Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak

Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak

Komplex energetikai programot valósítanak meg Békéscsabán a „Modern városok Program” keretén belül.

Összesen bruttó 18 milliárd forintnyi támogatást kaptak, többek között uniós forrásból.

A fejlesztés több lépcsőben valósul meg, melynek keretében egy összesen 4,2 megawatt összteljesítményű napelempark létrehozását teszi lehetővé hat megawattnyi tárolókapacitással a város három pontján elosztva.

Csak a projekt ezen része 8,6 milliárd forintba kerül, amiből 2,6 milliárdot a Magyar Villamos Művek Zrt. vállalt magára.

A tervek alapján rengeteg módon felhasználható a napenergia városszerte.

A program keretein belül multifunkcionális sportcentrumot is kialakítanak, az itt létrejövő új versenyuszoda és röplabda akadémia világítása a nap erejével megoldható.

Mi minden várható még?

Egy elektromos buszgarázs is a tervek között szerepel, ahol szintén a napenergiával megtermelt áram szolgálhat az új járművek töltésére.

Nyolc elektromos autóbusz beszerzése és egy modern utastájékoztatási rendszer kialakítása szintén a kitűzött célok között van.

Mindezeken felül a geotermikus energia felhasználását is ki szeretnék terjeszteni a békési megyeszékhelyen, valamint a közvilágítás korszerűsítésének keretében led-re cserélik a település nagy részén az izzókat.

Előzetes megvalósíthatósági tanulmányok készültek korábban, amit követte a kiviteli- és engedélyezési tervek elkészítése.

Eredetileg 2019 végére tervezték a teljes kivitelezés befejezését, azonban a kialakult helyzet miatt csúszott a projekt, így az első szakasz, vagyis egy 1,3 MWp teljesítményű napelempark és egy 2,4 MWh kapacitású tárolóegység, továbbá az ezeket bemutató látogatóközpont befejezése 2020 végére tolódott.

Második lépésként egy újabb, 2 MWp-es naperőmű következik.

A hazai napelempark helyzet

A hazai napelempark helyzet

Ezeknek a napelemparkoknak az a céljuk, hogy tovább csökkenjen Magyarországon a fosszilis energiafelhasználás mértéke, egyben tovább mérséklődjön a kibocsátott káros anyag mennyisége. 

2015-ben adták át például a Mátrai Erőmű napenergiát felhasználó egységét.

A Visontától két kilométerre található harminchektáros terület a lehető legésszerűbb módon került hasznosításra a betelepített napelemekkel.

A 16 megawattos naperőmű kategóriájában még mindig az egyik legnagyobbnak számít hazánkban: átadásakor 72 480 darab, egyenként 255 watt névleges teljesítményű polikristályos napelemből állt.

2019-re aztán kiegészítették, és így büszke birtokosa a „második legnagyobb magyar naperőmű” címnek a maga 20 MW-os teljesítményével – mindössze 0,6 MW-al elmaradva a paksi mögött.

2016-ban újabb igen jelentős beruházást adtak át: elkészült a pécsi napelempark is.

Ipari terület napelemekkel újrahasznosítva

Ipari terület napelemekkel újrahasznosítva

Forrás: nepszava.hu

A fotovoltaikus erőmű a Pécsi Hőerőmű egykori, teljes mértékben rekultivált zagyterének területén létesült, összesen tíz hektáron.

Az erőmű nagyságát jól mutatja, hogy több, mint 38 ezer darab napelem panelt szereltek fel, a kivitelezésen csúcsidőszakban naponta 260 fő dolgozott.

A napelempark évente 10,1 millió kWh villamos energia előállítására képes mindenfajta károsanyag-kibocsátás nélkül, minimális üzemeltetési költség mellett.

A létesítmény különlegessége, hogy nyolc modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, az egyes mezők azonban egymástól függetlenül is képesek működni.

Világszinten Kína a rekorder

Világ szinten Kína a rekorder

Forrás: A NASA műholdfelvétele

Kitekintésképp a világ első és harmadik legnagyobb napelemparkja  is Kínában üzemel.

