Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!
Egy éve tart már az a kétely, amit a napelemesek sajnos jól ismernek, és ami miatt sokaknak megingott a hite egy olyan piacban, mely brutálisan jó lehetőségeket kínált.
Mikor belengették, hogy változások történnek a visszatáplálás és az elszámolás rendszerében, kezdett kialakulni az emberekben a félelem, ami egyáltalán nem csoda, hiszen pont az vált bizonytalanná, ami mindenkinek a leginkább számít: a megtérülési idő.
Azóta is folyamatosan érkeztek a hírek, de ezek jellemzően ahelyett, hogy tiszta vizet öntöttek volna a pohárba, sokszor ellentmondásosak voltak, és csak tovább nehezítették, hogy átgondolt döntéseket hozhassunk.
De most végre olyan konkrétumukkal szolgálhatunk, melyek hatására a napelem piac végre az egyedülálló befektetések színhelyévé válhat, pont úgy, mint régen.
Később jött el ez a pillanat, mint gondoltuk, de megérte várni a napelemeseknek
Ha a napelem piac érintettje vagy, teljesen megértjük, ha sokáig dühöt, frusztrációt és bizonytalanságot éreztél, hiszen volt egy jól felépített terved, melynek talán már a megvalósításába is belekezdtél, de Tőled teljesen független tényezők miatt úgy tűnhetett, nem sikerül elérni a céljaidat.
Mivel nem engedted még el ezt a témát, és veszed a fáradságot a további tájékozódásra, számunkra azt jelzi, tisztában vagy vele: túl sok érdekelt van a napelem piacon ahhoz, hogy hagyják elveszni.
Már most mondhatjuk, hogy azok közé tartozol, akik jól gondolták, és ez hatványozottan igazzá vált, miután kijöttek a legfrissebb hírek a napelem piacról.
Rögzítették, hogy ki maradhat az éves szaldós elszámolásban
A kormánytól egyértelmű kijelentés érkezett ebben a kérdésben: azok a háztartások, melyek 2023. szeptember 7-ig bejelentették a csatlakozási kérelmüket, éves szaldós elszámolásban maradhatnak egy feltétellel: a napelem rendszernek üzemképesnek kell lennie még a 2026. január 1-jei dátum előtt.
Akik időben leadták kérelmüket, azok most kényelmes helyzetben vannak, de ez csak akkor marad így, ha időben nekilátnak a napelem rendszerük tervezésének és építésének, hiszen ha kicsúsznak az időből, akkor átkerülhetnek a bruttó elszámolásba.
A bruttó elszámolástól csak azért tartottunk, mert nem ismertük
Biztosak vagyunk benne, főleg ha Téged is érint, hogy próbáltál már utánajárni a bruttó elszámolással kapcsolatos részleteknek, és szinte vadásztál a használható tényekre.
Nem szeretnénk senkinek sem azt sugallani, hogy a bruttó rendszerrel pontosan olyan jól jár bárki, mintha az éves szaldós elszámolásban részesülne.
Amit viszont érdemes kiemelni, hogy ezzel az elszámolással is egy tervezhető, megtérülő beruházás marad a napelem rendszer, és maximum csak a megtérülési idő az, ami változik.
Ha eddig valaki nemet mondott volna a napelemekbe történő befektetésre azért, mert kicsúszott az éves szaldós elszámolásból, az mostanáig érthető volt, hiszen a bruttó verzióval nem lehetett tervezni, egyszerűen azért, mert hiányoztak a konkrétumok.
Így alakulnak a bruttó elszámolás számai
A háztartások 5 forintot fognak kapni minden kilowattóráért, ha azt visszatáplálják a rendszerbe.
Most, hogy végre egy kézzelfogható számmal szolgáltak, az emberek bátrabban vághatnak bele egy napelemes fejlesztésbe, hiszen végre lehetőség van a tervezésre azok számára is, akik az új elszámolás alá esnek.
