Nem minden arany, ami fénylik, avagy több buktatója is lehet a hazai napelemes pályázatoknak
Forrás: Google Maps
A napelemekkel kapcsolatos hazai pályázatok, támogatások a hozzá nem értő, laikus ember számára első ránézésre vonzónak tűnhetnek, azonban ha jobban szemügyre vesszük őket, rájöhetünk, hogy a valóság teljesesen más, hiszen bizonyos járulékos költségeket is magukkal hozhatnak.
Az egyik régi, mostanra már több évvel ezelőtt leállított pályázat például nem kevés akadályt is a pályázók elé fektetett, ezért sokakban rendülhetett meg a bizalom.
Szerencsére a mostani lehetőségek már jóval barátságosabbak, ám továbbra sem árt nyitott szemmel és füllel figyelni, hiszen a siker így sem garantált.
Segítünk tisztábban látni a helyzetet.
Már a kezdés is megviselheti a pénztárcánkat
Bár az közismert, hogy a napelemek felszerelése nem egy olcsó mulatság és a rendszer az árát csak a befektetés után 8-10 évvel hozza vissza, de bizonyos kiírások, pályázatok egyéb költségeket is igényelnek.
Például szükséges lehet előzetesen elkészíttetni egy energetikai tanúsítványt is, mely megmutatja, hogy a beruházás előtt milyen energiahatékonysági szinten áll az otthonunk.
Miért van szükség energetia hatékonysági tanúsításra?
Forrás: 24.hu
Többek között az sem mindegy, milyen házban lakik
Bizonyos esetekben a napelem rendszer telepítése nem oldja meg a problémákat.
Ugyanis ha az épület nincs olyan állapotban, hogy a rendszer hatékonyan el tudja látni a feladatát, akkor beruházni sem érdemes rá.
Egy külső szigeteléssel, nyílászárócserével első körben lehet, hogy sokkal jobb eredményt lehet elérni, arról nem is beszélve, hogy a tetőszerkezet állapota sem mindegy a napelemek szempontjából.
Vagyis addig, amíg az épület nem képes a megfelelő kondíciókat biztosítani, addig napelem rendszerben sem feltétlenül érdemes gondolkodni.
A régi pályázat sokak számára volt elérhetetlen
Sokakat rosszul érintett az a hír is annak idején, hogy kizárólag napelemre pályázni sem feltétlenül érte meg, ha egyébként megvolt a pályázathoz szükséges alaptőke, és minden előírásnak megfelelt a pályázó.
Hiába indult tehát a 2014-ben útjára az Otthon Melege elnevezésű (azóta lejárt) kormányzati projekt programja, ami a családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására nyújtott közel 5 milliárd vissza nem térítendő támogatást - tehát elvileg a napelemek felszerelésére is – valójában csak együttes pályázati cél meghatározása mellett volt esély támogatáshoz jutni.
Az együttes pályázati cél azonban újabb költségeket rótt az esetleges pályázóra.
A cél nemes volt, sok hibával
Fotó: Kummer János
De konkrétan akkor mi is a probléma?
A probléma elsősorban az volt, hogy a különböző, a fentiekben már taglalt korlátozás miatt eleve nem sok ember vehette igénybe a pályázatot, ami láthatóan célja is volt a kormánynak.
Ennek köszönhetően pedig pont azoknak nem segített ez a program, akik szerették volna, hiszen, akinek volt annyi pénze, hogy megfinanszírozza a beruházást előre, az vélhetően nem öreg, szigeteletlen, és rossz fűtéssel ellátott épületben laktak.
Milyen pályázattal lehet nyerni?
Forrás: 24.hu
Ami kimaradt, avagy amit még tudni érdemes a régi pályázatról
A program meghirdetésekor rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretösszeg elosztása régiónként történt épületszám/régió arányban megosztva.
A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető CO2 megtakarítás figyelembevételével rangsorolták.
Ezen kívül pedig a támogatás az elszámolható költségek 40-55%-ára volt igényelhető a megvalósítandó fejlesztés összetettségétől függően, ezzel ösztönözve az épületek komplex fejlesztését.
Az igényelhető támogatás maximális összege 2,5 millió forint volt.
Támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatták be az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező érdeklődők 2016. július 1-jétől, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.
Végszó gyanánt
Összességében tehát elmondható, hogy a fentiekben bemutatott pályázat útján igencsak nehéz volt bármilyen összeget elnyerni, hiszen nagy volt a verseny, illetve a pályázati feltételek sokak számára nem voltak teljesíthetőek.
