GINOP Plusz-1.1.2-21 – pályázat a kiemelkedően teljesítő mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

GINOP Plusz-1.1.2-21 – pályázat

A kitartás és az ötletesség, innováció általában sikerhez vezet, legyen szó bármilyen területről is.

Erről a vállalkozók tudnának a legtöbbet mesélni, hiszen ők azok, akik belevágnak, és valami újat hoznak létre, a saját kockázatukra vágnak bele, és emellett másokat is foglalkoztatnak.

Akinek soha nem volt még alkalma bepillantani egy igazán újító és ambiciózus cég hátterébe, az talán el se tudja képzelni, mennyi áldozattal jár a diadalmasnak látszó menet, de talán ez így is van jól.

Viszont a fáradhatatlan munka és a jó ötletek megérik az értük járó jutalmat és elismerést.

Akár így is tekinthetünk arra a 2021 végén megnyílt vállalkozói pályázatra, ami Magyar Multi Program névre hallgat, és a GINOP Plusz-1.1.2-21 kódszám alatt elérhető.

Hosszabb elnevezése igen beszédes: „A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása”, vagyis azoké a vállalkozásoké, melyekben a jövő gazdasági motorja működhet.

Téged is érdekel, milyen és mekkora támogatás pályázható meg?

A kiemelkedően teljesítő vállalkozások segítése

A kiemelkedően teljesítő vállalkozások segítése

A piaci verseny nemcsak idehaza, hanem nemzetközi viszonylatban is igen erős, ha pedig valaki mindkettőt szeretné lefedni, az előtt igen komoly kihívások állnak.

Szerencsére hazánkban is vannak olyan vállalkozások, melyek kiemelkedő teljesítményt tudnak felmutatni, vagy igen ígéretesek, mivel olyasmivel foglalkoznak, ami kifejezetten piacképes és a későbbi fejlődéssel tovább emelhetik a gazdaságunk dinamikáját.

Pontosan ezt a mikro-, kis- és középvállalkozási kört hivatott támogatni igen jelentős mértékben a Magyar Multi Program, hiszen ha még fejlettebbé válnak, értékteremtő képességük tovább erősíti Magyarország nemzetközi versenyképességét.

Mit is jelent ebben az esetben az „igen jelentős”?

100 milliótól akár 2,5 milliárd forintig terjedhet a megpályázható összeg, ami első körben ugyan visszatérítendő, de ha bizonyos feltételek teljesülnek, akkor vissza nem térítendővé válik.

Egy ekkora összeggel megtoldva a büdzsét bármelyik kiemelkedő hazai vállalkozás új szintre emelheti a tevékenységét, és mellette energiahatékonyabbá is válhat megújuló energiát hasznosító technológiák, például napelem rendszer segítségével!

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Ilyen nagymértékű támogatást nem kaphat meg akárki, csak olyan mikro-, kis- és középvállalkozások, melyek valóban figyelemreméltó teljesítményt képesek produkálni.

Szerencsére konkrétan meg vannak fogalmazva a különböző kritériumok a részt venni kívánó cégek számára:

  • Jelentős növekedést felmutató vállalkozások – ahogy az elnevezés is egyértelműen mutatja, olyan vállalkozásokat jelent, melyek a közelmúltban jelentős nettő értékesítési árbevétel-növekedést tudtak elérni, vagy hasonló ütemben növelték export árbevételüket, alkalmazottaik számát.
    Fontos azonban ezek mellett, hogy a konkurenciával szemben értékelhető versenyelőnyt tudjanak mutatni, ami egyszersmind a további kül- vagy belföldi terjeszkedés záloga.
  • Növekedésre képes, ígéretes vállalkozások – ez alatt olyan vállalkozásokat kell érteni, melyek még nem értek el jelentős növekedést, de a lehetőség nyitott számukra, mivel olyan értékes területtel (például kutatás-fejlesztéssel) foglalkoznak.
    Esetükben fontos szempont a megítélésben, hogy a cég menedzsment-képességei megfelelőek legyenek egy új termék bevezetéséhez, valamint az is, hogy a leendő termék egyedi, a többitől megkülönböztethető, újító ötleten alapuljon.
  • Export bajnokok – a nemzetközi piacon jelen lévő, exportban kiemelkedő vállalkozások, jelentős export-forrású árbevétellel, melyek további fejlődése erősíteni a magyar kisvállalkozásokat a külföldi színtéren.
  • Nemzetközi értékláncokban résztvevő beszállítók – olyan vállalkozások, melyek nemzetközi értékláncokba épülve működnek, beszállítói pozíciójuk a fejlesztések segítségével erősödhet, stabilizálódhat, nőhet a hozzáadott érték.

