HungaroSpan tartószerkezet – biztos alap a napelemeidnek, hazai gyártótól
Érdekes megfigyelni, hogy mennyire eltérő reakciókat váltanak ki az emberekből az itthoni gyártású dolgok, főleg olyan területen, ahol főleg a külföldiek dominálnak.
Természetesen senki ízlését, meggyőződését nem szeretnénk ezzel bírálni, hiszen előfordul, hogy az előítéleteknek van alapja, de az is tény, hogy az idegenből behozott termékek között is bőven találni ingadozó minőségűt.
Annak viszont feltétlenül örülhetünk, ha egy magyar vállalkozás olyan területen tudja sikeresen megvetni a lábát, amit egyértelműen ural az import, és nemcsak konkurálni képes, hanem sok tekintetbe le is körözi a behozottat!
Napelemes területen pedig különösen üdvözölendő, hogy bizonyos hazai vállalkozások is felismerték és becsatlakoztak az egyre nagyobb igényeket támasztó dömpingbe, így lehetőséget adva a fogyasztóknak, hogy hazait válasszanak.
Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a tartószerkezeteknek, pedig kiemelkedően fontos elemei a napelem rendszereknek, a HungaroSpan viszont emlékeztet minket erre, és milyen jól teszi!
Ismerd hát most meg velünk, miért is érdemes őket választani!
Épületszerkezettől a napelemekig
Minden vállalkozás elindul valahonnan, és bár előfordul, hogy a cég a későbbiekben is kitart az eredeti csapáson, de azért a legtöbb igyekszik idővel fejleszteni, bővíteni szakterületeit.
A HungaroSpan gyártója, a DAV Mérnöki Kft. is hasonló utat járt be, míg eljutott a napelem tartószerkezetekig, hiszen kezdetben acéllemezek feldolgozásával, könnyűszerkezetes csarnokelemek és dongaelemek gyártásával foglalkozott, és teszi ezt mind a mai napig.
A mintegy 20 éves múlttal rendelkező vállalkozás egyik legfőbb célja a gyártás mellett az innováció is, ívprofiljaik nemzetközi viszonylatban is egyedülállóak és keresettek.
A saját lemezfeldolgozó üzemüket 2018-ban indították, és a legkorszerűbb technológiákat alkalmazzák benne, saját raktárkészletükre és szakembereik tudására támaszkodva bármilyen igényt képesek kielégíteni.
Ám, ahogyan említettük, a cég felismerte a napelemek fejlődésében rejlő lehetőségeket, és a korábbi üzletprofil mellett belefogtak a PV tartószerkezetek tervezésébe és gyártásába is!
Az új igények gyors reakciót kívánnak
Ahogy az lenni szokott, a fogyasztói igények folyamatosan változnak, újabb és újabb trendek látnak napvilágot.
A magyarországi napelemes bummot is nevezhetnénk akár trendnek, hiszen egyre többen és többen helyezik bizalmukat a háztartási méretű naperőművekbe, bízva a velük megspórolható rezsiköltségben és más előnyökben.
Ám egy napelem rendszer telepítése eszközöket és nyersanyagokat igényel, nem lehet egyszerűen csak felaggatni a paneleket egy fára.
Ebben látta meg a lehetőséget a DAV, és állt rá a korábbi szerkezeti elemek mellett a napelemes tartószerkezetek gyártására is.
A gyors reakció létfontosságú egy ilyen gyorsan fejlődő és terjeszkedő iparágban, valamint a technológia, korszerűség is esszenciális, így a tartószerkezetek elemeit ipari robotokkal kiegészítve gyártja az üzem.
Ezzel garantálják a vásárlók számára a minőséget, megbízhatóságot és nagyfokú pontosságot!
Mindezt strapabíró, szabványoknak megfelelő acélanyagokból, hogy a tartóelemek valóban olyan sokáig tartsanak, ahogy az elvárható tőlük.
Miért válassza bárki is a HungaroSpan tartószerkezeteket?
