Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek
Korábban többször is írtunk már olyan témákban, hogy a Föld elmaradottabb, leginkább perifériára szorult területein hogyan is változtatta meg az életet a napelemek megjelenése.
Továbbra is egy megoldatlan problémát jelent globálisan, hogy emberek százmilliói számára nemhogy nem biztosított az egyenletes áramellátás, de még kiépített hálózat sincs!
Nyugati kultúrkörben nevelkedett, technológiával körülvett emberekként nemigen tudjuk elképzelni, milyen is lehet arrafelé az élet.
Hiú ábránd azt gondolni, hogy az energiahálózattól elvágott emberek jobban és egészségesebben élnek, hiszen a legtöbbször kifejezetten egészségtelen, régen elavult módszerekkel kénytelenek ellátni még az olyan alap dolgokat is, mint a világítás!
Közműhálózat hiányában a fűtés, a főzés is olyan kihívást jelent, amit csak káros anyagok keletkezésének árán lehet kivitelezni.
Egy régi, ütött-kopott széntüzelésű vagy olajkazán, netán egy olajszármazékkal üzemelő tűzhely nem csak a környezetre káros, de azokra is, akik használják!
Ismerj meg most két, igazán kézzel fogható példát arra, miként is változtatja meg a napelem egy-egy család életét.
Egy indiai háziasszony küzdelme
Az észak-nyugat indiai Hachukara elnevezésű falu hallatán valószínűleg senkiben sem elevenednek fel édes-nosztalgikus emlékek a legutóbbi látogatásról.
Ez a kis település kívül esik India azon részén, ahol van kiépített közműrendszer, beleértve az áramhálózatot is.
Az itt élők jelentős részben gazdálkodásból élnek, keserves harcot folytatva az elemekkel, kiszolgáltatva az időjárás szeszélyeinek.
Ritu ebben a faluban él férjével és négy gyermekükkel, igen szerény körülmények között.
Akárcsak a többi háznál, náluk sincs semmiféle áramellátás, így napjaik a Nap nyugtával véget is érnek, alkonyat után már nemigen tudnak bármit is csinálni.
Ez különösen megnehezíti a gyerekek dolgát, akiknek a tanulás mellett szorgosan be kell segíteniük szüleiknek a föld művelésében és a házimunkában is, és csak az ezen kívül megmaradó idejükben van alkalmuk tanulni.
Az asszony tűzifával és kerozinnal volt kénytelen a főzéshez szükséges tüzet előállítani, azonban a füst és az ártalmas égéstermékek folyamatosan fenyegették a család egészségét.
Napnyugta után bármiféle világosságot mindössze egy darab lámpásuk biztosított, ami, valljuk be, igen szegényes.
A napelem mindent megváltoztatott
Mivel arra nem sok esély mutatkozik, hogy belátható időn belül a szóban forgó falu számára is biztosítva lesz az áramhálózat használata, így alternatív megoldásra volt szükség.
Rituék apró házába ezért lett telepítve egy kisméretű, szigetüzemű napelem rendszer.
Összeköttetés nem lévén a központi hálózattal, csak a zárt rendszer jöhetett szóba, azonban lényegesen megkönnyítette a család életét a változás.
Mostanra már világítás, konnektorok és egy ventilátor is vígan üzemel a lakásban, így az ott élők mindennapjai is gyökeresen megváltozhattak.
Ritu két órával többet alhat naponta, valamint a kis gazdaságuk produktivitása is megugrott, hiszen nem kell napnyugtával befejezniük a munkát.
A gyerekeknek is van már lehetősége sötétedés után tanulni, ami a későbbi előrébb lépésüket sokban befolyásolhatja.
Mindehhez pedig arra a felismerésre volt szükség, hogy máshogy nem lehet segíteni az itt élőkön, és arra, hogy a család megkapja ezt a segítséget.
Nem mellesleg korábban az is gondot okozott, hogy éjszaka rendszeresen különböző állatok, például mérges kígyók is megtalálták az útjukat a lakásba, azonban az új világítással már sokkal könnyebben tudnak védekezni az efféle kéretlen behatolók ellen.
A Szavanna országának gondjai
A másik történet a közép-afrikai Kenyában, Ng’ore falucskában esett meg, ahol egy szintén igen szegény körülmények között élő, Charles nevű férfi a főszereplő.
A szubszaharai országokról tudjuk, hogy többségében nem veti fel az embereket a pénz, és bár fűtésre nemigen van gondjuk, az élet más területein azonban minden nap meg kell küzdeniük a puszta fennmaradásért.
