolódik a megtérülési idő, hosszútávon akkor is meg fogja érni egy ilyen jellegű befektetés.
A folyamat elindításához válassz egy profi és szakértő céget, amely a lehető legjobb munkát fogja elvégezni neked!
Töltsd ki az oldalunkon található űrlapot, hogy a Te megyédben illetékes partnerünk felvehesse veled a kapcsolatot, majd megkezdhessétek a közös munkát!
Merj belevágni és legyél Te is napelem tulajdonos!
Egész települések választják a napenergiát Magyarországon
Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet
Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak
Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve
Fordulat előtt áll a MOL?
Minden területen megjelenik a napelem hazánkban
Környezettudatos szórakozás? Naná!
Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!
Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései
Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?
Napelemes kukorica
A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban
Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást
Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel
Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni
2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei
Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak
Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője
Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?
Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb
Kórházak a napenergia útján
A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!
Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is
2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben
Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben
Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében
Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban
Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon
Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok
10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!
Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark
Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?
Ismét rekordot döntött a hazai napenergia
Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett
Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?
Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás
15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed
9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia
Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?
Féltsük az időjárástól a napelemeket?
Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten
Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt
Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben
2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.
Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez
Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.
Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)
Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!
2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek
2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?
Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése
Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!
Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat
A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!
Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben
Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!
Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?
Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?
Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat
Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!
A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom
Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?
Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?
2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?
Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!
Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!
Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása
Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!
A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban
A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?
A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban
Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!
Fellendülhet végre a napelemek piaca? Ezek a jelek erre utalnak!
Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!
Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni
Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!
Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?
Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!
Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!
Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!
Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!
Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!
Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!
A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni
Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?
Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!
A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?
Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!
Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.
Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!
A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!
A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?
A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?
Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…
Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!
Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!
A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!
Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?
Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!
Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?
Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!
A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)
A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.
Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!
Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!
Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?
A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!