Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Peimar napelem – csúcsminőségű panelek egyenesen Olaszországból

Peimar napelem – csúcsminőségű panelek egyenesen Olaszországból

Megszokhattuk már, hogy a napelemek világában azért a gyártók jelentős többsége mindenek felett a minőségre és a megbízhatóságra törekszik, legalábbis a nyugati féltekén biztosan.

Számos kitűnő napelemes vállalat származik mind az európai, mind az amerikai kontinensről, és ezúttal van szerencsénk bemutatni egy olyat, amelyik tőlünk nem is messze, Olaszországból indult világhódító útjára!

A Peimar napelemek magabiztosan hozzák azt a szintet, amit egy PV paneltől elvárnánk, sőt, bizonyos szempontból talán még többet is!

Ha nem cseng ismerősen a név, az annak is lehet köszönhető, hogy nem egy kifejezetten régi vállalatról van szó, mint például a Sharp vagy az LG esetén, ez azonban nem jelenti azt, hogy bármiféle hátránnyal szállna versenybe a nagy veteránokkal!

Ismerd hát meg velük a Peimar napelemeit és más termékeit, és akár ahhoz is kedvet kaphatsz, hogy belevágj saját napelemes projektedbe, talán éppen ilyen kiváló olasz panelekkel!

Egy ember víziójának kiteljesedése

Egy ember víziójának kiteljesedése

A Peimar napelemek, mint már említettük, nincsenek kifejezetten régóta a piacon, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vállalat lelkesedése és szakértelme ne lenne ugyanakkora, mint a veteránoké, sőt!

Az ügyvezető igazgató, Marco Casale szerint a siker kulcsa a kemény munka és az erőfeszítés, valamint a változásra való hajlandóság.

Hitvallása, hogy az állhatatosság és a fejlődésre törekvés teszi a vállalatát azzá, ami: a napelem-ipar világszínvonalú olasz szereplőjévé.

Ugyanis a Peimar végtelenül büszke anyaországára, a „Made in Italy” részét képezi az üzletpolitikájuknak, illetve a róluk kialakítandó képnek.

Ez nem véletlen, mivel a Peimar napelem panelek Olaszországban készülnek, tehát egy abszolút európai székhelyű, az európai követelményeknek megfelelő márkáról és termékcsoportról beszélünk, és a produktumaik bármelyik leendő napelem-tulajdonost elégedetté tehetnek.

Habár ma már négy kontinens 10 országában, többek között az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Afrika déli részén és Európában is több helyen üzemeltetnek képviseletet, a székhely és a gyártás maradt Olaszországban, Bresciában.

A Peimar napelemek technológiája

Hogyan is beszélhetnénk minőségről, ha a termék nem felel meg a modern technológia támasztotta követelményeknek?

Éppen ezért a Peimar igen nagy hangsúlyt fektet a gyártási eljárásokra, minőségellenőrzésre, és persze az ezekhez szervesen kapcsolódó termékgaranciára, amiből kerek 30 évet vállal!

Ezek a napelemek a nyersanyagok szelektálásától kezdve az elemek legyártásán keresztül az összeszerelésig Olaszországban készülnek, és innen indulnak világhódító útjukra.

Kínálatukban egyaránt megtalálni a régebbi divat szerint készült polikristályos, és a korszerűbb eljárást képviselő monokristályos paneleket is, több különböző méretben és teljesítményben.

Így bárki, aki a Peimar napelemeit választja, biztos lehet benne, hogy azokból össze lehet állítani egy olyan készletet, mely kielégíti háztartása energiaigényeit.

Van azonban itt még valami, ami különlegessé teszi e gyártó PV moduljait, mégpedig a színük!

A zöld, a bíbor és a fekete…

A zöld, a bíbor és a fekete…

A Peimar nem elégedett meg azzal, hogy csupán a standard kékes színű panelekkel lássa el vásárlóközönségét, hanem felismerte, hogy bizony, egyéb árnyalatokra is van igény.

Hiszen ma már számos különböző tetőburkoló anyag közül választhatunk a cserepektől a fémlemezeken át a műanyag borításig, és ezek színei sokszor igen élénkek.

