Új vissza nem térítendő támogatás vállalkozásoknak

Új vissza nem térítendő támogatás vállalkozásoknak

Egy vállalkozó számára a legkevésbé sem mindegy, hogy a cége mekkora fenntartási költségeket igényel.

Minél többet kell ugyanis a fenntartásra áldozni, annál kisebb árréssel kénytelen dolgozni, ha talpon akar maradni a versenyben.

Egy milliárdos bevételű multi cégnek is fájdalmas tud lenni a magas önfenntartási költség, de egy közép- vagy kisvállalkozónak különösen az.

Amikor minden forintnak megvan a helye, és minden árajánlatot úgy kell összeállítani, hogy azon legyen valamennyi haszon, akkor fokozottan érdemes elgondolkodni rajta, érdemesebb lenne-e energetikailag fejleszteni?

A válasz pedig: mindenképpen, hiszen minél gazdaságosabban, minél hatékonyabban működik egy kisvállalkozás, annál nagyobb az esélye annak, hogy hosszútávon képes lesz talpon maradni.

Az energetikai fejlesztések céljából újonnan elindított, vissza nem térítendő támogatáson alapuló pályázati program pont az ilyen fejlesztésekre vágyó mikro-, kis- és középvállalkozásokon segíthet!

Megújulóban a jövő

Megújulóban a jövő

Két különböző, de nagyon is összefüggő irányba lehet benyújtani a pályázatot a támogatásra, mégpedig energetikai fejlesztésre és megújuló energia felhasználásra.

Mindkét lehetőség igen hasznos lehet egy kisvállalkozás számára, azonban fontos a kettőt elkülöníteni, hiszen teljesen más azok rendeltetése.

Amíg az egyik a felhasznált energia gazdaságosabb felhasználására, addig a másik magának az energiának az előállítására szolgál, így tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mire nyújtod be a pályázatot.

A megújuló energia felhasználását megcélzó szakasz elsősorban napelem rendszerek telepítésére irányul, a vállalkozások áramfelhasználásának részben vagy egészben való kiváltására.

Vagyis mindenképpen csak belső használatra, a vállalkozás tevékenysége során felhasználásra kerülő áram megtermeléséhez építtethető, magáncélra nem.

Ezen kívül ide tartozik még a fűtési, illetve általános felhasználású melegvíz-rendszer kiépítése hőszivattyúval, továbbá a biomassza üzemeltette kazánrendszer telepíttetése is.

A kiépíttetni kívánt napelem rendszerre benyújtott pályázathoz nem szükséges energetikai tanúsítvány benyújtani, viszont az elbírálás a mért fogyasztások után történik, szóval a pár éve használaton kívüli épületek kiesnek a lehetőségek közül.

Árajánlatkérés itt!

Energetikai korszerűsítés

Energetikai korszerűsítés

Az energetikai fejlesztéssel kapcsolatosan igényelhető pénz elsősorban az épületfejlesztéseket célozza.

Vagyis az épületek külső homlokzatának hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, valamint a fűtési rendszerek korszerűsítése tartozik ide.

Ezek is nagyon fontos részei lehetnek egy vállalkozás korszerűsödésének, nem feltétlenül csak az energiatermelésre kell koncentrálni.

Egy rossz műszaki állapotban lévő épület igen komoly veszteségeket képes okozni anyagilag, hiszen a régi, szelelő ajtók-ablakok, szigeteletlen falak és födém a hő jelentős részét hagyja elszökni, ezért hosszabb ideig és nagyobb fokozaton szükséges a fűtést üzemeltetni, és az öngerjesztő folyamat folytatódik tovább.

Ha mindehhez egy korszerűtlen fűtésrendszer is párosul, akkor egyenes az út az elégtelen munkakörülmények felé.

Sajnos nem minden vállalkozó fektet kellő hangsúlyt a cége székhelyének, vagy a munkavégzés helyének megfelelő karbantartására, ez pedig egészségkárosodáshoz, avagy az alkalmazottak általános elégedetlenségéhez, a teljesítmény romlásához vezethet.

Egy korszerűsített, megfelelően funkcionáló épület viszont mindamellett, hogy gazdaságosabb a fenntartása, a biztosított körülményekben is sokkal jobbat kínál.

