Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!

Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!

Nem látunk még minden magyar háztetőn napelemet, de tény, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a számuk.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy már a szolgáltatóknak is fel kell készülniük a háztartási kiserőművek hatására: a hálózat stabil, hatékony működését ugyanis befolyásolhatja a nagy mértékű, fogyasztók által termelt energia.

Mindeközben pedig nem csak a kiserőművek száma gyarapszik, de épül már a Dunai Solar Park, ami legkésőbb ősszel meg is kezdi majd az áramtermelést.

Látható, hogy 2018-ban sem áll le a napelemek terjedése Magyarországon: nézzük meg ennek a jeleit!

Fejleszteni kell a hálózatot a rengeteg napelem miatt

A villamosenergia hálózat eddigi fő célja az volt, hogy a nagy erőművekből az áramot eljuttassa a fogyasztóknak – ez a helyzet azonban a szél- és naperőművek terjedésével fokozatosan megváltozik.

Most már a háztartások is termelővé válnak, hiszen a napelemek által megtermelt, de még föl nem használt energiát a hálózatba juttatják – ez jelenleg még nem jelent komolyabb problémát, de ha a fotovoltaikus rendszerek száma ilyen mértékben növekedik tovább, az hatással lehet az energiaáramlási és fesztültség viszonyokra.

Hogy az áramszolgáltatás zavartalanságát a szolgáltatók biztosítani tudják, hálózati energiatároló egységekre van szükség – ami (más európai országokkal ellentétben) nálunk törvényileg megengedett.

Leveleken működik az első hálózati energiatároló egység

Leveleken működik az első hálózati energiatároló egység

Az E.ON. Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Levelek település szélén hozta létre első ilyen energiatároló egységét, egyelőre még kísérleti jelleggel.

Levelekről azt kell tudni, hogy itt már eddig is többen használtak napelemeket: eddig 12kW-os napelemes termelés volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben, aminek még nem lett volna különösebb hatása a hálózatra, ám később egy másik fogyasztó 20kW-os termelési kapacitással kapcsolatban nyújtotta be az igényét.

Ez már problémát jelenthetett volna a hálózati feszültségben, ezért fordultak az új megoldás felé: a fogyasztás és a termelés egyensúlyban tartása érdekében létrehozták az energiatároló egységet, ami azt az áramot, amit a hálózatba juttatnak, de nem használnak fel, biztonságosan eltárolja.

Az E.ON kísérlete sikerrel végződött, az új napelemes rendszer csatlakozása után sem emelkedett az elosztó hálózati feszültség a kritikus érték fölé, így pedig nem is okoz károkat a villamos berendezésekben.

Ez az eszköz nagy valószínűség szerint a jövőt jelenti a magyar áramszolgáltatás szempontjából, hiszen ha még tovább nőnek a megújuló energiát felhasználó kis- és nagyerőművek az országban, akkor egyre több ilyen egységre lesz szükség.

Épül a Dunai Solar Park

Épül a Dunai Solar Park

Forrás: dunaisolar.met.com

Szükség is van az E.ON által tesztelt új megoldásokra, mert nem csak a hálózatban elszórtan található, kisebb méretű erőművek száma növekszik, hanem mindeközben épül Magyarország egyik legnagyobb naperőműve is Százhalombattán.

A Dunai Solar Park a Dunamenti Erőmű és egy korábbi gazdaság területének egy részét foglalja majd el 40 hektáron, 17,6 MW-os naperőművével.

Az óriási fotovoltaikus erőmű 25 gigawattóra energiát fog termelni évente, ami közel 9000 háztartás áramellátását fogja biztosítani – és mindez már ősszel elkezdődik majd, ha minden a tervek szerint halad.

Csak hogy érzékeltessük a különbséget: egy kisebb fotovoltaikus egység itt 3,9 MW energiát termel, míg a Dunamenti Erőmű egyetlen hűtővíz szivattyúja 2 MW körüli teljesítményigénnyel működik.

