Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni
Újabb trónfosztás történt a hazai naperőműveknél, ugyanis a nemrég helyeztek üzembe egy új, ezúttal 20MW-os napelem farmot, ami most Magyarország legnagyobbjának számít.
Mindeközben óriási mértékben nő a háztartási méretű napelem telepítések száma is, és lassan már évi 100.000 tonnával tudjuk csökkenteni az éves szén-dioxid kibocsátásunkat.
Viszont van a nagy növekedésnek árnyoldala?
Lehet, hogy a napelemeket támogató engedmények egy részét visszavonják?
Megint előkerülhet a napelem adó kérdése?
Haladjunk sorban, és először nézzük meg, mitől is nőtt olyan nagyra a hazai napelemes termelés, és aztán térünk rá, milyen következményei lehetnek ennek!
Rekordot döntött az új napelem
Nem sok ideje volt Magyarország legnagyobbjaként ünnepeltetni magát százhalombattai 17,6 megawattos naperőműnek, ugyanis csak hetek kellettek ahhoz, hogy az MVM Csoport 20 megawattos rendszerével megelőzze.
Hiába a szélsőséges időjárási körülmények, és a felmerülő pénzügyi nehézségek, Felsőzsolca és Onga határában végül felépült hazánk jelenleg legnagyobb teljesítményű napelem farmja.
A rendszer 65%-ban saját pénzből, 35%-ban pedig uniós forrásból született meg közel 9 milliárd forintból, egy 45 hektáros területen.
Mire képes egy ekkora erőmű?
- Közel 74.000 db polikristályos, egyenként
- 260-275 wattos napelemből áll az erőmű, ami összesen
- 1000 tonna teljes tömeget tesz ki.
- 35°-os dőlésszögben helyezték el őket,
- 25.000 cölöp kellett a tartószerkezetek mellett a villámhárítók és a kerítések felépítéséhez,
- és 500 km hosszú kábelezésre volt szükség.
De ami a legfontosabb:
- évente átlag 21GWh energiát fog termelni, ami
- 10.000 átlagos magyar háztartás éves fogyasztásának felel meg, és
- 20.000 tonnával csökkenti a szén-dioxid kibocsátást hazánkban.
Miért épp Felsőzsolca?
Mi magunk is azért végzünk helyszíni felmérést a telepítés előtt, hogy lássuk, megfelel-e a terep a fotovoltaikus rendszernek.
Milyen a ház elrendezése?
Vannak árnyékoló tényezők?
Rengeteg szempontnak kell megfelelnie az adott területnek ahhoz, hogy a napelem rendszer valóban megtérülő befektetés lehessen: és egy 45 hektáros napelem farmnál ilyet találni még nehezebb, de úgy tűnik, a Felsőzsolca melletti terület tökéletes.
A fennsík jellegnek köszönhetően élénkebb a légmozgás, így kevésbé felhős felette az ég, és a köd kialakulása sem valószínű, így pedig bőven érheti elég napfény a napelemeket.
A talaj alkalmas a telepítésre, hiszen nem túl laza ahhoz, hogy szálló por vagy homok akadályozhassa a panelek működését.
És mindezek mellett a legfontosabb: van a közelben olyan hálózati állomás, amire rá lehet kötni a rendszert, így nem kell túl messzire szállítani az energiát.
Lesz még bőven hasonló telepítés
2018-19-re az MVM Csoport 7 projektet tervezett, összesen 110 naperőművel.
Az összkapacitás 100 megawattnál is több lesz, évente pedig 110GW energiát fognak termelni, ami 50.000 magyar háztartás éves áramfogyasztásnak felel meg.
Az MVM Csoport ennek köszönhetően már egy saját kis napelem birodalommal fog rendelkezni, hiszen már megvették a Mátrai Erőmű 16 megawattos napelem telepét is, ami korábban szintén a legnagyobbnak számított az országban.
Ennyi napelem már problémát jelentene?
Nagy port kavart Kaderják Péter, energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár bejelentése, amely arra enged következtetni, hogy a kormány álláspontja szerint a rengeteg napelemes beruházás negatívumokkal is jár.
A problémát az jelenti, hogy a hálózat és a szolgáltatók még nincsenek felkészülve arra a mennyiségű többletenergia tárolásra és újraelosztásra, mint ami a nagy, és a háztartási méretű naperőművek terjedéséből következik.
Az államtitkár bejelentése szerint felmerült, hogy megszüntetnék az eddig fennálló szisztémát a hálózatra visszatermelő rendszerek esetében: vagyis azt, hogy a szolgáltató fizet a napelem tulajdonosnak az általa termelt, és a hálózatba juttatott áramért.
Mindenkinek jó a napelem, csak a szolgáltatónak nem?
Jelenleg nagyjából 480MW a hazai napelemek kapacitása összesen, de csak 2, talán 3 év kell ahhoz, hogy a terveknek megfelelően ez 1500-2000MW-ra nőjön.
