Minden, amit a napelemek tisztításáról tudni kell

Minden, amit a napelemek tisztításáról tudni kell

A járványidőszak már kellően megtanított minket arra, milyen fontos is a tisztaság.

A környezetünkben is zavaró tud lenni, és magunk sem szeretjük, ha koszosak vagyunk.

Ezzel pedig a napelemeink is így vannak.

Ugyanis, ha valamilyen makacs szennyeződés kerül rájuk, akkor hatékonyságuk csökken.

Ennek értelmében megnőhet a villanyszámlánk, így igen csak fontos odafigyelnünk arra, hogy időnként alaposan le legyenek takarítva.

Ezért érdemes tisztítani a napelemeket:

Tekintve, hogy a panelek kültéren helyezkednek el, az időjárás összes viszontagságának ki vannak téve, legyen szó hóról, fagyról, szélről vagy esőről.

Ami általában a legtöbb problémát okozza, az a nagy mennyiségű szálló por, a hó és a madárürülék, hiszen ez utóbbit például még az eső sem képes lemosni.

Ezen felül arra is érdemes odafigyelni, hogy a lehulló falevelek ne gyűljenek fel olyan helyen, ahol árnyékolhatják a cellákat.

Illetve nem csak a napelemek tetején, de az alján is képes összegyűlni annyi mennyiségű por, hogy az már szinte egy sárréteget képez, mely nagymértékben csökkenti a termelés hatékonyságát.

Ha nem végezzük, vagy végeztetjük el megfelelő időközönként a tisztítást, akkor arányaiban elmondható, hogy körülbelül 1-5%-os teljesítménycsökkenés is kialakulhat, amit már a villanyszámlán is megérzünk.

Viszont ha rendszeresen tisztítjuk, akkor nem csak a pénzünket, de napelemeink élettartamát is növelhetjük.

Milyen gyakran ajánlott tisztítani a napelemeket?

Milyen gyakran ajánlott tisztítani a napelemeket?

A napelemeket évente legalább egyszer javasolt tisztítani, de szükség esetén természetesen gyakrabban is.

Fontos megjegyezni, hogy nem szükséges azonnal professzionális tisztítást alkalmazni minden kisebb porréteg vagy szennyeződés esetén.

Az eső ezeket könnyedén le tudja mosni, hazánkban pedig szerencsére viszonylag gyakoriak az esőzések, egy hónap sem telik el csapadék nélkül.

A rövid ideig jelenlévő szennyeződés nem okoz nagy kiesést az energiatermelésben, így magasabb költséggel járna kihívni a szakembert, mintha egyszerűen csak megvárnánk a következő zivatart.

Amennyiben viszont valamilyen szennyeződés hosszú hónapokon át, vagy akár évek óta jelen van, az esetben mindenképp szakemberhez kell fordulni.

És házilag nem is érdemes nekiállni a tisztításnak?

Természetesen nekiláthatunk házilag is, viszont csakis azután, hogy alaposan utána néztünk a gyártó és a kivitelező elérhetőségein keresztül, milyen eszközöket ajánlanak takarításhoz, és mik a jótállás érvényességének feltételei.

A legfontosabb pedig a biztonság!

Mielőtt elkezdjük a tetőn elhelyezkedő napelemek tisztítását, győződjünk meg róla, hogy stabilan vagyunk rögzítve a megfelelő biztosító felszerelésekkel, elkerülve ezzel a baleseteket.

A napelemek tisztításához ioncserélt vagy desztillált vízre van szükség, valamint egy speciálisan erre a célra kifejlesztett szivacsra, vagy rongyra.

Ha nem megfelelő rongyot használunk, észrevétlenül is összekarcolhatjuk a panelek felületét, ezen tehát semmiképp nem érdemes spórolni.

A legmakacsabb szennyeződések ellen nem maró anyagú tisztítószert kell használni, azt, amit a gyártó ajánl.

A tisztítást kora reggelre, vagy késő estére kell időzíteni.

Ez két okból szükséges.

Egyrészt, hogy ne legyenek felforrósodva a napelemek, másrészt pedig, mert ilyenkor még nem éri el csúcsát az energiafogyasztás, tehát nem kell akkora kieséssel számolnunk, mint napközben kéne.

A napelem tisztítás tiltólistája

A napelem tisztítás tiltólistája

Van néhány körülmény, eszköz és módszer, amik fennállása esetén, vagy alkalmazásával, hatalmas kárt tehetünk napelemes rendszerünkben, így ezeket célszerű tiltólistára tenni.

  • Napsütés esetén tilos nekilátni, mert ha a napelemek felforrósodnak, az testi épségünket is veszélyezteti, továbbá a nagy hőmérséklet különbség hatására meg is repedhet a panel felülete víz hatására.
  • A gőztisztító berendezés és magasnyomású mosó is ártalmas lehet a napelemekre nézve.
  • Erősen savas kémhatású tisztítószer erodálhatja a napelemek szigetelését, ami még az áramütés kockázatát is növeli.
  • Semmiképp ne lépjünk rá a napelemekre, mert könnyebben megrepedhetnek, mint gondolnánk!