Ezeket bárki megállapíthatja saját magáról is?

Mindenkinek a saját gyermeke a legszebb, ezt tudjuk, és egy vállalkozás sem feltétlenül muzsikál olyan szépen, mint ahogy azt a tulajdonosa, befektetői gondolják.

Éppen ezért, hogy elkerülhetőek legyenek a félreértések, az imént felsorolt megnevezéseket, tulajdonságokat előminősítés formájában igazolni is kell tudni a pályázat benyújtásához.

Ezt az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-nél a megfelelő kérvények kitöltésével és az szükséges dokumentumok, kimutatások benyújtásával lehet kérvényezni, és vannak további feltételek is:

  • rendelkezni kell magyarországi székhellyel, vagy (európai székhelyű cégek esetén) itteni fiókteleppel,
  • kettős könyvvitelt kell vezetni,
  • a pályázó nem tartozhat a KATA adózás hatálya alá.

Milyen tevékenységekre, fejlesztésekre igényelhető a támogatás?

Milyen tevékenységekre, fejlesztésekre igényelhető a támogatás?

Igen szerteágazó azoknak a fejlesztéseknek, tevékenységeknek a listája, melyekre igényelni lehet a támogatást, ám mindegyik a vállalkozás jövőjét szolgálja.

Viszont komplex fejlesztési csomagot lehet csak igényelni, az nem lehetséges, hogy csak egyet választ a pályázó vállalkozás, tekintve, hogy a minimálisan pályázható összeg 100 millió forint – ez egy kicsit sok lenne bármelyik célra egymagában.

Amire tehát igényelhető a támogatás:

  • technológiai előrelépést segítő eszközök beszerzése,
  • ingatlan beruházás, infrastrukturális fejlesztés,
  • tanácsadás,
  • képzési szolgáltatások,
  • eszközök beszerzéséhez kapcsolódó licenc, előállítási know-how,
  • megújuló energiát hasznosító technológia alkalmazása,
  • marketing tevékenység (kül-, és belföld),
  • iparjogvédelem,
  • kísérleti fejlesztés,
  • hitelesítési rendszerek, tanúsítványok, szabványok bevezetése,
  • információ-technológiai fejlesztés,
  • projekt-előkészítés.

A fejlesztésekhez minimum 50% önerőt kell biztosítani, ezt mindenképpen fontos tudni.

Viszont akár a támogatás 100%-a lehívható előlegként, tehát szerencsés esetben nem kell arra várni, hogy a részletek megérkezzenek.

Ami a mi szempontunkból érdekes: a megújuló energia

Ami a mi szempontunkból érdekes: a megújuló energia

Igen, valóban lehet többek között megújuló energiát hasznosító rendszerekre is pályázni, kizárólag a vállalkozás számára.

Ennek célja, hogy a cég energiaigényét zöld forrásból lehessen kielégíteni, legyen szó akár a termelési folyamatokról, akár az üzemi épületek, irodák működtetéséről.

Az alábbi megújulót hasznosító berendezések közül egy választható:

  • napelem rendszer – minimum 5 kWp névleges teljesítménnyel,
  • napkollektor,
  • pellet-, brikett-, faapríték-üzemű, vagy faelgázostó kazán,
  • hőszivattyú rendszer fűtésre, hűtésre, melegvíz előállításra.

Vagyis akár a teljes vállalkozás elektromos áramigénye kiváltható napelemekkel, hiszen csak a minimum névleges teljesítmény van megadva, amekkorát a pályázattal építtetni lehet, így a határ a csillagos ég!

Viszont nem árt tudni, hogy a megújuló energiát hasznosító fejlesztés a teljes igényelhető költség maximum 40%-a, és legfeljebb 300 millió forint lehet.

A pályázati kérelmeket 2022. szeptember 1-én, 12:00-ig lehet beadni, és az igényektől függően 100-400 vállalkozás juthat majd így támogatáshoz.

De napelem rendszer akár támogatás nélkül is megéri!

Ha pályázattal szeretnél napelem rendszert, számíthatsz partnereink segítségére, de önerős befektetés esetén sem kell lemondanod a napelem rendszerről.

