Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés

Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés

Korábban többször is szó esett már a kínai energiafelhasználásról és az ottani napelem-helyzetről.

Voltaképp ez egy állandóan figyelemmel kísérendő téma, hiszen az ázsiai ország gazdasága, bel- és külpolitikája számtalan módon van hatással az életünkre mind közvetlenül, mind pedig közvetve.

A napelemekhez és más megújuló energiához való aktuális viszonyulásuk is markánsan befolyásolja nem csak az ezzel kapcsolatos eszközök kereskedelmét, de a globális emissziós szintet és a klímaváltozást is.

A koronavírus-járvány kirobbanása a kínai napelem iparra is rányomta a bélyegét, mint arról már beszámoltunk, ezzel együtt pedig megkezdődött az országban a szénerőművek reneszánsza is.

Sokan figyelték aggodalommal a károsanyag-kibocsájtásban egyébként is listavezető szuperhatalom ilyen irányba fordulását, de jelenleg úgy tűnik, hogy máris ismert ennek a korszaknak a vége.

Mindenkit meglepett Hszi Csin-ping kínai államfő 2020. szeptemberi bejelentése, aminek hatására a legújabb 5 éves tervet is módosítani kellett.

Ismét a klímatudatosság útján

Ismét a klímatudatosság útján

Hszi Csin-ping az ENSZ közgyűlésén beszélt arról, hogy országa jelentős klímapolitikai célokat tűz ki, és ennek érdekében komoly vállalásokra is hajlandóak.

Eszerint 10 éven belül, vagyis 2030-ig elérik a szén-dioxid kibocsájtás csúcsát, onnantól kezdve pedig ezek a számok csak csökkenni fognak.

Ha pedig ez nem lenne elég, a bejelentésben arról is szó esett, hogy Kína 2060-ig eléri a teljes karbonsemlegességet.

Ez egy igen jelentős horderejű kijelentés, tekintve, hogy a kínai gazdaság jelenleg is a szénerőművek legfőbb használója és építtetője, energiájuk túlnyomó többségét így állítják elő.

Tény, hogy első hallásra a 2060-as év még igen távolinak, megfoghatatlannak tűnik, ám azt is mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a világ legnépesebb országát lehetetlen lenne egyik hónapról a másikra megújuló energiára állítani.

Sőt, a korábban innen érkező, főként napelemes gyarapodási adatok is azt mutatják, hogy ha az elhatározás valóban komoly, akkor nem feltétlenül kell a 2060-as évszámot készpénznek vennünk, előbb is bekövetkezhet a változás.

Óriási napelemes növekedés várható

Óriási napelemes növekedés várható

Ahhoz, hogy Kína a kitűzött karbonsemlegességet képes legyen elérni, irtóztató erőfeszítésekre lesz szükség – mint ahogy azt tőlük már megszokhattuk.

De az elnök egy másik bejelentést is tett nem sokkal később, decemberben, aminek értelmében 2030-ra a párizsi klímamegállapodásban vállaltakhoz képest nemhogy 20, de egyenesen 25%-ra emelik a nem fosszilis forrásból előállított energia arányát.

Ez azt jelenti, hogy a megjelölt évre a szél- és napenergia kapacitásuknak körülbelül 1600 és 1800 GW közöttire kell növekednie, ami döbbenetes tempót igényel.

Ennek eléréséhez éves szinten 110-140 GW gyarapodást kell produkálniuk, ami nagyjából Németország jelenlegi teljes kapacitásának felel meg.

Ebből a döbbenetes mennyiségből 85 GW-ot tesznek majd ki a napelemek, naperőművek – nem mellesleg ez a 85 GW több mint a kétharmada a 2019-ben világszinten üzembe helyezett új napelemes kapacitásnak.

A kínaiak megőrültek, gondolhatnánk.

Ám az elmúlt 10 év gyarapodását, a számok szinte exponenciális növekedését szemügyre véve már nem is tűnik annyira elrugaszkodottnak az elképzelés.

Kína megújuló energia-lépcsője

Az alábbi diagramon magad is láthatod, hogy 2010 és 2020 között Kína szél- és napenergia kapacitása megtizenötszöröződött.

Vagyis 10 év leforgása alatt 32 GW-ról 491 GW-ra emelkedett.

Kína megújuló energia-lépcsője

A bejelentések nem csak nemzetközi szinten csigázták fel az érdeklődést, hanem a kínai államigazgatásra is hatással voltak.

Ennek nyomán módosítani kellett a következő 5 éves tervet, hogy igazodjon a vállalt klímacélokhoz – ilyenre igen régóta nem került sor.

A megújított tervet 2021 márciusában fogadta el a parlament a 2021-2025-ös időszakra, akkor lesznek teljes egészében nyilvánosak a várható intézkedések, költségvetések.

De az már most megállapítható, hogy ha mindezt meg is szeretnék valósítani, akkor megálljt kell parancsolniuk a legutóbbi szénerőmű-boomnak, ez pedig már önmagában is előnyös.

Milyen hatása lesz mindennek a napelem-piacra?

Milyen hatása lesz mindennek a napelem-piacra?

Ahhoz, hogy ekkora mértékben növelni tudják az ország kapacitását, igen jelentős beruházásokra és megemelkedett termelésre lehet számítani, ami a napelemeket illeti.

Kína így is a világ elsőszámú napelem gyártója, a globálisan eladott panelek és más alkatrészek 60%-át kínai vállalatok gyártják, így érthető, hogy a változást mindenki érezni fogja.

