3 millió forint vissza nem térítendő Otthonfelújítási Támogatás napelem rendszerre a magyar családoknak! (LEZÁRULT PÁLYÁZAT)

FONTOS INFORMÁCIÓ: a hatalmas érdeklődés miatt a kivitelező cégek többsége az önerős beruházásokat részesíti előnyben, így aki támogatással tervez napelem rendszerre, az jelentősen hosszabb átfutási, várakozási idővel számolhat.

3 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelem rendszerre a magyar családoknak!

Otthonfelújítási program, nem csak felújításra!

2020. november 18-án egy videóban Novák Katalin közzétette, hogy mi mindenre fordítható a 2021. január 1-jén induló új támogatás.

Az otthonfelújítási programként futó pályázat elsősorban – mint ahogy azt a neve is mutatja – a családok otthonainak felújítását célozza, azonban arra is fény derült, hogy napelem rendszerre is fordítható.

A támogatás egyszeri és vissza nem térítendő, a maximális összegét 3 millió forintban határozták meg, és a felújítási költségek, illetve a befektetett javak legfeljebb 50%-át fedezheti.

Ez eddig mind szép és jó, azonban az is elhangzott, hogy utólagos támogatásról van szó, vagyis az igénylőknek először a teljes összeget bele kell tenniük, és csak a munka befejeztével kaphatják vissza költségeik felét.

Emellett van néhány szigorú feltétel is, amelynek meg kell felelnie a pályázóknak.

Amit a csomag tartalmaz

Amit a csomag tartalmaz

Novák Katalin nemes egyszerűséggel „Magyarország legnagyobb otthonteremtési programjának” nevezte a pályázati tervezetet, és való igaz, hogy ennyire széleskörűen felhasználható támogatás még nemigen fordult elő.

A közlemény fontosabb pontjai ezek voltak:

  • a felújítási programban elérhető maximális támogatás 3 millió forint;
  • 27% helyett 5%-osra csökken az újértékesítésű ingatlanok áfája;
  • ez az 5% is visszaigényelhető a CSOK-ot igénybe vevők számára;
  • támogatni fogják a többgenerációs ingatlanokat;
  • a felújítás, korszerűsítés, csinosítás fogalmát igen szélesre tárták;
  • valamint napelemes rendszerre is felhasználható.

Emellett külön kihangsúlyozta, hogy kifejezetten a gyermeket nevelő vagy váró családok támogatása a cél, így igényelhetik házaspárok, élettársak, sőt, egyedülállók és elváltak is.

A külön élő szülők osztozhatnak is a támogatáson, ha mindketten részt vesznek a nevelésben.

Pontosan milyen munkálatokra vehető igénybe a támogatás?

A tárca nélküli miniszter nem véletlenül hangsúlyozta, hogy korábban soha nem volt még ennyire széles körű lakásfelújítási pályázat.

A lista igen hosszú, és önmagáért beszél:

  • mindenféle közműszolgáltatások bevezetése, belső hálózatuk fejlesztése;
  • fűtési rendszer kiépítése, korszerűsítése akár megújuló energiaforrással is, fűtésrendszer elemeinek cseréje;
  • épületszigetelés, beleértve a külső- és belső hőszigetelést, vízszigetelést, lábazatszigetelést;
  • használati meleg víz rendszer kiépítése, fejlesztése vagy tartozékainak cseréje, megújuló energiaforrás alkalmazásával is;
  • tetőzet cseréje, felújítása;
  • nyílászáró beépítése, cseréje;
  • klímaberendezés beszerelése, cseréje;
  • WC és fürdőhelyiség felújítása, illetve építése ott, ahol még nincs ilyen;
  • napelemes rendszer vagy napkollektor kiépítése;
  • kéménykorszerűsítés;
  • beltéri lépcső építése, felújítása;
  • térburkolat, külső lépcső készítése;
  • galériaépítés;
  • garázs vagy kocsibeálló építése;
  • külső- és belső burkolatok készítése, cseréje;
  • festés, mázolás, tapétázás;
  • valamint akadálymentesítés, ha a gyermek mozgáskorlátozott.

Ez természetesen nem a teljes lista, csak azok a legfontosabb pontok, melyek a legtöbbeket érinthetnek, érdekelhetnek.

Ezek mindegyike után igényelhető az 50%-os költségvisszatérítés, amennyiben a munkálatok és a pályázat benyújtási körülményei megfeleltek az előírásoknak.

