Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?

Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?

Ha a múltba tekintünk, azt kell mondanunk, hogy lezárult egy korszak a napelem rendszerek területén, hiszen az elszámolási rendszer gyökeres változásokon esett keresztül.

Az új szabályok azonban új lehetőségekkel is kecsegtetnek azok számára, akik az előző elszámolási rendszerről lecsúsztak, és ha kezdetben volt is némi helye a pesszimizmusnak, mára egyértelműen kijelenthető: a napelempiac másodvirágzása előtt állunk.

A döntéshozók egy olyan új támogatást vezetnek be, mely az energiatároló rendszerek elterjedését könnyítené meg, ami nem véletlen: az új elszámolás mellett hihetetlen előnyöket jelent majd, ha valaki akkumulátorokkal is rendelkezik a napelem rendszere mellé.

A támogatás összértéke azonban véges, így nem árt felkészülni, hogy az elsők között lehessünk, akik igénybe veszik.

Az akkumulátor már nem luxus, és bárki számára elérhető!

Régebben, az akkori elszámolási rendszernek köszönhetően, jóval kevesebben gondolkodtak abban, hogy napelem rendszerüket akkumulátorokkal egészítsék ki.

Az akkumulátorok drágák, és ez egy olyan hátrány, amivel mi sem szeretnénk vitatkozni, és aminek minden bizonnyal Te is tökéletesen tudatában vagy.

Ezzel a kormányzat is tisztában van, így nem véletlenül szándékoznak egy olyan támogatást bevezetni, mely éppen az energiatároló rendszerekbe történő beruházást könnyítené meg sok család számára.

Ennek különösen nagy a jelentősége, figyelembevéve az új elszámolási rendszert, ami mindenkire vonatkozik, aki most adja le telepítési igényét.

A napelem rendszerek eddig is a függetlenségről szóltak, és ez mostantól hatványozottan igazzá vált!

Az olcsó és minden külső tényezőtől független energia sokak számára vonzó gondolat, főleg most, hogy az egyéb kiadásaink folyamatosan növekednek, ami miatt mindenki menekülő utakat igyekszik találni.

Akárhogy is nézzük, egy napelem rendszer beüzemelése szinte biztosan egy racionális döntés eredménye, főleg most, ha sikerül kihasználni az említett támogatást.

Lássuk be: az új elszámolási rendszer és az energiatároló napelem rendszerek támogatása egy olyan kombinációt jelent, mellyel elképesztő lehetőségek várnak ránk ezen a piacon!

Az új elszámolási rendszer már nem hátrány, ha előnyt kovácsolsz belőle!

Az új elszámolási rendszer már nem hátrány, ha előnyt kovácsolsz belőle!

Egyvalami meghatározó egy napelem rendszer megtérülési idejét tekintve: az, hogy milyen feltételekkel tudjuk visszatáplálni a felesleges energiát a központi hálózatba.

Az itt fellépő változások miatt jóval hosszabb megtérülési időre számíthatnak azok, akik nem oldották meg az energiatárolás kérdését.

Valószínűleg tartjuk, hogy ezt a kérdést körbelengő bizonytalanság miatt döntöttél úgy, hogy inkább még kivársz, mielőtt fejest ugranál egy napelem rendszerbe történő beruházásba.

Nos, egyvalami már most biztos: jól döntöttél, hiszen a feltételek most jóval kedvezőbbek, mint korábban, és az új támogatásnak köszönhetően jóval kedvezőbb háttérrel indulhatsz neki ennek a beruházásnak!

Hogyan kapcsolódik az új pályázat a bruttó elszámoláshoz?

Hogyan kapcsolódik az új pályázat a bruttó elszámoláshoz?

Az új elszámolás értelmében 5 forintért vásárolja vissza tőlünk a felhasználásra nem kerülő áramot a szolgálató kW-óránként.

Ez önmagában egy jóval kedvezőtlenebb feltétel, így ha valaki rövid megtérülési időre vágyik, annak egyszerűen kötelező egy olyan napelem rendszerben gondolkodni, ami tartalmaz akkumulátort is, hiszen így kevésbé leszünk kitéve az alacsony eladási árnak.

A nappal megtermelt energiának egy részét elraktározhatjuk, ahelyett, hogy továbbadnánk azt, és gyakorlatilag éjszaka is napenergiával működhet a háztartásunk.

Az akkumulátor, ahogy azt már említettük, azonban komoly árkategóriát képvisel, így teljesen természetes, ha az sokak esetében ellehetetleníti ezt az egyébként nagyszerű beruházást.

És most következik a lényeg: az új pályázat 75 milliárd forint értékben támogatja azokat a napelem rendszereket, melyek akkumulátorokat is tartalmaznak.

Ennél egyértelműbb nem is lehetne a következő lépés!

Ennél egyértelműbb nem is lehetne a következő lépés!

A fentieket figyelembevéve könnyű belátni: ezzel a pályázattal megnyílt a lehetőség azok számára, akik eddig a jobb feltételekre vártak.

A várakozás egy kiváló stratégiának bizonyult, legalábbis mostanáig.

