Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Megérkeztek a Sharp félcellás napelemei Magyarországra

Jönnek a Sharp félcellás napelemei Magyarországra

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sharp_Corporation

A Sharp Solar újdonságai mindig lázba hozzák a napelem piacot, és nem volt ez másképp az új, félcellás (half-cut) napelem modulok megjelenése kapcsán sem.

Ezzel egyrészt a világ legnagyobb napelemes tapasztalatával rendelkező, már több mint 60 éves Sharp egy új korszakot nyit meg az iparág történetében.

Másrészt pedig a technológiai fejlődés sem elhanyagolható, hiszen ennek köszönhetően új, nagyobb teljesítményű, hatékonyabb modulok telepítésére van lehetőség már Magyarországon is.

Mit jelent az, hogy egy napelem félcellás?

Kezdjük először a fogalmak tisztázásával, aztán majd az előnyökre később rátérünk.

Ahogy a nevük is mutatja, a trükk abban rejlik, hogy az eddigi „hagyományos” napelemekkel szemben ezekben a cellák két egyenlő részre vannak osztva, ami miatt jobb teljesítményt képesek produkálni (hamarosan kitérünk arra is, hogy miért).

Azonban nem csak a cellák szintjén kell a különbségeket keresni: maguk a modulok is egy felső és egy alsó részre vannak osztva, amivel bizonyos értelemben azt érjük el, hogy egy napelemből gyakorlatilag két kisebbet hozunk létre.

Az ilyen cellák képesek 2-3%-kal jobb teljesítményt elérni a többi napelem típushoz képest, aminek köszönhetően hozamuk is magasabb.

De miért tud többet a félbe vágott napelem?

De miért tud többet a félbe vágott napelem?Forrás: https://www.luxor-solar.com/de/aktuelles-details/half-cell.html

Ha valamit félbevágunk, akkor az miért ér többet, mint egy egész?

Elég, ha a józan paraszti ésszel kezdjük el vizsgálni ezt a kérdést.

Azzal, hogy a cellákat két egyenlő részre osztják, gyakorlatilag a termelés is megfeleződik – ez eddig érthető, és nem tűnik feltétlenül előnyösnek.

Viszont mi az, ami ezen kívül még csökken?

  • Az ellenállási veszteség, ráadásul közel 75%-kal.
  • A cellák hőmérséklete, amivel jelentősen megnő az élettartamuk (elkerülhető a hot-spot jelenség is, ami komoly meghibásodásokhoz vezethetne).
  • A megtermelt áram útja, aminek köszönhetően az ellenállási veszteség még tovább tud csökkeni.

Egyszóval a megtermelt áram elméletileg kevesebb, viszont kisebb a veszteség is, tehát a hozam mégis növekszik a végén, ráadásul a panelek élettartama is igencsak megnyúlik a felosztásnak köszönhetően.

Akár már függőlegesen is telepíthetőek a panelek

A napelemek esetén mindig az egyik legkomolyabb kérdés az árnyékolási tényezők jelenléte.

Nem kell sokat magyarázni, hogy miért: ha nem éri napfény a napelemet, akkor értelemszerűen nem is tud rendesen termelni.

Az új, félcellás modulok esetében ez máris kevésbé jelent problémát, hiszen ezek képesek 50%-os teljesítményt produkálni akkor is, ha az egyik felüket árnyék takarja.

Ugyanez nem mondható el a hagyományos napelem modulokról, amik igen komoly mértékben veszítenek hatékonyságukból akkor, ha egy részüket nem éri közvetlenül a napfény.

Ez különösen fontos például a nagyobb méretű, ipari napelem parkoknál, amiknél általában földre szerelt napelem rendszereket szoktak telepíteni, és ugye a nap járásától függően előfordulhat az, hogy épp az egyik napelem vet árnyékot a másikra.

Sőt, ezzel együtt megnyílni látszik az út a függőlegesen felszerelt napelemek előtt is, ami régóta foglalkoztatja már a legnagyobb gyártókat, hiszen ennek köszönhetően akár a falak is beboríthatóak lennének fotovoltaikus elemekkel.

Milyen félcellás napelemeket kínál a Sharp?

A világ egyik legnagyobb napelem gyártójaként a Sharp Solar természetesen nem engedhette meg magának, hogy ne legyen ott a félcellás napelemek úttörői között.

Az NU termékcsalád piacra dobása 2020 nagy előrelépése a Sharp szempontjából, ami jelenleg ezt a 7 panelt foglalja magába:

