Környezettudatos szórakozás? Naná!
Forrás: blikk.hu
Hogyan kezdődött minden?
A közéletbe egyre gyorsabb tempóban és nagyobb intenzitással szivárog be a zöld-szemlélet és a napenergia használatának hangsúlyozása.
Amikor Akon elindította az „Akon Lighting Africa” nevezetű mozgalmát, melynek célkitűzése az volt, hogy millióknak szerezzen igazi melegséget az otthonába a napenergiával, bekerült a közösségi kultúrákba a problémafelvetés.
A kezdeményezés elképesztő sikereket ért el, ugyanis Afrikában több mint egy millió napelemes szerkezetet (lámpákat, paneleket) telepítettek, hála az énekes fölindulásának.
Forrás: akonlightingafrica.com
Természetesen az ilyen jellegű kezdeményezések mögé a magyarországi hírességek is odaállnak, a zöldterv mellett szólnak, mert belátták, hogy a társadalom jobbá tételét szolgálják ezzel a lépéssel.
Példának itt van Till Attila, aki a National Geographic Ökonapok néven hirdetett rendezvényén házigazdagént szerepelt, vagy Cseh László, aki megújuló energiaforrást használ fűtésnek.
A környezettudatosság divatba jött – az utca emberét is foglalkoztatja, nem egyszer hallunk a CBA előtt trécselő, szatyros néniket a zöldenergiáról beszélgetni.
Ugyanakkor most már nem pusztán a közértben és a piacon találkozhatunk ilyen dialógusokkal – hanem a fesztiválokon kiszűrődő zene zajában és különböző tematikus táborokban is!
Forrás: ng.hu
Milyen mozgalmaink vannak itthon?
Az előbb említett Ökonap egy kiváló esemény volt Magyarországon, ugyanakkor több híres kezdeményezést is sikerült létrehozni kedves kis hazánkban.
2017 júniusában például elindult a #zöldenjobb hashtaggel reklámozott mozgalom az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés szervezésében, amely főként a fiatalokat célozta meg, hiszen különböző internetes felületeken hirdették magukat: június másodikán arra biztatták az embereket, hogy a környezettudatosság védelmében öltözzenek zöld ruhába, és zöldítsék be a netes felületeket.
A mozgalomhoz csatlakozott többek között a Budapest Voices kórus, a Road zenekar, illetve több kiváló olimpikonunk (például Pars Krisztián vagy Vajda Attila).
A kezdeményezésről több mint ötezer iskolába küldtek felhívást, hogy a gyerekek is magukra vállalhassák a környezet védelmének ügyét.
2017-ben egyébként a Földgömb magazin szervezésében fesztivált is rendeztek Budapesten, az Akvárium klubban, melynek tematikája szintén a környezetvédő-ismeretterjesztő koncepciót követte.
Forrás: gyhg.hu
A gyerekek is? Táborok nyárra!
Korábban már beszámoltunk arról, milyen fontos, hogy a gyerekeket időben elkezdjük ráhangolni a környezettudatos élet fontosságára, hogy felelősséget adjunk a kezükbe.
Ne pusztán az egyén felelősségvállalását éljék meg mondjuk egy háziállat nevelésével, hanem a közösségi, társadalmi felelősségvállalásba is betekinthessenek már egészen korán is a gyerekek.
A Kisközösségi Program szervezésében gyerekeknek, kamaszoknak, és felnőtteknek is indul 2018 júliusában ökotábor.
A Látó-Mező Közösségi Ökotábor hét éves kortól tizenhárom éves korig szólítja meg a gyerekeket, és izgalmas, játékos programokkal próbálja meg bevezetni őket a környezettudatos élet világába.
A közösségi játékok, a kertészkedés, és a kinti programok (lovaglás, íjászkodás) mellett a környezetbarát élet elméleti kérdéseibe is bevezetik a kicsiket, így többek között például szó esik a napenergia hasznosságáról is, a napelemek működéséről.
A Szélkergető tábor a tizenhárom éves korosztályt kinőtt, környezettudatos fiatal felnőtteket szólítja a természet lágy ölére, míg a Földhangoló célközönsége az érett, tudatos felnőtt-társadalom: itt a közösség megízleli az ehető vadnövények ízét, hallhat az ökofilozófiáról, a permakultúráról, tájékozódhat az energetikában és az alternatív gazdaságban is.
Környezettudatos fesztiválok? Íme!