Márpedig nem mindenki szeretné, ha a napelemei nagyon kitűnnének a környezetükből, és a hagyományos, színezetlen napelem panelekre ez eléggé jellemző.

Éppen ezért a Peimar felhozatalában megtalálunk a kékes mellett

  • zöld,
  • vörös
  • és fekete napelemeket is!

Tehát ha Neked például új, látványos cseréptetőd van, és nem szeretnéd, hogy a modulok rontsák az összképet, akkor akár a vörös 60/72 cellás napelemeket is választhatod, és így azok sokkal jobban belesimulnak a környezetükbe!

Valahol talán érthető is ez az újítás, hiszen mind ismerjük az olaszok vonzódását a dizájnhoz.

Mit tudnak a Peimar napelemei?

Mit tudnak a Peimar napelemei?

Nézzük meg kicsit alaposabban, mit is tudnak a Peimar napelemek, hiszen mi értelme lenne ódákat zengeni róluk anélkül, hogy konkrétumokat is említenénk?

Tehát ezeket a napelem paneleket gyártja a Peimar:

  • SG290P – 290W, polikristályos
  • SG340P – 340W, polikristályos
  • SM325M (FB) – 325W, monokristályos
  • SM330M – 330W, monokristályos
  • SM400M – 400W, monokristályos
  • SM350M (BF) – 350W, monokristályos

Ezeken felül több szériájuk is van még, melyeknek a cellaszáma és a színe meghatározó:

  • az SF típusú, monokristályos modulok kaphatóak 60 és 72 cellás változatban és teljesen feketében,
  • az SM széria pedig zöldben és vörösben, szintén 60 és 72 cellás felépítésben.
  • továbbá az OR6H panelek a nagyobb léptékű felhasználáshoz lettek tervezve a maguk 120-as és 144-es cellaszámával.

Láthatod hát, hogy a Peimar vállalatnál igyekeztek a lehető legtöbb igényre és lehetőségre felkészülni, hiszen nem vagyunk egyformák, minden leendő napelem-tulajdonos mást tekinthet esztétikusnak, megfelelőnek.

Túl a napelemeken

Ritkán jó, ha egy vállalat csak és kizárólag egyfajta termékre specializálódik, éppen ezért a Peimar sem csupán napelem paneleket gyárt, hanem más, szintén PV rendszerekhez tartozó elemeket is – enélkül hogyan is törhetnének nemzetközi babérokra?

Kínálatukban megtalálhatunk még

  • optimalizálókat,
  • hagyományos, hálózatra tápláló invertereket,
  • hibrid rendszerű invertereket
  • és akkumulátorokat is.

Így, ha valaki azt szeretné, hogy a teljes napelem rendszere olasz gyártmányú legyen, akár az egészet felépíttetheti Peimar alkatrészekből.

Kérj tőlünk árajánlatot, és légy Te is napelem-tulajdonos!

Kérj tőlünk árajánlatot, és légy Te is napelem-tulajdonos!

Te is megbízható napelem rendszert szeretnél otthonodra?

Van egy jó hírünk: akár Te is lehetsz piacvezető PV panelek boldog tulajdonosa, ha árajánlatot kérsz az adatlap kitöltésével oldalunkon!

Regionális partnereink csak arra várnak, hogy felvehessék Veled a kapcsolatot az ajánlatkérést követően, és a legkiválóbb napelem paneleket szerelhessék fel otthonodra!

Küldd el ajánlatkérődet, és hagyd, hogy a lakhelyed szerint illetékes tervező-kivitelező partnercégünk megkeressen a további részletekkel, lehetőségekkel!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Q Cells napelemek: kiváló panelek, nem mindennapi garanciákkal

Mi kell ahhoz, hogy megbízz egy napelemben? Egy biztos háttérrel rendelkező gyártó, komoly eredmények az iparágban, és persze hosszú garanciák. Ezek igazak a Q Cells napelemeire is!

Q Cells napelemek: kiváló panelek, nem mindennapi garanciákkal


JA Solar napelemek: a világ egyik legnagyobb gyártójának paneljei

Ha napelem panelekről van szó, akkor a JA Solar termékei mellett nem lehet csak úgy elmenni. Összegyűjtöttünk mindent, amit tudnod kell a világ egyik legnagyobb napelem gyártójáról!