A nem megfelelő rongyok és szivacsok használatának mellőzését pedig azért érdemes hangsúlyozni, mert nem eredményez karcmentes, a csapvíz használata pedig cseppmentes végeredményt.

És mit tegyünk, ha hó fedi be a napelemeket?

 

És mit tegyünk, ha hó fedi be a napelemeket?Erre a válasz nagyon egyszerű: semmit, mert a dőlésszögnek köszönhetően előbb-utóbb lecsúszik róla.

Mivel Magyarországon általánosságban nem esik már annyi hó, hogy az több napon keresztül takarja a napelemeket, így érdemes megvárni, mire elolvad róla.

Azért sem ajánlott erőszakosan eltávolítani, mert a jeges tetőn könnyen megcsúszhatunk és leeshetünk.

Megfontolandó szakemberre bízni a dolgot

Bár saját kezűleg is megpróbálkozhatsz a tisztítással, ha nem szeretnéd kockáztatni biztonságodat, vagy azt, hogy esetleg rossz tisztítószert veszel, akkor érdemes szakembert hívni makacs szennyeződések esetén.

A napelemek tisztítását nagyon könnyű elrontani, így ha nem vagy biztos a dolgodban, ne félj segítséget kérni!

A megfelelő tisztítószereket nem egyszerű beszerezni, és nem is olcsó mulatság.

A szakemberek viszont rendelkeznek az összes elengedhetetlen tisztítószerrel és eszközzel ahhoz, hogy hatékonyan, biztonságosan, és gyorsan tisztává varázsolják paneleid felületét.

A legbiztosabb megoldás tehát az, ha ezt a feladatot a profikra bízod.

Normál esetben csak 1-2 évente van szükség arra, hogy szakszerű tisztítást igényelj, ekkor viszont érdemes a hozzáértőkre hagyatkozni saját magad, és napelemeid épségének érdekében is.

Ha épp most gondolkozol azon, hogy napelemes rendszert telepíttess, és nem szeretnéd a véletlenre bízni a kivitelezést, akkor kérj ajánlatot még ma az alábbi űrlap kitöltésével!

Munkatársaink hamarosan felveszik Veled a kapcsolatot!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

A napelem rendszer működéséről és az inverterről bővebben

A napelem rendszer működéséről és az inverterről bővebben


A nagy napelem „számháború”: ha napelemekről van szó, ne csak a számokra hallgassunk

Ebben a cikkünkben tisztázzuk a napelem panelek méretei és teljesítményei közötti összefüggéseket.

A nagy napelem „számháború”: ha napelemekről van szó, ne csak a számokra hallgassunk


Ismerd meg a szigetüzemű napelem rendszert!

Ha többet akarsz megtudni a szigetüzemű napelem rendszerekről, akkor most itt a lehetőség! Mik az előnyei, hátrányai, hogyan működik, és kiknek javasolt a telepítése?

Ismerd meg a szigetüzemű napelem rendszert!


A nagy kérdés: mennyi napelem kell egy házhoz?

Mégis hány napelemre van szükség egy működőképes rendszerhez? Összetettebb kérdés, mint gondolnád. Miért érdemes inkább a profikra hagyni a számolgatást?

A nagy kérdés: mennyi napelem kell egy házhoz?


Mennyit spórolhatsz egy napelem rendszerrel?

Mennyit spórolhatsz egy napelem rendszerrel?


Napelemek mérete, méretezése: mi az igazság?

Elvesztél a kilowattok és egyéb paraméterek sokaságában? Tényleg az a jobb napelem, amelyik nagyobb? Cikkünkből megtudod, valójában mik a lényeges adatok!

Napelemek mérete, méretezése: mi az igazság?


Napelem akkumulátorral – mi miatt lehet népszerűbb ez a megoldás Magyarországon is?

Szeretnéd megtudni, hogy milyen energiatároló megoldásokkal egészítheted ki napelem rendszered, és hogy mi köze az autóiparnak a szolár akkumulátorokhoz? Akkor olvasd el ezt a cikket!

Napelemek energiatároló szolár akkumulátorral


Mi kell ahhoz, hogy a napelemek termelése a maximumot hozza?

Az, hogy a napelemek mennyi áramot tudnak megtermelni, számos tényezőtől függ. Kíváncsi vagy, hogy a Te napelemeid elég energiát termelnének-e? A cikkünk segítségével közelebb juthatsz a válaszhoz!

Mi kell ahhoz, hogy a napelemek termelése a maximumot hozza?


Mit kell tudnunk a napelem farmokról?

Lehetséges nagyobb területen is napelem rendszereket telepíteni? A napelem farmokhoz kell plusz felszerelés? A következő bekezdésekben a napelem farmokkal ismerkedünk meg közelebbről.

Mit kell tudnunk a napelem farmokról?


Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?

Szeretnéd megismerni a különböző napelem rendszereket mielőtt kiválasztod a számodra legideálisabbat? Ismerd meg a szigetüzemű és a hibrid napelem rendszert és válassz tudatosan!