És a legnagyobb százalékban továbbra is a lakosság körében nő a napelemek népszerűsége, de ahogy az imént bemutatott példa mutatja, a nagy projektek is egyre nagyobb számban valósulnak meg.
A beruházásoknak örül a lakosság, hiszen egy megtérülő módon oldotta meg otthona korszerűsítését; örülnek a bankok a felvett hiteleknek; örülnek a fejlesztők és kivitelezők is a megnövekedett profitnak; egyedül a szolgáltatóknak jelent ez most már terhet.
Kezdetben még arról volt szó, hogy a napelem rendszerek segítenek fenntartani a hálózat stabilitását – most viszont úgy tűnik, túl sok volt a jóból, mert sok a plusz feladat, amit a szolgáltatóknak meg kell oldani: például az energiatárolást.
Megint előkerülhet a napelem adó?
2017 tavaszán nagy port kavart az elosztói teljesítménydíj bevezetése, ami egyfajta napelemek után járó adóként sújtaná a 4kW-nál nagyobb méretű napelem rendszereket.
Rengeteg magyar családot érint ez a fajta adónem, hiszen egy átlagos háztartáshoz kellhet a minimum 3-4kW-os rendszer.
Szerencsére az adó összege jelenleg nulla, azaz 0 Ft, viszont azt is észben kell tartani, hogy nem kerülne sok időbe vagy energiába a megnövelése – de szerencsére ettől nem kell tartani a közeljövőben.
Nem kell félni – lenne ehhez egy-két szava az EU-nak is
Szakértők szerint nem véletlen, hogy még csak elméletben beszélnek ezekről, és konkrét dátumokról, vagy egyéb adatokról nem esik szó – egyáltalán nem valószínű, hogy a napelemeket, a magyar zöldenergia fejlesztések egyik legerősebb bástyáját ilyen módon megadóztatnák.
Az Európa Parlamentben már elfogadták azt a csomagot, ami az energiahatékonyság fejlesztését, a megújuló energiaforrások népszerűsítését tűzte ki célul maga elé – ez pedig semmilyen mértékben nem férhet össze olyan intézkedésekkel, amelyek a legkisebb mértékben is akadályozzák a napelemek terjedését.
Ha megszűnne a hálózatba való visszatáplálásért járó támogatás, vagy hirtelen adót vetnének ki a napelemekre, az bizonyára negatív hatással lenne a fotovoltaikus rendszerek népszerűségére – márpedig most épp az a legfontosabb cél, hogy minél erősebb legyen az elköteleződés a lakosság részéről a megújulók iránt.
2019-ben sem kell még tartani semmitől
Az biztos, hogy a most következő években még nem fog megvalósulni semmilyen napelemeket negatívan érintő intézkedés, úgyhogy még mindig nyugodt szívvel tudjuk mondani, hogy a napelem kiváló befektetés.
Viszont az is tény, hogy a szolgáltatóknál igenis szükség lesz a fejlesztésekre, mert sok esetben a technikai és informatikai felkészültség még hagy kívánnivalót maga után – ebből is látszik, hogy olyan mértékű volt a fejlődés az utóbbi években, amilyet senki nem jósolt volna meg előre.
Szakmai szemszögből nézve tehát a fejlesztések szükségesek, viszont az is tény, hogy ezek terheit nem lehet a napelem tulajdonosokra terhelni, hiszen ezzel óriásit zuhanna a fotovoltaikus rendszerek iránti érdeklődés – ez pedig senkinek sem az érdeke (még a szolgáltatóknak sem).
Egész települések választják a napenergiát Magyarországon
Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet
Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak
Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve
Fordulat előtt áll a MOL?
Minden területen megjelenik a napelem hazánkban
Környezettudatos szórakozás? Naná!
Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!
Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései
Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?
Napelemes kukorica
A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban
Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást
Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel
Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni
2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei
Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak
Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője
Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?
Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb
Kórházak a napenergia útján
A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!
Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is
2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben
Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben
Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében
Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban
Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon
Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok
10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!
Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark
Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?
Ismét rekordot döntött a hazai napenergia
Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett
Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?
Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás
15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed
9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia
Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?
Féltsük az időjárástól a napelemeket?
Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten
Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt
Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben
2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.
Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez
Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.
Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)
Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!
2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek
2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?
Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése
Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!
Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat
A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!
Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben
Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!
Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?
Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?
Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat
Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!
A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom
Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?
Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?
2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?
Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!
Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!
Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása
Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!
A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban
A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?
A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban
Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!
Fellendülhet végre a napelemek piaca? Ezek a jelek erre utalnak!
Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!
Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni
Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!
Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?
Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!
Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!
Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!
Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!
Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!
Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!
A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni
Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?
Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!
A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?
Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!
Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.
Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!
A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!
A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?
A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?
Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…
Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!
Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!
A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!
Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?
Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!
Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?
Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!
A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)
A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.
Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!
Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!
Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?
A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!