Földre telepített napelem rendszer? Igen, lehetséges!
Akár háztartás, akár ipari terület energiafogyasztásából indulunk ki, az eredmény alapján egyértelmű, hogy bizony nem kevés az az áram mennyiség, amit elhasználunk.
Egy átlagos háztartásnál alapvetően a tetőre szerelhető napelem rendszer, amit jobban preferálunk.
A cégek, a vállalatok, az egyéb ipari területek esetében viszont a földre telepíthető napelem rendszer is egyre többször megjelenik.
Ez a nem annyira népszerű opció rendszerint akkor fordul elő, hogyha valami miatt az épület tetőszerkezete nem felel meg a követelményeknek, vagy pedig nem elég a felület ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű panelt helyezzünk rá.
De persze egyéb probléma is akadályozhatja a tetőre szerelhető napelemes rendszer telepítését.
A következő néhány bekezdésben kicsit közelebbről is megismerjük földre telepített napelem rendszereket.
Mikor érdemes földre telepített napelem rendszerbe befektetni?
A legkézenfekvőbb eset, amikor jól járhatunk a földre telepített napelem rendszerrel, hogy egy vidéki településen élünk, ahol sok a nagy szabad terület.
Ilyen esetben akár napelem parkokat is kialakíthatunk, hiszen a már létező napelemfarmoknál is földre szerelt napelemekről beszélünk, és ez egy jó befektetésnek számít.
Ez főleg ipari szektorok számára lehet érdekes, ahol napi szinten fogyasztanak nagy mennyiségű áramot, de persze nem csak számukra elérhető ez az opció.
Például állattartásnál is nagyon hasznos lehet, hogyha elektromos kerítést vagy biztonsági kamerákat használunk, mert egy napelem rendszerrel könnyedén biztosíthatjuk ezeknek az áramellátását.
Akár egy falu is kialakíthat egy napelemfarmot, amivel az elektromos fogyasztásukat fedezik.
Miért jó, hogyha a földre telepítjük a napelem rendszerünket?
Az egyik legnagyszerűbb dolog abban, hogy van lehetőség földre telepíteni a napelem rendszert az az, hogy így, akinek valamilyen okból kifolyólag nem lehet tetőre szerelhető berendezése, az is használhat napenergiát.
További előnyei pedig a következők:
- egyszerűbben lehet bővíteni;
- kevésbé komplikált a karbantartása és a takarítása;
- a telepítés könnyebb és gyorsabb;
- a tartószerkezet élettartamát nem befolyásolja olyan külső faktor, mint például a tetőszerkezet elöregedése;
- kisebb kockázati faktorokkal jár ez az opció tűzvédelmi szempontokból is;
- tervezhetünk egy nagyobb területű napelemes rendszert is.
Milyen típusokat különböztetünk meg?
Ahogy a tetőre szerelhető napelem rendszereknél, úgy itt is beszélhetünk különböző típusokról, pontosabban kettőről.
A rögzítés alapján lehet:
- talajcsavaros szerkezet;
- betonalapzatú szerkezet.
Az előbbi esetben egy egyszerűen rögzíthető szerkezettel van dolgunk, ami stabilan tartja a paneleket.
A betonalapzatú tartószerkezetnél a rendszer rögzítése fix és nem kevés előmunkálatot igényel azért, hogy tartós legyen a konstrukció.
A másik csoportot a panelek tartása alapján különböztetjük meg:
- napkövetésre kialakított szerkezetek;
- fixre kialakított szerkezetek.
A napkövetésre alkalmas napelem rendszer egy érdekes kialakítás.
Ez az opció jelentős többletköltségekkel jár, ugyanakkor egy hatásosabb berendezést kapunk.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy mivel itt mozgó alkatrészekről is beszélünk, így a karbantartás gyakrabban válik szükségessé.
A fix kialakítású rendszereknél általában rozsdamentes acélból készült tartószerkezetet használnak annak érdekében, hogy a napelemek élettartamával megegyező összeállítást kapjunk.
Mire kell figyelni a tervezésnél?
Igaz, hogy földre telepíthető napelem rendszerről beszélünk, de ettől függetlenül ugyanúgy figyelnünk kell néhány kritériumra a tervezésnél:
- a terhelésre;
- talajrendezésre;
- megfelelő kerítés, biztonságtechnika/kamera rendszer kialakítására;
- a dőlésszögre és tájolásra;
- az inverter megfelelő elhelyezésére;
- az árnyékoltságra.
Hogy miért fontosak ezek?
Mert ha el akarjuk érni, hogy a napelem rendszerünk maximális teljesítménnyel tudjon működni, muszáj ezeknek a feltételeknek megfelelni.
