Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?

Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?

Forrás: platio.cc

Két dolog van, amit nagyon szeretünk:

  • a napelemes fejlesztéseket,
  • és a magyar sikereket.

Ennek megfelelően a legnagyobb öröm, amikor egyszerre mindkettőről hallhatunk!

Ha olvastad már korábban is a cikkeinket, akkor biztos nem mondok újat, amikor azt mondom, hogy létezik egy magyar fejlesztő csapat, akik a hagyományos utcai térköveket és járólapokat igyekeznek napelemekre lecserélni.

Ők csinálták a Városháza téri Pop Up Park telefontöltő állomásait, de azóta már a Kazahsztáni Világkiállításig eljutottak saját találmányaikkal.

Foglalkozzunk velük ezúttal részletesebben, mert megéri!

Ilyen is csak egy magyarnak juthat eszébe

Ilyen is csak egy magyarnak juthat eszébe

Forrás: platio.cc

Napelemes járdáról és autópályáról már hallottunk, de a mérnökök ilyenkor egybefüggő, nagy modulokban gondolkoznak a legtöbbször.

A Platio érdekessége, hogy itt egyedi, különálló napelemes térkövekről beszélünk.

Az egész egy Ilyés Miklós nevű tájépítésszel kezdődött, akinek már az egyetemi évei alatt elege lett abból, hogy szinte mindenhol ugyanazzal a beton térkővel találkozik, még a legfrissebb felújításoknál is.

Felmerült benne az ötlet, hogy mi lenne, ha újrahasznosított hulladékból készülne járólap, de olyan, ami kihasználva a nagy felületét képes lenne beépített napelemek segítségével áramot is termelni.

Az ötletet fölvetette két barátjának: a gépész Sziszák Imrének, és a villamosmérnök Cseh Józsefnek – és ebből született meg a Platio.

Kétszeresen is környezetbarát

Moduláris energiatermelő térburkoló rendszer – ez a Platio hivatalos megnevezése, de a legegyszerűbb talán úgy elképzelni, mintha egy macskakőbe napelemet tettek volna.

A lényege az, hogy itt több kicsi, de önállóan is működő elemről beszélünk, ennélfogva pedig a lerakási lehetőségek száma is messze nagyobb, mintha egy nagy napelem modult akarnánk letenni valahova a lábunk alá.

A térbukoló „kövek” gyakorlatilag újrahasznosított műanyagból készülnek, tehát nem csak az energia lesz zöld, amit termel, hanem maga az előállítása is környezetbarát.

A közvilágítás, a közlekedési lámpák, de akár egyéb beépített, okos rendszerek is elláthatók a földön termelt árammal, de ahogy az eddigi példák mutatják, ennél még többre is képes a Platio.

Teljesen biztonságos – épp olyan, mint bármilyen térkő

Teljesen biztonságos – épp olyan, mint bármilyen térkő

Forrás: platio.cc

Akinek elsőre a házak tetején lévő modulok ugranak be a napelemek hallatán, az talán nehezen képzeli el, hogyan tudnak ezek biztonságos talajt nyújtani a járókelőknek nedves időben?

Minden Platio darabot egy speciális fedlap borít, amit többféleképpen is lehet csúszásmentesíteni:

  • különböző mintájú és formájú bordázatok kialakításával;
  • alumínium-oxid por (AI203) használatával, amit gyakorlatilag beleégetnek a térkő felületébe;
  • vagy egy áttetsző polimer segítségével, ami hidrofób felületet hoz létre.

Különösebb karbantartást egyébként nem igényelnek – egyedül a fedlap van kitéve sérülésnek, de szükség esetén az is könnyedén cserélhető.

Ellenáll majd az embernek is?

Mindennel kapcsolatban, amit közterületen helyeznek el, azonnal fölmerül bennünk, hogy mi van, ha ellopják?