  • NUJC320B: 330 Wp teljesítményével a Sharp célcellás napelemek legkisebbje, ám 19%-os hatékonyságának köszönhetően a legkevésbé sem lebecsülendő.
  • NUJC330: 330 wattos kimenettel, 19,5%-os hatékonysággal tökéletes mind lakossági, mind ipari felhasználásra.
  • NUJC360B: ezt a teljesen fekete, 360 Wp teljesítményű modellt kifejezetten házak tetejére tervezték; elegáns megjelenésével és 19,46%-os hatékonyságával bármelyik napelem rendszer tulajdonos elégedett lehet vele.
  • NUJC370: a 370 Wp teljesítményű modul már a „nagyobb kaliberű” modulok közé tartozik, 20%-os hatékonyságának és nagyobb hőtűrésének köszönhetően igazán megbízható és impozáns darab.
  • NUBA385: kiváló nagy területű tetőkhöz, illetve talajra rögzített rendszerekhez, főleg olyan létesítményeknél, amik mellett komoly energiatermelésre van szükség.
  • NUJB395: ez a második legerősebb félcellás napelem a Sharp kínálatában, ami (ahogy a neve is mutatja) 395 Wattot tud hozni, teljesítménye 19,6%
  • NUJD440: a Sharp félcellás paneljeinek királya; 440 Wp teljesítményéről 144 felezett cella gondoskodik, 19,9%-os hatékonyságának és jó hőtűrő képességének köszönhetően nagyszerű választás lehet nagy felületű tetőkre, vagy akár földi telepítésű naperőmű-beruházásokhoz is.

Kinek ajánljuk a félcellás modulokat?

Kinek ajánljuk a félcellás modulokat?

Mindenkinek, aki még csak most tervez napelem rendszert telepíttetni az otthonára.

Azoknak viszont, akik már belekezdtek a napelem vásárlás folyamatába, megkezdték az ügyintézést, a pályázati anyagok benyújtását, vagy esetleg már meg is kapták az engedélyeket, azoknak azt javasoljuk, hogy maradjanak az eredeti tervnél.

Ha valaki az utolsó pillanatban akarja azt mondani, hogy az eredetileg megbeszéltek helyett másmilyen napelemet akar, annak igen komoly adminisztrációs feladatokkal kell szembenéznie.

Ilyenkor újra végig kell menni szinte a teljes ügyintézési folyamaton, ami rengeteg munkával jár, és a kivitelezést is hetekkel, vagy akár hónapokkal elodázhatja.

Csak azért tehát, mert megjelent a piacon egy új modul, még nem kell megszabadulni a régitől.

Olyan ez, akár az autóipar: nem cseréljük le az autónkat minden alkalommal, amikor megérkezik egy új modell, hiszen akkor szinte évente kéne vásárolnunk.

Minden Sharp napelem minősége továbbra is garantált

Minden Sharp napelem minősége továbbra is garantált

Teljesen mindegy, hogy a hagyományosan működő monokristályos, vagy éppen a modern félcellás panelekről van is szó, ugyanúgy garanciát vállal a Sharp, mint eddig.

Teljesítményüket és hosszú élettartamukat tekintve továbbra is meg lehet bízni a korábban piacra bocsájtott modellekben is, az értékükből nem veszítettek annyit, hogy rövid időn belül le kelljen őket cserélni.

A 10 éves termékgarancia mindegyikre vonatkozik, valamint a lineáris, 25 éves teljesítménygarancia is.

Ez utóbbi többet jelent annál, hogy a napelemnek 25 évig kell működnie: azt vállalja a teljesítménygaranciában a gyártó, hogy a napelemei 25 év múlva is minimum az eredeti teljesítményük legalább 80%-át tudják hozni.

A napelemek mindig fognak fejlődni

A napelemek mindig fognak fejlődni

 

Minden nagy napelem gyártó azon dolgozik, hogy minél nagyobb teljesítményt tudjon kisajtolni a saját moduljaiból.

A Sharp már több mint 60 éve dolgozik ezen, tehát messze több tapasztalata van ebben, mint a legtöbb napelem gyártónak.

Attól függetlenül viszont, hogy bármikor jöhetnek ki újítások a napelemek területén, még nem érdemes sokáig várni a befektetéssel.

Ha úgy érzed, szeretnél végre egy zöld, környezettudatos megoldással megszabadulni a villanyszámláidtól, akkor most van itt rá a tökéletes alkalom.

Töltsd ki űrlapunkat, hogy megyei partnerünk mihamarabb fel tudja venni Veled a kapcsolatot!

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

60 éve a napelem rendszerek világában – a Sharp napelem nem mindennapi története

Nem véletlen, hogy épp a japán Sharp napelemeit használjuk a telepítéseinknél. Kiben lehetne jobban megbízni ezen a téren, mint abban, aki már 60 éve a piacon van?

60 éve a napelem rendszerek világában – a Sharp napelem nem mindennapi története


Jönnek a Sharp félcellás napelemei Magyarországra

A félcellás technológiát a Sharp rajtunk keresztül elhozza a magyar családoknak is. De mi az a félcellás napelem, és miben más, mint a „hagyományos”? Mindent megmutatunk ebben a cikkben!

Jönnek a Sharp félcellás napelemei Magyarországra


Megérkezett a legújabb félcellás napelem panel, az NU-JD440-es!

A jól ismert SHARP már 60 éve bizonyít a napelem piacon. Most elhozta nekünk a félcellás panelek legújabb típusát, amivel a hatékonyság már 19,9%!

Megérkezett a legújabb félcellás napelem panel, az NU-JD440-es!


Arany középút a Sharp műhelyéből – jönnek az új, 370 W-os napelem panelek!

Tökéletes átmenet ipari és lakossági napelemek között? Bizony, lehetséges! Ismerd meg Te is a Sharp legújabb, 370 W-os napelem moduljait, és csapj le rájuk minél hamarabb!

Arany középút a Sharp műhelyéből – jönnek az új, 370 W-os napelem panelek!