Pont úgy megy minden, mint egy családi házra szerelt rendszernél – csak minden sokkal nagyobb

Pont úgy megy minden, mint egy családi házra szerelt rendszernél – csak minden sokkal nagyobb

Forrás: portfolio.hu

A MET csoport tulajdonában lévő MET Dunai Solar Park Kft. által indított beruházás során 280 wattos napelem panelek állnak majd az erőmű szolgálatába – ezek éppen akkorák, mint amiket az átlag otthonokban is felhasználnak, viszont itt több mint 76.000-et fognak működésbe hozni.

A telepítés sorrendje egyszerű: az alapok lerakása után felépítik a tartószerkezeteket, eközben előkészítik a kábelezést is.

Ezután jön az inverterek felszerelése, a trafók telepítése, és végül az egészet megkoronázandó megtörténik a napelemek telepítése is.

A szerelés tehát gyorsan halad – ami nekünk egy családi ház esetében egy napot vesz igénybe, az ekkora méreteknél is csupán néhány hónapot jelent.

Az egyetlen, ami komoly időbe került, az az ügyintézés: 2016-ban már eldőlt, hogy fotovoltaikus erőmű fog kiépülni a Dunamenti Erőműnél, de a KÁT rendszer hatására annyira megnőtt az érdeklődés a napelem rendszerek iránt, hogy a hatóságok teljesen leterhelődtek abban az évben.

Az egyébként is bonyolult engedélyeztetési folyamatok ennek hatására még tovább elhúzódtak, így a papírmunka jelentős része csak tavaly májusban fejeződött be.

Miért pont Százhalombatta?

Miért pont Százhalombatta?

Forrás: dunaisolar.met.com

Bár alapvetően, ha semmi sem vet árnyékot rá, akkor a napelemek szempontjából nem szokott nagy különbség lenni a helyszínek között, gazdaságosság felől nézve viszont kifejezetten Százhalombatta volt az ideális választás.

A Dunamenti Erőmű közelsége ugyanis praktikussági és anyagi szempontból is hasznosnak bizonyul: a beruházási költségeken javít, ha a közelben van hálózati csatlakozási pont, amit ki lehet használni.

Érdekesség egyébként, hogy általában minél nagyobb léptékű egy ilyen jellegű befektetés, annál jobb a megtérülése is: ez több ponton igaz itt is, ám a hálózatra való csatlakozás esetében pont nem.

Egy kisebb, 0,5 MW alatti fotovoltaikus rendszert messze egyszerűbb és olcsóbb is a hálózatra kapcsolni, mivel ezeket a 20 kilovoltos távvezetékekre is lehet csatlakoztatni.

A teljes beruházás egyébként közel 25 millió euróból, tehát nagyjából 8 milliárd forintból valósul meg, amiből 5 milliárd projektfinanszírozási hitelkeretből származik.

A megtérülés ugyanúgy 10 év körül jár, mint egy háztartási méretű erőmű esetében, a Kínából származó napelemekre pedig olyan garanciát sikerült kötni, hogy ha a várható 25 éves élettartamnál hamarabb kéne cserélni őket, akkor azok helyére a legújabb, legmodernebb modulok kerülnek majd.

Ennyire itt van már a napelem-korszak?

Az E.ON felkészülése a hálózatra kapcsolt napelem rendszerek hatására, valamint az óriási napelemes beruházás a Dunai Solar Park esetében azt mutatja, hogy hazánk egyre jobban áll, ami a zöld energiát illeti.

A napelemek és az inverterek ára is folyamatosan csökken, a fosszilis energiahordozókon alapuló áramtermelés pedig már egyre kevésbé kifizetődő ennek tekintetében.

Egy gáztüzelésű erőmű hálózatra állítása önmagában ugyan még mindig olcsóbb egy naperőműénél, az viszont tény, hogy hosszú távon az utóbbiak a gazdaságosabbak, többek között azért is, mert itt gyakorlatilag ingyenes energiaforrásról beszélünk: a napfényről.

Bízunk benne, hogy a kis-és nagyméretű fotovoltaikus rendszerek terjedése ösztönzően hat majd mindenkire az országban, és tehetünk még egy lépést a zöldebb jövő felé.

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon

Egész települések választják a napenergiát Magyarországon


Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet

Friss hír: magyar származású cég fejleszt napelemes tetőcserepet


Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak

Óriási hazai napelem beruházások – és a jogszabályok, amik előttünk állnak


Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve

Napelemeket a magyar otthonokba, az Unióval karöltve


Fordulat előtt áll a MOL?

Fordulat előtt áll a MOL?


Minden területen megjelenik a napelem hazánkban

Minden területen megjelenik a napelem hazánkban


Környezettudatos szórakozás? Naná!

Környezettudatos szórakozás? Naná!


Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!

Annyi a napelem itthon, hogy fejleszteni kell a hálózatot – és még csak most épül az egyik legnagyobb naperőművünk!


Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései

Az utóbbi idők legkomolyabb hazai napelem telepítései


Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?

Mi a helyzet a magyar napelemes burkolattal?


Napelemes kukorica

Kórházak a napenergia útján


A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban

A magyar napelemes autó a 3. legjobb Európában 2018-ban


Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást

Eddig nem voltunk erősek megújulókból – de Magyarország most behozza a lemaradást


Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel

Több 10 millió forintot spórol minden évben Kiskunfélegyháza a napelemeivel


Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni

Annyi a naperőmű itthon, hogy megint előkerült a napelem adó kérdése – de most sem kell félni


2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei

2018 eredményei, és 2019 napelemes tervei


Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak

Elkészült a lista, hogy mit kell tennie a zöld energiáért Magyarországnak


Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője

Szentendre a nemzetközi napelemes-ház építő verseny 2019-es állomásának rendezője


Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?

Hol tart Magyarország a napelemes beruházásokkal?


Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb

Környezetbarát energia – már az önkormányzatok számára is egyre csábítóbb


Kórházak a napenergia útján

Kórházak a napenergia útján


A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!

A közeljövőben tovább csökkenhet a napelemes rendszerek ára – tarts Te is lépést az újdonságokkal!


Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is

Dunántúli projektek – fejleszt az ország nyugati fele is


2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben

2019 áprilisában rekord dőlt a napenergia-termelésben


Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben

Májusban elfogadták: június közepén új állami napelem-pályázatok indulnak kis- és középvállalkozások számára 2019-ben


Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében

Még az utolsó három hónapban sem volt megállás 2018-ban a napelem rendszerek telepítésében


Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban

Sem a hazai, sem pedig a külföldi tőke nem tétlen hazánkban


Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon

Pályázattal és anélkül is egyre csak terjed a napelem Magyarországon


Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok

Önfenntartó kecskefarm és megvalósult álmok


10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!

10.754 új naperőmű az országban és ebből 8.902 a magyar családoké!


Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark

Napelemes robotkutya, és a bővülő erőműpark


Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?

Továbbra is a napelem rendszer az egyik legjobb költségcsökkentő, de önmagában vajon elegendő?


Ismét rekordot döntött a hazai napenergia

Ismét rekordot döntött a hazai napenergia


Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett

Szupermodern iskola Miskolcon, és az első aktívház Pécsett


Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?

Hogyan lehet kisebb vállalkozásod ökológiai lábnyoma?


Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás

Napelemes Európa-csúcs Győrben, és a nógrádi óriás


15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed

15 napelem tulaj elmondja, miért éri meg napelembe fektetni a pénzed


9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia

9+1 idézet, ami megmutatja, mennyire fontos a magyaroknak a tiszta energia


Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?

Napelemek társasházakra: jobban megéri, mint gondolnánk?


Féltsük az időjárástól a napelemeket?

Féltsük az időjárástól a napelemeket?


Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten

Napelem-gyár fog épülni Kecskeméten


Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt

Napelemes kezdeményezés az MVM Edison 2020-as nyertesei közt


Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben

2015 óta, mondhatni, ugrásszerűen megnőtt a Magyarországi napelemes kapacitás. Ebben mind a lakosság, mind a nagyberuházók jelentősen rész vettek, és vesznek a mai napig.

Megtízszereződött Magyarországon a napelemek beépített kapacitása az elmúlt 5 évben