Egy napelemes térkőnek elég nagy lehet az értéke, nem igaz?

Bár a Platio lerakása rendkívül egyszerű, a felszedése már nem megy olyan könnyen annak, aki nem ért hozzá, és nem rendelkezik a szükséges eszközökkel.

Az egyes darabok ugyan külön-külön is működnek, ám egymás mellé rakva összekapcsolják őket, hogy ezzel is erősebbé tegyék a teljes rendszert.

Ennek köszönhetően viszont a kiemelése is nehéz: egyedül a már korábban említett fedlap az, ami elérhető mindenki számára, ám annál is egy speciális szerszámra van szükség, ha le akarjuk venni.

Ha viszont elvenni nem tudják, akkor kérdés, hogy meg tud-e rongálódni?

A szerkezetet felülről edzett üveg védi, ami 1000N/mm2 törőfeszültséggel rendelkezik – magyarul, egy 1cmx1cm-es kis darabka belőle 10 tonnát bír el, mielőtt összetörne.

Ekkora súllyal nem valószínű, hogy sokat találkozna egy köztéri járdán.

Az ütéseket már nem bírja ennyire jól, itt már „csak” 200N/mm2 az ellenálló képessége: ha egy nagy, 5 kilós kalapácsot meglendítünk, és jó erősen rávágunk vele, akkor az valószínűleg össze tudja törni.

Persze ebben a nem éppen életszerű szituációban sem kell üvegszilánkoktól tartani: az üveg ilyenkor egyben marad, akár ugyanúgy sétálhatunk is rajta tovább, és a napelemek is működni fognak alatta, csak nem azzal a hatékonysággal, mint korábban.

Itthon már használják

Itthon már használják

Forrás: platio.cc

A Platio nem csak egy terv, ami egyszer majd megvalósul.

Ez már létezik, és ha akarjuk, akár mi magunk is járhatunk rajta!

A Prologis vállalat egyik itthoni parkolójában az elektromos autók számára biztosítják az áramot a töltőállomás mellett elhelyezett napelemes burkolókövekből.

A földbe telepített napelemes rendszer folyamatosan termeli az áramot, amikor pedig nincs olyan villanyautó, aminek szüksége lenne rá, akkor a közeli irodaépületnek juttatja el.

Mindeközben a tavaly nyáron a Városháza parkban felállított Pop Up Parkban is képviseltette magát a Platio tervezőbrigádja, hiszen ők hozták létre azokat a mobiltelefon töltőket (USB-st és vezeték nélkülit egyaránt), amelyek a napfényből nyert energiával működtek.

Külföldön is sikeres

Külföldön is sikeres

Forrás: platio.cc

Bár még csak kísérleti fázisban van, de már a tengeren is igyekeznek hasznosítani a Platio technológiáját.

A pontonok lényege az, hogy ezeken sétálva érhesse el mindenki a maga hajóját – feladatából adódóan tehát folyamatosan a napon van, így tökéletesen alkalmas arra, hogy energiát is termeljenek rajta. 

Vannak azonban olyan területek, ahol nem csak kísérleteket lehet felmutatni.

A 2017-es kazahsztáni Világkiállításhoz kötődően Asztanában egy óriási ingatlanfejlesztési beruházás vette kezdetét Green Quarter néven, amelyben (nevének megfelelően) óriási szerephez jutott a megújuló energia

A napenergia ezen belül többek között a Platioval képviseltette magát mintegy 80 négyzetméteren.

A térburkolás jövője?

A Platio elemek szépsége, hogy nem foglalnak helyet: egy olyan felületen vannak, amit egyébként másra nem használunk, tehát az életvitelünkben nagy változásokat nem okoznak.

Ahogyan a képeken is látszik, a praktikum nem ment az esztétikum rovására: a napelemes burkolat modern külsőt kölcsönöz a térnek, amire lehelyezik.