JA Solar napelemek: a világ egyik legnagyobb gyártójának paneljei


Itt az alkalom, hogy megismerkedj a LONGi monokristályos napelemeivel!

Ismered a LONGi Solar monokristályos napelem paneljeit? Tudod, mi a különbség a mono- és polikristályos napelemek között, illetve hogy mi az a PERC technológia? Ha még nem, olvass tovább!

Itt az alkalom, hogy megismerkedj a LONGi monokristályos napelemeivel!


A napelem gyártás tengerentúli óriása: a Canadian Solar

A Canadian Solar a világ 5 legnagyobb napenergia-ipari vállalatainak egyike. Cikkünkből megtudhatod, mi az oka, hogy elfoglalhatta ezt az előkelő helyet!

A napelem gyártás tengerentúli óriása: a Canadian Solar


Ha valami annyi díjat nyer el, mint a Q Cells napelemek, akkor az csakis remek minőségű lehet

Ha esetleg valakit a gyártó által kínált garanciák és a vásárlói vélemények sem győznének meg a Q Cells napelemek magas minőségéről, akkor majd talán az általuk elnyert nemzetközi díjak igen.

Díjak, amiket gond nélkül bezsebeltek a Q Cells napelemek


A Suntech Power napelem megmutatta, hogyan lehet újra lábra állni egy pénzügyi válság után

Hallottál már az egyik legnagyobb napelem gyártóról, a Suntech Powerről? A cikkünkből most megismerheted a céget, amely még egy súlyos anyagi válság után is újra a csúcsra tudott törni.

Ismerd meg a Suntech Power napelemeit!


Hyundai napelemek: a koreai cég nem csak az autógyártásban jeleskedik

Dél-Korea egyik legnagyobb vállalata, a Hyundai nemcsak az autó és motorgyártásban elismert, hanem a napelem modulok terén is. A cikkünkből a Hyundai napelemeit ismerheted meg!

Hyundai napelemek: a koreai cég nem csak az autógyártásban jeleskedik


Maysun Solar napelemek

Hallottál már a Maysun Solar napelem gyártó cégről? Tudod, hogy mitől egyediek? Ha még nem, akkor olvasd el ezt a cikket, és tudd meg, milyen előnyöket kínálnak a versenytársaikhoz képest!

Maysun Solar napelemek


TRINA Solar napelemek

Szeretnéd, ha egy igazi nagyágyú termékeiből lenne felépítve a napelem rendszered? Most megismerheted az egyik vezető napelem gyártó vállalkozást, a TRINA Solart! Válaszd a legjobbat!

TRINA Solar napelemek


Jinko Solar: ismerd meg a világ egyik legnagyobb napelemgyártó cégét!

Ismerd meg a céget, amely 10 év alatt a világ talán legnagyobb napelem gyártójává tudta kinőni magát. A Jinko Solar korszerű, minőségi napeleme remek választás lehet a Te otthonodban is!

Jinko Solar


Peimar napelem – csúcsminőségű panelek egyenesen Olaszországból

Az olasz Peimar nem mondható kifejezetten régi napelem-gyártónak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne kiemelkedő! Érdekel, mi teszi különlegessé napelem paneljeiket?

Peimar napelem


LG napelemek: nem csak a szórakoztatóelektronika miatt kell odafigyelni a koreai cégre!

LG: Ha először meghallod a cég nevét, nem a napelemek jutnak eszedbe, hanem televíziók és egyéb szórakoztató eszközök. Tudtad, hogy a fotovoltatika terén is világelsők?

LG napelemek


CSunpower napelem – kifogástalan minőség és megbízhatóság

Hallottál már a CSunpower napelemekről? Amennyiben napelem rendszerben gondolkodsz, érdemes közelebbről is megismerni ezt a világszínvonalú napelem márkát! Olvasd el cikkünket hozzá!

CSunpower napelem


Risen Energy napelemek: elkötelezettség a zöld energia mellett

A jövőben csakis környezetbarát energiatermelés létezhet! Ezt pontosan tudja a Risen Energy cég vezetősége is, akik azért dolgoznak, hogy minél fejlettebb technológia álljon rendelkezésünkre.

Risen Energy napelemek