Ám a régi, szigorú pályázati és támogatási lehetőségek ideje szerencsére elmúlt, és a manapság futók már jóval pályázó-barátabbak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeket ne kellene komolyan venni, illetve ne kellene megfelelni ugyanúgy a feltételeknek, ám a lehetőségek sokkal nyitottabbak.
Szóval, ha napelem rendszerre vágysz, és akár valamilyen támogatás útján szereznél hozzá pénzt, illetve a költségeidet visszaigényelnéd, akkor kérj tőlünk árajánlatot mielőbb!
A Te megyédben illetékes partnerünk felveszi Veled a kapcsolatot, és vele megbeszélhettek minden további részletet!
Zöld hitel: használj megújuló energiát, fektess napelembe, és használd ki maximálisan az ebből adódó lehetőségeket!
Napelemet szeretnél, de hiányolod az állami támogatási csomagokat, esetleg lecsúsztál a nagyobb pályázatokról? Nézz szét a piaci hitelkonstrukciók között!
Napelem a házadra: érdemes-e mindig várni egy újabb pályázatra?
A jövő már csak karnyújtásnyira van, jönnek is a pályázatok az elérésének segítésére, mégis kevesebbeknek van napelemes rendszere, mint ahányaknak megérné!
Az önerőből finanszírozott napelem rendszer előnyei
Napelem rendszer önerőből? Gyorsabb, kedvezőbb és rugalmasabb megvalósítást tesz lehetővé, ráadásul lehetőséget is ad személyre szabott napelemes rendszer tervezésére.
Újabb napelem hitel? Az MFL kölcsöne hoz új erőt a napelemeknek?
Új időszámítás kezdődik a zöld lakáshitelek számára.A napelemes technológián keresztül mutatjuk be neked, hogy miért érdemes a zöld utat választani.
Még mindig a napelem pályázatra vársz? Lehet, hogy ezért futsz majd ki az időből…
Sokan várják a 100%-os napelem pályázat következő fordulóját – de megéri nekik? Lassan kifut az időből az, aki nem hajlandó önerőből napelem rendszerbe fektetni.
Nem opció a pályázat vagy az önerő? Hitelből is lehet napelemed!
Vannak olyan helyzetek, amikor sem a pályázati út, sem az önerő nem megoldás a napelem rendszer finanszírozására. Ilyenkor lehet egy jó opció a hitel igénylése!
Napelem rendszer hitelből – a finanszírozás egy másik járható útja?
Hitelből finanszírozni a napelem rendszeredet egyáltalán nem eretnek ötlet, és el is mondjuk, hogy miért! Ha érdekel, hogy hogyan érdemes nekiállnod, tarts velünk!
Napelem rendszer önerőből: 3 ok, amiért érdemes belevágni
Miért járnak sokszor jobban azok, akik nem várnak a tökéletes pályázatra, hanem önerőből valósítják meg napelem rendszerüket? Összegyűjtöttünk 3 érvet ezzel kapcsolatban!
5 mód arra, hogyan szerezz pénzt napelem rendszerre
A napelem rendszer telepítés alapvetően pénzkérdés, ezt nem lehet tagadni. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy többféle módon is finanszírozhatjuk ezt a befektetésünket!
Lehet-e a napelem rendszert H tarifával kombinálni?
Napjainkban már olyan áramszolgáltatások is elérhetők, melyek olcsóbban láthatják el árammal a megújuló forrásokból működtetett fűtésrendszerünket. Ismerd meg Te is a H tarifát!
Napelem telepítés kedvező hitellel: a Zöld Otthon Program
Az új Zöld Otthon Program nagy lehetőségeket kínál az energiahatékony otthon kiépítésén gondolkodóknak, fellendítve a zöld lakások iránti kereslet-kínálat rendszerét is.
Napelem lakáskasszából
Érdekel, hogy milyen lehetőségeid vannak, ha lakáskasszából finanszíroznád napelem rendszered kivitelezését? Cikkünkből megtudhatod, és azt is, hogy miért éri meg ez a befektetés.
Napelem hitel vagy támogatás – melyik elérhető jelenleg?
Bár a napelem hitel és állami támogatás nagyon nagy anyagi segítséget jelenthet, a napelem rendszer kiépítése még ezek nélkül is megéri. A cikkünkben bemutatjuk, hogy miért is!
Ha kérdéseid lennének: itt van minden, amit a napelem adóról tudnod kell
Kamatmentes hitel a napelem rendszerekre!
Beszéljünk a napelem árakról, és a valódi minőségről!
Mennyi az annyi, és mi a valódi minőség kulcsa? Mit tud nyújtani a hazai napelem piac?
Napelem rendszer kalkulátor
Napelem rendszer kalkulátor az EU jóvoltából: mutatjuk, hogyan használhatod!