Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?

Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?

Gőzerővel törnek előre az otthonaink korszerűsítésével kapcsolatos lehetőségek.

A napelem rendszerek a köztudatban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek és folyamatosan növekszik azok száma, akik a napenergia használata mellett döntenek.

Aki viszont még a beruházás előtt áll, felteheti magának a kérdést, hogy milyen napelem rendszert is válasszon.

Hiszen mára már nemcsak egyféle megoldás érhető el, hanem többféle márka és rendszer áll a rendelkezésünkre.

Az egyik ilyen kérdés, hogy szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszert válasszunk.

Azért, hogy megkönnyítsük a döntést, mindkét típusról összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót.

Mindenkitől függetlenül: szigetüzemű napelem rendszer

A szigetüzemű napelem rendszer talán leglényegesebb tulajdonsága, hogy nem kapcsolódik az elektromos hálózathoz.

A működési elve igazán egyszerű: az inverter kifejezetten erre a célra gyártott akkumulátorokra tölti a megtermelt energiát, és ezzel biztosítja a későbbi felhasználást.

A működés alapján kevés, de annál lényegesebb különbség van a szigetüzemű és a hibrid rendszer között.

A napelemek itt is vagy egy külön állványon, vagy a háztetőn helyezkednek el, és a napfényt begyűjtve egyenáramot termelnek, ami ebben az esetben akkumulátorokba áramlik.

A megtermelt elektromosság itt tárolódik, amíg nem kerül felhasználásra, ami annyit jelent, hogy fogyasztásnál az inverter az akkumulátorokból veszi fel és alakítja át a szükséges energiát.

Ez a típusú rendszer teljesen függetlenül működik, tehát semmilyen módon nincs kapcsolatban az áramszolgáltatóval, nincs se áram vétel, se leadás.

A szigetüzemű rendszer hátrányai – sajnos van neki…

A szigetüzemű rendszer hátrányai – sajnos van neki…

A teljes függetlenség elsőre jól hangzik, azonban több negatív oldala is van:

  • ez egy drágább megoldás az akkumulátorok miatt;
  • az esetleges többlet termelés sajnos elveszik, mivel a tárolóegységek több energiát nem tudnak raktározni, mint ami a maximum kapacitásuk;
  • az akkumulátorok tárolása is problémás lehet, mivel idővel környezetszennyező hatások léphetnek fel;
  • ha nem termelődik elég energia és/vagy lemerülnek az akkumulátorok, akkor nincs más energiaforrásunk, amíg nem érik el a minimális feltöltöttséget.

Ebből látszik, hogy a központi áramhálózattól való elkülönülésnek ára van, és sajnos nem is kicsi.

Az akkumulátorok miatt a szigetüzemű napelem rendszer akár 80%-kal többe kerülhet, mint a hagyományos hálózatra tápláló rendszer (ugyanez igaz a hibridre is).

Emellett 5-6 éves gyakorisággal cserére szorulnak, ami plusz költség, és persze az ökológiai lábnyomunk szempontjából sem feltétlenül szerencsés.

Azért előnyei is vannak a szigetüzemű rendszernek

Most, hogy a hátrányokat megvizsgáltuk, nézzük meg az előnyöket is:

  • a szigetüzemű rendszerek karbonsemleges energiaforrással rendelkeznek, tehát mint a többi PV rendszernél, itt sem történik károsanyag kibocsátás;
  • befektetésként is működik, hiszen egyszeri beruházásnak számít, ami a telepítéstől kezdve elkezdi visszahozni az árát;
  • az áramszolgáltatók egyre rugalmasabban állnak hozzá a szigetüzemű rendszerekhez napjainkban, ez abból is látszik, hogy régen csak a 0-val kezdődő helyrajzi számmal rendelkező ingatlanok (tehát a tanyák) kaptak jóváhagyást.

Kompromisszumos megoldás: a hibrid rendszer

Kompromisszumos megoldás: a hibrid rendszer

Az előbb megismerhettük a szigetüzemű napelemes rendszert, azonban az rögtön látható, hogy nem minden tekintetben előnyös ez a megoldás.

Sőt, mivel az akkumulátorok elengedhetetlenek a működéséhez, ezért inkább negatívumai vannak, mint pozitívumai.

A hibrid rendszer azonban egy előnyös kompromisszummal rendelkező napelemes berendezés.

Ugyanis ebben az esetben nem vagyunk teljesen kiszolgáltatott helyzetben, mivel aktív kapcsolat van az áramszolgáltatóval, ami annyit tesz, hogy egy hálózatra visszatápláló egység segítségével akár eladni, akár venni is tudjuk az energiát.

Emellett, nem muszáj azonnal akkumulátorokat használni, hanem lehet „hagyományosan” is üzemeltetni a napelem rendszerünket, és később is átállhatunk a hibrid módra, hogyha persze az inverter alkalmas rá.

Ha sok a napsütés, és a megtermelt energia több, mint amit felhasználunk, azt eladjuk az áramszolgáltatónak.

Mit érdemes még tudni a hibrid rendszerről?

