Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)
Egy olyan időszakon vagyunk túl, mely finoman szólva is sok változást hozott el a napelem piacon, és ami miatt sokan bizonytalanságot éreznek ezen a területen.
A napelem rendszer egy komoly pénzügyi befektetés, így ha mostanáig inkább csak kivártál és megfigyeltél, azt kell mondanunk, megértjük, sőt, jól is tetted!
A tény, hogy a hálózatba történő visszatáplálás lehetőségét megszüntették, kétségkívül megrendítette a napelem rendszerekbe fektetett bizalmat, de ha valaki hajlandó tájékozódni, akkor belátja: a jövőkép sokkal rózsásabb, mint azt eddig gondoltuk.
A jó hírünk, hogy mostanra már több információ a rendelkezésünkre áll, és ahogy egyre jobban körvonalazódik a helyzet, úgy lesz lehetőséged Neked is egy megfontolt döntés meghozására!
Tagadhatatlan: a jövőt továbbra is a napelemek jelentik, és érdemes szemmel tartanunk a híreket, hiszen fontos fordulatokra számíthatunk, melyek számodra is kedvezők lesznek!
Ez okozta az átmeneti bizonytalanságot a napelem rendszerek terén
Több olyan esemény is lezajlott a közelmúltban, melyek növelték vagy csökkentették a napelemes rendszerek megtérülési idejét.
Az energiaárak emelkedése, és a rezsicsökkentő támogatások mérséklése olyan tényezők, melyek megerősítik egy napelem rendszernek a létjogosultságát, és azt mutatják, számíthatunk a megtérülésre belátható időn belül.
Ugyanakkor kétségtelen tény, a hálózatra történő visszatáplálás szüneteltetése rontott a napelem rendszerek megítélésén.
Reméljük Te is azok közé tartozol, akik szeretnek tájékozódni, mielőtt elhamarkodottan ítélkeznének, márpedig ez kifejezetten az előnyödre fog válni, ha napelemről beszélünk.
Mint oly sok mindenre, erre is igaz: érdemes kicsit belelásni magunkat a részletekbe a tisztánlátás kedvéért, így megadva a lehetőséget a legjobb döntés meghozására.
Sok kérelem futott be az utolsó pillanatokban
A rendszerbe történő visszatáplálás megszüntetésének híre – bár a szüneteltetés helytállóbb kifejezés lenne, de erről majd később – elindított egy utolsó hullámot a hálózati csatlakozási kérelmek benyújtásában.
Akik időben cselekedtek, jól jártak, bár sokan még mindig várakoznak, hiszen megszámlálhatatlanul sok kérelemről van szó, melyeknek az elbírálása nem kevés időt követel meg.
Szeretnénk megnyugtatni: nem maradtál le semmiről, ha nem adtad be időben a kérelmedet, mert a jövőkép jobban fest, mint gondolnád, és gyakorlatilag semmi más dolgod sincs, mint kivárni.
Megalapozott információkra építkezve kívánsz döntést hozni?
A többség számára mostanában nehéz tiszta fejjel gondolkodni azon, hogy egy napelem rendszer mennyire is számít jó befektetésnek.
Sajnos jellemző, hogy valaki néhány rossz hírnek a hallatán lemond a napelemekbe történő beruházásról, pedig élete egyik legjobb döntését is meghozhatná, ha hajlandó lenne jobban a dolgok mögé látni.
Meg merjük kockáztatni, Te nem ebbe a csoportba tartozol, hiszen nem véletlen olvasod még mindig ezeket a sorokat.
Persze nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy most azonnal ugorj fejest, és igényelj egy napelem rendszert magadnak, sőt!
A mi célunk nem más, mint kialakítani egy olyan valós képet a fejedben, melyből Te is látni fogod ennek az energiatermelő rendszernek a nagyszerűségét, és ha nem is rögtön, de később egy olyan megalapozott döntést hozhass, ami Neked a legjobb!
A hálózatra történő csatlakozási tilalom nem tart örökké
Kezdjük rögtön egy jó hírrel, mely alapvetően határoz meg minden további kérdést a napelem rendszerekkel kapcsolatban: legkésőbb jövő év végére a hálózatba való visszakapcsolás újra lehetővé kell tenni Magyarországon, az Európai Unióval történő megállapodás értelmében.