Azt, hogy a fiataloknak egyre fontosabb a környezet védelmének szempontja, az is bizonyítja, hogy a fesztiválokon igyekeznek olyan kezdeményezéseket bevezetni, amelyek a pazarlás, és a természet megóvásának érdekét szolgálják.
A világhírű Sziget Fesztivál például az újrahasznosítás mellett döntött, a SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) pedig különböző eszközökkel igyekszik segíteni a természetvédelmet.
Nem csak előadásokat szerveznek a helyszíneken ebben a témában, hanem különböző „találmányokkal” is próbálkoznak.
A műanyagpoharak visszaszorítására előhozakodtak a jégpohárral, amelyet kiöntőforma segítségével állítanak elő – mi pedig úgy derülhetünk jó kedvre a hűsítő italoktól, hogy egyáltalán nem szemeteltünk közben!
Ennek az ötletnek az analógiájára jött létre az ehető kanál vagy a szalmából készült szívószál is.
Nem csodálatos ötletek?
Persze ezeken a rendezvényeken nagy hangsúlyt fektetnek a napenergia használatának fontosságára és hangsúlyozására is.
Az Everness, amely nevezetes választékos programtervéről, és talán a leghíresebb környezettudatos nyári fesztivál, például az Ökovifalu kitelepítésével mini Tesla elektromos kocsikat mutatnak be gyerekeknek és a szüleiknek, így játékkal érik el, hogy a kisebbekbe is beivódjon a probléma fontossága.
Forrás: everness.hu
A 2018-ban is megrendezendő fesztiválnak számos zöld partnere van, szóval a szervezők tesznek arról, hogy a rendezvény egész idejében találkozhassunk olyan időtöltéssel is, amely a természetvédelmet helyezi központjába.
Ezek után megállapítható, hogy magyarországi viszonylatok között is felfutóban van a zöldszemlélet.
Ráadásul nem csupán a szórakozás színterén vált fontossá a környezetvédelem: Magyarországon számos olyan párt alakult, amelynek programjában fontos pontot jelent a zöldpolitika (ilyen például a 2009-ben alakult LMP vagy a PM).
Ez is arra utaló jel, hogy mindez fontos társadalmi kérdés, és amellett, hogy játékkal és jó érzéssel vegyítve törekszünk a környezetvédelem terjesztésére, tudnunk kell, hogy mindez nem pusztán szórakozás!
Miért jó ez?
Ezek a rendezvények és programok nem pusztán szórakozást kínálnak, hanem a szabadság egy olyan nemét, amely szorosan összefonódik a természet szeretetével és a társadalmi felelősségvállalással.
Ez elsőre önellentmondásnak hangozhat, de a cikk olvasása után talán érthetővé vált számodra is, hogy milyen összefüggésről van itt szó.
Hirdetni kell a tudatosságot, és élni kell az adódó lehetőséggel, eszközökkel – így például a napenergiával is, amely az egyik leggazdaságosabb energiafelhasználás…
Ha nem pazarolsz, ne pazarold a föld energiáit sem! Válts napelemre!
Egész települések választják a napenergiát Magyarországon
Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet
Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak
Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve
Fordulat előtt áll a MOL?
Minden területen megjelenik a napelem hazánkban
Környezettudatos szórakozás? Naná!
Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!
Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései
Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?
Napelemes kukorica
A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban
Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást
Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel
Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni
2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei
Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak
Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője
Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?
Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb
Kórházak a napenergia útján
A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!
Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is
2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben
Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben
Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében
Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban
Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon
Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok
10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!
Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark
Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?
Ismét rekordot döntött a hazai napenergia
Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett
Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?
Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás
15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed
9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia
Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?
Féltsük az időjárástól a napelemeket?
Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten
Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt
Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben
2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.
Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez
Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.
Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)
Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!
2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek
2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?
Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése
Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!
Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat
A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!
Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben
Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!
Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?
Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?
Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat
Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!
A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom
Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?
Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?
2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?
Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!
Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!
Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása
Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!
A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban
A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?
A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban
Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!
Fellendülhet végre a napelemek piaca? Ezek a jelek erre utalnak!
Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!
Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni
Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!
Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?
Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!
Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!
Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!
Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!
Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!
Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!
A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni
Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?
Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!
A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?
Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!
Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.
Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!
A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!
A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?
A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?
Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…
Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!
Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!
A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!
Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?
Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!
Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?
Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!
A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)
A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.
Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!
Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!
Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?
A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!