Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

LG napelemek: nem csak a szórakoztatóelektronika miatt kell odafigyelni a koreai cégre!

LG napelemek

Forrás: multivu.com

Az LG Electronics céget 1947-es dél-koreai alapítása óta az egész világnak volt szerencséje megismerni.

Kicsiben, családi vállalatként indult, ám a kemény munkának köszönhetően óriásvállalattá nőtte ki magát néhány évtized leforgása alatt.

Az LG biztosan ismerős mindenkinek, bár elképzelhető, hogy teljesen különböző termékek kapcsán, ugyanis a vállalat termékpalettája eléggé széles: szórakoztató elektronikai, háztartáselektronikai, légkondicionáló és mobilkommunikációs eszközök is készülnek a gyáraikban.

Mint minden területen, így napenergia terén is az úttörők között voltak: 1985-ben indítottak elsőként napenergia-kutatási programot.

Hozzáállásuk eredményeképp a világ élvonalába törtek itt is, 2014 és 2019 között négyszer olyan ütemben fejlődtek, mint a többi napelemgyártó vállalat.

Az LG filozófia

A több mint 8 évtizede működő cég ismérve a megbízhatóság és az innováció.

Számos területen alkottak úttörő megoldásokat már az alapítástól kezdve: a hatvanas években ők kezdték el az első porszívókat és hűtőszekrényeket forgalmazni hazájukban, és végleg beírták magukat az országuk történelmébe az első rádiók forgalomba bocsátásával.

A kezdetektől fogva két dolgot tartanak szem előtt:

  1. Forradalmi, újszerű megoldásokat adjanak a fogyasztók kezébe.
  2. Mindezt tartós kivitelezésben, megbízható eszközökkel nyújtsák nekik.

Ezt az elgondolást az összes termékkategóriában tartják, ennek köszönhetik, hogy minden területen előkelő helyen szerepelnek világviszonylatban is, sőt, televíziógyártás terén egyedül a Samsung az, akit még nem sikerült maguk mögé utasítaniuk.

Az LG és a napelemek kapcsolata

Az LG és a napelemek kapcsolata

A napelemek a jövő szerves részei, ezt már néhány évvel ezelőtt is egyértelműen kijelenthettük, és azóta csak még több bizonyosságot szerezhettünk ezzel kapcsolatban.

Ennek oka, hogy sajnos a mindennapi tevékenységeink elvégzéséhez szükséges energia biztosítása nem kevés környezetszennyező melléktermék kibocsátását eredményezi, melyet a növekvő áramhasználat mellett nem lehet jelenlegi formájában fenntartani.

Ez az a tény, mely a szakembereket gondolkodásra késztette, és elkezdték megalkotni a napenergia felhasználását lehetővé tevő paneleket.

Bár hazánkban még kevéssé elterjedt a háztartások körében, a jövőben mindenki kénytelen lesz nyitni erre a megoldásra: az LG ezt a tényt ismerte fel, amikor a napelemek gyártását és fejlesztését felvette a tevékenységei közé.

Mint minden területen, így a fotovoltatikus technológiával foglalkozó cégek között is az úttörők között voltak, elsők között vágtak bele a napenergia kutatásba.

Miért pont LG napelemet válasszak?

Miért pont LG napelemet válasszak?

Természetesen jogos a kérdés, hogy miért pont az LG napelem legyen az, amely mellett letesszük a voksunkat, hiszen nem ez az egy kizárólagos lehetőség áll előttünk.

A piacon számos terméket megtalálunk, de az LG más: náluk a különbség a részletekben rejlik.

Jelenleg azt mondhatjuk, hogy 4 nyomós okunk van arra, hogy az LG termékei közül válasszunk:

  • páratlan termék- és teljesítménygarancia;
  • kiváló, esztétikus megjelenés;
  • versenytársakétól magasabb négyzetméterenkénti teljesítmény;
  • újszerű technológia.

Szigorú tesztek

A koreai vállalat stabil háttere és tőkeerős mivolta lehetővé teszi, hogy az újszerű technológiákat sokkal szigorúbban teszteljék társaiknál, ezzel is elősegítve a kiemelkedő minőségű termékek megalkotását.