Ez nem egy hosszú idő, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy még ennél is kevesebbet kell várnunk, ugyanis addig folyamatosan történik a területek felülvizsgálata, és ahol már adottak a feltételek, utat kell engedni a további csatlakozási kérelmek felé.
Látható: teljesen alaptalan félelem, hogy a visszatáplálás lehetősége már a múlté, és soha nem tér vissza.
Erre a fordulópontra már nem kell sokat várni, és ezért talán érdemes, ha felkészülsz rá, így majd Te is kihozhatod belőle a legtöbbet!
A napelem rendszer továbbra is megalapozott befektetés marad
Ami mostanában lezajlott a napelem rendszerek piacán, sokkal inkább csak egy változás, melyre reagálni kell, de semmiképpen sem egy negatív fordulat, mely örökké ellehetetleníti ezt a technológiát.
A napelemes energiatermelő rendszerek hálózatba történő visszakapcsolásának lehetősége csak idő kérdése, és miután ez megtörténik, továbbra is élvezhetjük azokat az egyedülálló előnyöket, melyek annak üzemeltetésével járnak.
Nem lenne jobb évek múlva úgy visszatekinteni a jelenlegi helyzetre, amiben feltaláltad magad, és egy olyan elhatározást hoztál, aminek a mai napig érzed a hozadékát?
A visszatáplálási tilalom feloldásával Neked is szabad az út az olcsó energia felé!
Az elhatározás mellé kiváló kivitelezőkre is szükséged lesz
A napelem rendszerek kiépítése esetén meghatározó kérdés, hogy milyen szakemberekkel végeztetjük el a felmérést, a tervezést és a kivitelezést.
Ha a fentiek közül bármelyik esetben is hiba történik, az bizony a megtérülési időt is jócskán megnövelheti, így fontosnak tartjuk kihangsúlyozni: csak a legjobbakkal érdemes együtt dolgozni.
A kellő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező kivitelezők megtalálása nem egyszerű feladat, de szerencsés helyzetben vagy, ugyanis mi már felkutattuk őket!
Kivitelező partnereink rendelkeznek azokkal a kvalitásokkal, melyek nélkülözhetetlenek egy tökéletesen és gazdaságosan üzemelő napelem rendszernek a telepítéséhez.
Te is ilyen kivitelezőkre vágysz?
Ez esetben engedd meg, hogy segíthessünk!
Csak annyi a teendőd, hogy kitöltöd az ajánlatkérő űrlapunkat, ami csak néhány percet követel meg tőled!
Mi továbbküldjük az ajánlatkérésedet a számodra legideálisabb kivitelezőnknek, így biztos lehetsz benne, hogy olyan napelem rendszer fog épülni a számodra, mely megfelel a legszigorúbb követelményeidnek is!
Egész települések választják a napenergiát Magyarországon
Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet
Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak
Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve
Fordulat előtt áll a MOL?
Minden területen megjelenik a napelem hazánkban
Környezettudatos szórakozás? Naná!
Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!
Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései
Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?
Napelemes kukorica
A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban
Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást
Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel
Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni
2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei
Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak
Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője
Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?
Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb
Kórházak a napenergia útján
A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!
Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is
2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben
Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben
Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében
Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban
Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon
Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok
10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!
Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark
Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?
Ismét rekordot döntött a hazai napenergia
Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett
Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?
Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás
15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed
9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia
Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?
Féltsük az időjárástól a napelemeket?
Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten
Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt
Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben
2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.
Óriási figyelem összpontosul a napelemekre – a kormány is ezzel tervez
Az energetikai helyzet miatt a napelemekre nagyobb figyelem összpontosul, mint eddig bármikor. A kormány is komolyan tervez vele, 2030-ra jelentős változások várhatók.
Beköszönthet újra a napelemek aranykora? (Meddig kell még várni, hogy újra visszatáplálhassunk?)
Az elmúlt időszak nem várt fordulatokat hozott a napelem rendszerek terén, melyet sokan negatívan éltek meg, de a napelemek következő aranykorára nem kell sokat várni!
2023 februárjában történelmi csúcsot döntöttek a hazai napelemek
2023 februárjában olyasmi történt, ami eddig még soha: a hazai naperőművek több energiát termeltek, mint a Paksi Atomerőmű! Hogyan jöhetett össze ez a kiemelkedő rekord?
