A Tesla napelemek legújabb változata: a napelemes tetőcserép

A Tesla napelemek legújabb változata: a napelemes tetőcserép

Forrás: tesla.com

A Tesla név szinte senkinek sem ismeretlen a megújuló energiaforrásokra épülő piacon, főként az elektromos autók világában.

A Tesla viszont az energiaüzlet egy másik területén is jeleskedni kíván, így az autóik fejlesztése mellett vágtak bele a napelemes rendszerek fejlesztésébe is.

Eddigi sikereik leginkább a saját márkájuk alatt kifejlesztett napelem panelekhez köthetőek, a cég viszont az elmúlt évek során úgy döntött, hogy tovább fejleszti a már tesztelt és bevált paneleket, és egy új, még kiaknázatlan területet céloz meg: a napelemes tetőcserepeket.

A forradalmi ötlet

A forradalmi ötlet

Forrás: teslarati.com

Az ötletet a Tesla először 2016 októberében mutatta be és szívélyes fogadtatásban volt része: a termék az előrendelési lista megnyitása utáni pár hétben elfogyott.

Jelenleg a cég két változatot forgalmaz, a sima (smooth) és a mintázott (textured) napelemes tetőcserepeket, de tervei között szerepel még két változat, a pala (slate) és a Tuscan stílusú cserepek gyártási fázisba lendítése is a közeljövőben.

A fenti képen a mintázott változat látható.

A Tesla napelemes cserepei ugyanazzal a dekoratív dizájnnal és gyakorlati haszonnal lettek tervezve, mint a már jól ismert autójuk: a ház struktúrájának esztétikai kiegészítése mellett a gyakorlatban is nagy jelentősége van az új terméknek, hiszen az összegyűjtött napsugarakat energiává változtatja felhasználói számára.

A szerkezetbe egy úgynevezett Powerwall nevű akkumulátor lett tervezve, ami összegyűjti és tárolja a napenergiát, így elérhetővé teszi azt később is, így biztosítva az otthon személyes használhatóságát.

A cég állítása szerint a napelemes cserepei háromszor annyira erősek, mint az átlagos tetőcserepek – sőt, a Tesla annyira magabiztos a cserepek minőségében, hogy a ház élethosszáig vagy örökké tartó jótállást vállal rájuk.

Az egyelőre még csak az Egyesült Államokban használatos napelemes tetőcserépre áramtermelés szempontjából a Tesla 30 éves garanciát vállal.

A cég az innováció árát saját honlapján aligha hirdeti és ennek, mint egy hagyományos napelem rendszernél is számos oka van, hiszen függ:

  • a felhasznált anyag mennyiségétől
  • a régi tető eltávolításának volumenétől
  • a telepítéstől és az alatta felmerülő költségektől

az adótól és egyéb engedélyek beszerzésének költségétől.

Az első kivitelezés

Az első kivitelezés

Forrás: teslarati.com

Bár még viszonylag gyerekcipőben jár a napelemes tetőcserép a többi napelemes rendszerhez képest, már számos telepítésen van túl a Tesla.

Az első ilyen kivitelezést Amanda Tobler házán végezte a cég, aki 2016-ban költözött a San Francisco Bay Areába.

Mivel háza közel volt a Tesla Kalifornia államban, Fremontban lévő gyárához, illetve tetőszerkezete egyszerű és egyenes volt, rá esett a cég választása.

A család energiafogyasztása nem volt kevés, mivel kettő elektromos autót is töltöttek otthon napi szinten a megszokott háztartási áramfogyasztás mellett.

Ennek következtében a Tesla egy 9.9 kWh-os rendszer telepítésének tervezésébe fogott bele, amihez egy darab Powerwall 2 akkumulátor egységet párosítottak.

A rendszer engedélyeztetését is a cég intézte, a Tobler családnak csak néhány elektromos dokumentumot kellett aláírnia, ami nagyban megkönnyítette a folyamatot.

A telepítésre végül 2018. márciusában került sor: a nagyjából 185 négyzetmétert befedő tető 40 százalékát tette ki a napelemes tetőcserép, ami a családnak 62 ezer dollárba került – az összeg a helyi viszonylatokat nézve Amanda elmondása szerint körülbelül egy új prémium kategóriás, de hagyományos rendszer árának felel meg.