Nagyon reméljük, hogy a Platio sikertörténetének még csak a legelején járunk, és hogy ez a magyar fejlesztésű termék be fogja járni az egész világot.

Addig is, amíg nem kerül napelem a talpunk alá, még mindig telepíthetünk a fejünk fölé: a családi házakra szerelt napelem rendszer továbbra is az egyik legjobb megoldás, amivel gazdaságos, zöld energiával láthatod el otthonodat.

Kérj tőlünk árajánlatot, és kapcsolatba fog lépni Veled az a partnerünk, aki a Te megyédben tevékenykedik!

Válts napelem rendszerre, és termeld meg magadnak az energiát, amit elhasználsz!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon


Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet

Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet


Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak

Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak


Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve

Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve


Fordulat előtt áll a MOL?

Fordulat előtt áll a MOL?


Minden területen megjelenik a napelem hazánkban

Minden területen megjelenik a napelem hazánkban


Környezettudatos szórakozás? Naná!

Környezettudatos szórakozás? Naná!


Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!

Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!


Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései

Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései


Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?

Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?


Napelemes kukorica

Kórházak a napenergia útján


A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban

A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban


Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást

Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást


Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel

Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel


Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni

Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni


2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei

2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei


Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak

Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak


Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője

Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője


Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?

Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?


Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb

Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb


Kórházak a napenergia útján

Kórházak a napenergia útján


A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!

A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!


Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is

Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is


2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben

2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben


Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben

Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben


Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében

Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében


Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban

Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban


Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon

Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon


Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok

Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok


10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!

10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!


Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark

Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark


Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?

Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?


Ismét rekordot döntött a hazai napenergia

Ismét rekordot döntött a hazai napenergia


Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett

Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett


Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?

Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?


Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás

Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás


15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed

15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed


9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia

9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia


Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?

Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?


Féltsük az időjárástól a napelemeket?

Féltsük az időjárástól a napelemeket?


Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten

Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten


Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt

Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt


Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben

2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.

Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben


Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez

Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.

Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez


Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)

Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!

Beköszönthet újra a napelemek aranykora?


2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek

2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?

2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek


Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése

Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!

Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése


Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat

A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!

150 helyett 1500 MW-os napelemes kapacitást tervez a főváros


Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben

Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!

A magyarok már tudják: a napelem rendszer fontosabb, mint a külcsín!


Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?

Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?

Új napelempark épül itthon – neked is érdemes napelembe fektetned?


Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat

Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!

Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat


A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom

Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?

A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom


Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?

2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?

Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?


Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!

Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!

Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!


Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása

Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!

Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása


A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban

A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?

A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban


A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban

Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!

A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban


Fellendülhet végre a napelemek piaca?  Ezek a jelek erre utalnak!

Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!

Fellendülhet végre a napelemek piaca?  Ezek a jelek erre utalnak!


Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni

Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!

Napelem piac – Amit a rossz hírek mögött látnod kell!


Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!

Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?

Rekord: fél év alatt települt annyi napelem, mint 2022-ben


Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!

Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!

Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop?


Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!

Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!

Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon?


Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!

Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!

Érkezik a havi szaldó elszámolás! Vége a csatlakozási stopnak!


A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni

Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?

A napelemek jövője Magyarországon: amiről senki sem beszél


Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!

A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?

Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!


Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!

Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.

Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról


Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!

A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!

A napelem piac végre maga mögött tudhatja a bizonytalanságot!


A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?

A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?

Hibrid napelem rendszerek és az újfajta elszámolás


Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…

Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!

Hibrid napelem rendszerek és az újfajta elszámolás


Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!

A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!

Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!


Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?

Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!

Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre


Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?

Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!

Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!


A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)

A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.

A nagyvállalatok igent mondtak a napelem rendszerekre!


Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!

Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!

Napelemek szaldós elszámolással 2024 után is? Igen!


Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?

A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!

Napelem a balatoni éttermünkön? Megérheti, akár önerőből is!