Vállalkozó vagy, de nem tudnál részt venni ezen a pályázaton, viszont mindenképpen szeretnéd a céged energiaigényeit legalább részben napenergiával kiváltani?

Esetleg magánemberként érdekel a dolog, és kipróbálnád, milyen az élet villanyszámla nélkül?

Mindkét esetben a legjobb helyen vagy, ugyanis regionális partnercégeink országszerte csak arra várnak, hogy megtedd az első lépést!

Nincs más teendőd, mint kitölteni oldalunkon az ajánlatkérő adatlapot, és a Te régiódért felelős partnerünk felveszi Veled a kapcsolatot a további információkkal, részletekkel!

Vágj bele ebbe a biztosan megtérülő befektetésbe, és küldd el az ajánlatkérődet akár már ma!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Vissza nem térítendő napelem rendszer támogatás vállalkozásoknak

Megmutatunk mindent a vállalkozásoknak kínált vissza nem térítendő napelemes támogatásokról, és a nekik szóló egyéb pályázatokról.

Vissza nem térítendő napelem rendszer támogatás vállalkozásoknak


Napelem pályázat 95%-os (vissza nem térítendő) állami támogatással tanyák részére

Napelem pályázat 95%-os (vissza nem térítendő) állami támogatással tanyák részére


2021-ben visszatér a lakossági napelem pályázat

2021-re új, vissza nem térítendő lakossági napelem pályázatot jelentettek be. Ez változásokat hoz nem csak az előzőhöz képest, de az elszámolási rendszerben is!

2021-ben visszatér a lakossági napelem pályázat


Újraindul a 0%-os MFB napelemes hitel Budapesten és Pest megyében!

Ismét elindul az államilag támogatott, 0% kamatozású MFB hitel, amely napelem rendszerre is igényelhető. Ezúttal a fővárosiak és a pest megyeiek nyújthatják be kérelmüket.

Újraindul a 0%-os MFB napelemes hitel Budapesten és Pest megyében!


3 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelem rendszerre a magyar családoknak!

Az utóbbi évek legnagyobb és legszélesebb körű otthonfelújítási programja indul el 2021 január 1-jén, melyet napelem rendszerre is lehet fordítani. Mit kell erről tudni?

3 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelem rendszerre a magyar családoknak!


Napelem pályázat az átlagjövedelem alatt élő családoknak

2021 augusztusától kezdve lehet indulni az új, magánszemélyek számára kiírt, vissza nem térítendő napelem támogatásért. Viszont fontos tudni, hogy nem a teljes lakosság a célcsoport!

Napelem pályázat az átlagjövedelem alatt élő családoknak


8 kérdés, amit mindenképp fel kell tenned (minden) napelem pályázat kapcsán

Óriási az érdeklődés a napelem pályázatok iránt – de biztos, hogy mindenkinek szólnak? Összeszedtünk olyan kérdéseket, amikre minden pályázati kiírásban érdemes megkeresni a válaszokat!

8 kérdés a napelem pályázatok kapcsán


GINOP Plusz-1.2.3-21: a cégeket támogató pályázat

Nem látod a végét a vállalkozásod kiadásainak? Szeretnél napelem rendszerbe fektetni, de nincs meg hozzá a megfelelő anyagi háttér? Az alábbi pályázat segítséget nyújthat a Te cégednek is!

GINOP Plusz-1.2.3-21: a cégeket támogató pályázat


75 és 500 millió Ft támogatás KKV-k számára! Itt a GINOP-4.1.5-22

Időnként felbukkannak remek pályázati lehetőségek, amikkel akár ingyen napelemhez juthatnak cégek, magánszemélyek. Cikkünkben a KKV szektornak szóló GINOP-4.1.5-22 pályázatot mutatjuk be!

75 és 500 millió Ft támogatás KKV-k számára!


Pályázat önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére

A vállalkozói és magánszemélyeknek szóló pályázatok után most itt van egy, amely az önkormányzatokat célozza: energetikai fejlesztés, hőszivattyú és napelemes rendszer!

Pályázat önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére


GINOP Plusz-1.1.2-21 – pályázat a kiemelkedően teljesítő mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Hatalmas állami támogatást igényelhetnek a kimagaslóan teljesítő mikro-, kis- és középvállalkozások ezzel a pályázattal! Akár napelem rendszerre is igénybe vehető!

GINOP Plusz-1.1.2-21 – pályázat