A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?
A mai felgyorsult világban mindenhez sokkal rövidebb idő szükséges, a legtöbb változás nem, hogy hetek, de napok alatt végbemegy.
Még akár 100 évvel ezelőtt is, bizony egy-egy utazás országok között akár hetekig is eltarthatott, függően attól, hogy honnan hova akartál eljutni.
Most viszont órákon belül elérhető a világ bármely olyan pontja, ahol van kiépített repülőtér, nincs szükség hosszadalmas vonatozásra, hajózásra – pontosabban szükség van rájuk, de személyszállítási célból jóval kisebb távokon.
A közlekedésnek az ilyen formán való átalakulása sok pozitív és negatív hozadékkal járt, hiszen felgyorsult a kereskedelem, felélénkült a turizmus, és az óceánok többé már nem ékelődhetnek az emberek közé.
Viszont a dolog árnyoldala, hogy a betegségek is globálissá váltak, az emberekkel együtt néhány óra alatt eljuthatnak egyik kontinensről a másikra is.
A 14. században a fekete halálnak két évre volt szüksége, mire Dél-Itáliából elérte Észak-Európát, most elég lenne hozzá egy kétórás repülés.
Az elmúlt hetek a koronavírustól voltak hangosak, ami szintén egy hónap alatt globális problémává nőtte ki magát, köszönhetően a nemzetközi közlekedésnek, de ennek nem csak az egészségügyre és a turizmusra vannak hatásai; a kereskedelemre és az iparra is rányomja a bélyegét, többek között a napelemekre is.
Nyomás alatt az ipar
Ugyan a koronavírus felbukkanása még 2019-ben történt, akkor azonban még meglehetősen kis területre korlátozódott az elterjedése.
A kínai hatóságok folyamatosan igyekeztek izolálni a betegséget, egymás után több várost is karantén alá vettek, de nem sokat tudtak lassítani a folyamaton, elsősorban a két hetes lappangási időnek köszönhetően.
Mostanra azonban a világ számos helyén felbukkant már, ami nemzetközi feszültségekhez, határzárakhoz is vezethet.
Az első előrejelzések, amelyek a gazdasági kivetüléseit vizsgálták, már 2020 januárjában láttak napvilágot, és ezek még az olajiparra vonatkoztak.
Az Oxford Economics, ami az egyik legnagyobb angol pénzügyi és gazdasági elemzőház, már januárban jelezte, hogy világszinten jelentősen, 590 ezer hordóval fog csökkenni a kereslet a nyersolaj iránt.
Az év második felére már valamennyi előremozdulást sejtenek, azonban valószínűleg továbbra sem fogja meghaladni a korábbi becsléseket, és az olajárak is csökkenni fognak a visszaesett kereslettel.
Ez azért lényeges, mert jelenlegi világunk szinte minden területét érinti a kőolaj világpiaci ára, az élelmiszeriparon át a gyártástechnológián keresztül a tőzsdéig.
Jó kérdés, hogy ökológiai szempontból ez a visszaesés jelent-e csökkent károsanyag-kibocsájtást is, ezt vélhetően majd később tudjuk csak meg az év folyamán.
Hiány a gyártósorokon
A járvány miatt szerte Kínában fennakadásokat lehet tapasztalni a gyárakban, gyártósoroknál, és ez alól a fotovoltaikus alkatrészeket gyártó vállalatok sem képeznek kivételt.
Ázsia-szerte több országból, de első sorban Indiából érkeztek olyan jelzések, hogy akadozik a napelem panelek, inverterek és egyéb kellékek kínai exportja, és emiatt az ottani kivitelezők is bajba kerülhetnek.
India a felhasznált napelemek 90%-át kínai és malajziai forrásokból szerzi, így érhető, hogy érzékenyen érinti az elmaradás.
Itt főként a nagyobb, vállalati beruházások érezhetik a késedelmet, amit részint a termelés meglassulása, részben pedig a holdújévi munkaszüneti időszak meghosszabbítása okoz.
Érdekes módon az ausztrál megrendelőket értesítették előzetesen a gyártók a lehetséges késésekről, így az ottaniak viszonylag idejében el tudtak kezdeni B-tervet készíteni.
Jelenleg arról még nincs hír, hogy Ázsián és Ausztrálián kívül máshol is gondot okozott volna a termelés lassulása, és nem is biztos, hogy bármit is érzékelni fogunk belőle.
De milyen hatással lehet a napelem-piacra, ha hamarosan nem történik változás a járvány kezelésében?
