Elektromos autó töltése otthon, napelemekkel – lehetséges?

Elektromos autó töltése otthon, napelemekkel – lehetséges?

Az elektromos autók, vagy legalábbis a hibridek egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvendenek szerte a világon.

Néhány évvel ezelőtt még rengetegen voltak szkeptikusak – sok esetben joggal – mivel az akkumulátorok technológiája nem állt ilyen magas szinten, igen rövid távon voltak csak használhatóak a villanyautók.

Azonban az energiatárolás technológiája folyamatosan fejlődik, és ma már igen sok kilométert tehetünk meg egyetlen töltéssel.

Tény, nincsenek az utak mellett töltőállomások úgy, mint a benzinkutak, és maga a folyamat is időigényesebb, éppen ezért, ha tényleg nagy távolságra utazunk, még mindig praktikusabb a robbanómotor.

De napi használatra egy villanyutó ma már teljesen jó, hiszen csendesebb, dinamikusabb, és a kibocsájtása is zéró.

Azonban ha hálózati áramról akarjuk tölteni, az igen költséges – létezik ennél gazdaságosabb módszer is?

A válasz ismét, és nem meglepő módon, a napelemekben rejlik.

Az „árammal tankolt” autó előnyei

Arról, hogy mi mindenben jobb vagy rosszabb egy elektromos autó a hagyományos, benzinnel vagy dízellel működő társainál, igen hosszan lehetne írni – ahogyan sokan meg is teszik azt különböző portálokon.

Tehát anélkül, hogy ténylegesen belemennénk a részletekbe, pár pontban szedjük össze, milyen előnyöket hordoz magában, ha villanyautót veszünk!

  • Mindenek előtt, ami a legtöbbeket meggyőzi: nulla emisszió. Az elektromos autók semmiféle káros gázt és égésterméket nem bocsájtanak ki magukból.
  • Ott van aztán a gyorsulás: egy villanyautó lényegesen dinamikusabban reagál, ha „gázt adunk”, mivel a nyomatékot a villanymotor közvetlenül adja át.
  • Nem elhanyagolható a dizájn sem: az új elektromos járművek már lényegesen szemet gyönyörködtetőbbek és formatervezettebbek, mint a korai típusok.
  • Ezen kívül nagyon csendesek: mivel nem történik belső égés a motorban, így szinte hangtalanul suhannak az utakon.

Viszont ha tölteni szeretnénk őket, és ezt nem egy nyilvános állomáson tesszük, akkor, ahogy azt már említettük, igencsak megugrik a villanyszámlánk.

Nem szeretnél vagyonokat költeni az otthoni töltésre?

Nem szeretnél vagyonokat költeni az otthoni töltésre?

Érthető, ha nem szeretnéd az áramköltségeidet megsokszorozni azért, mert haladsz a korral, gondolsz a környezetre, és elektromos autót vezetsz.

Ráadásul hazánkban a hálózati elektromosság jó része nem környezetbarát forrásból, hanem lengyel és ukrán szénerőművekből származik – vagyis süthetjük a környezettudatosságot.

Márpedig ahhoz, hogy akár egy métert is menni tudj, bizony tölteni kell a járműved akkumulátorait.

Hogyan teheted meg ezt úgy, hogy ne menjen rá inged-gatyád, és a zéró kibocsájtás is megmaradjon?

Valószínűleg már kitaláltad: napelem rendszer segítségével!

Így van, egy háztartási méretű naperőmű is alkalmas lehet arra, hogy elektromos autót tölts róla.

Természetesen nem mindegyik napelem rendszer alkalmas erre, hiszen eleve úgy kell tervezni, hogy ez is bele legyen a dologba kalkulálva.

Az egyik varázsszó pedig, amivel az autótöltés is lehetségessé válik, a hibrid rendszer.

Mitől különleges egy hibrid napelem rendszer?

Mitől különleges egy hibrid napelem rendszer?