A földre szerelt napelem rendszer tervezésénél figyelni kell arra, hogy egy adott szintű terhelésnek ellenálljon.
Ezalatt főleg a havat és a szelet kell érteni, hiszen egy rosszul megtervezett rendszernél az időjárás szélsőségei komoly károkat tudnak okozni.
Azonkívül, hogy rozsdamentes anyagból készül a váz, arra is figyelni kell, hogy alapozást kellően körültekintően végezzék el.
Ennek érdekében a napelem rendszer tartószerkezetét többnyire földbe szokták alapozni vagy esetleg nehezebb betonkockákra lecsavarozzák, illetve megfelelő stabilitást adhatnak a talajcsavaros opciók is.
Fontos triász: dőlésszög, tájolás és árnyékoltság
A dőlésszögre és a tájolásra is kellő figyelmet kell fordítani ugyanúgy, mint a többi dologra, ami a napelem rendszer tervezésénél előjöhet.
Míg tetőszerkezetre szerelt berendezéseknél vannak strukturális kötöttségek, addig a földre telepített napelem rendszernél egyszerűbb ténylegesen délire állítani a tájolást.
A dőlésszögnél ebben az esetben is 25-45 fokot kell beállítani a napelem paneleknél, ami a földre telepíthető napelem rendszereknél könnyedén kivitelezhető.
Ami az árnyékoltságot illeti, két egyszerű dologra kell odafigyelni:
- a panelek egymásra gyakorolt árnyékolására;
- a napelemek környezetében lévő növényzetre és azok növekedésére.
Árnyékoltság esetén csökkenhet a teljesítménye a paneleknek, ezért már a tervezésnél figyelembe kell venni a környezetet és annak lehetséges változásait.
Azt is érdemes átgondolni, hogy fűnyírás és hótakarítás szempontjából is megfelelő helyen legyenek a panelek.
Használd ki a területedet földre telepített napelem rendszerrel!
Az előző néhány bekezdés alapján tehát látható, hogy akár ipari, akár lakossági célokra is lehet alkalmazni a földre telepített napelem rendszert.
Ezzel a variációval jóval nagyobb terület áll rendelkezésünkre, hogy paneleket rakjunk le és nincsenek olyan korlátok, mint a tetőszerkezetre szerelhető napelem rendszereknél.
Ezáltal nyereségesen használhatod ki például a kerted területét is, és a napelem panelek beállítása szempontjából is ideálisabb megoldás.
Hogyha úgy érzed, hogy számodra a földre telepített napelem rendszer lenne a legjobb megoldás, akkor ne habozz!
Töltsd ki űrlapunkat, hogy minél előbb felvehessék Veled partnereink a kapcsolatot és elkezdődjön a napelem telepítés izgalmas folyamata!
Elérkezett a hibrid napelemes rendszerek korszaka?
Néhány éven belül megszűnik a szaldós elszámolási rendszer. Mi várható ezek után a hazai napelem piacon? Mit jelent a bruttó elszámolás? Itt a válasz ezekre a kérdésekre!
Egyfázisú vagy háromfázisú csatlakozás? Fontos határidő közeleg a napelem rendszert építtetők számára
2021. április végétől igen jelentős szabályozásbeli változás lép életbe az egyfázisú napelem rendszerek hálózatra csatlakozásában. Ha Téged is érint, olvass velünk utána!
Minden, amit tudnod kell: néhány hasznos infó a napelemekről
Téged is érdekel, mit érdemes tudni a napelemekről? Akkor ez a cikkünk kifejezetten Neked szól! Itt van minden, amit tudnod kell!
4 faktor, amire figyelni kell napelemes rendszer telepítésénél
Csak minden 5. napelem rendszer működik tökéletesen – 3 tipikus hiba, amit a maradéknál elkövetnek
Felmérés, ügyintézés, kivitelezés – egy napelem rendszer telepítése lépésről lépésre
Napelem telepítés: így zajlik egy szakszerű napelem rendszer telepítése
Egy teljes körű napelem telepítés talán elsőre nagy falatnak tűnik, ám a folyamatot átlátva már nem is olyan ijesztő. Ismerd meg a lépéseket, és vágj bele Te is mielőbb!
Lapos tetőre is lehet napelemet szereltetni?
Tudod-e, hogy milyen különleges szempontokat kell figyelembe venni abban az esetben, ha lapos tetőn szeretnél napelem rendszert kivitelezni? Mutatjuk, mit érdemes tudni ebben a témában!
Földre telepített napelem rendszer
Szeretnéd napelem rendszerrel csökkenteni a kiadásaidat, de a lakhelyed nem alkalmas a tetőre telepítésre? Ne aggódj, hiszen van megoldás erre a problémára: a földre telepítés!