Elemzők szerint az elkövetkező években árcsökkenés várható, köszönhetően a megtöbbszörözött termelések: a HSBC bank úgy számolt, hogy 2025-ig a napenergia-projektek költsége közel felére fog zsugorodni.

Természetesen ezt nem lehet már most kőbe vésett adatként kezelni, ez csupán egy előrejelzés, azonban azzal mindenképpen számolni kell, hogy változások lesznek, és a napenergia utáni nemzetközi kereslet is nőni fog.

Összefoglalva

Hszi Csin-ping kínai elnök 2020 során több olyan bejelentést is tett a nemzetközi politikában, ami a kínai energiatermelés jelentős átformálásáról szólt.

Az új célok, hogy legkésőbb 2030-ra az ország elérje a szén-dioxid kibocsájtásának csúcsát, és csökkenni kezdjen, valamint, hogy 2060-ra Kína teljesen karbonsemlegessé váljon.

Ehhez döbbenetes mértékben elkezdik növelni a közeljövőben a megújuló energia használatának arányát, amiben a napenergiának vezető szerep jut.

Éves szinten körülbelül annyival tervezik gyarapítani a maximális napelemes kapacitásukat, mint amennyi jelenleg Németország teljes napenergia-kapacitása.

A változások, fejlesztések nem csak a kínai, hanem az egész világ napelem-piacára hatással lesznek, pénzügyi szakértők jelentős árcsökkenéseket jósolnak a következő 5 évre.

Nálunk még kár várni a nagy leértékelődésre

Nálunk még kár várni a nagy leértékelődésre

Habár az előzetes becslések döbbenetes árzuhanást jeleznek, nem győzzük hangsúlyozni: ezek becsült adatok, ennyire előre pontosan jelezni a változásokat egyszerűen lehetetlen.

Az sincs kizárva, hogy közel sem lesz ekkora az árváltozás, mi több, lehet, hogy csak az ipari felhasználású napelemeket fogja érinteni, mivel Kína is ezeket fogja első sorban használni a céljai eléréséhez.

Mi azt tanácsoljuk: felesleges újabb hosszú éveket várni, hátha tényleg bejön az elnagyolt jóslat.

Még az is megeshet, hogy a lakossági felhasználású napelemek háttérbe szorulnak, és emiatt kifejezetten drágulni fognak.

Azonban jelenleg még béke és harmónia van, így ha napelem rendszerben gondolkodsz, akkor az idei év tökéletes időszak lehet a számodra!

Akár pályázattal megtámogatva, akár önerőből fektetnél háztartási méretű napelem rendszerbe, kivitelező partnereinkre és a csúcsminőségű termékekre mindenképpen számíthatsz!

Kérj hát árajánlatot tőlük űrlapunkon keresztül minél hamarabb, és tudd meg Te is, hogy milyen napelem rendszer lenne számodra a legjobb!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben

A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben


Esőcseppekből nyerhetünk elektromos áramot!

Esőcseppekből nyerhetünk elektromos áramot!


A világ legnagyobb napelemfarmja most, és a jövőben

A világ legnagyobb napelemfarmja most, és a jövőben


Kína tényleg jobban teljesít

Kína tényleg jobban teljesít


Kötelező napelem az iskolákra és öntözés a nap segítségével - újév Harijánában

Kötelező napelem az iskolákra és öntözés a nap segítségével - újév Harijánában


Zseniális újítás - működő panelek rossz időben is

Zseniális újítás - működő panelek rossz időben is


Észak-Koreáról sok minden eszébe jut az embernek, de a napelemek biztos nem. Lehet, hogy ez változni fog?

Észak-Koreáról sok minden eszébe jut az embernek, de a napelemek biztos nem. Lehet, hogy ez változni fog?


Már üzemel a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve

Már üzemel a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve


India áramhiányára is a napelem lehet a megoldás

India áramhiányára is a napelem lehet a megoldás


Mi történt a nagy kínai napelemdömpinggel?

Mi történt a nagy kínai napelemdömpinggel?


A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?

A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?


Újrahasznosíthatóak-e a napelemek?

Újrahasznosíthatóak-e a napelemek?


Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek

Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek


Végtelen energia érkezik Ázsiából? Jönnek a „napraforgó”, kétoldalú napelemek!

Végtelen energia érkezik Ázsiából? Jönnek a „napraforgó”, kétoldalú napelemek!


Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés

Hszi Csi-ping kínai államfő 2020-ban több olyan bejelentést is tett, melyek az ország energiapolitikájában utaltak komoly változásra. Ez a napelemekre is jelentős hatással lesz a közeljövőben.

Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés


Talán a jövő rendszereit jelentik a hajlékony, felragasztható napelemek?

Ultra vékony, flexibilis, ráadásul ragasztással rögzíthető napelem panelek? Bizony, már ez is lehetséges! Szeretnél többet megtudni a technológiáról? Akkor olvass tovább bátran!

Hajlékony, felragasztható napelemek


Történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak – mi is érezhetjük majd ennek a hatását?

Korábban soha nem látott mélységekbe süllyedtek a kínai napelem árak, és ezt több körülmény együttes hatása okozza. Tudj meg többet, és élj a helyzet adta lehetőséggel!

Történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak


A kínai napelem árak történelmi mélyponton: mi várhat ránk?

Itt egy alapos áttekintés arról, hogyan süllyedtek a kínai napelem árak történelmi mélypontra és milyen hatást gyakorolhat ez az európai és magyarországi napelem-piacra.

A kínai napelem árak történelmi mélyponton