1547 MW kapacitású telepük a jelenlegi rekorder.

A szóban forgó csúcstartó napelemfarm a Ninghszia-Huj Autonóm Területen található Zhongwei település közelében épült, és területe meghaladja a döbbenetes 43 négyzetkilométert!

200.000 háztartás áramellátását képes biztosítani, és bár a kivitelezési költségek nem ismertek, azért halvány elképzeléseink lehetnek róla.

A bronzérmes erőmű is Kínában üzemel

Nem sok ország mondhatja el magáról, hogy két dobogós méretű napelem parkja is van a világranglistán, nem igaz?

A harmadik legnagyobb a Datong naperőmű a maga 1000 MW-os teljesítményével, ám ezt további 2000-el tervezik bővíteni a jövőben.

Külön érdekesség, hogy a helyi nukleáris energiában és szénbányászatban érdekelt társaságok is részt vesznek a fejlesztésében.

Sőt, még aranyos része is van a dolognak, hiszen szintén Datongban épültek fel olyan panel-szekciók is, melyek vidám pandákat formáznak!

Ha a beruházók maradnak a terveknél, akkor további 98 ilyen napelem-állat jöhet még, ezzel további 5000 MW teljesítményt nyújtva.

Mi tagadás, nagyra vágyó tervek!

A jogszabályok is a napelem felé vezetnek

A jogszabályok is a napelem felé vezetnek

Az ilyesfajta fejlesztések azért is üdvözlendők hazánkban, mert bár a saját régiónkon belül kiemelkedő mennyiségben hasznosítunk napenergiát, még mindig van hová fejlődnünk akár Európai Uniós, akár világszinten.

Mindent egybevetve a korábbi felmérések alapján 2019-ben már körülbelül 1277 MW-nyi napelem üzemelt az országban.

Az elvárások nem csökkennek, épp ellenkezőleg: egyre inkább az energiatermelés költséghatékonyabb és káros anyag kibocsátástól mentes módja felé terelnek minket a különböző szabályozások.

Elérkezett 2021, amikortól például csak energiahatékony és környezetbarát épületek építhetők az egész Európai Unió területén.

A rendelkezés értelmében 2018-tól az állami tulajdonú, 2021-től pedig minden új épület esetén a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentését célzó technológiát kell alkalmazni.

Ez azt jelenti, hogy új lakóépület csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha bizonyos százalékban megújuló forrásból biztosítható az energiafelhasználása.

A szabály az új épületek mellett az átfogó felújításokra is vonatkozik.

Mit is takar ez pontosan?

A rendeletben ugyan nem passzívház szerepel, hanem közel nullás energiafelhasználású épület, mégis egy remek megoldást jelenthet a nemzetközi klímacélok eléréséhez.

Ez egyrészt költség-optimális építést jelent, másrészt pedig, hogy legalább 25 százalékban megújuló energiaforrást kell alkalmazni az épületek kivitelezésének során.

Az egyes épületszerkezetekre egyébként szigorúbb határértékek vonatkoznak, amennyiben építés helyett csak részleges felújításra kerül sor, erre mindenképpen érdemes odafigyelni, ha 2020 után tervezünk változtatásokat.

Vissza a passzívházakhoz: az olyan házakat, amelyek képesek teljes egészében megtermelni a saját energiafogyasztásukat, passzívháznak nevezzük.

Fontos kiemelni, hogy szinte bármilyen épületet át lehet alakítani, még panel társasházaknál is érdemes lehet belevágni egy ilyen nagyszabású projektbe, hosszú távon megtérül a befektetés az alacsony rezsiköltség által.

Arról nem is beszélve, hogy a környezetünkre gyakorolt káros hatásokat is csökkenteni tudjuk a napenergia használatával.

Hatalmas a változás az energiaellátás területén

Elmondható, hogy jelenleg is akkora változások zajlanak le, amik teljes mértékben átalakítják az energiaellátási rendszerek területét.

Elsősorban persze tudjuk, hogy a klímaváltozás elleni örökös harc és a költségek is befolyásoló tényezőnek számítanak.

Nem mondunk újat azzal sem, hogy a napelemek teljesítményét és az azokkal folytatott áramtermelés költségét a panelek hatékonysága határozza meg alapvetően.

