Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben

A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben

Forrás: Europress/Getty Images

Habár eddig főként arról olvashattál, hogy az amerikai Kalifornia állam, ahogy a helyiek hívják, a „napsütötte állam”, területén találhatóak a legnagyobb napelemes fejlesztések, mégsem itt épül a világ legnagyobb naperőműve.

Hiába történtek nagy fejlesztések az államon belül az utóbbi években, mely során a sivatag használatlan részeit napelemekkel telepítették tele, eddigi projektjeik a közelébe sem érhetnek annak, ami most épül Kínában.

Nagyjából 7000 háztömbnyi méretű napelem farm épül az ország északnyugati részén, Ningxaiban, ami a tervek szerint 2 gigawattos kapacitással fog rendelkezni, ha elkészül.

Összehasonlításképpen, a legnagyobb kaliforniai naperőművek nagyjából 600 megawattos teljesítménnyel rendelkeznek, ehhez képes a ningxiai 1400 megawattal nagyobb lesz.

Pár éve még a cég sem létezett

A Minsheng New Energy Investment Co. nevű céget 2014-ben magánvállalkozók alapították azzal a céllal, hogy növeljék az ország tiszta-energia felhasználását.

A cég vezetői azt nyilatkozták, hogy száz milliárd jent kívánnak a projektbe fektetni az elkövetkezendő öt évben, hogy megnöveljék a fotovoltaikus energiatermelők kapacitását 12 gigawattra.

Wang Haisheng, a Ping An Securities Co. ügyvezető igazgatója így fogalmazott:

Egy ilyen hatalmas beruházás is azt mutatja, hogy Kína aktívan támogatja a tiszta-energia használatát, ráadásul ez egyfajta mérföldkőként is szolgál a magáncégek számára, akik ennek következtében bizonyítani tudják részvényeseiknek, hogy ilyen nagyszabású projektet is képesek létrehozni”.

Azt is hozzátette, hogy a méretiből kifolyólag a beruházás kockázatai is magasabbak.

Már most is gigantikus

Már most is gigantikus

Forrás: cm-inv.com

Habár a projekt még nem fejeződött be, már félkészen is nagy kapacitással bír.

Ha teljesen elkészül, amit 2020-ra becsülnek, akkor mintegy 4607 hektáros területen fog elterülni, nagyjából hat millió panelből áll majd és a tervek szerint évente akár 2.73 milliárd kilowattórányi energiát is képes lesz generálni.

A projekt becsült beruházási költsége majdnem két és fél milliárd dollárra becsülhető, de pontos értéket csak az elkészültével lehet majd tudni róla.

Júniusban már a feléhez ért a beruházás, jelenleg már 380 megawattnyi kapacitás csatlakozik a már meglevő hálózathoz, nyilatkozta Fan Cheng, a befektetési társaság helyettes vezetője.

Spórolni is sikerül

A Minsheng cég reméli, hogy az elkészült projekt hasznos profittal zárul majd:

Mivel a napelemek ára szinte havonta csökken, a teljes beruházás végelszámolása is alacsonyabb lesz.

Amióta elkezdték a panelek kiépítését, a panelek ára már 12%-kal csökkent, és várhatóan a tényleges befejezésig még nagyobb árzuhanásra lehet számítani.

A költségeket azzal is csökkenteni tudtuk, hogy méretgazdaságos- és fejlett technológiát használtunk.” nyilatkozta Wang.

Elmondása szerint a cég jelenlegi finanszírozási költségei ugyan annyiak, mint az állami tulajdonban lévő vállalatokéi.

Az egész terület profitálhat belőle

Az egész terület profitálhat belőle

Forrás: cm-inv.com

A beruházás az adott terület lakóinak is jövedelmező lesz, mert a helyi önkormányzat támogatásának megszerzése érdekében a Minsheng New Energy azt mondta, hogy a projektet fel lehet használni egy olyan eszközként, ami segíti a szegényebb területek fejlesztését is.

Az árnyék, amiket a panelek vetnek, segít abban, hogy néhány takarmánynövény termeszthető legyen ezen a földterületen, ami egyébként kopár és élettelen a száraz és poros körülmények miatt, ezért nem alkalmas mezőgazdálkodásra.

A projekt kezdete óta a környéken kétezer munkahelyet teremtett a cég, ezáltal a helyi lakosság 12%-a is álláshoz juthatott.

Az esetleges hátrányok

Annak ellenére, hogy ha napelemekről van szó, az ember általában a háztetőkre szerelt, lakossági felhasználásúakra gondol, a világ tiszta-energia ellátásáért főként a hatalmas napenergia farmok felelősek.

Ezek egyik hátránya az, hogy hatalmas földterületet igényelnek, melyeket általában próbálnak alternatív módon hasznosítani a panelek környékén, de mezőgazdálkodáson kívül más célokra alkalmatlanok.