Január elsejétől azonban a dolgok alaposan megváltoznak, így ha egy akkumulátorral felszerelt napelem rendszer az célod, nem árt, ha már most felkészülsz!

Képzeld el azt a helyzetet, mikor sok-sok tervezést követően végre megtörténik az, ami már régóta a célod, és már semmi akadály nem áll előtte: egy olyan napelem rendszer, ami az új elszámolásban is termeli számodra a pénzt.

Ehhez már minden segítséget megkapsz, de van valami, ami csak rajtad múlik: a döntés és a végső elhatározás.

Egy jó döntést már meghoztál, és most jöhet a következő!

Érdemes volt idáig várnod, hiszen a tények is mutatják: ilyen jó helyzetből még sosem indulhattál, ha napelem rendszer telepítésről van szó.

Ez egy hosszú út volt, aminek már az elején eldöntötted: te is szeretnél a részese lenni ennek a fantasztikus lehetőségnek, jelentősen hozzájárulva a család és a háztartás anyagi biztonságához.

Nos, már majdnem az utad végére értél, és már csak néhány fontos lépésed maradt hátra ahhoz, hogy az elképzeléseidből valóságot teremts!

Most már ne elégedj meg a félsikerrel!

Te is érzed, hogy eljött a következő teendőd ideje: komolyan utánanézni a lehetőségeidnek egy napelem rendszer projekt beindítása kapcsán.

Ezek közül az egyik utánajárni a lehetőségeidnek a pályázattal kapcsolatban.

A megfelelő kivitelező megtalálása is nélkülözhetetlen!

Minden előkészületed és terved hiábavaló, ha nem sikerül olyan kivitelezőre bíznod a projektet, ami minden kritériumodnak megfelel.

Mi ebben szeretnénk Neked segítséget nyújtani.

Ha kitöltöd az alábbi űrlapunkat, az adataid alapján kiválasztjuk a számodra tökéletes kivitelezőt!

Ezzel sok időt nyerhetsz, amire szükséged van, hisz ne feledd: a pályázat jövő év elején indul!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon


Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet

Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet


Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak

Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak


Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve

Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve


Fordulat előtt áll a MOL?

Fordulat előtt áll a MOL?


Minden területen megjelenik a napelem hazánkban

Minden területen megjelenik a napelem hazánkban


Környezettudatos szórakozás? Naná!

Környezettudatos szórakozás? Naná!


Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!

Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!


Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései

Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései


Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?

Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?


Napelemes kukorica

Kórházak a napenergia útján


A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban

A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban


Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást

Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást


Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel

Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel


Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni

Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni


2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei

2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei


Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak

Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak


Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője

Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője


Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?

Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?


Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb

Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb


Kórházak a napenergia útján

Kórházak a napenergia útján


A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!

A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!


Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is

Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is


2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben

2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben


Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben

Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben


Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében

Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében


Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban

Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban


Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon

Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon


Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok

Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok


10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!

10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!


Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark

Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark


Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?

Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?


Ismét rekordot döntött a hazai napenergia

Ismét rekordot döntött a hazai napenergia


Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett

Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett


Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?

Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?


Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás

Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás


15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed

15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed


9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia

9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia


Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?

Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?


Féltsük az időjárástól a napelemeket?

Féltsük az időjárástól a napelemeket?


Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten

Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten


Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt

Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt


Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben

2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.

Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben


Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez

Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.

Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez


Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)

Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!

Beköszönthet újra a napelemek aranykora?


2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek

2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?

2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek


Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése

Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!

Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése


Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat

A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!

150 helyett 1500 MW-os napelemes kapacitást tervez a főváros


Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben

Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!

A magyarok már tudják: a napelem rendszer fontosabb, mint a külcsín!


Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?

Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?

Új napelempark épül itthon – neked is érdemes napelembe fektetned?


Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat

Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!

Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat


A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom

Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?

A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom


Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?

2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?

Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?


Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!

Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!

Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!


Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása

Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!

Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása


A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban

A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?

A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban


A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban

Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!

A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban


Fellendülhet végre a napelemek piaca?  Ezek a jelek erre utalnak!

Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!

Fellendülhet végre a napelemek piaca?  Ezek a jelek erre utalnak!


Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni

Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!

Napelem piac – Amit a rossz hírek mögött látnod kell!


Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!

Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?

Rekord: fél év alatt települt annyi napelem, mint 2022-ben


Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!

Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!

Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop?


Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!

Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!

Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon?


Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!

Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!

Érkezik a havi szaldó elszámolás! Vége a csatlakozási stopnak!


A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni

Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?

A napelemek jövője Magyarországon: amiről senki sem beszél


Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!

A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?

Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!


Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!

Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.

Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról


Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!

A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!

A napelem piac végre maga mögött tudhatja a bizonytalanságot!


A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?

A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?

Hibrid napelem rendszerek és az újfajta elszámolás


Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…

Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!

Hibrid napelem rendszerek és az újfajta elszámolás


Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!

A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!

Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!


Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?

Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!

Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre


Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?

Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!

Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!


A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)

A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.

A nagyvállalatok igent mondtak a napelem rendszerekre!


Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!

Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!

Napelemek szaldós elszámolással 2024 után is? Igen!


Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?

A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!

Napelem a balatoni éttermünkön? Megérheti, akár önerőből is!