Már kopogtat az ajtón a napelem rendszerek betáplálásának engedélyeztetése
Fontos hír érkezett: ősszel megkezdődik a napelem rendszerek betáplálásának újbóli engedélyeztetése a központi hálózatba, ami egy rendkívül pozitív fordulat a piac számára!
Még több napelem Budapesten: 150 helyett 1500 megawattos napelemes kapacitást tervez a fővárosi önkormányzat
A fővárosi önkormányzat a meglévő 150 megawattos napelemes energiakapacitást 1500 megawattra szeretné emelni. Összegyűjtöttünk mindent a kitűzött célokról!
Egyre több magyar gondolja: egy napelem rendszer elsőbbséget élvez egy ház szépségével szemben
Ha egy ház fejlesztése a téma, akkor több minden szóba jöhet, de a trendek rámutatnak: a napelem rendszerekhez hasonló lehetőségek foglalkoztatják most az embereket!
Új napelempark épül Magyarországon – neked is érdemes lenne napelemekbe fektetned?
Az ország második legnagyobb napelemparkja kezdheti meg a termelést idén nyáron. Érdemes magánszemélyként is befektetned a jelenlegi helyzetben?
Napelemes újhullám: ősszel feloldják a csatlakozási tilalmat
Nagy rohamra számítanak ősszel a napelem piacon a csatlakozási tilalom feloldása miatt. Itt megtudhatod, miért nem szabad késlekedni, ha napelem-telepítésről van szó!
A napelem STOP végnapjai: 4 ok, ami miatt muszáj, hogy hamarosan véget érjen a csatlakozási tilalom
Továbbra is életben van a napelem rendszerek teljes csatlakozási korlátozása, ez azonban komoly hatással van a gazdaságra. Vajon van kiút ebből a csapdából?
Érdemes még várni egy napelem rendszer beruházásának megkezdésére?
2024. január 1-je az a dátum, mikor bevezetik a bruttó elszámolási rendszert, és emiatt sokan várnak a napelemes beruházások megkezdésével. De biztos, ez a jó stratégia?
Jól járhatnak azok a vállalkozások, akik most fektetnek napelemekbe!
Vállalkozásod villanyszámláját csökkentenéd, de túl bizonytalan a jelenlegi helyzet? Megmutatjuk, hogy céged számára miért a napelem a legjobb választás még most is!
Úton az energiafüggetlenség felé – növekszik a magyar napelemes piac kapacitása
Mozgolódik a napelemes piac, megvalósulni látszik a kapacitás növekedése. Mit is jelent ez pontosan? Mikorra valósulhat meg? Tudj meg többet a témáról!
A hazai napelem piac újra elstartol? – Frissítések a pályázatokban
A napelem pályázatokkal kapcsolatos könnyítések mindenképp annak a jelei, hogy lassan vége az iparágat jellemző kétes időszaknak. Miért bizakodhatunk a jövőt illetően?
A napelemek új hajnala – Új fejezet kezdődik a pályázatokban
Egyértelműen mutatnak arra jelek, hogy a magyar napelemes piac helyzete javulni fog a közeljövőben. De pontosan miből is látható ez? Nézzük meg most együtt!
Fellendülhet végre a napelemek piaca? Ezek a jelek erre utalnak!
Nem volt egyszerű időszaka a hazai napelemes piacnak – de lehet, hogy ez a közeljövőben változik majd? Úgy tűnik, igen: megmutatjuk, pontosan miben is látjuk ezt!
Napelem piac – A rossz hírek lavinája közepette sokan észre sem veszik: most érdemes igazán beruházni
Sok negatív hatás sújtotta a napelem piacot az utóbbi évben, de aki figyel, az tudja: a lehetőség most is adott azok számára, akik lecsapnak rá. De sietni azért nem árt!
Napelemes növekedési rekord: fél év alatt akkora bővülés, mint a teljes 2022-es évben!
Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a csatlakozási korlátozás ellenére 2023 első félévében rekord dőlt a napelem telepítésekben! Érdekel, mi a magyarázat a jelenségre?
Tényleg feloldásra kerül a csatlakozási stop? – Íme minden infó, amit eddig tudni lehet!