Az első tapasztalatok

A márciusi kivitelezés után 7 hónappal, 2018. novemberében látogatták meg újra a családot a tapasztalataik miatt.

Összességében a hónapok alatt a napelemes tető remekül üzemelt: az üzembe helyezés utáni napon a rendszer 4 kilowattnyi áramot termelt, amiből 0.4 kWh-ot ők használtak el aznap, a többi pedig a rendszerhez csatlakozó Powerwall 2 akkumulátorba töltődött későbbi használatra.

A nyári csúcs júniusban és júliusban naponta 60 kWh volt, ami bőven elegendő volt arra, hogy minden energiaszükségletet (beleértve a két elektromos autó töltéséhez használt áramhasználatot) kielégítsen a családnak.

A napok rövidülése és a borús idő következtében a napelemes tetőcserepek kevesebb energiát termeltek, körülbelül 20 kilowattot naponta.

A rendszer ugyan jól működik, de Amanda szerint van még van hova fejlődnie: a Powerwall 2 akkumulátoruk körülbelül havonta egyszer hibát jelez, amikor úgy tűnik, hogy elveszti a kapcsolatot a napelemes cserepekkel – ekkor vagy saját maguk indítják újra a rendszert, vagy ha ők épp nincsenek a közelben, a rendszerük észreveszi a hibát pár óra után és újraindul.

Ettől az apró kellemetlenségtől függetlenül viszont a rendszerük egyenletesen és folyamatosan jól működik.

A rendszer előnyei és hátrányai

Ahogyan az már a Tesla autómodelljének elterjedésekor is megfigyelhető volt, a napelemes tetőcserép hírének elterjedésére is az egyik leghatásosabb módszer a szomszédság figyelmének felkeltése volt a telepítés és a rendszer üzembe helyezése során.

A család elmondása alapján számos ismerős és szomszéd tett látogatást náluk és érdeklődött a rendszerükről és annak hatékonyságáról, és többen a tapasztaltak miatt iratkoztak fel az igencsak hosszú várakozási listára az új napelemes tetőcserép telepítésére.

Szakértők a napelemes tetőcserepek előnyei közé sorolják:

  • az úgynevezett „wow faktort”, ami az esztétikai szempontokat veszi előre, hiszen a már megszokott kiálló és feltűnő panelek helyett a cserepekbe van építve a napelem rendszer
  • a tartósságot, hiszen a legmagasabb zápor-, szél- és tűzrezisztenciával rendelkeznek
  • és a 30 éves garanciát, amit a Tesla vállal hozzá.

A kevésbé derűs oldalon viszont a következő érvek sorakoznak fel:

  • egy viszonylag drága rendszerről van szó, ami egy alap napelem rendszernek akár a négyszeresébe is kerülhet, illetve a megtérülése is hosszabb időbe telhet emiatt
  • lassú a telepítés: a magas fokú érdeklődés és a gyártási folyamatok lassúsága miatt hosszú várólistára tudnak csak feliratkozni az érdeklődők
  • még nem egy jól bejáratott rendszerről van szó, így több figyelmet és karbantartást is igényel.

A jövő

A jövő

Forrás: inverse.com

Elon Musk, a Tesla vezetője tervei szerint a napelemes tetőcserepek nagyobb kaliberű gyártása 2019 második részében kezdődne, ami a vártnál kicsit későbbi időpont ugyan, de a Tesla CEO elmondása alapján a cserepek fejlesztési ciklusa hosszabb ideig tart, mint várták.

Ettől függetlenül a napelemes tetőcserepek ma már a Tesla egyik legnagyobb prioritási státuszát élvezik az elektromos autójuk mellett, amivel céljuk, hogy a vevőik hosszútávon a Tesla ECO rendszerekbe fektessenek majd be inkább minden téren.

Addig is maradnak a hagyományos napelem rendszerek

Addig is maradnak a hagyományos napelem rendszerek

Bár a Tesla napelemes tetőcserepei még igencsak „prototípus” státuszban léteznek és nem elérhetőek világszerte, nem kell lemondanod arról, hogy minőségi napelem rendszered legyen.

Töltsd ki ajánlatkérő űrlapunkat, hogy a Te megyédhez tartozó kivitelező partnerünk minél hamarabb felvehesse veled a kapcsolatot!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.