A hagyományosnak mondható, hazánkban is a legszélesebb körben alkalmazott hálózatba visszatápláló rendszerekhez képest a hibrid rendszer egy kicsit különböző.

Erről korábban már írtunk hosszabban, ha érdekel, akkor itt elolvashatod.

Pár szóban összefoglalva:

  • a hibrid napelem rendszer egyfajta átmenet a visszatápláló és a szigetüzemű között;
  • egyaránt kapcsolódik a hálózathoz és tölt akkumulátorokat;
  • szükséges hozzá egy speciális hibrid inverter, enélkül nem működőképes;
  • kifejezetten költségkímélő, mert csak akkor vesz fel szolgáltatói energiát, ha az elraktározott már elfogyott.

Nyugat-Európában ez a legnépszerűbb típus, mivel ott már jó ideje nincs vagy nem is volt szaldós elszámolás, vagyis az energia adás-vétele mindkét irányba kereskedelmi alapon, meghatározott tarifák szerint működik.

És pont ez a kettős működése teszi az elektromos autók szempontjából érdekessé, ugyanis a megfelelő kiegészítéssel nem csak telepített, háztartási tárolók töltése lehetséges vele, hanem az autó akkumulátoraié is!

Vagyis akkor napenergiával működhet az autóm?

Vagyis akkor napenergiával működhet az autóm?

Gyakorlatilag igen, hiszen a napelemek által fejlesztett energia, még ha nem is közvetlenül, de akkor is a villanyautóban kerül felhasználásra.

Így nem csak, hogy a járműved folyamatosan működésképes lesz, de ráadásul gyakorlatilag ingyen töltöd bele az áramot.

Felmerülhet viszont Benned a kérdés: hogyan töltődhet az autó, ha a rendszer napközben termel, Te viszont távol vagy és használod?

Az egyik megoldás erre, hogy speciális, ilyen célra is alkalmas inverterrel készül el a rendszer, így amikor hazaérve csatlakoztatod a töltőt a kocsihoz, akkor annak az akkumulátorait kezdi el feszültséggel tölteni a nap közben feltöltött tárolókról.

Ehhez természetesen eleve így kell megtervezni a napelem rendszert a szükséges belső akkumulátor-kapacitással, hiszen nem mindegyik inverter képes ilyesmire, és a névleges teljesítménybe is bele kell számolni ezt a fajta felhasználást.

De létezik más út is

De létezik más út is

Egy másik lehetőség, hogy speciális inverter helyett egyszerű, visszatápláló napelem rendszerrel is tölthesd az autódat, az okos számolás.

Így van, ha a kezdetekkor jelzed, hogy elektromos autót is szeretnél tölteni, akkor a tervező szakember annak a fogyasztását is belekalkulálja a folyamatba.

A lényeg, hogy a jármű este töltődik, amikor nincs termelés, a rendszer pedig nappal termel, amikor nincs fogyasztás, így a kettő kiegyenlíti egymást.

Persze ez csak a nálunk még mindig működő szaldós elszámolással lehetséges, de, mint tudjuk, ez nem tart örökké, így ha ezt a módot választod, akkor érdemes mielőbb belevágni.

Rossz hír: nincs most lehetőség a hálózatra csatlakozni napelem rendszerrel

Az ideiglenes csatlakozási tilalom még mindig érvényben van Magyarországon, amely a visszatápláló napelem rendszerek csatlakozását korlátozza az elavult és túlterhelt elektromos hálózat miatt.

A szabályozás alól csak azok a kérelmezők mentesülnek, akik még az 2022. október 31-i határidő előtt beadták kérelmüket.

Az új rendszerrel rendelkezőknek számolniuk kell az árak változásával és a szaldó elszámolás megszűnésével is.

Napelem rendszert szeretnél elektromos autóhoz?

Akkor jobb helyre nem is fordulhattál volna, mint hozzánk!