Ha valaki fotovoltaikus panelt vásárol, annak a hatékonysága valószínűleg 18 százalék körüli, vagy esetleg valamivel magasabb, a prémium minőségű monokristályos félcellás panelek hatékonysága nagyjából 21 százalék körüli.

Tehát a korábban használt poli- vagy multikristályos szilícium napelemekhez képest máris 2-3 százalékkal hatékonyabbak a legújabb modellek.

Érdekes tény, hogy a százalékok az elmúlt tíz évben változtak 12 százalékról 18-20 százalékra, de laboratóriumi körülmények között ez akár jóval magasabb is lehet, már sikerült 46 százalékos hatásfokot is elérni.

Tények, amikről ne feledkezzünk meg!

Az energiaforrás rendelkezésre állása azonban komoly ellenérvnek számít a napenergia alkalmazásával szemben.

Enyhít a problémán az, hogy az áramtermelés akkor éri el a napi legmagasabb szintet, amikor az igények a csúcsra érnek.

Arról nem is beszélve, hogy az igény a megújuló energiaforrások iránt megerősödött és ez óriási fejlődést eredményezett.

Néhány szakértő úgy gondolja, hogy 2035-ben nagyjából 45 százalékban megújuló energiaforrásokból fog az európai villamosenergia-termelés megvalósulni.

Érdemes tehát egyszer és utoljára végre leszámolni azzal a hiedelemmel, hogy a napenergia nem képes hozzájárulni a villamos energia kereslet kielégítéséhez.

A napenergia egyre nagyobb szerepet kap

Igaz, hogy az elmúlt években sorra valósultak meg a kisebb-nagyobb közhasznú- és magánberuházások, ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy a napenergiának nagyobb szerepet is szánhatnánk a hazai energiaellátásban.

Fontos tehát, hogy ezeket figyelembe véve a napelemekbe való befektetés a családok és cégek részéről is egyaránt jó döntésnek számít.

Nem véletlen, hogy szinte már napról napra egyre több ember dönt amellett, hogy a házára napelem rendszert telepíttet, ennek pedig több oka is lehet.

Egyrészt környezetbarát megoldásról van szó, másrészt pedig egy ilyen rendszer által kiváltható a villamos energia költségének szignifikáns része is!

Telepítése könnyű, és nem igényel hatalmas összegeket a karbantartása sem.

Egy szónak is száz a vége: a napelemes megoldások száma napról napra növekedik, ami, mint láthatjuk, nem véletlen.

Kérj hát árajánlatot partnerünktől, minél hamarabb!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon


Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet

Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet


Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak

Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak


Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve

Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve


Fordulat előtt áll a MOL?

Fordulat előtt áll a MOL?


Minden területen megjelenik a napelem hazánkban

Minden területen megjelenik a napelem hazánkban


Környezettudatos szórakozás? Naná!

Környezettudatos szórakozás? Naná!


Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!

Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!


Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései

Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései


Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?

Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?


Napelemes kukorica

Kórházak a napenergia útján


A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban

A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban


Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást

Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást


Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel

Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel


Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni

Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni


2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei

2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei


Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak

Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak


Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője

Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője


Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?

Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?


Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb

Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb


Kórházak a napenergia útján

Kórházak a napenergia útján


A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!

A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!


Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is

Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is


2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben

2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben


Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben

Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben


Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében

Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében


Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban

Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban


Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon

Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon


Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok

Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok


10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!

10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!


Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark

Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark


Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?

Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?


Ismét rekordot döntött a hazai napenergia

Ismét rekordot döntött a hazai napenergia


Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett

Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett


Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?

Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?


Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás

Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás


15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed

15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed


9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia

9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia


Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?

Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?


Féltsük az időjárástól a napelemeket?

Féltsük az időjárástól a napelemeket?


Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten

Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten


Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt

Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt


Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben

2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.

Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben


Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez

Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.

Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez


Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)

Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!

Beköszönthet újra a napelemek aranykora?


2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek

2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?

2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek


Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése

Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!

Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése


Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat

A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!

150 helyett 1500 MW-os napelemes kapacitást tervez a főváros


Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben

Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!

A magyarok már tudják: a napelem rendszer fontosabb, mint a külcsín!


Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?

Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?

Új napelempark épül itthon – neked is érdemes napelembe fektetned?


Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat

Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!

Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat