Elérkezett a hibrid napelemes rendszerek korszaka?

Elérkezett a hibrid napelemes rendszerek korszaka?

Kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a magyarországi napelem piac az egész világon páratlan.

Nagy szavak ezek, de valóban így van.

Kis hazánk egyedülálló módon büszkélkedhetett azzal, hogy eddig éves szaldó elszámolás volt érvényben, de lassan már csak múlt időben tudunk beszélni erről a kiváltságról.

Az Európai Unió ugyanis a szaldós elszámolási rendszer megszüntetését tűzte ki célul a napelemes rendszerek esetében.

Tisztázzuk, mi is az a szaldós elszámolási rendszer!

Tisztázzuk, mi is az a szaldós elszámolási rendszer!

Akiknek már van napelemes rendszerük, valószínűleg tisztában vannak ezzel a fajta elszámolással, de akik még csak fontolgatják, azoknak szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.

A szaldós elszámolás azoknál a rendszereknél van érvényben, ahol a kapcsolat nem szűnik meg az áramszolgáltatóval: ilyenkor a hálózatra visszatápláló egységről beszélünk.

Ezek lényege abban rejlik, hogy azt a többlet energiát, amit napközben megtermelünk, és nem tudunk felhasználni, azt az áramszolgáltató megvásárolja tőlünk.

Ez pedig fordítva is működik, tehát amikor a rendszerünk nem tud termelni annyi energiát, mint amennyire szükségünk van, akkor mi vásárolunk áramot a szolgáltatótól.

Az elszámolás kWh áron alapszik, amit éves szinten szükséges rendezni – az éves szaldó elszámolás előnye pedig az, hogy a vételezett és a betáplált energia ára ennyi idő alatt kiegyenlíti egymást, így valóban akár 0 Ft-os villanyszámlánk lehet.

Ezzel a fajta metódussal lehetett elérni azt, hogy mindenki jól járjon, és többletköltsége se szülessen.

Mi lesz ezután?

2023 végével a szaldós elszámolást is kivezetik, így aki 2024. január 1-jét követően telepíti napelem rendszerét, már az új, bruttó elszámoláshoz kell csatlakozzon.

Ennek értelmében a szolgáltatótól vételezett áram ára (beleszámítva ebbe a rendszerhasználati díjakat és egyéb költségeket) a rezsicsökkentett mennyiség mellett 35 Ft/kWh, afölött pedig 70 Ft/kWh, ezzel szemben viszont az általunk termelt energiáért csak 5 forintot kapunk kilowattóránként.

Értelemszerűen ekkora különbségek mellett már sokkal nehezebb elérni a villanyszámla lenullázását, ami miatt a megtérülés is veszélybe kerül – egyesek szerint akár duplájára is nőhet az az idő, amíg a napelemek visszahozzák az árukat.

Viszont ez csak a hagyományos, hálózatra visszatápláló rendszerek esetén igaz: hibrid napelemes rendszer esetén a befektetésünk biztonságban maradhat!

Mi takar a hibrid napelemes rendszer? Mi az a hibrid inverter?

Mi takar a hibrid napelemes rendszer? Mi az a hibrid inverter?

Nagyon sokáig csak kétféle napelem rendszer volt elérhető:

  • tisztán hálózatra visszatápláló, amiről fentebb beszéltünk;
  • illetve szigetüzemű rendszer, ami nincs a hálózatra kötve, hanem akkumulátorokban tárolja a nappal megtermelt energiát, amit aztán a napsütésmentes órákban felhasznál.

Az előbbi hátránya, hogy fizetnünk kell az áramért, amit a szolgáltatótól veszünk, az utóbbié pedig, hogy komoly kiszolgáltatottságot jelent: ha a napelemek hosszú időn át nem tudnak elegendő energiát termelni pl. borús idő miatt, akkor bizony előfordulhat, hogy áram nélkül maradunk.

A hibrid napelem rendszer lényege az, hogy egyszerre tud szigetüzeműként és hálózatra visszatápláló rendszerként is működni: ezt a kiváltságot pedig a hibrid inverter teszi lehetővé.

Egy hibrid inverter,  esetében tehát mindkét áram felhasználási módszer működhet, akár külön-külön, akár egyszerre.

A klasszikus értelemben vett hibrid napelemes rendszer tehát egyszerre van rácsatlakozva akkumulátorokra és magára a hálózatra is.

Hogyan működik?

Először vizsgáljuk meg azt az oldalt, amikor mi termeljük az energiát.

Egy hibrid napelemes rendszernél elsősorban a szigetüzemű jelleg fog életbe lépni.

A napközben megtermelt többletenergia először az akkumulátorokon fog elraktározódni, majd ha azok megtelnek, akkor lépünk csak kapcsolatba magával az áramszolgáltatóval.

Tehát ha már az akkumulátorunk megtelt, a szolgáltató megvásárolja tőlünk az áramot, amit további áramfelhasználókhoz fog eljuttatni.

Most vizsgáljuk meg azt a részét, amikor mi vagyunk a „vevők”.

Az ugye mindenki számára egyértelmű, hogy egy napelemes rendszer csak akkor tud energiát termelni, ha a nap süt, ez pedig akkor van, amikor legtöbben nem is tartózkodunk otthon.

Tehát, jogos a kérdés, hogy éjszaka honnan lesz áramunk.

Elsősorban az akkumulátorokról, amik a nap folyamán szépen feltöltődtek, ha pedig az azon lévő energiát már teljesen elfogyasztottuk, akkor fogunk csak kapcsolatba lépni az áramszolgáltatóval és vásárolni tőle.

Miért lesz ezentúl ez a legjobb megoldás?

Ha átgondoljuk még egyszer a fentebb leírtakat, akkor láthatjuk, hogy az áramfelhasználás így egy nagyon szép körforgást ír le.

Illetve az sem utolsó, hogy ezzel az akkumulátoros megoldással csak a legvégső esetben lépünk kapcsolatba az áramszolgáltatóval.

Az akkumulátoroknak köszönhetően az általunk felhasznált energia nagy részét tehát mi magunk fogjuk megtermelni, ezzel pedig feltehetőleg be tudjuk majd tömni a szaldós elszámolás megszűnésével keletkezett űrt.

Mi a helyzet az akkumulátor fronton? (Nem csak az elektromos autóknál)

Mi a helyzet az akkumulátor fronton? (Nem csak az elektromos autóknál)

A technológia rohamértékű fejlődését ma már szerintem senkinek nem kell bemutatni.

Ennek köszönhető, hogy az akkumulátorok is folyamatosan fejlődnek, ezzel együtt pedig a minőségük, teherbírásuk és az élettartamuk is növekszik.

Ezen a fronton az egyik legnagyobb úttörő az nem más, mint maga a TESLA.

Az általuk nemrég piacra dobott, úgynevezett 1 millió mérföldes autós akkumulátor akár egy egész élethosszig is működhet.

Na, de hogy jönnek ide az autós akkumulátorok?

Úgy, hogy a hibrid napelemes rendszerünk akkumulátor részét helyettesíthetjük akár egy elektromos autóval is.

Mindenben a rendelkezésedre állunk!

A technika megannyi meglepetést és váratlan fordulatot tartogat az ember számára.

Soha nem lehet tudni, hogy milyen újdonságok látnak napvilágot 2 hét, vagy 2 év múlva.

Egy viszont biztos: amíg van napsütés, addig a fotovoltaikus rendszerek energiát termelnek számunkra, ami a legtisztább áram felhasználási módszer, amíg világ a világ.

Megyei partnereink mindenben a rendelkezésére állnak.

A szaldós elszámolási rendszer tehát megszűnik, ez már biztos, de arra törekszünk, hogy a napelem rendszerekbe való befektetés a jövőben is az egyik lehető legjobb megoldás legyen.

Töltsd ki űrlapunkat és kérj ajánlatot most, hogy a Te megyédért felelős kivitelező partnerünk felvehesse veled a kapcsolatot!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Elérkezett a hibrid napelemes rendszerek korszaka?

Néhány éven belül megszűnik a szaldós elszámolási rendszer. Mi várható ezek után a hazai napelem piacon? Mit jelent a bruttó elszámolás? Itt a válasz ezekre a kérdésekre!

Elérkezett a hibrid napelemes rendszerek korszaka?


Egyfázisú vagy háromfázisú csatlakozás? Fontos határidő közeleg a napelem rendszert építtetők számára

2021. április végétől igen jelentős szabályozásbeli változás lép életbe az egyfázisú napelem rendszerek hálózatra csatlakozásában. Ha Téged is érint, olvass velünk utána!

Egyfázisú vagy háromfázisú csatlakozás? Fontos határidő közeleg a napelem rendszert építtetők számára


Minden, amit tudnod kell: néhány hasznos infó a napelemekről

Téged is érdekel, mit érdemes tudni a napelemekről? Akkor ez a cikkünk kifejezetten Neked szól! Itt van minden, amit tudnod kell!

Minden, amit tudnod kell: néhány hasznos infó a napelemekről


4 faktor, amire figyelni kell napelemes rendszer telepítésénél

4 faktor, amire figyelni kell napelemes rendszer telepítésénél


Csak minden 5. napelem rendszer működik tökéletesen – 3 tipikus hiba, amit a maradéknál elkövetnek

5 jó tanács, ha napelemet telepítesz családi házadra


Felmérés, ügyintézés, kivitelezés – egy napelem rendszer telepítése lépésről lépésre

Felmérés, ügyintézés, kivitelezés – egy napelem rendszer telepítése lépésről lépésre


Napelem telepítés: így zajlik egy szakszerű napelem rendszer telepítése

Egy teljes körű napelem telepítés talán elsőre nagy falatnak tűnik, ám a folyamatot átlátva már nem is olyan ijesztő. Ismerd meg a lépéseket, és vágj bele Te is mielőbb!

Napelem telepítés: napelem rendszer szakszerű telepítése


Lapos tetőre is lehet napelemet szereltetni?

Tudod-e, hogy milyen különleges szempontokat kell figyelembe venni abban az esetben, ha lapos tetőn szeretnél napelem rendszert kivitelezni? Mutatjuk, mit érdemes tudni ebben a témában!

Lapos tetőre is lehet napelemet szereltetni?


Földre telepített napelem rendszer

Szeretnéd napelem rendszerrel csökkenteni a kiadásaidat, de a lakhelyed nem alkalmas a tetőre telepítésre? Ne aggódj, hiszen van megoldás erre a problémára: a földre telepítés!

Földre telepített napelem rendszer


Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára

Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!

Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára


Napelem rendszer társasházra: minden, amit érdemes tudnod

Társasházban laksz, de érdekel az energiahatékonyság? Esetleg szeretnél napelemet használni? Olvasd el cikkünket, és tudj meg mindent a napelem telepítés feltételeiről és lehetőségeiről!

Napelem rendszer társasházra: minden, amit érdemes tudnod


Mikor van szükség a tető felújítására napelem rendszer kivitelezése előtt?

A tetőszerkezet állapota nagyban befolyásolja, hogy telepíthető-e a napelem rendszer. Milyen jelek utalnak az előzetes felújítás szükségességére, és hogyan vehetőek észre?

A tető felújítása napelem rendszer előtt


Napelem rendszer bővítése

Váratlanul megnőtt az energiafogyasztásod, és nagyobb teljesítményű napelemes rendszerre lenne szükséged? Megoldható! Tudj meg többet a napelem rendszer bővítés lépéseiről és opcióiról!

Napelem rendszer bővítése


Fázisbővítés napelem rendszer telepítés előtt – időben kezdj hozzá!

Ha nem megfelelő a házadhoz csatlakoztatott fázis teljesítménye a napelem rendszer üzemeltetéséhez, ne ess pánikba! Van lehetőség fázisbővítésre, ami majd megoldja ezt a problémát!