Emellett pedig, ugyan úgy, ahogy a magánszférában használtaknál, ezeknél is felmerül a változékonyság problémája, hiszen az átlagos napelemek csak napközben működőképesek.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a ningxiai naperőműnél akkumulátorok segítségével tárolják-e majd az energia egy részét, vagy az egészet egyből hasznosítani kívánják majd.

Az esetleges hátrányok

Forrás: bloomberg.com

Kihasználatlan kapacitás

Kutatások azt mutatták ki, hogy a naperőmű már meglévő része által termelt energiának a 20%-a nem került felhasználásra az első negyedévben.

Ennek az az oka, hogy már most is több energiát képes termelni a farm, mint amit az adott hálózat képes volt befogadni.

Mivel az utóbbi években rohamosan növekszik Kína tiszta-energia termelése, a hálózatok leterheltséggel küzdenek, ezért nem tudott a teljes mennyiség hasznosulni, de rövidesen erre is meg fogják találni a megoldást a szakértők.

Kihasználatlan kapacitás

Te megteszed a következő lépést?

Habár a Minsheng projekttel nehéz lenne versenybe szállni, hogy lekörözhesd őket, de szerencsére a családi házadnál nem kell ennyire nagyban gondolkodnod.

Ha szeretnéd, hogy otthonod és családod egy megbízható és környezetbarát módszer segítségével juthasson energiához, akkor válaszd a napelemet!

Hidd el, ez az újdonság már közelebb van, mint gondolnád, hiszen nemcsak külföldön, hanem hazánkban is egyre többen teszik le a voksukat a szoláris energia mellett.

Kérj árajánlatot, hogy hozzád irányíthassuk a Te megyédben illetékes partnerünket, aki felveszi Veled a kapcsolatot, és beavat a további részletekbe!

Minél hamarabb fektetsz napelemekbe, annál előbb kezd el pörögni a megtérülési idő, és végre megszabadulhatsz a súlyos villanyszámlák terhétől!

A döntés a te kezedben van.

Rajtad múlik élsz-e vele.

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben

A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben


Esőcseppekből nyerhetünk elektromos áramot!

Esőcseppekből nyerhetünk elektromos áramot!


A világ legnagyobb napelemfarmja most, és a jövőben

A világ legnagyobb napelemfarmja most, és a jövőben


Kína tényleg jobban teljesít

Kína tényleg jobban teljesít


Kötelező napelem az iskolákra és öntözés a nap segítségével - újév Harijánában

Kötelező napelem az iskolákra és öntözés a nap segítségével - újév Harijánában


Zseniális újítás - működő panelek rossz időben is

Zseniális újítás - működő panelek rossz időben is


Észak-Koreáról sok minden eszébe jut az embernek, de a napelemek biztos nem. Lehet, hogy ez változni fog?

Észak-Koreáról sok minden eszébe jut az embernek, de a napelemek biztos nem. Lehet, hogy ez változni fog?


Már üzemel a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve

Már üzemel a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve


India áramhiányára is a napelem lehet a megoldás

India áramhiányára is a napelem lehet a megoldás


Mi történt a nagy kínai napelemdömpinggel?

Mi történt a nagy kínai napelemdömpinggel?


A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?

A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?


Újrahasznosíthatóak-e a napelemek?

Újrahasznosíthatóak-e a napelemek?


Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek

Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek


Végtelen energia érkezik Ázsiából? Jönnek a „napraforgó”, kétoldalú napelemek!

Végtelen energia érkezik Ázsiából? Jönnek a „napraforgó”, kétoldalú napelemek!


Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés

Hszi Csi-ping kínai államfő 2020-ban több olyan bejelentést is tett, melyek az ország energiapolitikájában utaltak komoly változásra. Ez a napelemekre is jelentős hatással lesz a közeljövőben.

Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés


Talán a jövő rendszereit jelentik a hajlékony, felragasztható napelemek?

Ultra vékony, flexibilis, ráadásul ragasztással rögzíthető napelem panelek? Bizony, már ez is lehetséges! Szeretnél többet megtudni a technológiáról? Akkor olvass tovább bátran!

Hajlékony, felragasztható napelemek


Történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak – mi is érezhetjük majd ennek a hatását?

Korábban soha nem látott mélységekbe süllyedtek a kínai napelem árak, és ezt több körülmény együttes hatása okozza. Tudj meg többet, és élj a helyzet adta lehetőséggel!

Történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak


A kínai napelem árak történelmi mélyponton: mi várhat ránk?

Itt egy alapos áttekintés arról, hogyan süllyedtek a kínai napelem árak történelmi mélypontra és milyen hatást gyakorolhat ez az európai és magyarországi napelem-piacra.

A kínai napelem árak történelmi mélyponton