Önmagában a magyar fejlesztés és gyártás még értelemszerűen nem elég ahhoz, hogy bárki is meggyőzve érezze magát, ez nyilvánvaló.
Azonban a HungaroSpan napelemes tartószerkezetei több olyan, igen előnyös tulajdonsággal is rendelkeznek, melyeket figyelembe véve már bárki szívesen tenné le mellettük a voksát.
Hadd ismertessük most ezek közül a leginkább meggyőzőeket:
- a HungaroSpan tartószerkezetek gyorsan és könnyen összeszerelhetőek,
- továbbá a későbbiekben problémamentesen bővíthetőek,
- minőségi, korrózióálló acéllemezből készülnek,
- igen versenyképes az áruk az import tartókhoz képest,
- CE tanúsítvánnyal rendelkeznek,
- garancia is vonatkozik rájuk,
- és ugyanazok a tartószerkezetek többfélre módon is rögzíthetőek.
Vagyis megfelelnek minden olyan követelménynek, melyeket bármelyik leendő napelem-tulajdonos támaszthat velük szemben.
Ráadásul, ha igény van rá, a DAV Mérnöki Kft. szakértői is el tudják végezni az állványzat megépítését a tereprendezéstől a rögzítésen és az összeszerelésen keresztül a teherpróbázásig.
Milyen tartószerkezeteket kínál a HungaroSpan?
A cég jelenleg kétféle napelem telepítési módra kínál megoldást az érdeklődőknek: a földi telepítésre, és a lapos tetőre való telepítésre.
Mindkét verzió 1-3 mm vastag acéllemezből készült nyitott profilokból áll, melyek a formájuknak köszönhetően megfelelő merevségi-rugalmassági aránnyal rendelkeznek a komolyabb időjárási viszontagságok elkerüléséhez.
- A földi telepítéshez a DuoSol,
- míg a lapos tetőn való elhelyezéshez a TopSol széria alkalmas.
Mindkét verziónak más igénybevételt kell elviselnie, illetve más rögzítés szükséges hozzájuk, de ez nem probléma.
A sokoldalúság ilyen téren is megmutatkozik, hiszen a magyarokról tudjuk, hogy találékonyak, és ez a termékeken, találmányokon is megmutatkozik.
A DuoSol tartószerkezeteket egyaránt lehet rögzíteni talajszeges vagy talajcsavaros módon is, és a napelem-táblák méretétől függően több különböző elrendezésben is felépíthetőek – mondhatni, univerzálisak ilyen téren.
A TopSol tartószerkezetek telepíthetőek lágyfedésű és kavicsolt lapos tetőre, ám két ágra oszlanak:
- a System 1 szerkezeteire bármilyen modul telepíthető, ráadásul azok nélkül is összeállíthatók,
- a System 2 rendszer ezzel szemben olcsóbb, viszont csak kisméretű napelem modulok szerelhetőek rájuk.
A Te napelem rendszered is megbízható tartószerkezettel fog készülni
Megtetszett a gondolat, hogy Te is csatlakozz a napelemesek egyre bővülő klubjához?
Abban biztos lehetsz, hogy partnercégeinken keresztül minőségi és tökéletesen megbízható tartószerkezetet fogsz kapni a napelemeid alá.
Ehhez nem kell mást tenned, mint kitölteni az adataiddal az ajánlatkérő ívünket, elküldeni, és hagyni, hogy a hozzád legközelebbi regionális partnercégünk felvegye Veled a kapcsolatot a további részletekkel, lehetőségekkel!
Ne szalaszd el a lehetőséget, légy Te is elégedett, boldog napelem rendszer tulajdonos, és felejtsd el a jövő villanyszámláit!
HungaroSpan tartószerkezet – biztos alap a napelemeidnek, hazai gyártótól
Mi lehet jobb egy megbízható, igazán strapabíró és időtálló napelemes tartószerkezetnél? Az, ha magyar gyártmány! Ismerd meg Te is a HungaroSpan innovatív tartóelemeit!