A teljes listáért érdemes elolvasni a Magyar Közlöny ide vonatkozó, 2020. november 25-én megjelent, 259. számát, vagy az 518/2020 (XI. 25.) számú kormányrendeletet.

Ha érdekel a teljes videó, itt megnézheted:

Vannak bizonyos feltételek

Ahogy azt már a cikk elején is írtuk, a támogatás igénylése feltételekhez van kötve, és nem is akármilyenekhez.

Ezekkel a kritériumokkal pedig jelentősen leszűkítik azok körét, akiknél szóba jöhet a támogatási igény jogossága, akár tatarozásról, akár napelem rendszerről van szó.

Aminek meg kell felelni:

  • legalább egy gyermekkel kell a családnak rendelkeznie, bár az életkori spektrum igen széles, hiszen a várandósság 12. hetétől a betöltött 25. évig érvényes;
  • legalább 1 évnyi folyamatos társadalombiztosítási jogviszonyra van szükség 30 napnál nem hosszabb megszakítással, azonban ez a megszakítás nem számít bele az egyéves jogosultsági időszakba (ebbe a külföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok is beletartoznak, ha Magyarországon is elismert oklevél megszerzéséhez vezet);
  • valamint teljesen köztartozásmentesnek kell lennie a jelentkezőnek.

Tehát azoknak, akiknek nincs 25 évesnél fiatalabb gyermekük, vagy köztartozásuk van, azok sajnos alapból elesnek a pályázattól.

Ezen kívül az is külön szabály, hogy minden család csak egyszer veheti igénybe a támogatást, tehát személyhez és nem ingatlanhoz kötött.

Azaz, ha az igénybevételt és a felújítást követően a família mégis költözni kényszerül, többé nincs lehetőségük részt venni a programban.

Mi a helyzet a napelemes résszel?

Különösen részletekbe menő tájékoztatás a napelem rendszerekkel kapcsolatban sem a nyilatkozatban, sem pedig a Magyar közlönyben nem jelent meg, azonban a felsorolásban kiemelt helyet kapott.

Ebben az esetben is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a renoválás esetén, vagyis a költségek 50%-áig igényelhető vissza ilyen módon a befektetés.

Egyébként munkadíjra és anyagköltségre is elszámolható a költségtérítés, egész pontosan fele-fele arányban, igazodva a kisebb összeget felemésztőhöz.

Az Államkincstár által kibocsájtott tájékoztatóban részletesen meg lehet ismerni az elosztással kapcsolatos feltételeket.

Hogy is működik ez a fele-fele arányú költségtérítés?

Például, ha egy 5 millió forintos felújításból az anyagköltség 4 millió, a munkadíj pedig 1 millió forint volt, akkor a maximálisan megítélhető költségtérítés 2 millió forint.

Illetve ha valaki ki szeretné használni a 3 milliós maximális összeget, akkor 6 millió forintból kell beruháznia, amiből a költségek egyik felének el kell érnie az 1,5 millió forintot.

Viszont, hogy elejét vegyék a csalásoknak, simlizésnek, az utólagos támogatás csak olyan vállalkozó által kiállított számlákkal kérelmezhető, akinél nem áll fenn összeférhetetlenség, azaz nincs rokoni kapcsolatban az igénylővel.

A munkálatok befejezését követően 60 nap áll rendelkezésre az igény benyújtására, majd az elbírálás további 60 (elektronikusan benyújtott igény esetén 30 nap), a kifizetés pedig újabb 5 napot vesz igénybe.

További fél éven belül bármikor kijöhetnek ellenőrizni az állami szervek, hogy valóban olyan munkák zajlottak-e, mint amire a visszaigénylést kérték.

Teljes elutasítás esetén, ha még az előírt határidőkön belül vagy, az igénylést újra benyújthatod.

Azt azonban mindenképpen tartsd észben, hogy a legutolsó benyújtási határidő 2022. december 31-e, ezt követően már nem lesz többé lehetőséged igényelni (hacsak később meg nem hosszabbítják a programot).

Ami a legfontosabb: marad a szaldó elszámolás az Otthonfelújítási Támogatásnál!

A korábbi tervek alapján 2021. július 1-jétől kezdve már csak az új, bruttó elszámolás keretein belül lehetett volna a támogatásból finanszírozott napelem rendszereket a hálózatra csatlakoztatni – erről azonban június 30-án este egy új rendelet született.