Mivel a napelemek egyértelműen kültéri használatra valók, a szélsőséges időjárási viszonyokat náluk valóban szélsőségesként kezelik, továbbá a nemzetközi elvárásokhoz képest kétszeres intenzitással tesztelik a készülékeket.

Gyakorlatilag mi nem is lennénk képesek olyan intenzitással használni, olyan körülményeknek kitenni a napelemet, mint amilyenek között a fejlesztés során tesztelik a működését.

Ezt jelenti náluk a megbízhatóság: ha a nehezített körülmények között is produkálják a megfelelő működést, akkor elég jók ahhoz, hogy piacra kerülhessenek a termékek.

Garancia: a megbízhatóság szimbóluma

Garancia: a megbízhatóság szimbóluma

Ha tudni akarjuk, hogy egy adott napelem esetén a megbízhatóság csak hangzatos szóbeszéd vagy komoly ígéret, akkor a cég hátterére kell kitérnünk.

Egy hosszú ideje működő, tőkeerős vállalat garanciája felér egy esküvel, ugyanis ők a hírnevük megőrzése érdekében nem ígérhetnek olyat, aminél felmerül annak az esélye, hogy nem képesek tartani.

Az LG 25 év garanciát ad a készülékeire, valamint ugyanennyi teljesítménygaranciát is hozzátesz mindehhez, ami egyedülálló a piacon!

Előbbi a termék meghibásodására vonatkozik, míg utóbbi arra, hogy 25 év alatt a napelem teljesítménye nem csökken jelentős mértékben, a kezdeti teljesítmény 85%-a alá.

Napelemek típusai

Az LG kiemelkedő minőségű napelem panelei közül a következőket forgalmazzák hazánkban:

  • NEON2: A cég egyik legeladottabb napeleme. Technológiájának köszönhetően 90,08%-os teljesítménygaranciát ígérnek a gyártók.
  • NEON R Prime: Nagy teljesítményű termék, mely elektródamentes kivitelezésével maximalizálja a fényhasználatot.
  • NEON R: Erőteljes napelem, mely az előzőhöz hasonlóan szintén nem tartalmaz elektródákat a magasabb teljesítmény érdekében.

A teljesítmény és az esztétika nem zárják ki egymást

A teljesítmény és az esztétika nem zárják ki egymást

Az LG minden részletre odafigyel: azok számára is megfelelő megoldást nyújt, akik a teljesítmény és megbízhatóság mellett az esztétikára is kiemelt figyelmet fordítanak.

A termékeit elegáns, fekete kivitelezéssel is elérhetővé teszi, hogy a világos keretek és panelek ne csúfítsák el a gondosan megtervezett, modern házak kinézetét.

Napelem rendszer telepítésén gondolkozol?

Könnyen lehet, hogy napelem rendszerek a jövőben mindenki számára szükségesek lesznek, ám nem árt, ha előre gondolkozol!

Rengeteg pénzt spórolhatsz meg magadnak egy jól kivitelezett rendszerrel.

Ha megtérülő befektetést szeretnél, akkor csakis a legjobbakra bízd a munkát, egy jó szakember aranyat ér ez esetben is.

Partnereink magasan képzett szakemberei nap mint nap azon dolgoznak, hogy gyorsan megtérülő, megbízható, költséghatékony rendszereket építsenek ki.

Kérdéseiddel bátran felkeresheted őket!

Az alábbi űrlap kitöltésével ezt megteheted, és a lakhelyedhez legközelebbi partnerünk hamarosan felveszi Veled a kapcsolatot!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Q Cells napelemek: kiváló panelek, nem mindennapi garanciákkal

Mi kell ahhoz, hogy megbízz egy napelemben? Egy biztos háttérrel rendelkező gyártó, komoly eredmények az iparágban, és persze hosszú garanciák. Ezek igazak a Q Cells napelemeire is!

Q Cells napelemek: kiváló panelek, nem mindennapi garanciákkal


JA Solar napelemek: a világ egyik legnagyobb gyártójának paneljei

Ha napelem panelekről van szó, akkor a JA Solar termékei mellett nem lehet csak úgy elmenni. Összegyűjtöttünk mindent, amit tudnod kell a világ egyik legnagyobb napelem gyártójáról!