Fázisbővítés napelem rendszer telepítés előtt


És te tudod, hogyan kell(ene) tájolni a napelem rendszered?

A napelem rendszer ideális működéséhez az egyik legfontosabb tényező az ideális tájolás. Mit is takar pontosan ez, és mit tudsz tenni, ha a tetődnek más adottságai vannak? Cikkünkből kiderül!

És te tudod, hogyan kell(ene) tájolni a napelem rendszered?


Így zajlik a napelem rendszer engedélyeztetése

A napelem rendszer engedélyeztetése nélkülözhetetlen lépés ahhoz, hogy saját magadnak termelhess zöld energiát. Végigjártuk lépésről lépésre, hogy mikre számíthatsz a folyamat során!

Így zajlik a napelem rendszer engedélyeztetése


Hogyan készüljek fel a felmérésre, ha napelem rendszert szeretnék?

A helyszíni felmérés az egyik legfontosabb része a napelem rendszer kivitelezési folyamatának. Éppen ezért elmondjuk, hogyan készülhetsz fel rá, mire lesz hozzá szükség!

Hogyan készüljek fel a napelemes felmérésre?


Új string vagy optimalizáló – hogyan is bővítsük napelem rendszerünket?

Ha valami miatt szükségessé válik, hogy bővítsük a napelem rendszerünket, akkor több szempontból sem mindegy, hogyan tesszük. Olvasd el cikkünket, hogy többet megtudj a témáról!

Új string vagy optimalizáló – hogyan is bővítsük napelem rendszerünket?


Szempontok, amiket napelem beszerzése előtt érdemes átgondolni

Olcsóbban szeretnéd vezetni a háztartásod? A napelem rendszer beszerzése remek elhatározás, de ezeket a szempontokat ne felejtsd el végiggondolni a döntés előtt!

Szempontok, amiket napelem beszerzése előtt érdemes átgondolni


Napelem rendszer költöztetése és újratelepítése – megéri rajta végigmenni?

A költözködés sok macerával jár, ez közismert dolog. De vajon egy napelem rendszert is lehet úgy költöztetni, mint bármi mást? Ha ilyesmin gondolkodsz, ezt nem árt tudni!

Napelem rendszer költöztetése és újratelepítése


Napelem rendszer különböző tető fajtákon – bármilyenre lehet telepíteni?

A különböző tetőfedési módszereknek, anyagoknak megvannak a maguk hasznos tulajdonságai, előnyei. De vajon mindegyik alkalmas a napelem rendszer telepítésére?

Napelem rendszer különböző tető fajtákon


Leadtad a csatlakozási igénybejelentőt napelem rendszerre? Akkor most gyorsan keress kivitelezőt is hozzá!

Benyújtottad a szolgáltatónak a csatlakozási igénybejelentőt, de nem találtál még olyan napelemes céget, akire a további feladatokat rábízhatnád? Mi most segítünk ebben!

Leadtad a csatlakozási igénybejelentőt napelem rendszerre?


Keress egy tervezőt, aki elkészíti a csatlakozási tervdokumentációt napelem rendszerhez!

Elfogadták a csatlakozási igénybejelentődet? Ne dőlj még hátra: most kell csak igazán sietned, hogy találj egy megbízható szakembert, aki elkészíti a szükséges terveket!

Csatlakozási tervdokumentáció napelem rendszerhez


Szükség van-e a napelemek szervizelésére, vagy ez csak egy újabb felesleges kiadás?

Mennyire kell odafigyelnünk napelemeink tisztántartására? Esetleg ajánlott ellenőrizni működését időnként? Megpróbálunk választ adni kérdéseidre ezzel kapcsolatban!

Szükség van-e a napelemek szervizelésére?


Napelem rendszer telepítése önerőből: útmutató a fenntartható energia megvalósításához

A napelem rendszer önerőből való kiépítése hosszútávon megtérülő befektetés. De az ingyenes energia nemcsak megtakarításokat eredményez! Ismerd meg a részleteket!

Napelem rendszer telepítése önerőből