Innentől kezdve a napelem rendszer egy mindenki számára megtérülő befektetés maradhat, attól függetlenül, hogy mely elszámolás alá esik.
Innentől fogva mindenki számára egy könnyen kalkulálható és biztos befektetéssé válnak a napelem rendszerek. még abban az esetben is, ha nem sikerült az éves szaldós elszámolás alá esni.
Számodra ezt jelenthetik ezek a változtatások
A napelem piac mindig is fókuszban volt azok számára, akik a megtérülő és stabil lehetőségeket keresték, és bár az utóbbi 1 évben úgy tűnhetett, hogy ez már kevésbé igaz, a piac mostanra visszanyerte régi státuszát.
A napelem rendszer végre újra egy olyan befektetést jelent, ami azt nyújtja, amit a megfontolt és tudatos emberek keresnek: a kiszámíthatóságot.
Akár szaldós, akár bruttó elszámolásról legyen szó, a megtérülési idővel már könnyű tervezni, és már tudhatod, mire számíthatsz hosszú távon.
Végeredményben kijelenthető, hogy megint egy olyan szakaszába lépett a napelem piac, ahol már minden feltétel adott egy olyan döntéshez, mely elősegíti a háztartásod energetikai és pénzügyi stabilitását.
Innentől kezdve már csak a Te döntésedtől függ, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel.
Nem véletlen, ha úgy érzed, eljött a cselekvés ideje
Mostanáig a várakozás egy olyan opció volt, ami mellett bőségesen szóltak érvek, hiszen egyszerűen túl kevés információ állt még a rendelkezésünkre ahhoz, hogy optimális, érvekkel alátámasztott döntést hozhassunk egy napelem rendszerbe történő beruházás tekintetében.
Ezen a ponton viszont már belátható, hogy minden tudás adott, amire szükségünk van, és az időhúzás végeredményben már csak hátránnyal szolgál, és aki most cselekszik, az már belátható időn belül kedvezőbb helyzetben tudhatja a háztartását.
Ennek alapja azonban az, hogy egy olyan kivitelezőt találjunk, mely képes a minőségi munka elvégzésére, de közben kellőképpen gyors is ahhoz, hogy tartsa a határidőket, ha az éves szaldós elszámolás a célunk.
Egy ilyen kivitelezőnek a megtalálása semmilyen akadályt nem jelenthet számodra, hiszen mi segítünk!
Csupán annyit kell tenned, hogy kitöltöd az itt található űrlapunkat, melyet követően hamarosan egy olyan kivitelező veszi fel Veled a kapcsolatot, mely a leginkább megfelel az igényeidnek és céljaidnak.
Egész települések választják a napenergiát Magyarországon
Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet
Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak
Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve
Fordulat előtt áll a MOL?
Minden területen megjelenik a napelem hazánkban
Környezettudatos szórakozás? Naná!
Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!
Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései
Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?
Napelemes kukorica
A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban
Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást
Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel
Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni
2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei
Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak
Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője
Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?
Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb
Kórházak a napenergia útján
A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!
Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is
2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben
Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben
Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében
Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban
Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon
Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok
10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!
Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark
Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?
Ismét rekordot döntött a hazai napenergia
Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett
Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?
Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás
15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed
9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia
Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?
Féltsük az időjárástól a napelemeket?
Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten
Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt
Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben
2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.
Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez
Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.
Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)
Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!
2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek
2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?
Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése
Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!
Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat
A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!
Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben
Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!
Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?
Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?
Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat
Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!
A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom
Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?
Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?
2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?
Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!
Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!
Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása
Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!
A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban
A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?
A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban
Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!
Fellendülhet végre a napelemek piaca? Ezek a jelek erre utalnak!
Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!
Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni
Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!
Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?
Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!
Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!
Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!
Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!
Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!
Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!
A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni
Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?
Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!
A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?
Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!
Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.
Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!
A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!
A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?
A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?
Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…
Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!
Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!
A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!
Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?
Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!
Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?
Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!
A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)
A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.
Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!
Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!
Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?
A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!