Az előbb említett folyamat persze visszafelé is működik, vagyis amennyiben nem elég a megtermelt áram, akkor tudunk vásárolni az áramszolgáltatótól annyit, amennyire szükségünk van.

Maga az elszámolás (jelenleg) kWh áron alapul és ezt éves szinten számolják fel.

Viszont arra érdemes figyelni, hogy legkésőbb 2024-től változni fog az elszámolási folyamat (ez tényleg a legkésőbbi időpont), aminek köszönhetően az új rendszereknél már nem lehet majd szaldós szerződést kötni.

Illetve azt még érdemes megemlíteni, hogy a hibrid rendszernél, ha nincsen hálózati feszültség, akkor az akkumulátoros üzemmód sem működik.

Ezt úgy kell érteni, hogy például este az akkumulátor használható tárolóként, azonban, ha áramszünet van, akkor ugyanúgy megtörténik a leállás – ez életvédelmi okok miatt van így, mert ilyen esetben a mérőn keresztül NEM táplálhat a berendezés a hálózatra.

Ugyanakkor, létezik már olyan szolgáltató által jóváhagyott lehetőség is, hogy házon belül megoldható legyen az energiaellátás, de azért általában nem javasolt, hiszen nem ok nélkül van áramszünet.

A hibrid rendszer előnyei

A hibrid rendszer előnyei

A hibrid rendszer számos előnnyel rendelkezik, amit néhány pontban össze is gyűjtöttünk:

  • mindenekelőtt azt kell megemlíteni, hogy ez a típusú megoldás hálózatra visszatápláló rendszerként és bizonyos értelemben szigetüzeműként is tud funkcionálni, és ezt a hibrid inverternek köszönhetjük;
  • nem utolsó szempont, hogy ebben az esetben nem maradhatunk áram nélkül, hiszen megvan a kapcsolat az áramszolgáltatóval;
  • jobban megéri, mint a szigetüzemű rendszer és egyszerűbb is a fenntartása;
  • már több gyártónak is vannak hibrid inverterei, amelyek közül kiválaszthatjuk a számunkra legideálisabbat;
  • ezek mellett a hibrid rendszer energiatudatossá tesz, hiszen először az akkumulátort töltöd fel, illetve annak az energiáját fogyasztod el először, így tényleg csak akkor kell igénybe venned a hálózatot, amikor már ”lemerült” az energiatárolód (és vica versa).

Ennek a rendszernek is van azért hátránya, mert:

  • nem leszünk teljesen függetlenek a szolgáltatótól;
  • mivel itt is akkumulátorokat használ a rendszer, ezért az arra vonatkozó korábban említett negatívumok itt is érvényesek.

Most akkor szigetüzemű vagy hibrid rendszer?

Most akkor szigetüzemű vagy hibrid rendszer?

Ezek alapján már látjuk, hogy a két rendszer hogyan működik.

A felsorolt szempontok megmutatják, hogy a mérleg nyelve a hibrid felé billen inkább.

A szigetüzemű rendszerek esetében több hátránnyal is számolnunk kell a magasabb költségek mellett, és ahhoz képest nem ad több előnyt.

Ettől függetlenül persze mindenkinek a saját döntése, hogy milyen napelemes berendezést szeretne telepíteni, de ha valaki praktikusan és egyszerűen szeretné megoldani a kérdést, akkor a hibrid rendszer ajánlott a számára.

Amennyiben további kérdéseid lennének, vagy már el is döntötted, hogy milyen napelem rendszert szeretnél, töltsd ki űrlapunkat!

Hozd meg a döntést és használj napenergiát!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

A napelem rendszer működéséről és az inverterről bővebben

A napelem rendszer működéséről és az inverterről bővebben


A nagy napelem „számháború”: ha napelemekről van szó, ne csak a számokra hallgassunk

Ebben a cikkünkben tisztázzuk a napelem panelek méretei és teljesítményei közötti összefüggéseket.

A nagy napelem „számháború”: ha napelemekről van szó, ne csak a számokra hallgassunk


Ismerd meg a szigetüzemű napelem rendszert!

Ha többet akarsz megtudni a szigetüzemű napelem rendszerekről, akkor most itt a lehetőség! Mik az előnyei, hátrányai, hogyan működik, és kiknek javasolt a telepítése?

Ismerd meg a szigetüzemű napelem rendszert!


A nagy kérdés: mennyi napelem kell egy házhoz?

Mégis hány napelemre van szükség egy működőképes rendszerhez? Összetettebb kérdés, mint gondolnád. Miért érdemes inkább a profikra hagyni a számolgatást?

A nagy kérdés: mennyi napelem kell egy házhoz?


Mennyit spórolhatsz egy napelem rendszerrel?

Mennyit spórolhatsz egy napelem rendszerrel?


Napelemek mérete, méretezése: mi az igazság?

Elvesztél a kilowattok és egyéb paraméterek sokaságában? Tényleg az a jobb napelem, amelyik nagyobb? Cikkünkből megtudod, valójában mik a lényeges adatok!

Napelemek mérete, méretezése: mi az igazság?


Napelem akkumulátorral – mi miatt lehet népszerűbb ez a megoldás Magyarországon is?