Ugyanis tervező-kivitelező partnereink akár a Te rendszeredet is megépíthetik, függetlenül attól, hogy hol laksz!

A Nap mindenhová süt, nincs olyan, hogy valahol ne lenne jó befektetés egy háztartási méretű naperőmű!

Mindössze annyi a dolgod, hogy a megfelelő adatok megadásával kitöltöd az űrlapot, és elküldöd az árajánlatkérésedet, hogy területileg illetékes partnercégünk felvehesse Veled a kapcsolatot!

Így minden további részletet megbeszélhettek, kezdve a terveiddel, szándékaiddal, és az ingyenes felmérés időpontjával!

Kérj árajánlatot mielőbb, és csatlakozz Te is a napelemesek egyre nagyobb táborához!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Napelemes járművek Magyarországon

Napelemes járművek Magyarországon


Napelem Odüsszeia – világkörüli úton a napfénnyel működő repülőgép

Napelem Odüsszeia – világkörüli úton a napfénnyel működő repülőgép


„A robogók Teslája” begördül Európába

„A robogók Teslája” begördül Európába


A világ első, teljesen önellátó hajója világkörüli útra indul

A világ első, teljesen önellátó hajója világkörüli útra indul


21 ezer liter dízelt spórol a napelemes vonat!

21 ezer liter dízelt spórol a napelemes vonat!


Nem akármilyen új fejlesztésű napelemes gépjárművel rukkol elő az Audi

Nem akármilyen új fejlesztésű napelemes gépjárművel rukkol elő az Audi


Kanada, a lakókocsis és a kecskeméti főiskola diákjai is a napelem mellett döntöttek

Kanada, a lakókocsis és a kecskeméti főiskola diákjai is a napelem mellett döntöttek


Majdnem 1 hónap folyamatosan a levegőben – erre is csak egy napelemes repülő lehet képes

Majdnem 1 hónap folyamatosan a levegőben – erre is csak egy napelemes repülő lehet képes


2 lépéssel közelebb a napelemes közlekedéshez?

2 lépéssel közelebb a napelemes közlekedéshez?


A Volvo már napelemekkel működteti a gyárait

A Volvo már napelemekkel működteti a gyárait


Elektromos autók töltése napelemekkel: a jelen és a jövő lehetőségei

Az elektromos autók töltése ma már nem jelent különösebb gondot, de léteznek már környezetkímélő megoldások is, melyek közül van pár, ami még fejlesztés alatt áll.

Elektromos autók töltése napelemekkel: a jelen és a jövő lehetőségei


A jövő napelemes autópályái

A jövőben folyamatosan várhatók lesznek az újabb napelemes elképzelések. A napelemes autópályák ötlete is ilyen.

A jövő napelemes autópályái


A Toyota folyamatosan bővíti a napelemeinek számát

A környezettudatosság egyre több autógyártónál játszik fontos szerepet. A Toyota ebben is az élen jár, ám nem csak a hibrid rendszerének köszönhetően.

A Toyota folyamatosan bővíti a napelemeinek számát


Úton a jövő felé: közeledik a napelemes lakóautók kora

A hosszú kirándulások környezetbarát megoldása: hamarosan a lakókocsink is teljesen napenergiával működhet, és akár napi 730 kilométert is megtehetünk majd vele!

Úton a jövő felé: közeledik a napelemes lakóautók kora


Elektromos autó töltése otthon, napelemmel

Az elektromos autók egyre többeknek keltik fel az érdeklődését, nem véletlenül. Viszont tudtad, hogy napelem rendszerrel is tölthetőek? Ha többre vagy kíváncsi, kattints!

Elektromos autó töltése otthon, napelemmel


Mennyi plusz napelem kell elektromos autó töltéséhez?

Az elektromos autók otthoni töltése plusz költséget jelenthet, viszont a napelemek most is megoldással szolgálnak! Érdekel, hány plusz napelemet igényel egy e-jármű?

Mennyi plusz napelem kell elektromos autó töltéséhez?