Napelem rendszer és fenntartható fejlődés a vállalkozások számára
Szeretnél többet megtudni arról, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében milyen változtatásokra lesz szükség a vállalkozásod működésében? Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!
Napelem rendszer társasházra: minden, amit érdemes tudnod
Társasházban laksz, de érdekel az energiahatékonyság? Esetleg szeretnél napelemet használni? Olvasd el cikkünket, és tudj meg mindent a napelem telepítés feltételeiről és lehetőségeiről!
Mikor van szükség a tető felújítására napelem rendszer kivitelezése előtt?
A tetőszerkezet állapota nagyban befolyásolja, hogy telepíthető-e a napelem rendszer. Milyen jelek utalnak az előzetes felújítás szükségességére, és hogyan vehetőek észre?
Napelem rendszer bővítése
Váratlanul megnőtt az energiafogyasztásod, és nagyobb teljesítményű napelemes rendszerre lenne szükséged? Megoldható! Tudj meg többet a napelem rendszer bővítés lépéseiről és opcióiról!
Fázisbővítés napelem rendszer telepítés előtt – időben kezdj hozzá!
Ha nem megfelelő a házadhoz csatlakoztatott fázis teljesítménye a napelem rendszer üzemeltetéséhez, ne ess pánikba! Van lehetőség fázisbővítésre, ami majd megoldja ezt a problémát!
És te tudod, hogyan kell(ene) tájolni a napelem rendszered?
A napelem rendszer ideális működéséhez az egyik legfontosabb tényező az ideális tájolás. Mit is takar pontosan ez, és mit tudsz tenni, ha a tetődnek más adottságai vannak? Cikkünkből kiderül!
Így zajlik a napelem rendszer engedélyeztetése
A napelem rendszer engedélyeztetése nélkülözhetetlen lépés ahhoz, hogy saját magadnak termelhess zöld energiát. Végigjártuk lépésről lépésre, hogy mikre számíthatsz a folyamat során!
Hogyan készüljek fel a felmérésre, ha napelem rendszert szeretnék?
A helyszíni felmérés az egyik legfontosabb része a napelem rendszer kivitelezési folyamatának. Éppen ezért elmondjuk, hogyan készülhetsz fel rá, mire lesz hozzá szükség!
Új string vagy optimalizáló – hogyan is bővítsük napelem rendszerünket?
Ha valami miatt szükségessé válik, hogy bővítsük a napelem rendszerünket, akkor több szempontból sem mindegy, hogyan tesszük. Olvasd el cikkünket, hogy többet megtudj a témáról!
Szempontok, amiket napelem beszerzése előtt érdemes átgondolni
Olcsóbban szeretnéd vezetni a háztartásod? A napelem rendszer beszerzése remek elhatározás, de ezeket a szempontokat ne felejtsd el végiggondolni a döntés előtt!
Napelem rendszer költöztetése és újratelepítése – megéri rajta végigmenni?
A költözködés sok macerával jár, ez közismert dolog. De vajon egy napelem rendszert is lehet úgy költöztetni, mint bármi mást? Ha ilyesmin gondolkodsz, ezt nem árt tudni!
Napelem rendszer különböző tető fajtákon – bármilyenre lehet telepíteni?
A különböző tetőfedési módszereknek, anyagoknak megvannak a maguk hasznos tulajdonságai, előnyei. De vajon mindegyik alkalmas a napelem rendszer telepítésére?
Leadtad a csatlakozási igénybejelentőt napelem rendszerre? Akkor most gyorsan keress kivitelezőt is hozzá!
Benyújtottad a szolgáltatónak a csatlakozási igénybejelentőt, de nem találtál még olyan napelemes céget, akire a további feladatokat rábízhatnád? Mi most segítünk ebben!
Keress egy tervezőt, aki elkészíti a csatlakozási tervdokumentációt napelem rendszerhez!
Elfogadták a csatlakozási igénybejelentődet? Ne dőlj még hátra: most kell csak igazán sietned, hogy találj egy megbízható szakembert, aki elkészíti a szükséges terveket!
Szükség van-e a napelemek szervizelésére, vagy ez csak egy újabb felesleges kiadás?
Mennyire kell odafigyelnünk napelemeink tisztántartására? Esetleg ajánlott ellenőrizni működését időnként? Megpróbálunk választ adni kérdéseidre ezzel kapcsolatban!
Napelem rendszer telepítése önerőből: útmutató a fenntartható energia megvalósításához
A napelem rendszer önerőből való kiépítése hosszútávon megtérülő befektetés. De az ingyenes energia nemcsak megtakarításokat eredményez! Ismerd meg a részleteket!