Szigetüzemű vagy hibrid napelem rendszer – melyiket válasszuk?


Áramkimaradás esetén mi történik a napelem rendszerrel?

Milyen hatással lehet egy váratlan áramszünet a napelem rendszeredre? Érdekel, hogy a különböző típusok hogyan reagálnak ilyen esetben? Cikkünkből választ kaphatsz kérdéseidre!

Napelem és áramszünet: hogyan viselkedik áramkimaradásnál a napelem rendszerünk?


Fekete keretes napelemek: miért lehet jó választás?

Manapság egyre több helyen láthatunk teljesen fekete napelemeket. De miért jó, ha a napelem kerete is fekete? Cikkünkben összeszedtük a mellette és ellene szóló érveket!

Fekete keretes napelemek: miért lehet jó választás?


Napelemezz okosan! – A smart napelemes rendszerekről röviden

Egyre jobban teret hódítanak a napelem piacon a smart napelemes rendszerek. Mik az előnyei, ha okos rendszerbe fektetünk be, és miben tér el pontosan a hagyományostól? Cikkünkből kiderül!

Smart napelemes rendszer


A napelem rendszer élettartama – milyen gyorsan öregednek a napelemek?

Szeretnél beruházni egy fotovoltaikus rendszerbe, de nem tudod, hogy mennyi ideig fogja termelni az energiát? Tudj meg többet a napelem élettartamáról, és oszlasd el a kételyeket!

A napelem rendszer élettartama


Napelem tagolt tetőre – optimalizálókkal megoldható a probléma?

Ha a tetőnek nincsenek nagy, egységes felületei, mi több, erősen tagolt, akkor is lehetséges napelem rendszer telepítése? Bizony, optimalizálóval pedig jobbá is tehető!

Napelem tagolt tetőre


A napelemek hatásfoka: mit jelent a gyakorlatban?

Egy napelem rendszer esetén nagyon fontos a hatásfok mértéke. Cikkünkből megtudhatod, mit jelent ez a fogalom, milyen tényezők befolyásolhatják, és az hogyan határozza meg a piac kínálatát!

A napelemek hatásfoka: mit jelent a gyakorlatban?


Működhetnek a napelemek nap nélkül?

Sokakban, talán éppen benned is felmerül a kérdés: mi a helyzet a napelemekkel felhős időben? Közvetlen napfény nélkül is képesek a termelésre? Most megtudhatod!

Működhetnek a napelemek nap nélkül?


Napelem rendszer télen – aggódjunk-e rendszerünk teljesítménye és állapota miatt?

A napelem rendszerekről tudjuk, hogy a működésükhöz elengedhetetlen a napsütés, de mi a helyzet a téli időszakkal? Ha Téged is érdekel, mit tehetsz ilyenkor, olvass tovább!

Napelem rendszer télen


Hogyan befolyásolja az időjárás a napelem hatékonyságát?

A napelem rendszerek esetén a hatásfok az egyik legalapvetőbb jellemző. De mégis hogyan hatnak az időjárási tényezők a napelemünk működésére?

Hogyan befolyásolja az időjárás a napelem hatékonyságát?


Napelem fajták A-tól Z-ig

A napelemek különféle fajtái közt könnyű elveszni, így készítettünk számodra egy hasznos, átlátható útmutatót, mellyel többé nem lesz káosz a fejedben!

Napelem fajták A-tól Z-ig


A jégeső valóban kárt tehet a napelemben?

A napelem rendszerek működését tekintve az időjárási tényezők különösen fontosak. De mi a helyzet a jégesővel? Tényleg tönkre tudja tenni a napelem paneleket?

A jégeső valóban kárt tehet a napelemben?


Napelemes cellatechnológiák – mi gyűjti be a napenergiát?

Már tervezed a napelem rendszer vásárlását, de vannak kétségeid a működését illetően? Ismerd meg közelebbről a napelemeket, hogy ne legyen számodra ismeretlen a terep!

Napelemes cellatechnológiák


Tűzveszélyes napelemek? Valós veszély, vagy csak megint félreértenek az emberek valamit?

Hatalmas port kavarnak a napelemek okozta tűzesetekről szóló hírek. Valóban tartanod kell ettől? Mutatjuk, miket tehetsz, hogy biztonságosan legyél környezettudatos!

Tűzveszélyes napelemek? Valós veszély?


Minden, amit a napelemek tisztításáról tudni kell

Időnként a napelem paneleknek is szükségük van professzionális tisztításra. Cikkünkből kiderül, hogy érdemes ezt elvégezni házilag, és mikor kell szakemberhez fordulni!

Minden, amit a napelemek tisztításáról tudni kell


Napelemek az esőben – A fejlődés nem áll meg!

Hogyan teljesít a napelem rendszer, mikor esős az idő? Mennyire befolyásol ez minket ténylegesen? Milyen technológiával lehet ebből előnyt kovácsolni?

Napelemek az esőben – A fejlődés nem áll meg!