Igazak a fejlemények, amik a korlátozások feloldását taglalják?Bízhatunk abban, hogy minden visszakerül a régi kerékvágásba? Cikkünkben mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni!
Napelemes parkolók és energiaközösségek Magyarországon: Te hallottál már erről a két új napelemes tervezetről? – Erre számíthat a napelempiac a közeljövőben!
Jönnek a napelemekkel felszerelt parkolók? Megjelenhetnek az energiaközösségek? Két új napelemes tervezet került a köztudatba, ami hatalmas változásokat hozhat a napelempiacon!
Most már biztos: Érkezik a havi szaldó elszámolás és megszűnik a csatlakozási stop a napelemeknél!
Felváltja az éves szaldót a havi szaldó elszámolás? Véget ér a csatlakozási stop? Cikkünkben összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a hivatalos közleményekről!
A napelemek jövője Magyarországon: amiről a nagy pánikban elfelejtenek beszélni
Rengeteg negatív hír robbant be a napelemekkel kapcsolatban, ami miatt sokan nem mernek most beruházni. De biztos, hogy megéri ezek miatt elodázni a döntést?
Az új feltételekkel is megtérülő lehet egy napelem rendszer? Egyelőre úgy tűnik, hogy igen!
A szaldó elszámolás nagyon fontos változás előtt áll: éves ciklus helyett havi rendszerre kell áttérni. Vajon mindez hatással lesz a rendszerek megtérülésére?
Végre itt vannak a friss rendeletek a napelemes elszámolásról!
Legutóbbi hivatalos bejelentésében több olyan könnyítésről is beszámolt a kormány, ami remek hírként szolgál a napelem tulajdonosok számára.
Totálisan megszűnt a bizonytalanság a napelem piacon? – Innen már a háztartásokon múlik!
A napelem piacra jellemző bizonytalanság végre eltűnt, újra számításba jöhet azok számára, akik a tudatos befektetéseket keresik! Érdemes napelemben gondolkodni!
A hibrid napelem rendszerek jelenthetik a biztos megtérülést az új elszámolási rendszerben?
A bruttó elszámolás frissen napvilágot látott tarifái alapjaiban formálhatják át a napelemek megtérülését. Megoldás lehet erre a hibrid napelem rendszer?
Tényleg van valódi ok a pánikra az itthoni napelem piacon? Szerintünk csak a laikusok körében…
Bruttó elszámolás éves szaldó helyett? Ha te is megijedtél, ne tedd. Lehet, hogy félreértesz a napelemekkel kapcsolatban ezt-azt. Messze nincs minden veszve!
Most már hivatalos: Itt a vége a betáplálási stopnak!
A napelemek betáplálási korlátozása, amely hatalmas zűrzavart okozott az egész napelem piacon, hivatalosan is megszűnik. Összeszedtünk mindent, amit tudnod kell!
Itt az új pályázat! A napelem piac már felkészült a jövőre – És Te tartod a lépést?
Az új elszámolási rendszer miatt sosem volt még ennyire érdemes akkumulátoros napelem rendszerben gondolkodni! Az új támogatás segíthet a háztartásoknak!
Új napenergia-program: miként lesz 2024 a többségnek előnyös, és hogyan alakulhat a jövőbeni megtérülésünk?
Hogyan alakul mostantól a megtérülés a napelemeseknél Magyarországon? Jobban járunk-e, és ha igen, mennyivel 2024-től? Ismerd meg a részleteket!
A nagyvállalatok már tudják: a napelem rendszerek jelentik a biztonságot! (És ezt az utat Te is követheted)
A nagyvállalati szektor már eddig is komoly lépéseket tett a napelem rendszeres fejlesztések irányába, és a jövőben tovább várható a tendencia erősödése.
Még mindig nincs veszve a szaldó!? Talán nem tudsz róla, de neked sem biztos, hogy kötelező a bruttó elszámolás!
Ha már korábban is napelemet szerettél volna, elképzelhető, hogy neked sem kell még a bruttó elszámolás hatálya alá tartoznod! Mutatjuk a részleteket!
Balatoni éttermek napelemekkel: ők lehetnek még mindig az önerős napelem-beruházások nyertesei?
A balatoni éttermi szektor és a vendéglátósok még mindig tudnak profitálni abból, ami a lakossági felhasználóknak esetleg komoly fejfájást okoz!