Mivel az áramszolgáltatóknak valószínűleg nem sikerült az adott határidőig befejezni a bruttó elszámolással kapcsolatos háttérszabályozások megalkotását, ezért végül arra jutottak, hogy egyelőre maradhat a szaldó elszámolás az Otthonfelújítási Támogatást igénybe vevők körében is.

Ez nagy szó, ugyanis a tervek szerint a jövőben induló napelemes pályázatoknál feltétel lenne az új rendszerre való átállás, és csak azok telepíthetnének hálózatra visszatápláló napelem rendszert 2023 végéig szaldó elszámolással, akik teljesen önerőből finanszírozzák azt.

Itt az új napelem pályázat, amire mindenki várt?

Itt az új napelem pályázat, amire mindenki várt?

Igaz, hogy a napelemek kapcsán mind Novák Katalin bejelentése, mind pedig a pár nappal később megjelent hivatalos közlemény szűkszavú volt, ez nem jelenti azt, hogy ez a terület ne rendelkezne továbbra is kiemelt fontosságú státusszal.

Az, hogy ilyen tömören és egyszerűen vannak a napelemekkel kapcsolatos munkálatok megfogalmazva, arra utal, hogy teljes körűen vonatkozik rájuk a támogatás, nem csak egy-egy részletre.

A későbbiekben azonban egy fontos feltétellel kiegészült a napelemekre vonatkozó előírás, miszerint a teljes napelem rendszer, azaz a feltüntetett anyagköltség és a munkadíj összesítve nem haladhatja meg a 450 000 Ft/kWp összeget.

Ez bizonyos mértékig korlátokat szab a kalkulációban, de pánikra semmi ok, így is kiváló ár-érték arányú PV rendszerek hozhatóak össze.

Érdemes átolvasni a Magyar Közlöny 2020. november 25-i, 259. számát, valamint a 2020. december 22-i, 287. számát, vagy az 518/2020 (XI. 25.) számú Korm. rendeletet, ha esetleg a hivatalosan megfogalmazott leírásokra és annak minden részletére kíváncsi vagy.

Megéri hát igénybe venni az új támogatást?

Természetesen erre a kérdésre mindenki maga kell, hogy választ adjon, azonban semmiképp sem érdemes szó nélkül elmenni mellette, különösen, ha családos vagy.

Ez talán egy soha vissza nem térő alkalmat is jelenthet, hogy kétszer olyan gyorsan leszámolhass a villanyszámláiddal!

Mert összességében kijelenthetjük, hogy még ha 50%-ot lehet is visszaigényelni a napelem rendszered költségeiből, az akkor is egy megfelezett megtérülési időt jelent!

Nagyon sietned nem feltétlenül kell, hiszen az igénylési határidő 2022. december 31-e, ám vedd figyelembe, hogy a programra szánt keret idő előtt kimerülhet, és így lecsúszol a támogatásról!

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz a dologba, pályázat ide- vagy oda, napelem kivitelező partnereink állnak szíves rendelkezésedre!

Kérj egyedi árajánlatot a Te megyédben illetékes partnerünktől most, és kiszámolják Neked, hogy mekkora lenne a befektetésed!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

A Napenergia Plusz Program előnyei és hátrányai – Beszéljünk őszintén az új napelem pályázatról

Összegyűjtöttünk mindent, amit érdemes figyelembe venned a döntés előtt! Nézd meg az új napelemes pályázat legfontosabb előnyeit és hátrányait!

A Napenergia Plusz Program előnyei és hátrányai


Vissza nem térítendő napelem rendszer támogatás vállalkozásoknak

Megmutatunk mindent a vállalkozásoknak kínált vissza nem térítendő napelemes támogatásokról, és a nekik szóló egyéb pályázatokról.

Vissza nem térítendő napelem rendszer támogatás vállalkozásoknak


Napelem pályázat 95%-os (vissza nem térítendő) állami támogatással tanyák részére

Napelem pályázat 95%-os (vissza nem térítendő) állami támogatással tanyák részére


2021-ben visszatér a lakossági napelem pályázat

2021-re új, vissza nem térítendő lakossági napelem pályázatot jelentettek be. Ez változásokat hoz nem csak az előzőhöz képest, de az elszámolási rendszerben is!

2021-ben visszatér a lakossági napelem pályázat


Újraindul a 0%-os MFB napelemes hitel Budapesten és Pest megyében!

Ismét elindul az államilag támogatott, 0% kamatozású MFB hitel, amely napelem rendszerre is igényelhető. Ezúttal a fővárosiak és a pest megyeiek nyújthatják be kérelmüket.