A pályázat érdekességei, részletei

A pályázat érdekességei, részletei

A GINOP-4.1.4-19 program keretében meghirdetett felhívás, mint azt már említettük, ezúttal is a kis- és középvállalkozásoknak szól, az ő fejlesztéseikkel foglalkozik.

A keretösszeg 20,4 milliárd forint, és 2020. január 15-ig lehet benyújtani a pályázati kérelmeket.

A kezdeményezés elsődleges célja az emlegetett kisebb vállalkozások versenyképességének javítása, valamint a fenntartáshoz szükséges energia előállítása okozta környezeti terhelés csökkentése.

Külön érdekesség, hogy a pályázat keretében anyagköltség és munkadíj is elszámolható, viszont csak olyan mikro-, kis- és középvállalkozás pályázhat, ami már legalább egy befejezett üzleti évvel rendelkezik.

Tehát az senki számára nem járható út, hogy gyorsan létrehoz egy céget a támogatásért, itt valóban kisvállalkozások megsegítése, a vállalkozók dolgának megkönnyítése a cél.

A megpályázható minimum összeg 3 millió forint, a maximum pedig 100 millió, vagyis elég széles annak a spektruma, hogy mekkora korszerűsítés fér bele.

Viszont ez a munkálatoknak maximum az 55 százaléka lehet, vagyis, kicsivel kevesebb, mint a felét önerőből kell biztosítani.

A megpályázott és megkapott összeg viszont vissza nem fizetendő támogatás.

Valamint nagyon fontos, hogy a pályázatot csak Budapesten és Pest megyén kívüli telephelyű cégek igényelhetik!

Árajánlatkérés itt!

A szükséges papírmunka

Általában az efféle pályázatokhoz jelentős mennyiségű dokumentumot, kimutatást, könyvelési adatokat, tanúsítványokat és minden egyebet kell mellékelni, ami önmagában még nem probléma, hiszen az állami szerv is tudni szeretné, kihez és miért kerül a pénz.

Viszont ami gyakran gondterhelt pillanatokat hozhat, az a több, különböző vállalkozó által kiállított árajánlat a kivitelezésre, igazolandó, hogy nem a sógor-koma cégének akarok bevételt szerezni.

E pályázat ilyen tekintetben is egy kissé rendhagyóbb, mint a megszokott, hasonló támogatásokért és fejlesztésekért folyó hasonló lehetőségek.

A hivatalos közlés szerint ugyanis a költségvetés előzetes becslés alapján is kiszámítható, nem szükséges a kötelező dokumentumok mellé három független árajánlatot is benyújtani.

Sőt, további érdekesség, hogy több épülettel, épületegyüttessel is lehet pályázni, abban az esetben, ha a szóban forgó telephely, fióktelephely a korábbi években kiírt támogatásokban nem részesült.

A tervek szerint a résztvevő vállalkozások épületei két kategóriával jobb energetikai besorolást kell, hogy kapjanak, mint amilyet a fejlesztések megkezdése előtt képviseltek.

Kötetlenség, függetlenség

Kötetlenség, függetlenség

A mostanában startoló pályázat egyik hatalmas előnye, hogy nincs ágazati, iparági korlátozása.

Vagyis egy asztalosműhely ugyanúgy igénybe veheti, mint egy pékség, vagy egy kozmetikus, könyvelői iroda, vagy bármi más.

Hiszen nem egy adott tevékenységnek, szektornak a felhozása a cél, hanem a kis- és középvállalkozások felzárkóztatása, jobb helyzetbe hozása.

Azt viszont figyelembe kell venni, hogy lakáscélú felújításra a támogatás nem használható, vagyis önálló telephelyű cégek jelentkezését várják, például irodaépületek, üzemcsarnokok, üzemi épületek fejlesztéséhez.

A nyertesek számára a beruházás megvalósítására két év áll majd a rendelkezésére, vagyis nem kell rögtön, egy fél éven belül felmutatni az eredményt.

Tehát a Budapesten és Pest megyén kívül található kis- és középvállalkozók számára igen komoly lehetőséget nyújt most a GINOP program, hiszen ha valaki régóta tervezett felújítást, korszerűsítést, megújuló energiára váltást, akkor most a költségeinek több, mint a felét elnyerheti támogatás formájában!

Ajánlatkérő űrlap

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.