Charles, hasonlóan az indiai történetben szereplő családhoz, csak lámpásokkal tudta megoldani maga és családja számára az esti világítást.
Csakhogy az abba való parafinolaj igen költséges mulatság arrafelé, emellett pedig az égéséből származó parafinfüst lassacskán kezdte megbetegíteni nem csak őt, de három gyermekét is.
Azonban hasonló módon, egy jótékonysági szervezet jóvoltából Charles házára is felkerültek a napelemek, és az új szigetüzemű rendszernek köszönhetően jelentősen javult az életminőségük.
Korábban arra se volt a családnak pénze, hogy cipőt vegyenek a kölyköknek, így azok mezítláb jártak iskolába.
De a rendszer telepítését követően annyira lecsökkentek a költségeik, hogy már a következő hónapban vadonatúj lábbelit kaptak a csemeték.
A mi életünk sokkal kevésbé komplikált
Mivel itt, Európában már nemigen találni olyan elzárt települést, ahová ne érne el az elektromos hálózat, így elég nehézkes lehet feldolgozni, hogyan is élhetnek nélküle egész családok.
Magyarországon jellemzően elég stabil az energiaellátás, így kisebb megszakításoktól eltekintve nem kell attól tartanunk, hogy a hétvégi ebédet már fatűzön vagy olajégőn kell elkészítenünk, hacsak nem szabad akaratunkból tesszük.
Viszont a környezettudatosság, valamint az energiatakarékosság egy állandó kérdés, sőt, sokak számára küldetés, és ezért választjuk inkább a napelemeket.
Mindamellett, hogy egy napelem rendszerbe való befektetéssel hosszú távon minimálisra faraghatod le az energiaköltségeidet, még ahhoz is hozzájárulhatsz, hogy lényegesen kevesebb szennyező anyag kerüljön a légkörbe!
A szénerőművek még mindig a legnagyobb biztosítói az áramellátásnak a közép- és kelet-európai régióban, ami éves szinten több millió tonnányi szén-dioxidot és kénszármazékot jelent környezetünknek.
Azonban ahogy az idő halad, egyre többen döntenek amellett, hogy a karbonsemlegesség útjára lépnek, ehhez pedig ideális választás a napelem!
Ha te is arra vágysz, hogy egy tiszta, zöld forrásból nyerd a háztartásod számára az elektromos áramot, emellett pedig a lehető legkisebbre csökkentsd az energiaköltségeidet, kérj tőlünk személyre szabott árajánlatot napelemre még ma!
A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben
Esőcseppekből nyerhetünk elektromos áramot!
A világ legnagyobb napelemfarmja most, és a jövőben
Kína tényleg jobban teljesít
Kötelező napelem az iskolákra és öntözés a nap segítségével - újév Harijánában
Zseniális újítás - működő panelek rossz időben is
Észak-Koreáról sok minden eszébe jut az embernek, de a napelemek biztos nem. Lehet, hogy ez változni fog?
Már üzemel a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve
India áramhiányára is a napelem lehet a megoldás
Mi történt a nagy kínai napelemdömpinggel?
A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?
Újrahasznosíthatóak-e a napelemek?
Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek
Végtelen energia érkezik Ázsiából? Jönnek a „napraforgó”, kétoldalú napelemek!
Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés
Hszi Csi-ping kínai államfő 2020-ban több olyan bejelentést is tett, melyek az ország energiapolitikájában utaltak komoly változásra. Ez a napelemekre is jelentős hatással lesz a közeljövőben.
Talán a jövő rendszereit jelentik a hajlékony, felragasztható napelemek?
Ultra vékony, flexibilis, ráadásul ragasztással rögzíthető napelem panelek? Bizony, már ez is lehetséges! Szeretnél többet megtudni a technológiáról? Akkor olvass tovább bátran!
Történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak – mi is érezhetjük majd ennek a hatását?
Korábban soha nem látott mélységekbe süllyedtek a kínai napelem árak, és ezt több körülmény együttes hatása okozza. Tudj meg többet, és élj a helyzet adta lehetőséggel!
A kínai napelem árak történelmi mélyponton: mi várhat ránk?
Itt egy alapos áttekintés arról, hogyan süllyedtek a kínai napelem árak történelmi mélypontra és milyen hatást gyakorolhat ez az európai és magyarországi napelem-piacra.