JA Solar napelemek: a világ egyik legnagyobb gyártójának paneljei


Itt az alkalom, hogy megismerkedj a LONGi monokristályos napelemeivel!

Ismered a LONGi Solar monokristályos napelem paneljeit? Tudod, mi a különbség a mono- és polikristályos napelemek között, illetve hogy mi az a PERC technológia? Ha még nem, olvass tovább!

Itt az alkalom, hogy megismerkedj a LONGi monokristályos napelemeivel!


A napelem gyártás tengerentúli óriása: a Canadian Solar

A Canadian Solar a világ 5 legnagyobb napenergia-ipari vállalatainak egyike. Cikkünkből megtudhatod, mi az oka, hogy elfoglalhatta ezt az előkelő helyet!

A napelem gyártás tengerentúli óriása: a Canadian Solar


Ha valami annyi díjat nyer el, mint a Q Cells napelemek, akkor az csakis remek minőségű lehet

Ha esetleg valakit a gyártó által kínált garanciák és a vásárlói vélemények sem győznének meg a Q Cells napelemek magas minőségéről, akkor majd talán az általuk elnyert nemzetközi díjak igen.

Díjak, amiket gond nélkül bezsebeltek a Q Cells napelemek


A Suntech Power napelem megmutatta, hogyan lehet újra lábra állni egy pénzügyi válság után

Hallottál már az egyik legnagyobb napelem gyártóról, a Suntech Powerről? A cikkünkből most megismerheted a céget, amely még egy súlyos anyagi válság után is újra a csúcsra tudott törni.

Ismerd meg a Suntech Power napelemeit!


Hyundai napelemek: a koreai cég nem csak az autógyártásban jeleskedik

Dél-Korea egyik legnagyobb vállalata, a Hyundai nemcsak az autó és motorgyártásban elismert, hanem a napelem modulok terén is. A cikkünkből a Hyundai napelemeit ismerheted meg!

Hyundai napelemek: a koreai cég nem csak az autógyártásban jeleskedik


Maysun Solar napelemek

Hallottál már a Maysun Solar napelem gyártó cégről? Tudod, hogy mitől egyediek? Ha még nem, akkor olvasd el ezt a cikket, és tudd meg, milyen előnyöket kínálnak a versenytársaikhoz képest!

Maysun Solar napelemek


TRINA Solar napelemek

Szeretnéd, ha egy igazi nagyágyú termékeiből lenne felépítve a napelem rendszered? Most megismerheted az egyik vezető napelem gyártó vállalkozást, a TRINA Solart! Válaszd a legjobbat!

TRINA Solar napelemek


Jinko Solar: ismerd meg a világ egyik legnagyobb napelemgyártó cégét!

Ismerd meg a céget, amely 10 év alatt a világ talán legnagyobb napelem gyártójává tudta kinőni magát. A Jinko Solar korszerű, minőségi napeleme remek választás lehet a Te otthonodban is!

Jinko Solar


Peimar napelem – csúcsminőségű panelek egyenesen Olaszországból

Az olasz Peimar nem mondható kifejezetten régi napelem-gyártónak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne kiemelkedő! Érdekel, mi teszi különlegessé napelem paneljeiket?

Peimar napelem


LG napelemek: nem csak a szórakoztatóelektronika miatt kell odafigyelni a koreai cégre!

LG: Ha először meghallod a cég nevét, nem a napelemek jutnak eszedbe, hanem televíziók és egyéb szórakoztató eszközök. Tudtad, hogy a fotovoltatika terén is világelsők?

LG napelemek


CSunpower napelem – kifogástalan minőség és megbízhatóság

Hallottál már a CSunpower napelemekről? Amennyiben napelem rendszerben gondolkodsz, érdemes közelebbről is megismerni ezt a világszínvonalú napelem márkát! Olvasd el cikkünket hozzá!

CSunpower napelem


Risen Energy napelemek: elkötelezettség a zöld energia mellett

A jövőben csakis környezetbarát energiatermelés létezhet! Ezt pontosan tudja a Risen Energy cég vezetősége is, akik azért dolgoznak, hogy minél fejlettebb technológia álljon rendelkezésünkre.

Risen Energy napelemek