Mindent egy lóra
Rengeteg beszállító ott követi el a hibát, hogy az olcsó, és nagy mennyiségben rendelkezésre álló kínai munkaerőre és nyersanyagra alapozza az egész gyártást.
Vagyis, mint ahogy azt a mostani példa is mutatja, elég egy közepes járványos megbetegedés, és máris akadozni kezd az utánpótlás elkészítése.
Egészen eddig ez nem okozott gondot, hiszen mind az országon belüli, mind pedig a külföldi beruházó és ott gyárttató vállalatok meg tudták oldani az esetlegesen felmerülő bakikat (néha nem éppen etikus módszerekkel), azonban most más a helyzet.
Itt most egy, az egész országra kiterjedő vészhelyzetről van szó, nem csak lokális gondokról, azaz, munkaerő-átcsoportosítással sem lehet megoldani a szünetmentes termelést.
A kiesett export azonban nem csak a napelem-szektort, hanem az egész kínai gazdaságot érinti, ráadásul elég érzékenyen.
Korábban már írtunk róla, hogy lelassulóban van a nagy kínai gazdasági gépezet, és a járvány kitörése még visszább vetette a gazdasági növekedést.
De kell nekünk emiatt aggódnunk?
Van tartalék
A késedelmek ellenére közel sincs szó arról, hogy emiatt a jövő héten már nem lesznek eladó napelemek a kereskedésekben.
A legtöbb nagy gyártónak a környező országokban, Vietnamban, vagy éppen a Fülöp-szigeteken vannak kisebb leányvállalatai, ahol még nincsenek ilyen szigorú intézkedések, és a raktárakban körülbelül egy hónapra elegendő árukészlet is fel van halmozva.
Késések a leállások és a kevés bejáró dolgozó miatt alakulnak ki, szó sincs arról, hogy az utolsó darabig mindent kiszállítottak és most próbálják utolérni magukat.
Egy hónap pedig sok idő, a koronavírusról érkező első hírek is nagyjából ennyi idősek, mostanra pedig már inkább azt lehet hallani, hogy kezd visszaesni a fertőzöttek száma.
A rendelkezésre álló idő, főleg a kínaiak mentalitását ismerve valószínűleg elég lesz ahhoz, hogy jóval a kezelhető szint alá csökkentsék a fertőzésveszélyt, és újra megkezdődhessen a termelés.
Vélhetően egy darabig még hallani fogunk a vírusról és az utóhatásairól, többek között a Kínával szemben bevezetett szankciók és kereskedelmi stopok miatt, de az év vége felé már minden visszaállhat a rendes kerékvágásba.
A világ legnagyobb napelem farmja van készülőben
Esőcseppekből nyerhetünk elektromos áramot!
A világ legnagyobb napelemfarmja most, és a jövőben
Kína tényleg jobban teljesít
Kötelező napelem az iskolákra és öntözés a nap segítségével - újév Harijánában
Zseniális újítás - működő panelek rossz időben is
Észak-Koreáról sok minden eszébe jut az embernek, de a napelemek biztos nem. Lehet, hogy ez változni fog?
Már üzemel a világ jelenlegi legnagyobb naperőműve
India áramhiányára is a napelem lehet a megoldás
Mi történt a nagy kínai napelemdömpinggel?
A járványhelyzet már a napelemeket is elérte?
Újrahasznosíthatóak-e a napelemek?
Harmadik világbeli napelemes sikertörténetek
Végtelen energia érkezik Ázsiából? Jönnek a „napraforgó”, kétoldalú napelemek!
Igazi napelem-boomot hozhat az új kínai bejelentés
Hszi Csi-ping kínai államfő 2020-ban több olyan bejelentést is tett, melyek az ország energiapolitikájában utaltak komoly változásra. Ez a napelemekre is jelentős hatással lesz a közeljövőben.
Talán a jövő rendszereit jelentik a hajlékony, felragasztható napelemek?
Ultra vékony, flexibilis, ráadásul ragasztással rögzíthető napelem panelek? Bizony, már ez is lehetséges! Szeretnél többet megtudni a technológiáról? Akkor olvass tovább bátran!
Történelmi mélypontra süllyedtek a kínai napelem árak – mi is érezhetjük majd ennek a hatását?
Korábban soha nem látott mélységekbe süllyedtek a kínai napelem árak, és ezt több körülmény együttes hatása okozza. Tudj meg többet, és élj a helyzet adta lehetőséggel!
A kínai napelem árak történelmi mélyponton: mi várhat ránk?
Itt egy alapos áttekintés arról, hogyan süllyedtek a kínai napelem árak történelmi mélypontra és milyen hatást gyakorolhat ez az európai és magyarországi napelem-piacra.