Újraindul a 0%-os MFB napelemes hitel Budapesten és Pest megyében!


3 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelem rendszerre a magyar családoknak!

Az utóbbi évek legnagyobb és legszélesebb körű otthonfelújítási programja indul el 2021 január 1-jén, melyet napelem rendszerre is lehet fordítani. Mit kell erről tudni?

3 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelem rendszerre a magyar családoknak!


Napelem pályázat az átlagjövedelem alatt élő családoknak

2021 augusztusától kezdve lehet indulni az új, magánszemélyek számára kiírt, vissza nem térítendő napelem támogatásért. Viszont fontos tudni, hogy nem a teljes lakosság a célcsoport!

Napelem pályázat az átlagjövedelem alatt élő családoknak


8 kérdés, amit mindenképp fel kell tenned (minden) napelem pályázat kapcsán

Óriási az érdeklődés a napelem pályázatok iránt – de biztos, hogy mindenkinek szólnak? Összeszedtünk olyan kérdéseket, amikre minden pályázati kiírásban érdemes megkeresni a válaszokat!

8 kérdés a napelem pályázatok kapcsán


GINOP Plusz-1.2.3-21: a cégeket támogató pályázat

Nem látod a végét a vállalkozásod kiadásainak? Szeretnél napelem rendszerbe fektetni, de nincs meg hozzá a megfelelő anyagi háttér? Az alábbi pályázat segítséget nyújthat a Te cégednek is!

GINOP Plusz-1.2.3-21: a cégeket támogató pályázat


75 és 500 millió Ft támogatás KKV-k számára! Itt a GINOP-4.1.5-22

Időnként felbukkannak remek pályázati lehetőségek, amikkel akár ingyen napelemhez juthatnak cégek, magánszemélyek. Cikkünkben a KKV szektornak szóló GINOP-4.1.5-22 pályázatot mutatjuk be!

75 és 500 millió Ft támogatás KKV-k számára!


Pályázat önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére

A vállalkozói és magánszemélyeknek szóló pályázatok után most itt van egy, amely az önkormányzatokat célozza: energetikai fejlesztés, hőszivattyú és napelemes rendszer!

Pályázat önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére


GINOP Plusz-1.1.2-21 – pályázat a kiemelkedően teljesítő mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Hatalmas állami támogatást igényelhetnek a kimagaslóan teljesítő mikro-, kis- és középvállalkozások ezzel a pályázattal! Akár napelem rendszerre is igénybe vehető!

GINOP Plusz-1.1.2-21 – pályázat


A napelem piac kilövésre kész – Változások a pályázatokban

A napelem pályázatok feltételeit olyan szintű módosítások érték, melyek alapvetően változtatják meg a napelem piacot, méghozzá igen kedvező irányba! Nézzük a részleteket!

A napelem piac kilövésre kész – Változások a pályázatokban


Ismét egyszerűsödött a napelem pályázat: egy újabb jel, hogy lassan vége a napelemes korlátozásoknak

Csak kapkodjuk a fejünket, mennyi minden változott a napelem rendszerek piacán pozitív irányba. A napelemes pályázatokban olyan változás történt, ami Téged is érdekelhet!

Ismét egyszerűsödött a napelem pályázat: egy újabb jel, hogy lassan vége a napelemes korlátozásoknak


Mi történt a 100%-os napelem pályázattal? Vannak fejlemények? Vizsgáljuk meg közelebbről!

Azok közé a szerencsések közé tartozol, akik megfeleltek a 100%-os napelem rendszer támogatás feltételeinek? Van néhány jó hírünk a számodra!

Mi történt a 100%-os napelem pályázattal? Vannak fejlemények? Vizsgáljuk meg közelebbről!


Nem kell jóstehetség: minden eddiginél nagyobb lendület következik a napelem piacon emiatt a pályázat miatt

A bruttó elszámolás alá eső napelemesek számára egy egyedi pályázat érkezik, ami hatalmas lehetőséget jelent, és megnyitja az utat egy kiváló befektetés előtt.

Minden megváltozik: új pályázati lehetőség a napelem piacon!


Jó hírek és új napelem pályázat kisfogyasztó napelemeseknek! Vizsgáljuk meg rögtön, mit nyerünk ezzel!

Sokáig lengte körül mostanában bizonytalanság a törvényalkotói szándékot. Most viszont kedvező irányba ható bombahír is érkezett a napelemes világra vonatkozóan!

Jó hírek és új pályázat kisfogyasztó napelemeseknek!