Szeretnéd megtudni, hogy milyen energiatároló megoldásokkal egészítheted ki napelem rendszered, és hogy mi köze az autóiparnak a szolár akkumulátorokhoz? Akkor olvasd el ezt a cikket!

Napelemek energiatároló szolár akkumulátorral


Mi kell ahhoz, hogy a napelemek termelése a maximumot hozza?

Az, hogy a napelemek mennyi áramot tudnak megtermelni, számos tényezőtől függ. Kíváncsi vagy, hogy a Te napelemeid elég energiát termelnének-e? A cikkünk segítségével közelebb juthatsz a válaszhoz!

Mi kell ahhoz, hogy a napelemek termelése a maximumot hozza?


Mit kell tudnunk a napelem farmokról?

Lehetséges nagyobb területen is napelem rendszereket telepíteni? A napelem farmokhoz kell plusz felszerelés? A következő bekezdésekben a napelem farmokkal ismerkedünk meg közelebbről.

Mit kell tudnunk a napelem farmokról?


Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?

Szeretnéd megismerni a különböző napelem rendszereket mielőtt kiválasztod a számodra legideálisabbat? Ismerd meg a szigetüzemű és a hibrid napelem rendszert és válassz tudatosan!

Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?


Áramkimaradás esetén mi történik a napelem rendszerrel?

Milyen hatással lehet egy váratlan áramszünet a napelem rendszeredre? Érdekel, hogy a különböző típusok hogyan reagálnak ilyen esetben? Cikkünkből választ kaphatsz kérdéseidre!

Napelem és áramszünet: hogyan viselkedik áramkimaradásnál a napelem rendszerünk?


Fekete keretes napelemek: miért lehet jó választás?

Manapság egyre több helyen láthatunk teljesen fekete napelemeket. De miért jó, ha a napelem kerete is fekete? Cikkünkben összeszedtük a mellette és ellene szóló érveket!

Fekete keretes napelemek: miért lehet jó választás?


Napelemezz okosan! – A smart napelemes rendszerekről röviden

Egyre jobban teret hódítanak a napelem piacon a smart napelemes rendszerek. Mik az előnyei, ha okos rendszerbe fektetünk be, és miben tér el pontosan a hagyományostól? Cikkünkből kiderül!

Smart napelemes rendszer


A napelem rendszer élettartama – milyen gyorsan öregednek a napelemek?

Szeretnél beruházni egy fotovoltaikus rendszerbe, de nem tudod, hogy mennyi ideig fogja termelni az energiát? Tudj meg többet a napelem élettartamáról, és oszlasd el a kételyeket!

A napelem rendszer élettartama


Napelem tagolt tetőre – optimalizálókkal megoldható a probléma?

Ha a tetőnek nincsenek nagy, egységes felületei, mi több, erősen tagolt, akkor is lehetséges napelem rendszer telepítése? Bizony, optimalizálóval pedig jobbá is tehető!

Napelem tagolt tetőre


A napelemek hatásfoka: mit jelent a gyakorlatban?

Egy napelem rendszer esetén nagyon fontos a hatásfok mértéke. Cikkünkből megtudhatod, mit jelent ez a fogalom, milyen tényezők befolyásolhatják, és az hogyan határozza meg a piac kínálatát!

A napelemek hatásfoka: mit jelent a gyakorlatban?


Működhetnek a napelemek nap nélkül?

Sokakban, talán éppen benned is felmerül a kérdés: mi a helyzet a napelemekkel felhős időben? Közvetlen napfény nélkül is képesek a termelésre? Most megtudhatod!

Működhetnek a napelemek nap nélkül?


Napelem rendszer télen – aggódjunk-e rendszerünk teljesítménye és állapota miatt?

A napelem rendszerekről tudjuk, hogy a működésükhöz elengedhetetlen a napsütés, de mi a helyzet a téli időszakkal? Ha Téged is érdekel, mit tehetsz ilyenkor, olvass tovább!

Napelem rendszer télen


Hogyan befolyásolja az időjárás a napelem hatékonyságát?

A napelem rendszerek esetén a hatásfok az egyik legalapvetőbb jellemző. De mégis hogyan hatnak az időjárási tényezők a napelemünk működésére?

Hogyan befolyásolja az időjárás a napelem hatékonyságát?


Napelem fajták A-tól Z-ig

A napelemek különféle fajtái közt könnyű elveszni, így készítettünk számodra egy hasznos, átlátható útmutatót, mellyel többé nem lesz káosz a fejedben!

Napelem fajták A-tól Z-ig


A jégeső valóban kárt tehet a napelemben?

A napelem rendszerek működését tekintve az időjárási tényezők különösen fontosak. De mi a helyzet a jégesővel? Tényleg tönkre tudja tenni a napelem paneleket?

A jégeső valóban kárt tehet a napelemben?


Napelemes cellatechnológiák – mi gyűjti be a napenergiát?

Már tervezed a napelem rendszer vásárlását, de vannak kétségeid a működését illetően? Ismerd meg közelebbről a napelemeket, hogy ne legyen számodra ismeretlen a terep!

Napelemes cellatechnológiák